Sport

Vízilabda: Jansik-duplával iksz az olaszok ellen

Vízilabda: Jansik-duplával iksz az olaszok ellen

2013. augusztus 14., szerda
Vízilabda: Jansik-duplával iksz az olaszok ellen
vizilabda_mikasa2_gs

Az A-Híd Szeged VE frissen igazolt tehetsége, Jansik Szilárd két góllal vétette észre magát a Szombathelyen zajló junior vb-n az olaszok elleni meccsen.

A

Magyar Vízilabda-szövetség beszámolója

szerint

Horkai György

csapatán szinte tapintható volt a higgadtság az első negyedben, és ez még akkor is így maradt, amikor már látszott, a játékvezetők ezen az olasz-magyaron sem a mieinket támogatják majd.

Csapó Miklós

góljával rögtön vezetést szerzett a magyar csapat (1-0), ám mint később kiderült, ekkor volt utoljára a mieinknél az előny. A második negyed közepén

Vincenzo Dolce

góljával már 6-3-ra vezettek az olaszok, és ekkor úgy tűnt, ezúttal maradhat a csoport második helyen a mieinknek a folytatásra. Ám nem adták fel a Horkai-legények még akkor sem, amikor

Bedő Krisztián

cserés kiállításakor kettős emberhátrányban is játszottak. 9-7-tel következett az utolsó nyolc perc, ahol begyorsult a magyar csapat: olyan lefordulásokat mutattak be Sedlmayerék, amelyeket a nézőtéren helyet foglaló megannyi csapat - a tizenhat részt vevő válogatott csaknem mindegyike megnézte a rangadót - is feljegyezhetett magának. 45 másodperccel a meccs vége előtt a frissen Szegedre igazolt

Jansik Szilárd

lőtt nagy gólt, majd labdaszerzést követően még maradt idő egy kiállításra 3 másodperccel az utolsó sípszót megelőzően: Csapó pedig keretet adva a meccsnek, bevágta a jobb szélről a magyar csapat egyenlítő találatát (11-11). A magyar válogatott nagy tartásról tett tanúbizonyságot, és ez erőt adhat a későbbiekre. A mieink szerdán Kanadával mérkőznek.

U20-as férfi vízilabda-világbajnokság, A csoport, 2. forduló:

Magyarország - Olaszország 11-11 (3-4, 3-4, 1-1, 4-2)

Magyarország:

Bendes – Jansik 2, Telegdy, Csapó 3 (1), Sedlmayer, Gyárfás 2 (1), Szabó.

Csere:

Bedő 2, Német, Lőrincz 1, Berta 1.

Szövetségi kapitány:

Horkai György.

Olaszország:

Vespa – Di Fulvio 2, Presciutti 1, Vergano 1, Fondelli 1, Velotto, Dolce 1.

Csere:

Renzuto 1, Bruni 1, Busilacchi, Cupido 3.

Emberelőny:

8/5, ill. 12/5.

Kipontozódott:

Telegdy, Bedő (cserével végleg), ill. Velotto, Dolce.

További eredmények:

Üzbegisztán – Dél-Afrika 9-8 Szerbia - Brazília 11-5 Szlovákia - Egyesült Államok 10-12 Spanyolország - Oroszország 11-11 Japán - Kazahsztán 13-4 Kolumbia - Kanada 8-9 Horvátország - Ausztrália 11-5

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.