Sport

Női futball: Zimányi Kovács vezérletével gázolt a SZAK + VIDEÓK

Női futball: Zimányi Kovács vezérletével gázolt a SZAK + VIDEÓK

2013. augusztus 19., hétfő
Női futball: Zimányi Kovács vezérletével gázolt a SZAK + VIDEÓK
szakastra_003_mj

A gyászos szombathelyi rajt után valósággal sziporkázott a Szegedi AK hazai NB I-es nyitányán a Budapesti Honvéd ellen.

Az előzetesen hasonló kvalitású csapatnak megítélt Hegyvidék-utód Budapesti Honvéddal szemben a SZAK kezdettől fogva dominánsan lépett fel, s nagyon hamar. már a 4. percben megszerezte a vezetést a csapat válogatott játékosa,

Zimányi Kovács Anikó

révén, amit szűk tíz perccel később a csapatkapitány

Szalai Ágnes

növelt kettőre. A játék képe mit sem változott a félidő folyamán, s a szervezetten játszó szegediek a szünet előtt még két Zimányi Kovács-találattal el is döntötték a találkozót. A 4-0-s félidő után azonban nem volt még vége: a szőke szegedi focista hölgy rövidesen megszerezte negyedik gólját is, csak röviddel ezután tudtak szépíteni a vendégek, igaz, mindjárt kétszer is bevették

Földesi Lilien

kapuját öt perc alatt (5-2). Ettől függetlenül a hazaiak sima diadala nem forgott veszélyben, hiszen a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket, s Zimányi Kovács menetrendszerűen válaszolt a második piros-fekete találatra, majd nem sokára már hatodik gólját ünnepelhette. A hajrában

Lévai Nikolett

egy szabadrúgást követően, majd

Szil Tünde

büntetőből is bevette a Honvéd rommá lőtt kapuját, kialakítva a 9-2-es, fergeteges hazai győzelmet jelentő végeredményt.

Cserenkó Szabolcs

tanítványai hasonló arányú diadalt már arattak a bajnokságban 2012 márciusában, amikor a Győri Dózsa egységét ütötték ki 7-0-ra, illetve ugyanabban a szezonban az alsóházi rájátszásban a győriek mellett a nyíregyháziakat is meg-megszórták hat-hat góllal. Legutóbb 9 gólt a Pécs elleni hazai NB II-es találkozón vágtak a Boszorkányok 2011 márciusának végén - Zimányi Kovács Anikó, valamint a mostani fényes győzelem során is pályára lépő

Baksa Katalin

egyaránt mesterhármast jegyezhettek. (

A találkozó érdekessége, hogy az volt az első női labdarúgó-mérkőzés, amelyet a SZEGEDma.hu online közvetített!

). A szegediek válogatott tehetsége, Zimányi Kovács kapcsán egyébként érdemes megjegyezni, hogy soha nem lőtt még hat gólt egy meccsen - ezúttal ráadásul hat különösen szépségdíjas találatot jegyezhet a Tisza-parti futballista hölgy. Lipták Lilláéknak legközelebb igencsak nehéz dolguk akad: a frissiben a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó MTK-hoz látogatnak augusztus 24-én, azaz szombaton a 17 órakor kezdődő találkozóra.

Az MLSZ TV összefoglalója:

http://www.youtube.com/watch?v=q8xngW_FbTE

Cserenkó Szabolcs értékelése a SZGEDma TV-nek:

http://www.youtube.com/watch?v=5PynP4IW_Vs

Női labdarúgó NB I 2. forduló:

Szegedi AK – Budapesti Honvéd 9-2 (4-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, Fű2, 100 néző. Vezette: Szöllősi (Kőhalmi, Samu)

SZAK:

Földesi L. – Patocskai (Végh 75'), Kardos, Lévai, Lipták – Harcel, Dudás (Nagy Dzs. 55'), Szalai, Szil – Zimányi Kovács, Baksa (Kasznár 69').

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Honvéd:

Dömsödi – Siska, Bíró, Tóth E., Kovács Zs. (Jánosik 46') – Gaál-Szabó, Németh F., Rőhberg, Molnár R. – Dénes, Nagy S. (Tóth B. 33').

Vezetőedző:

Földesi Károly.

Gól:

Zimányi Kovács (4', 37', 41', 52', 65', 78'), Szalai (13'), Lévai (85'), Szil (90')

Sárga lap:

Tóth E. (56'), Németh F. (84'), Jánosik (90') Cserenkó Szabolcs:

"Elég jól sikerült hazai bemutatkozás volt, de kellett is kozmetikáznunk a múlt heti szombathelyi rossz eredményen. Tudtuk, hogy egy a miénkhez hasonló kvalitásokkal bíró ellenfélre számíthatunk, így egész héten a támadásokra helyeztük a hangsúlyt az edzéseken. Elégedett vagyok a lányokkal, maradéktalanul betartották, amit kértem, lélektanilag nagyon fontos, nagyarányú győzelmet arattunk."

További eredmények:

1.FC Femina - Viktória Trend Optika FC 1-4 (1-1) UTE - MTK Hungária FC 0-6 (0-2) Ferencvárosi TC - Astra Hungary FC 2-3 (1-3)

A női labdarúgó NB I jelenlegi állása:

noi_labdarugo_nbi_2013-2014_2f

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.