Sport

Labdarúgás: lenullázta a Csongrádot a Volán + FOTÓK

Labdarúgás: lenullázta a Csongrádot a Volán + FOTÓK

2013. augusztus 31., szombat
Labdarúgás: lenullázta a Csongrádot a Volán + FOTÓK
volan_csongrad_06_il

Az első félidőben még nagyrészt kimaradtak a Tisza Volán helyzetei a kevés támadásig jutó Csongrád ellen, a másodikban már nem.

Sejthető volt, hogy két közepes mérkőzést követően felszívja magát a Tisza Volán a 3. fordulóbeli mérkőzésre - nos, így is lett. A kék-fekete sereg kezdettől dominált, a vendégek gyakorlatilag 10 perc elteltével mondhatták el magukról, hogy eljutottak a hazai 16-osig. A amíg a gólra éhes tavalyi megyei gólkirály

Bertók Gábor

és ékpárja,

Nagy Ádám

tétlenségre kárhoztattak, addig a Volán helyzetek sokaságát dolgozta ki.

Stankovics Árpád

kapus becsülettel útját állta a kísérleteknek - más nem igazán tehette ezt meg, hiszen a vendég védők nem nagyon akarták bántani a tetszésük szerint passzolgató volánosokat. Főleg a csongrádi hálóőr remek védéseinek, s a kisebb-nagyobb hazai pontatlanságoknak volt köszönhető, hogy a szünetben csak

Mucsi Máté

góljával vezetett a Volán (1-0). Fordulás után azonban nem volt kegyelem: előbb a mindig veszélyes

Beretka Péter

, majd - miután

Tóth Attila

irdatlan erővel bombázott kapura távolról egy veszélyes szögletkombinációt, amelyet a kapus ütött szögletre - a játékrész derekán a nyáron igazolt

Hacker Bence

vette be a csongrádi kaput (3-0). S ahogy elfáradt a másik Tisza-parti gárda, a hajrában ismét zörgött a háló: az ugyancsak nyáron igazolt

Puskás Csaba

szép egyéni akciója írta át 4-0-ra a felső Tisza parti stadion képzeletbeli eredményjelzőjét. Aztán a végén jött Tóth Attila: a súlyos sérüléséből felépült, csereként beállt, szintén nyáron szerződtetett népszerű "Toci" pár perccel Puskás gólja után olyan technikás mozdulattal tekerve szerzett kapufás gólt, hogy elégedetten csettinthettek a szinte minden Volán megmozdulást megtapsoló hazai drukkerek (5-0). Megérdemelt kiütéses győzelmet arattak hát Tóth Ákos legényei, akik a következő fordulóban kivételesen vasárnap lépnek pályára a sándorfalvi műfüvön 16.30-tól, míg a Csongrád a Makót fogadja egy nappal korábban szintúgy 16.30-kor.

Labdarúgó megyei I. osztály 3. forduló:

Tisza Volán SC Szeged - Csongrád TSE 5-0 (1-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, centerpálya, 150 néző. Vezette: Fülöp (Török, Szeri).

Tisza Volán:

Dongó - Kormányos, Vida, Hacker, Grünvald (Szabó A. 68'), Dargó (Puhalák 68'), Szalma G. (Kulacsik 60'), Beretka, Mucsi (Kazi 68'), Puskás, Faragó (Tóth A. 60').

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Csongrád:

Stankovics - Bánfi, Bodor, Szabó L., Bálint A., Siha (Cseh 42'), Budai (Tomasovszki 55'), Sándor (Busa 26'), Nagy Á. (Keller 84'), Baktai (Szőrfi 70'), Bertók.

Vezetőedző:

Keller Mihály.

Gól:

Mucsi (18'), Beretka (53'), Hacker (66'), Puskás (81'), Tóth A. (87').

Sárga lap:

Vida (77'), ill. Bodor (52'), Busa (72'). Tóth Ákos:

"Végig a kezünkben tartottuk a meccset, amelyen nagyobb iramot diktáltunk, mint az elmúlt hetekben. Ez a helyzetek kidolgozásában meg is mutatkozott, hiszen számos gólszerzési lehetőségünk volt, amelyek többsége az első játékrészben kimaradt, aztán a másodikban - amikor a Csongrád már el is fáradt - már szépségdíjas találatokat is sikerült szereznünk. Úgy érzem, még ilyen arányban is megérdemelten nyertünk a roppant sportszerűen és fegyelmezetten küzdő Csongrád ellen."

Keller Mihály:

"Várható volt, hogy az egyéni képességek döntenek, hiszen jobb képességű játékosokból áll a Volán, noha kétségtelen, hogy ilyenekből nálunk is akad. Nagyon kiütközött az ebbéli tudáskülönbség, és borzalmas volt a hozzáállásunk is, ami megengedhetetlen. Szinte a bója szerepét töltöttük be a pályán... Az első félidőben akadt lehetőségünk, egy-két kontra, ami az erényünk, de aztán beledőltünk a kardunkba..."

Online közvetítésünk:

90+1'
A spori aztán le is fújja a meccset.
90+1'
Még egy hazai szabadrúgás, ezt is fogja Stankovics.
89'
Tóth most egy 25 méteres szabadrúgást lő rá, ez Stankovicsé.
87'
GÓÓÓL! 5-0! Tóth Attila egy labdával a kaputól 22 méterre felnéz, beméri a jobb felsőt, finoman rá is kanyarítja, a sarokvasról pattan be! 5-0!
85'
Kulacsik beékelődik a csongrádi védelem maradékába, most jól mozdul ki, jól is kap labdát a 16-oson középen, de ez is les.
84'
Nagy Ádám helyett Keller István a Csongrádnál.
83'
Kulacsik ismét a 16-oson belül, ismét remek lasztit kap, ismét lesen.
81'
GÓÓÓL! 4-0! Puskás térül-fordul a vendég 16-oson belül, aztán egy csel, két csel, megbotlik a lasztiban, nem bántják, hát akkor a léc alá lő 8 méterről! 4-0!
77'
Fülöp sporttárs Vidának is kioszt egy sárgát, kecsegtető szögből lőhet szabadrúgást aztán Bertók, a levágódó labdát sikerül ismételni, az felpattan a védőkről, a levegőből Dongó halássza le.
75'
Szabó Attila óriási helyzetben a 16-oson belül, les.
72'
Egy felívelt labdának Vida fejel mellé, Busa csap le a lehetőségre, de kiteszi a labdát Dongó, aztán az oldalvonalnál Busa szerelése szabálytalan, sárga a jutalma.
70'
Szőrfi - Baktai csere a Csongrádnál.
68'
Tóth Ákos hármas cseréje, Szabó Attila, Kazi László és Puhalák a pályán. Dargó, Grünvald és Mucsi jött le.
67'
Mucsi remek helyzetből, 15 méterről gurít éppcsak mellé.
66'
GÓÓÓL! 3-0! A szögletre Hacker érkezik remekül és közelről bebombázza a léc alá! 3-0!
65'
Puskás az alapvonaltól 7 méterre jobbról ad be egy szabadrúgást, Fülöp sípmester látja, útban lesz, keresztbe fut, robog kapásra Tóth, hatalmas Stankovics védés a 23 méteres lövés végén.
62'
Bertók kiugrása után tökegyedül a 16-oson belül, a hosszúra gurít, de már lenget az asszisztens, les. A kapufa tövéről kipattan a labda egyébként.
61'
Tóth Mucsit ugratná ki, centiken múlik, hogy elhalásszák előle a labdát.
60'
És akkor a kettős Volán csere: Szalma helyett Kulacsik, Faragó helyett Tóth Attila.
59'
Kulacsik is odaáll, kettős csere lesz. Egyelőre hátul gurigázik a Volán.
58'
Tóth Attila készül beállni a Volánnál, miközben Kormányos ígéretesen lódul meg, de a lehetőség csak ígéretes marad.
55'
Cserével reagál az újabb gólra Keller mester: Tomasovszki érkezik a vendégeknél Budai helyett.
53'
GÓÓÓL! 2-0! Remek ütemben kap kiugratást a 16-oson belül Beretka, egy befelé csel után pedig a kapu közepébe lő az elvetődő Stankovics mellett 8 méterről! 2-0!
52'
Bodor Bendegúz szabálytalan a vendégek középpályáján, sárga a jutalma.
51'
Baktai iramodik meg, betör a hazai 16-osra, aztán elesik, miközben elrúgja előle a labdát Vida.
48'
Faragó Bence a 16-oson belül, nem bántják, hát 15-ről lő laposan, mellé.
46'
A Volán kezdi a második félidőt.
45+2'
A spori lefújja az első félidőt.
45+2'
Formás szegedi akció végén ismét nem sikerül betalálni, fölé tenyerel Stankovics.
45+1'
Dongó húz le egy előreívelt labdát Bertók elől.
44'
Dongó vetődik egy a kapuját épp csak elkerülő lövésre.
43'
Szalma gurít Stankovics mellett a hosszú irányába Faragónak, aki be is tereli a labdát a kapuba, de ez is les.
42'
Cseh Roland a pályán Siha helyett a Csongrádnál.
41'
Nagy Ádám kontráz, 3 a 4 ellen, aztán Baktai lő végül 24 méterről, nem is rossz, kevéssel szállt mellé-fölé.
40'
Csere készül a vendégeknél, Cseh Roland jelentkezik játékra. A Volán egyelőre nem hagyja, megy a sokpasszos játék.
39'
Dargó szemrevaló félmagas tekerése 25-ről a hosszúra, Stankovics jó érzékkel vetődik a lepattanni készülő labdára.
37'
Szalma szlalomja, a 16-osról lő - Stankovics lábába.
35'
Az első komolyabbnak tűnő, kijátszott vendég lehetőség végén száll fölé a labda a hazai kapunak.
32'
Beretka kapja Faragótól, majd adja vissza a feladónak a labdát, Bence aztán 22-ről lő, Stankovics oldalra öklözi. Grünvald gyűjti be, szép csellel küldi el védőjét gyufáért, aztán bead jobbról az alapvonaltól, de benn nincs már volános a túloldalt.
30'
Vida ismét, most egy kisszöglet után beívelt labdába stukkol, ez sem pontos.
29'
Beretka 26 méteres betekert szabadrúgására Vida érkezik és emelkedik, kevéssel fejel fölé a rövidre nyírt hajú hazai védő.
27'
A játék eddigi képe alapján nagyjából 3-4 gólos kényelmes Volán sikert saccolunk. A villámgyors csongrádi ékek eddig teljes tétlenségre vannak kárhoztatva a kék-fekete védőfalban.
33'
Sándor helyett Busa Tamás érkezik a vendégeknél.
26'
Hacker Bence tör előre középen, akkora a tér előtte mint az Alexanderplatz, aztán kiugratná Mucsit, aki nem tud elszakadni a védőjétől, de hosszú is a laszti.
23'
Kormányos húzódik fel, aztán az ötös és az alapvonal találkozásától szúr a rövidre, Stankovics védi szögletre. A kornert fölé stukkolják a hazaiak.
19'
Újabb Volán gól, a kiugró ék, ha jól látjuk Szalma továbbít a kapuba, de lenget az asszisztens, les. Vita nincs, elismerik a hazaiak is.
18'
GÓÓÓL! 1-0! Mucsi a 16-oson belül kap remek labdát középen az alapvonaltól jobbról, térül-fordul, s mivel nincs rajta senki, kilövi a hosszú alsót! 1-0!
17'
Beretka nagy szólója, "Beta" elmegy egy, két, három ember mellett, nagyot szambázik a Volán csatár, aztán 14 méterről gurít a hosszúra a kivetődő kapus mellett... hogy ment ez mellé???
12'
Abszolút Volán fölény, amit most törne meg egy a hazai 16-osig eljutó csongrádi attak, amit szabadrúgás követ. Baktai labdáját azonban a kéttagú sorfal kapcsolja le 30 méteren.
10'
Most Puskás egy alapvonaltól, jobbról visszatett labdával, 23 méterről emeli meg, ez is fölé száll magasan.
9'
Nyom a Volán! Most Szalma Gergő helyzetben, már a 16-oson belül kezeli a labdát, ami felpattan, ráfordul, nagyot lő, de nagyon fölé.
8'
Újabb szegedi kapu előtti helyzet, a lefejelt labda kevéssel pattan a hosszú kapufa mellé.
6'
Újabb kapura ívelt hazai labda, mellé pattan Stankovics kapujának.
4'
Óriási hazai helyzet: egy előreívelt labdára jön ki Stankovics, de zavarja Szalma, kiejti a lasztit a kapus, a támadó levisziu az alapvonalhoz, középre visszaad az érkező faragónak, aki az üres kapura lő, de beleállnak a lövésébe a védők.
1'
A Csongrád kezdi a játékot.
16.55: Bevonulnak a csapatok: a Volán a megszokott kék-fekete mez, fekete nadrág, fekete sportszár szerelésben, a vendégek tiszta fehérben lépnek pályára. Rövidesen kezdünk! 16.50: No, de fókuszáljunk közvetítésünk tárgyára! Javában melegítenek a szegediek és a csongrádiak. A hazaiak futással kezdenek, miközben Bagdi Ferenc kapusedző 20 méteres lövésekkel melegíti be Dongó kapust, míg a vendégek a térfél különböző pontjairól indított labdákkal gyakorolnak összjátékokat. Kezdődik a két csapat első bemutatása. 16.45: Igazi sportszombat van a Felső Tisza parti komplexumban: a Fű2-n a Szegedi AK és az UTE melegít az NB I-es női meccsre, amely párhuzamosan kezdődik a mi meccsünkkel, a műfüvön az FK II. az Újszentivánnal meccsel épp, bár már alighanem csak pillanatok vannak a lefújásig, a centerpálya mentén pedig atlétikai verseny zajlik. Ennek kapcsáén azt biztosan tudjuk, hogy a Titán TC versenyzője, Kerekes Nikoletta távolugrásban bronzérmet szerzett. Gratulálunk az ifjú Titánnak! 16.40: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat és a monitor előtt szurkolókat a Felső Tisza parti sportkomplexum centerpályájának lelátójáról! Rövidesen kezdődik a Volán - Csongrád rangadó. Igazi nyárias, augusztusi futballidő van: felhős az ég, de zavartalan a napsütés, szél alig lengedez a szögletzászlók között. Online közvetítésünk 17 órakor kezdődik Fülöp István Zoltán játékvezető sípjelére. Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.