Sport

Labdarúgás: sima szegedi négyes a Bölcske ellen Gyulán + FOTÓK, VIDEÓ

Labdarúgás: sima szegedi négyes a Bölcske ellen Gyulán + FOTÓK, VIDEÓ

2013. augusztus 31., szombat
Labdarúgás: sima szegedi négyes a Bölcske ellen Gyulán + FOTÓK, VIDEÓ
szeged2011_bolcske36_gs

Végig magabiztosan futballozva, már az első félidőben háromgólos előnyt kiharcolva nyert a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Bölcskei SE ellen.

Álomkezdést produkált a Szeged 2011-Grosics Akadémia: az első negyedórában két gólt szereztek, amit megfejeltek még a 36. percben egy harmadikkal. Ráadásul mindegyik kidolgozott akció eredménye volt. A Bölcskének nemigen akadt lehetősége, talán egy nagyobb helyzetet puskázott el, a vendégek az előre játékban pontatlannak bizonyultak, vagy mondhatnánk azt is, hogy a kemény szegedi fal magabiztosan zárt, hibára kényszerítette a támadósort. A második félidőben leült a hazaiak játéka, az iramból mit sem vett vissza a Nyilas-legénység, a vendégek azonban hatványozott erőbedobással próbálták meg a lehetetlent. Most nem sikerült nekik, a derbit látva azt lehet mondani, komoly veszély két, három alkalommal fenyegette a hazai kaput.

Labdarúgó NB III Közép csoport 3. forduló:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Bölcskei SE 4-0 (3-0)

Gyula, Grosics-akadémia, centerpálya, 100 néző. Vezette: Berényi (Sebestyén, Temleitner).

Szeged-Grosics:

Molnár F. T. – Kalapács, Szabó Cs., Gadó, Zabari – Markovic, Dombai (A. Kapic 85') – Ács, Kalmár (Kovács B. 70'), Geiger – Germán.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Bölcske:

Varga - Szili, Fröhlich, Tóth, Miskovicz, Höss (Forray 46'), Tamási, Blatt, Laták, Besenczi I. (Hoós 72'), Féhr.

Vezetőedző:

Kindl István.

Gól:

Geiger (5'), Germán (14'), Kalmár (36'), (58').

Sárga lap:

Gadó (8'), Zabari (31'), Germán (60') illetve Besenczi I. (32'), Tamási (66'), Blatt (71'). Nyilas Elek:

"Minden meccsre úgy megyünk fel, hogy már az első negyedórában megmutassuk, hogy határozottan, csakis győzelemre törve játszunk. Ma ez kiváltképp jól sikerült, két gólt szereztünk a mérkőzés elején. Ezt az iramot természetesen nem lehet bírni 90 percig, így akadtak hullámvölgyek, amit magabiztos védekezéssel sikerült átvészelnünk"

. Kindl István:

"Több fordulópontja is volta a találkozónk, egy nullás állás után volt egy szabadrúgásunk, ami után ziccert hibáztunk, ellenfelünk pedig szinte az összes megingásunkat kihasználta. A második félidőben úgy mentünk ki, hogy küzdjünk a becsületünkért, és játszunk úgy, mintha 0-0 lenne, nyerjük meg a második félidőt. Azonban egy kapura gurítást benézett a kapusunk."

Nézze meg a SZEGEDma TV videóját a meccs néhány szép jelenetével, Nyilas Elek és Zabari Dávid (Szeged 2011), illetve Kindl István (Bölcske) nyilatkozatával!

http://www.youtube.com/watch?v=7ZGXC6Mm-WA

Online közvetítésünk:

VÉGE
90'
Vége. Magabiztos győzelem négy góllal és látványos játékkal.
88'
Szili tekert laposan a rövid felé egy szabadrúgást jobbról, 28 méterről - Molnár piszkált bele - szöglet.
85'
A klubvezető, Adem Kapic áll be Dombai helyére.
82'
Forray 20 méterről bombázott a jobb kapufa falé, Molnár bravúrral, vetődve védett.
80'
Ács visszagurítását középen, a 16-os vonalánál lőtte kapura Pászka, miután Kovács átlépte a bőrt, Varga nagyot védett, az ismétlést Kovács fölé tüzelte.
77'
Besenczi Z. jöhet Blatt helyére.
76'
Germán mehet pihenni, Pászka bizonyíthat
75'
Küzd a Bölcske, de mintha feladták volna, reálisan nézve nem sok fehérmezesnek fordulhat meg negyed órával a vége előtt a fejében, hogy pontot menthetnek még, ráadásul magabiztosan játszik a hazai gárda.
72'
A Bölcskében Besenczi I. helyére jött Hoós.
71'
Blatt sárgult be egy beleszállásért.
70'
Kalmárt váltott Kovács B.
69'
Dombai lőtt egészségeset 30 méterről kapásból, Vargának vetődnie kellett.
66'
Tamási durva belemenésért kapott figyelmeztetést.
63'
Zabari feje fölött száll át egy bal oldali beívelés, Szili kezeli le az öt és feles vonalán, félfordulattal tüzel - ketten is belevetődnek.
60'
Germán kapott lapot visszarántásért.
58'
GÓÓÓL! Eldőlt! Varga csúnyán benézett egy kapura lövést. Kalmár a bal összekötő helyéről, mintegy 35 méterről laposan, nem is túl erősen lőtt kapura, a rövid oldal felé suhant a labda, Varga feltette kezét, hogy mellé, majd kétségbeesve vetődött utána - nem ment mellé. 4-0
55'
Molnárnak kellett öklöznie Blatt felívelését. Nyomás alatt a szegedi kapu, de biztosan zár a védőfal egyelőre.
51'
Tetszetős kontrát vezet a Szeged. Markovic-Geiger kényszerítő végén utóbbi játékos egy visszacselt követően lövésre gurítja le a labdát a 16-os vonalára Markovicnak, akik fölé teker.
49'
Nagy elánnal vetette be magát a második játékrészbe a Bölcske, legutóbb Zabari szerelt bevetődve Forray elől 7 méternél.
46'
A félidőben Höss helyére Forray állt be.
46'
Megkezdődött a második félidő.
SZÜNET
45'
Vége a félidőnek.
44'
Gadó lő kapásból rá egy sarokrúgást a 16-os vonalán, de kissé lecsúszik és fölé száll.
41'
Nem változott a játék képe, a hazaiak rohamoznak, legutóbb Geiger bal oldali beadását tudták csak szögletre menteni a vendégek.
36'
GÓÓÓL! Egy bejátszást nem tudnak a vendégvédő felszabadítani, a labda az öt és feles sarkánál Geigerhez kerül, aki kisodródva lő a kapus mellébe, a kipattanó Kalmár elé kerül, ő egy átvétel után, 6 méterről lő a kapu jobb oldalába. 3-0
32'
A rutinos Besenczi I. síp után rúgta el a labdát...
31'
Zabari a saját térfelén rossz ütemben, hátulról csúszott be.
30'
Zabari kétszer is villant, előbb jó ütemben húzta meg a bal szélen a labdát, beadását azonban leleste Varga Ács elől, később egy keresztpassz után lőhetett 19 méterről épp a kapus kezébe.
28'
Kiegyenlített a játék, de a vendégek nem igazán tudnak mit kezdeni a középpályán megszerzett labdákkal, felívelés, lapos indítás mind a Szegedé, több a szabálytalanság is most.
23'
Az utóbbi percekben a középpályán folyik a játék, több keményebb szerelés, férfias, de nem durva a harc.
19'
Jó iramú a mérkőzés, a hazai gárda irányítása alatt pörög a labda, a Bölcske határozott kontrákat vezet, elég egy megingás hátul és rögtön helyzet lehet.
14'
GÓÓÓL! Ács húzta meg a jobb szellőt, laposan középre gurított, az öt és feles vonalánál Kalmár átlépte a labdát, a második ütemben érkező Germán pedig a hálóba passzolt. 2-0
9'
A szabadrúgást Tóth J. tekerte a jobb felső felé, de Molnár fölé tornázta.
8'
Egy labdavesztés után Gadónak kellett egy ziccerben kiugró fehérmezesre rácsúsznia a 16-os vonalánál.
5'
GÓÓÓL! Zabari tette jó ütemben Geiger elé a labdát jobb szélen, aki hasonlóan, ahogy előbb, betört a 16-oson belülre, most azonban pontosan kilőtte a hosszú sarkot, a kapufa tövéhez lőtt. 1-0
2'
Kalmár passzolt balra a védő mögött Geigernek, aki átverekedte magát egy védőn, majd 16 méterről szögből tüzelt - mellé.
1'
A Szeged kezdte a játékot
17.28: Kezdéshez vonulnak a csapatok. A hazaiak kék-fekete összeállításban, a vendégek pedig tiszta fehérben játszanak majd. 17.20: Üdvözöljük olvasóinkat Gyuláról, ahol már hangolnak a csapatok, a melegítés a kapura lövéseknél tart, a lelátón közel száz néző az idő borús, de nem áll esőre, igazi futballra termett hőmérséklet. Online közvetítésünk 17.30-kor kezdődik Berényi Tamás játékvezető sípjelére.

A találkozó elé:

A Szeged-Grosics szombat délutáni ellenfélről tudni érdemes, hogy az elmúlt szezonban az NB III Dráva csoportjának 6. helyén végeztek, 40 ponttal, megelőzve Nyilas Elek gárdájának legutóbbi ellenfelét a 7. Komlói Bányászt. A csapatot a középmezőnyre jellemző, átlagos statisztikák jellemzik: 26 forduló alatt 12 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség, 50 lőtt, 42 kapott gól. A gárda egyébként a bajnokság utolsó 4 fordulójában sorra kikapott, ezzel komolyan rontva statisztikáit, s izgalmassá téve a bennmaradás kérdését. A csapat kerete első ránézésre úgy tűnik, erősödött a nyár folyamán, s a kispadon is történt változás, amikor Buzás Attilát Kindl István váltotta. A gárda keretét javarészt magasabb osztályt hosszabb-rövidebb időre megjárt focisták alkotják. Egyelőre azonban a sikerekre még várni kell az alig 3000 lelket számláló, Duna-menti, Tolna megyei kisvárosban, hiszen az 1. forduló gigászi kártyapartit (10 sárga, 1 piros) hozó mérkőzésén a Rákosmenti otthonában parázs végjátékban zajlott gólváltás állította be a 2-2-es döntetlent, majd hazai bemutatkozásuk sem sikerült túl fényesre, amikor legutóbb kikaptak otthon a Maglódtól 1-0-ra. Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.