Sport

Labdarúgás: simán verte a bajnok az újoncot a megyeegyben

Labdarúgás: simán verte a bajnok az újoncot a megyeegyben

2013. augusztus 18., vasárnap
Labdarúgás: simán verte a bajnok az újoncot a megyeegyben
tape_dorozsma02_mj

Paksi Péter alakulatának az sem okozott gondot a Kinizsi otthonában, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban játszott a csapat.

Érdekes összecsapásnak ígérkezett a két megyei bajnok, az első osztályú Tápé és a másodosztályból feljutott Szentesi Kinizsi összecsapása. A vendégek első perctől kezdve, bajnoki címvédőhöz és bajnokaspiránshoz méltón kapujukhoz szegezték a hazaiakat, s abszolút dominanciájuk az első félórában

K. Tóth Gyula

és

Pócs Tamás

egy-egy szép találata formájában csúcsosodott ki. A gólok mellett a színes kártyák is röpködtek, az első félidőben 6 sárgát osztott ki

Fülöp István Zoltán

játékvezető, ebből négyet a Tápénak, amiből

Mike Gábor

a 38. percben már a másodikat kapta, így bőven idő előtt mehetett zuhanyozni. A szentesiek azonban nem tudtak élni emberelőnyükkel, hiányzott a tűz a játékukból, így a játék képe mit sem változott a második félidőben. Sőt, a játékrész hajrájához közeledve Pócs duplázása eldöntötte a három pont addig sem igazán kétséges sorsát, majd a meccs végén

Márki Kornél

találata alakította ki a végeredményt a Tápé 4-0-s győzelmét.

Bozóki Zoltán

együttesére hét közben, a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupában sem vár könnyű feladat, hiszen szerdán 17 órától a Tisza Volán otthonában lépnek pályára, majd a bajnoki 2. fordulóban a Szegedi Vasutas SE látja vendégül a Kinizsit szombaton 17 órától.

Paksi Péter

alakulata szerdán 17 órakor Pusztamérgesen kupázik, majd szombaton, ugyancsak 17 órakor fogadja a nagymágocsiakat bajnokin.

Labdarúgó megyei I. osztály 1. forduló:

Szentesi Kinizsi TE - Tápé ESK 0-4 (0-2)

Szentes, 200 néző. Vezette: Fülöp (Nagy G., Takács).

Szentes:

Szél - Boldizsár, Lajos, Polyák Cs., Szabó D. (Kis 71'), Lekrinszki (Németh 61'), Bordács (Kánvási 78'), Mihály, Orovecz, Páger (Polyák A. 82'), Tóth L. (Martók 61'). Vezetőedző: Bozóki Zoltán.

Tápé:

Kispéter - Szűcs, Szélpál, Cinder, Márki, Mike, Pócs (Cseh 82'), Bárkányi, Péter (Kárász 82'), Dlusztus (Pöszmet 82'), K. Tóth (Vangel 77').

Vezetőedző:

Paksi Péter.

Gól:

K. Tóth (16'), Pócs (28', 76'), Márki (90').

Sárga lap:

Bordács (22'), Lekrinszki (43'), ill. Dlusztus (4'), Bárkányi (19').

Kiállítás:

Mike (38'). Bozóki Zoltán:

"Megérdemelten győzött a Tápé, csapatunk tűz és lelkesedés nélkül futballozott. Remélem, ennél azért több van bennünk..."

Paksi Péter:

"Bajnokcsapathoz méltó módon, magabiztos győzelmet arattunk a lelkes és sportszerű Szentes otthonában. Játékunk végig meggyőző volt, még úgy is, hogy 50 percig emberhátrányban játszottunk. Az előző szezont kiállítás nélkül hoztuk le, most húsz perc alatt besárgultunk, majd a 40. perctől emberhátárnyba is kerültünk - nem vagyok meggyőződve, hogy minden lap jogos volt, de a csapat ezt ezúttal elbírta. ettől függetlenül Mike Gábor második sárgája jogos volt. Egyénileg nem emelnék ki senkit csapatomból, mindenki maximálisan jó szellemben állt a mérkőzéshez és hiba nélkül futballozott."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.