Sport

Kajak-kenu vb: 35 fős magyar csapat, 8-10 érem a cél

Kajak-kenu vb: 35 fős magyar csapat, 8-10 érem a cél

2013. augusztus 26., hétfő
Kajak-kenu vb: 35 fős magyar csapat, 8-10 érem a cél
SZS20130823_vajda_attila_edzes_009

Storcz Botond szövetségi kapitány - immár hagyományosan - 8-10 érmet vár a 35 tagú magyar válogatottól a csütörtökön rajtoló és vasárnapig tartó, duisburgi kajak-kenu világbajnokságon.

A szakember a hétfői, csapatbemutató sajtótájékoztatón sportnyelven szólva úgy fogalmazott: a három aranyérmet hozó, júniusi, portugáliai kontinensviadalon sok ziccer kimaradt, s most reméli, hogy a kapufáról befelé pattan majd a labda. "Látva a versenyzők felkészültségi állapotát, joggal lehet reménykedni a jó szereplésben - tette hozzá. - Ha tízhez közeli érmet szerzünk, akkor nem lesz okunk panaszra, s ha minden szakág képviselői gyűjtenek dobogós helyet, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk."

Baráth Etele

, a hazai szövetség elnöke azt mondta: ez a vb a 2016-os riói olimpiáig vezető út első állomása, s ő minden szakágnak azt kívánja, hogy eredményes tudjon lenni a németországi regattán. "Különleges kihívás előtt állnak a válogatott tagjai. Az olimpia utáni évben gyakran tapasztalni, hogy a játékokon jól szereplők pszichésen és fizikailag nem tudják úgy odatenni magukat. Kívánom a londoni hősöknek, hogy ezúttal erre rácáfoljanak, és természetesen a kihívóknak, a fiataloknak sok sikert!" - fogalmazott. A vb már szerdán, a paraversenyekkel megkezdődik, itt hat sportoló képviseli majd a magyar színeket, s ahogy

Ábrahám Attila

, a szövetség főtitkára elmondta: a szakvezetés összesen két érmet remél tőlük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.