Sport

Kajak-kenu: újabb három magyar hajó döntős (FRISSÜL!) + FOTÓK

Kajak-kenu: újabb három magyar hajó döntős (FRISSÜL!) + FOTÓK

2013. augusztus 30., péntek
Kajak-kenu: újabb három magyar hajó döntős (FRISSÜL!) + FOTÓK
kajakkenu_noikajaknegyes_02_mti_kt

A csütörtöki kilenc döntős magyar egység után pénteken újabb hajóink kvalifikálták magukat a hétvégi döntőkba a duisburgi kajak-kenu vb-n.

Egyelőre két magyar hajó a fináléban 200 méteren

A péntek délutáni előfutamokból két magyar hajó tudta biztosítani a helyét a 200 méteres döntőkben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a többiek a szombat délelőtti középfutamok során javíthatnak. A legrövidebb táv előfutamai során három számban adódott lehetőség arra, hogy a legjobbak megspórolják maguknak a középfutamot. Kezdésként a kenus Lakatos Zsanett élt is az eséllyel, második lett (az első három került egyenes ágon a legjobb kilenc közé), majd később a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó is ugyanezt tette, igaz, ők esélyeshez méltóan futamgyőzelemmel (itt csak ez ért egyből döntőt). A Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó ugyanakkor "pótvizsgára" kényszerül, miután az ő futamukban is csak az első hely ért finálét, s ők másodikként értek a célba. A többi számban nem lehetett egyből továbbjutni, az első pálya amolyan bemelegítésként, ismerkedésként szolgált.

Kajak-kenu vb - Nõi kenu egyes 200 méteres elõfutama

Az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos Tótka Sándor első, a nők hasonló számában érdekelt, háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics (a címvédő és londoni aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington mögött célba érve) és a kenus Lantos egyformán második, a Molnár Péter, Bán Kristóf kajak kettes pedig negyedik hellyel lépett a szombat délelőtti középfutamba. A pénteki számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C-1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő. A szombati versenynapon összesen tíz fináléra kerül sor a vb-n, mindegyikben lesz magyar érdekeltség.

A további program:

szombat:

200 m-es középfutamok 10.00 és 13.00 500 és 1000 m-es döntők 15.25

vasárnap:

5000 m-es döntők 9.00 200 m-es döntők 11.00 500 és 1000 m-es döntők 14.30 váltó döntők 17.00

Dombvári, Nagy és a kajakpáros is döntős 500 méteren

Mindhárom középfutamos magyar egység eredményesen szerepelt pénteken délután a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, azaz újabb három hajó jutott 500 méteren a döntőbe.

Kovács Katalin; Douchev-Janics Natasa

A kajakos Dombvári Bence - csakúgy, mint délelőtt - megnyerte futamát, semmit nem bízott a véletlenre, ugyanis biztosan minden versenyből csak az első kettő juthatott tovább. A Honvéd 20 éves lapátforgatója eddig remekül teljesít a vb-n, csütörtökön 1000 m-en is bekerült a legjobb kilenc közé, utóbbi számban szombaton rendezik a döntőt. "Nem az U23-as vb-re, hanem mostanra időzítettük a formámat. Jó állapotban vagyok, de hosszú lesz ez a négy nap. A fő számom az 1000 méter, abba akarok mindent beleadni, de ha marad erőm, akkor dobogós lehetek 500 méteren" - mondta. Jól kezdődtek tehát magyar szempontból a középfutamok, s hogy jól is folytatódjanak, arról a kenus Nagy Péter gondoskodott. Neki az első három között kellett célba érkeznie, de Dombvárihoz hasonlóan ő sem taktikázott, mindenkit maga mögé utasítva elsőként haladt át a célvonalon. "Szokni kell a vizet, nagyon kemény és ez nekem nem kedvez, mert én nem erőből, hanem technikából evezek. Ha a döntőben is a német előtt tudok maradni, ahogy most, akkor összejöhet a dobogó." - értékelt a győriek 26 esztendős versenyzője. A harmadik magyar középfutamos egység, a Sík Márton, Boros Gergely kajakos duó délelőtt egy második hellyel mutatkozott be, s ezúttal is ezt a pozíciót szerezte meg - itt is az első három hely ért finálét.

Kajak-kenu vb - Férfi kenu egyes 200 méteres elõfutama

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros és a női kajaknégyes 500 m-en, valamint az 1000 m-es férfi kajaknégyes már a délelőtti előfutamból biztosította a helyét a vasárnapi fináléban. Női C-2 500 méteren nem rendeznek előcsatározásokat, miután éppen kilenc hajó nevezett, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kettős majd csak a döntőben száll vízre.

Újabb három magyar egység finalista péntek délelőtt

A csütörtöki kilenc után pénteken délelőtt újabb három magyar hajó harcolta ki a döntőbe jutást a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon. A második nap első felében 500 méteres és férfi K-4 1000 méteres előfutamokat rendeztek a Wedau sportparkban, ahol ezúttal is ideális idő, napsütés és 20 fokos hőmérséklet várta a versenyzőket. A hat érdekelt magyar egység közül háromnak volt lehetősége arra, hogy egy győzelemmel egyből a fináléba lépjen, s mindhárom ki is használta ezt az esélyt. Az 1000 méteren már döntős

Vasbányai Henrik, Mike Róbert

kenupáros a rövidebb távon is remek teljesítményt nyújtott, s magabiztosan nyerte futamát. "Nem volt jó a víz, nagyon nagy a jövés-menés, emiatt lötyög, hullámos. Kicsit el is fáradtunk. A németek az elején előttünk mentek, de megbillentek, így sikerült eléjük kerülnünk" - értékelt a parton Mike. Az 500 méteres női kajaknégyes - amely olimpiai és világbajnoki címvédő, sőt, 2009 óta minden vb-t megnyert - szintén fölényes futamgyőzelemmel mutatkozott be, közel egy hajóhosszal a riválisok előtt ért a célba, így legközelebb majd csak a döntőben kell vízre szállnia. A vezérevezős

Szabó Gabriella

, valamint

Kozák Danuta

két éve, a szegedi vb-n, illetve tavaly, a londoni játékokon is tagja volt a kvartettnek, míg

Fazekas-Zur Krisztina

az ötkarikás diadalnak volt részese. Az egység negyedik tagja,

Vad Ninetta

újonc a hajóban. "Nagyon jól éreztük magunkat. Tökéletes pályát mentünk" - jött a gyorsértékelés Szabótól.

kajakkenu_ffikajaknegyes_01_mti_kt

Az 1000 méteres férfi kajaknégyes (

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás

és a kedden még gyomorbetegséggel küszködő

Pauman Dániel

), a tavalyi olimpia ezüst- és az idei Eb bronzérmese ugyancsak egy remek győzelemmel tette le a névjegyét, a nőkhöz hasonlóan majdnem egy hajóhosszal nyerték első versenyüket. Az egység kabalából minden futama után lefényképezteti magát, most, a mérlegelésnél - jobb híján - az MTI tudósítóját kérték meg a "mű" elkészítésére. A kattintás után Kammerer így értékelt: "Körülbelül így terveztük, jól mentünk. Amióta egy csapat vagyunk, még soha nem kellett középfutamoznunk, örülünk, hogy ez a sorozat most sem szakadt meg." A többi 500 m-es egységnek nem volt lehetősége egyből a fináléba kerülni, számukra az első pálya amolyan bemelegítés volt, s délután a középfutamban folytatják. A kajakos

Dombvári Bence

megnyerte előfutamát, a

Sík Márton, Boros Gergely

kajakos duó második hellyel mutatkozott be, míg a kenus

Nagy Péter

harmadik hellyel debütált. Női C-2 500 méteren nem rendeznek előcsatározásokat, miután éppen kilenc hajó nevezett, így a

Lakatos Zsanett, Takács Kincső

kettős majd csak a vasárnapi döntőben száll vízre. Az összes pénteki szám éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n.

A további program:

később:

500 és 1000 m-es középfutamok 14.15 200 m-es előfutamok 16.30

szombat:

200 m-es középfutamok 10.00 és 13.00 500 és 1000 m-es döntők 15.25

vasárnap:

5000 m-es döntők 9.00 200 m-es döntők 11.00 500 és 1000 m-es döntők 14.30 váltó döntők 17.00

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.