Közélet

A szegedi önkormányzat szerint szabályos a Gróf-palota rekonstrukciója

A szegedi önkormányzat szerint szabályos a Gróf-palota rekonstrukciója

2013. augusztus 30., péntek
A szegedi önkormányzat szerint szabályos a Gróf-palota rekonstrukciója
grof_palota01_gs

Tiltakozik a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. amiatt, hogy utánzatokkal akarják pótolni a felújítás alatt álló szegedi Gróf Palota eredetileg a neves pécsi gyár által előállított kúpcserepeit. A szegedi önkormányzat sajtófőnöke szerint az örökségvédelmi hatóság előírásainak megfelelően folyik a szegedi Gróf-palota rekonstrukciója.

Ahogy

korábban is megírtuk

, a pécsi Zsolnay-gyár tulajdonosa felháborodott azon, hogy Szegeden az eredeti helyett utánzatokat, Zsolnay-cserép-másolatokat tesznek majd az uniós pályázatból felújított Gróf-palotára. A manufaktúra pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy ha az elképzelés megvalósul, az a szegedi műemlék értékének csökkenését, a Zsolnay-márkanév és a 160 éves vállalat múltjának csorbítását, a közvélemény megtévesztését eredményezi. Hozzátették: a cég ebben és más hasonló ügyekben is az illetékes hatóságokhoz fordul, emellett jogi eszközöket, valamint a nyilvánosság erejét is fel kívánja használni azért, hogy értékeket őrizzen meg az utókor számára. A manufaktúra utalt rá, a Zsolnay kerámiával díszített Gróf Palota egy nemzetközi program keretében újulhat meg, a Szabadkával és Zentával közös együttműködés a szecessziós értékek megőrzésére nyújt lehetőséget a dél-alföldi városnak. Kitértek arra, hogy amíg Szabadkán több tízmillió forintot fordítottak a zsinagóga Zsolnay-kerámiáira, Szegeden utánzatokkal pótolnák a rekonstrukció alatt álló palota tetejének kúpcserepeit. Ezeket egy "pár éve gründolt, eszközökkel alig-alig rendelkező vállalkozás készítené", holott a cserepek újragyártáshoz restaurátor javasolta a Zsolnay megkeresését - jegyezték meg. A mintegy 200 embert foglalkoztató Zsolnay többségi tulajdonrészét idén vásárolta meg Bachar Najari szír származású svájci-magyar üzletember. A manufaktúra évek óta gazdasági nehézségekkel küszködik, 2011-ben 840 millió forint árbevétel mellett 282 millió forint veszteséggel zárt, a 2012-es árbevétele mintegy 602 millió forint, a vesztesége 270 millió forint volt. A mintegy 20 dolgozót foglalkoztató üzemnek 2010-ben sok munkát adott a pécsi Tudásközpont építése, a Zsolnay-negyed kialakítása, a budapesti Mátyás templom és egyebek mellett a kolozsvári református templom felújítása is. Tavalyelőtt a Margit-híd és az Akadémia Park-projekthez, tavaly az Országház egyik homlokzati rekonstrukciójához volt szükség Zsolnay-kerámiákra.

Az örökségvédelmi hatóság előírásainak megfelelően folyik a szegedi Gróf-palota rekonstrukciója

Az örökségvédelmi hatóság előírásainak megfelelően folyik a szegedi Gróf-palota rekonstrukciója – közölte az MTI-vel a csongrádi megyeszékhely önkormányzatának sajtófőnöke. A szóvivő arra reagált, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. tiltakozott amiatt, hogy utánzatokkal akarják pótolni a felújítás alatt álló szegedi Gróf-palota eredetileg a neves pécsi gyár által előállított kúpcserepeit.

Vécsey Ágnes

hangsúlyozta, a szecessziós palota felújításának terveit valamennyi szakhatóság jóváhagyta. Az uniós támogatással folyó projekt során nem volt követelmény, hogy az új tetőcserepek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. üzemében készüljenek el. A manufaktúra pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy ha az elképzelés megvalósul, az a szegedi műemlék értékének csökkenését, a Zsolnay-márkanév és a 160 éves vállalat múltjának csorbítását, a közvélemény megtévesztését eredményezi. Hozzátették: a cég ebben és más hasonló ügyekben is az illetékes hatóságokhoz fordul, emellett jogi eszközöket, valamint a nyilvánosság erejét is fel kívánja használni azért, hogy értékeket őrizzen meg az utókor számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.