Közélet

A fekete gólyák viselkedését is figyelték a gemenci webkamerán

A fekete gólyák viselkedését is figyelték a gemenci webkamerán

2013. augusztus 28., szerda
A fekete gólyák viselkedését is figyelték a gemenci webkamerán

A rejtőzködő életmódot folytató fekete gólyák viselkedéséről, revírharcáról és költéséről is új információkat nyújtott a gemenci erdőben elhelyezett webkamera, amelyen keresztül három hónapon át követhették szakemberek és természetbarátok egy gólyacsalád életét.

A hím, amelyet először 1999-ben gyűrűztek Bogyiszlón, és többször Izraelben azonosítottak, március 5-én foglalta el a gemenci erdő keselyűsi részén lévő fészket, majd március 17-én párja is megérkezett. A tojó négy tojást rakott, amelyek mindegyikéből kikelt a fióka. A kamera rögzítette a költést, és azt is, hogy azt megelőzően, április 10-én egy hím megpróbálta elfoglalni a fészket. A költés végül sikertelen lett: május végén mind a négy fióka elpusztult. Kalocsa Béla, a Magyar Madártani Egyesület Bács-Kiskun megyei csoportjának vezetője elmondta: feltételezhetően a hím egy fiókát megölt, és megpróbálta a másik hármat etetni vele. A megmaradt három utódot magukra hagyta, amelyek május végén egy többnapos esős időjárásban vélhetően éhen pusztultak. A szakember megjegyezte: korábban is figyeltek meg kamerával fekete gólyát, a mostani azonban jó minőségben mutatta meg a titokzatos, érzékeny madár korábban nem ismert viselkedéselemeit. Eddig egyszer, az elmúlt évben Pörbölyön dokumentálták például, hogy a fekete gólya három fiókáját megölte, majd a negyedik elpusztult. Most másodszor vették filmre, ami azt sejteti, hogy ez a viselkedés nem ritka - mondta. A jelenség más fajnál is előfordul: ismert, hogy a fehér gólya alkalmanként kidobja a fészekből egy-egy fiókáját, és nemrégen a szárcsáknál is megfigyeltek hasonló viselkedést - tette hozzá. Az is látható volt, hogy a fiókák pusztulása után a pár még sokáig visszajárt a fészekhez, arra utaló jelek is voltak, hogy pótköltés lesz, ez azonban elmaradt. A madártani szakember szerint a visszajárás arra utal, hogy a pár hűséges a fészekhez, igénylik, hogy megmaradjon egy háborítatlan terület, amely 80-100 méterre helyezkedik el egy keselyűsi erdészeti épülettől. Azt is elmondta: a hazai feketególya-állomány stabil, jelenleg 380-420 pár fészkel Magyarországon. A fokozottan védett faj jellemzően a Sió-toroktól a déli országhatárig terjedő területen, a Felső-Tisza vidékén és Somogyban fordul elő. A gemenci ártéri erdőben 35-40 példány fészkel, ami az ismert élőhelyek között világviszonylatban is sűrű előfordulásnak számít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.