Közélet

56 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve

56 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve

2013. augusztus 27., kedd
56 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve

Az idén május-júliusban 3 millió 964 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 56 ezerrel, 1,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A foglalkoztatottak közül 3 millió 931 ezer volt 15-64 éves, ami 61 ezres növekedés a tavaly május-júliusihoz viszonyítva. Az említett korcsoportot 58,7 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte, 1,1 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Idén május-júliusban a 15-64 éves férfiak közül 2 millió 132 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 64,9 százalékra nőtt. A 15-64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 799 ezer fő volt, megközelítőleg annyi, mint egy évvel korábban, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 52,8 százalék. A 15-24 éves korosztályból 225 ezren voltak foglalkoztatottak, 19,8 százalékos foglalkoztatási rátájuk 1,6 százalékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 évesek és az 55-64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,7, illetve 1,1 százalékponttal javult

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.