Közélet

Vona: a mostani kormánnyal szemben is ki kell állni az ország igazságáért

Vona: a mostani kormánnyal szemben is ki kell állni az ország igazságáért

2013. július 6., szombat
Vona: a mostani kormánnyal szemben is ki kell állni az ország igazságáért

A négy évvel ezelőtti helyzethez hasonlóan a mostani kormánnyal szemben is ki kell állni az ország igazságáért és becsületéért - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Új Magyar Gárda által szervezett megemlékezésen, szombaton a budapesti Erzsébet téren.

A mintegy 150 összegyűlt gárdista és a néhány tucat érdeklődő abból az alkalomból tartott megemlékezést, hogy éppen négy éve, 2009. július 4-én az Erzsébet téren délután mintegy 200 gárdista sorakozott fel egyenruhában, hogy demonstráljon a Magyar Gárda feloszlatását kimondó bírósági döntés ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított

Budaházy György

mellett. A szombati rendezvényt több tucat rendőr biztosította és a Deák teret az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél lezárták, a szintén szombaton délután tartandó Budapest Pride felvonulás miatt. A rendezvényen

Vona Gábor

mellett felszólalt

Murányi Levente

a Jobbik alelnöke és Mészáros István az Új Magyar Gárda főkapitánya is. A Jobbik elnöke beszédében kiemelte: négy évvel ezelőtt egy "olyan rezsim" ellen álltak ki, amely "elvette az ország becsületét, szabadságát és igazságát". Szerinte most újra ki kell állni az ország igazságáért és becsületéért, mert a mostani kormány tevékenységét is hazugság és korrupció övezi, ráadásul "elveszik a szabadságunkat és a hazánkat is". Példaként említette a trafikpályázatokat és a földtörvényt. Hangsúlyozta: számára megtiszteltetés a gárdisták közé tartozni és "mindig és mindenkor" a gárdisták mellett áll majd. A rendőrség a gárdisták és szimpatizánsaik 2009-es megmozdulását megtiltotta, mint ahogyan a főváros több más pontjára aznap bejelentett demonstrációt is. Késő estig 184 embert állítottak elő, köztük Vona Gábort. Az Erzsébet téren akkor összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek nem tettek eleget, könnygázzal próbálták oszlatni a tömeget, folyamatos volt a dulakodás a demonstrálók és a rendőrök között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.