Sport

Universiade: elődöntős női pólósok, Nagy Péter 4. helyen zárt (FRISSÜL!)

Universiade: elődöntős női pólósok, Nagy Péter 4. helyen zárt (FRISSÜL!)

2013. július 12., péntek
Universiade: elődöntős női pólósok, Nagy Péter 4. helyen zárt (FRISSÜL!)
magyarnoivizilabdavalogatott_universiade_2013_mefs

A magyar női vízilabda-válogatott bejutott az elődöntőbe a kazanyi Universiadén. A sportlövő Nemes Adrienn és a súlyemelő, címvédő Nagy Péter negyedik.

Úszásban a Debreceni Egyetem hallgatója, Biczó Bence javított délelőtti eredményén (1:58.43) és a legjobb idővel, 1:57.83-mal bejutott a 200 m pillangóúszás döntőjébe. Női kosárlabdában nem sikerült a bravúr. A negyeddöntőben, a 2011-es senzseni Universiade ezüstérmes tajvani egysége legyőzte Gáll Tamás együttesét 72-41-re. „Ellentétes mérkőzést játszottunk, mint Kínával. Gyorsaságban és fizikai szempontból is felőröltek minket. Jobbak voltak, el kell ismerni. Természetesen még mindig mi vagyunk a meglepetéscsapat, még szeretnénk meccseket nyerni. Ezzel nem fejeztük be” – nyilatkozta Gáll Tamás edző a mérkőzés végén. A magyar egyetemi kosárlabda csapat szombaton délelőtt játszik az 5-8. helyért, elsőként Csehországgal. A sakkozó Dudás Eszter a délelőtti sikere után délután kikapott a türkmén Hallajevától, így négy győzelme és két veresége van. Atlétikában a magasugró Szabó Barbara a döntőben 10. lett 180 centiméterrel. A magyar egyetemi atlétika csapat repülőgépe, fedélzetén Zsivoczky-Farkas Györgyi, Universiade bronzérmes hétpróbázóval és Márton Anita 4. helyezett súlylökővel szombat délben landol az Erkel Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálján.

Nagy Péter címvédőként 4. helyen zárt ólomsúlyban

A Szegedi Lelkesedés SK, s egyben a Szegedi Tudományegyetem ólomsúlyban (+105 kg) Universiade-címvédő versenyzője, Nagy Péter a szakításban elsőre rontott, másodikra javított a 183 kilós súlyon, azonban a 190 már kifogott rajta, ám így is az 5. helyről várhatta a lökést. Itt először 210-ről 215-re emelve a súlyt, amelyet aztán tovább növelt 223-ra, majd harmadikra 226-ra. Egyik sem jelentett gondot a szegediek olimpikon erősemberének, aki így kétszeresen is megjavította a két évvel ezelőtti Universiadén elért 220 kilós lökésbeli csúcsát, sőt, a 226 kg azt jelenti, hogy a tavaly nyáron a londoni olimpián elért egyéni csúcsát is meg tudta dönteni. Nagy Péter összesítésben 409 kilogrammal a 4. helyen zárt, miután a 3. helyen záró orosz Mahomed Abujev összesítésben 427 kilogrammot (197, 230), a 2. helyen végző iráni Bahador Moulaei 450 kilogrammot (196, 254), illetve a végső győztes, szintén orosz - a 2012-es londoni olimpián bronzérmes - Ruszlán Albjegov 459 kilogrammot (205, 254) emelve döntötte meg a magyar olimpikon két évvel ezelőtti Universiade-rekordját - az iráni lökésben, a győztes orosz szakításban és összetettben javította meg végül az Universiade-rekordot. Összehasonlításképp: összetettben a győztes eredménye, lökésben pedig az ezüstérmesé is felülmúlja a tavalyi, londoni olimpiai bajnok iráni Behdad Salimikordasiabi 455 kilogrammos (208, 247) teljesítményét.

nagypeter_universiade_mefs

A döntőért játszhat a női vízilabdacsapat

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) beszámolója szerint az oroszországi eseményen a női együttes a papírformát érvényesítve könnyed játékkal diadalmaskodott úgy, hogy már az elején elhúzott 4-0-ra. A félidőben 11-2-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző, a harmadik játékrészben lett meg a "közte tíz" (13-3), a hajrában pedig a duplázó Dalmády Szandra állította be a 16-5-ös végeredményt. A magyar csapat legeredményesebbje az öt találatig jutó Somhegyi Noémi volt. Kelemen Attila együttese a döntőbe jutásért Kanada válogatottjával játszik vasárnap, budapesti idő szerint 18.00 órától. A nagyobbik Dalmády lány két gólján kívül a Csongrád megyei különítményből a szintén Szegeden játszó Árkosy Lilla valamint a Szentest erősítő Gémes Alexa 1-1 góllal vették ki részüket a fölényes magyar diadalból, az ugyancsak a Kurca-partiaknál védő Gundl Diána pedig 62%-os kapusteljesítménnyel járult hozzá a győzelemhez.

Női vízilabda, negyeddöntő:

Magyarország - Japán 16-5 (4-1, 7-1, 3-1, 2-2)

Magyar gólszerzők:

Somhegyi 5, Kisteleki 3, Kocsis 2, Dalmády Sz. 2, Hevesi, Árkosy, Csabai, Gémes

Biczó Bence a legjobb idővel elődöntős, Nemes Adrienn negyedik légpisztolyban

Az úszó Biczó Bence a legjobb idővel jutott a péntek esti elődöntőbe 200 méter pillangón az oroszországi Kazanyban zajló Universiadén. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tájékoztatása szerint az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó 1:58.43 perces teljesítménnyel jutott tovább, a szám másik magyarja, Gercsák Tamás (2:00.94 perc) azonban búcsúzott. A MEFS tájékoztatása szerint a tavaly csapatban Európa-bajnoki ezüstérmes, az olimpiáról a légfegyveres Eb-n csak kevesebb belső tizesével lemaradt Nemes Adrienn az alapversenyből 381 körös eredménnyel került döntőbe. A kieséses rendszerű nyolcas fináléban pedig 16-ot lőhetett, s 157,7 körös eredménnyel lett a negyedik. "Itt is nagyon erős volt a mezőny, mint minden egyes sportágban ezen az Universiadén. Az előttem végzők mindannyian döntőztek a londoni olimpián" - nyilatkozott Nemes. A sportlövőknél férfi trapban Szollár András, női légpuskában Szijj Katinka szerepel még. Sakkban Dudás Eszter pénteki első partiját is megnyerte, méghozzá az indonéz Jelsen ellen, s ezzel négy győzelemmel és egy vereséggel áll. A birkózóknál, szabadfogásban Gulyás Zsombor (74 kg) és Tóth Rafael (96 kg) is egyaránt első meccsén kikapott. Pénteken a női kosárlabda- és vízilabdacsapat is a negyeddöntőben játszik: előbbi 18.30 órától Tajvannal, utóbbi pedig 16.30 órától Japánnal találkozik. A súlyemelőknél a címvédő Nagy Péter lép dobogóra plusz 105 kg-ban, míg az atlétáknál a magasugró Szabó Barbara döntőzik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.