Közélet

Rokonszenvtüntetés a magyar kormány mellett Varsóban

Rokonszenvtüntetés a magyar kormány mellett Varsóban

2013. július 15., hétfő
Rokonszenvtüntetés a magyar kormány mellett Varsóban

Rokonszenvtüntetést tartottak hétfő délután lengyel fiatalok a varsói magyar nagykövetségnél az Orbán-kormány támogatására, tiltakozván az Európai Unió túlságosan nagy mértékű beavatkozása ellen a magyar belpolitikába.

Pawel Cebula

minorita atya, az egyik szervező az MTI-nek telefonon elmondta, hogy több száz fiatal gyűlt össze a diplomácia képviseletnél a Facebookon közzétett felhívásra, és átadott egy támogató nyilatkozatot az ideiglenes ügyvivőnek. A kiáltvány aláírói, akik több mint hétszázan voltak, köztük politikusok, tudósok, művészek is "támogatják a magyar népet abban a törekvésében, hogy megőrizze önállóságát és szuverenitását az Európai Unió keretein belül, és szolidaritásukat fejezik ki a magyar Országgyűléssel az egyes uniós intézmények, köztük az Európai Parlament részéről kifejtett példátlan nyomás láttán". "Meggyőződésünk, hogy a magyaroknak joguk van ahhoz, hogy maguk döntsenek saját államformájukról és belügyeikről, mindenekelőtt alkotmányos berendezkedésükről. Tudjuk, hogy a szabadság nem végleges adomány, azért állandóan harcolni kell. Most nem fegyveres harcról van szó, mint 1956-ban. Olykor elegendő saját álláspontunk határozott kinyilvánítása és az államérdek objektív érvekkel alátámasztott védelme" - hangzik a kiáltvány. Felolvasták a magyar Országgyűlés témába vágó határozatát is, amely nagy tapsot kapott, és remélik, hogy a lengyel parlament is elfogad egy hasonló nyilatkozatot - mondta a pap, aki hangsúlyozta, hogy a tüntetést nem pártok szervezték. Mozgatórugója az volt, hogy ha a magyaroktól "ma elveszik az önrendelkezés jogát, holnap ugyanez történhet velünk és más népekkel".

Szeratics Péter

ügyvivő megköszönte a fiataloknak a rokonszenvtüntetés megszervezését, a kiállást Magyarország mellett. A varsói megmozdulás a Boldogasszony Anyánk című katolikus himnusz eléneklésével ért véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.