Közélet

Nyolc liter borért rongált

Nyolc liter borért rongált

2013. július 26., péntek
Nyolc liter borért rongált

Rendőrkézen a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfi.

A Szegedi Rendőrkapitányságra 2013 áprilisában érkezett bejelentés, miszerint a város Tápai utcájában lévő egyik kisbolt üvegét betörték. A szegedi rendőrök a széles körű adatgyűjtés eredményeként 2013 májusában elfogták és előállították

N. Tamást

, aki ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A további nyomozás adatai, valamint a gyanúsítotti kihallgatás alapján fény derült arra, hogy N. Tamás 8 liter fehérborért követte el a bűncselekményt. A Szegedi Rendőrkapitányság egyenruhásai a kitartó rendőri munka eredményeként július 24-én elfogták

P. Norbert

szegedi lakost, aki a megalapozott gyanú szerint 4x2 liter bort adott N. Tamásnak abból a célból, hogy okozzon kárt a kisbolt épületében. Mindkét férfi ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.