Közélet

Nándorfehérvár diadalát ünneplik a Mátyás téren

Nándorfehérvár diadalát ünneplik a Mátyás téren

2013. július 12., péntek
Nándorfehérvár diadalát ünneplik a Mátyás téren
nandorfehervari_emleknap40_gs

Hagyományőrzőkkel, előadásokkal és történelmi időutazással várnak mindenkit a Mátyás térre a VIII. Nándorfehérvári Emléknapokon, július 19-20-án.

Az Országgyűlés 2011-ben a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. E nap nem csupán a magyar nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja is egyben: Szegeden ismét színes programsorozattal ünneplik meg a jeles történelmi eseményt, a Mátyás téren ezúttal is időutazásra indulhatunk. Július 19-én, péntek este hat órától

Kasza Péter

történész előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd másnap, szombat reggel tíztől zenészekkel, gólyalábasokkal és hagyományőrzőkkel indul meg a menet a Klauzál térről - ezzel kezdetét veszi a VIII. Nándorfehérvári Emléknapok Alsóvároson. A kilátogatók a Mátyás téren megismerkedhetnek a vívással, hagyományőrzők előadásait tekinthetik meg, a férfiakra pedig erőember-vetélkedő is vár. Zenés koncertet ad a Mentés Másként Trió, az Aranygyapjú Társulat Szent György vitézről énekel majd, a Pavane Táncegyüttes pedig zászlóforgató bemutatót tart a téren. Tűzijáték helyett tűzvarázst tekinthetünk meg este kilenc órától: fellép a Flame Flowers Tűzzsonglőr csapata.

Programok:

július 19. (péntek):

18 óra: Történelmi emlékülés, Kasza Péter történész előadása: A krónika krónikája, Brodarics István a mohácsi csatáról

július 20. (szombat):

9.30: Gyülekező, Klauzál tér 10 óra: Zenész zajos felvonulás dobosokkal zászlósokkal, gólyalábasokkal, haditornászokkal 10.30: Mátyás tér, Pavane - zászlóforgatók - dobosok 10.45: Langaléta Garabonciások: Vitézi Mókák gólyalábas produkció 11.45: A vívás művészete – Szablya Iskolája vívóbemutatója 12.15: Tánc és harc: Szent Longinus és Anno Domini Hagyományőrző Egyesületek 12.45: Oroszlánszív Lovagrend középkori történeti bemutatója 15.00: Gulyás Laci A csudálatos aranyhal című gyermekműsora 16.00: Veres az ég... Mentés Másként Trió koncertje 17.00: A vívás művészete – Szablya Iskolája vívóbemutatója 17.30: Ének Szent György vitézről Aranygyapjú Társulat 18.15: Pavane Táncegyüttes zászlóforgató bemutatója dobosokkal 18.30: Serenissima Wratislavia lengyel történelmi Táncegyüttes műsora 19.15: Ki lesz Szeged Kinizsije? Erős emberek versenye 20.00: Zenés utazás a mesés keleten Smyrna zenekar koncertje 21.00: Tűzijáték helyett tűzvarázs: fellép a Flame Flowers Tűzzsonglőr csapat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.