Közélet

Már húszezer ügyfél optikán az Invitelnél

Már húszezer ügyfél optikán az Invitelnél

2013. július 17., szerda
Már húszezer ügyfél optikán az Invitelnél

Egy év alatt dinamikusan megnőtt a legmodernebb technológiát választók száma.

Az Invitel szolgáltatásai az otthoni szórakozást helyezik a középpontba. Az optikai hálózaton nyújtott interaktív IPTV a legmodernebb televíziózást kínálja, míg a vonzó telefonos ajánlatokkal kombinált szupergyors internet az egész család igényeit ki tudja szolgálni. Az egyre több vidéki család számára elérhető korszerű szolgáltatásoknak a tavalyi év hálózatfejlesztései adták az alapját. Az eredmények egy fontos mérföldköve, hogy mostanra már húszezer, optikai hálózaton csatlakozott ügyfele van a vállalatnak. „Az Invitel olyan fejlesztésekbe fektetett, melyek új, modern otthoni szórakoztatási lehetőséget teremtenek a családok számára. Az új technológia és a közelmúltban bevezetett Invilág portfólió mindezt még elérhetőbbé és vonzóbbá tette – mondta Oliver Weiser, az Invitel lakossági vezérigazgató-helyettese. – A tévé- internet- és telefon hármasából álló új termékeink kedvező árú csomagajánlataink részeként érhetők el, és egyre kedveltebbek. Nagy öröm látni, hogy a piac meghálálta a befektetéseinket.”

• Legmodernebb interaktív IPTV, extrém gyors internet és kedvező árú telefonszolgáltatás egyénre szabható csomagajánlatokban. • Már húszezer vidéki család választotta az Invitel optikai hálózatán nyújtott termékeit.

Több csatorna és gyorsabb internet kedvezőbb áron

A húszezredik optikai ügyfél egy pápai kétgyermekes családanya, akinek nemrég kötötték be a tévé-, internet- és telefonszolgáltatást. „Elsősorban a tévé miatt döntöttünk a váltásról: élesebb képet és több csatornát szerettünk volna nézni. Két kisgyermek van a családban, ezért a mesefilmek nagyon fontosak voltak, napközben pedig a nagymama vigyáz otthon rájuk, ő a sorozatokat szereti nézni – mondta Cseréné Tóth Veronika. – Nagyon elégedettek vagyunk az új Invilág csomagunkkal, az Invitelnél több tévécsatornát, gyorsabb internetet és telefont kaptunk kedvezőbb áron.”

Egyénre szabott interaktív szolgáltatások

A nagysebességű hálózaton nyújtott tévé- és internetszolgáltatásnak számos előnye van: kiváló képminőségű HD-adásokat, interaktív televíziós funkciókat és a jelenleg lakossági szolgáltatásban elérhető legmagasabb, akár 150 Mbit/s-os sebességű internetet élvezhetik a családok. A májusban bevezetett Invilág portfólióban 3 hónapig díjmentesen kipróbálható, és további kedvező árú, kiegészítő extrákkal egyénre szabható csomagajánlatokban férhetnek hozzá a tévé-, internet- és telefonszolgáltatások hármasához az ügyfelek.

(X)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.