Luvnyadiszkontos Leányvásárral nyitott a Szegedi Szabadtéri Játékok + FOTÓK

Jacobi Viktor nagyoperettjével, a Leányvásárral kezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok 82. évada Gothár Péter rendezésében.

Operett-parádé helyett operett-paródia – egy szóban kifejezve talán így foglalható össze a Dóm téri Leányvásár, és tetszési indexe is többek között valószínűleg azon múlik, hogy a nagyérdemű mennyire szereti a „bohémkodás” helyett a – nem feltétlenül rossz értelemben vett – „bohóckodást”. Igen, a darab könnyed és alighanem szerethető is. A cowboyos-westernes verzió helyett papírruhás kövér emberek szigetére tévedünk, illetve téved az – egykori Szőke Tisza mintája alapján megformált – luxusjachtjával a „fogyiporból” meggazdagott Ivan Harrison (

Ujlaki Dénes

) fitness-wellness-szépség lányával, Lucyvel (

Bordás Barbara

), aki nyomban rátalál barátnőjére, Bessyre (

Kiss Diána Magdolna

) és a testes Tom Miggles-re (

Nagy Ervin

): hamar kölcsönös szimpátia alakul ki. A szüzsé egyszerű. Harrison vagyonát azzal szerezte, hogy ellopta Tom apja, Fleetwood találmányát, a fogyasztópor receptjét. Tom bosszút forral, a helyi „népszokást” felhasználva: a leányvásáron kötött házasság segítségével szeretne Lucyn keresztül Harrison közelébe férkőzni. Ahogy ez lenni szokott, az „ármány” túl jól sikerül, Lucy és Tom egymásba szeretnek, és végül Tom már a bosszúról és a fogyiporreceptről is hajlandó lenne lemondani, csak hogy szeretett S-ses hölgyeményét magáénak tudhassa.

Az eredeti dalokat Varró Dániel szövegeivel remake-elték, és Vinnai András párbeszédei teszik „sziporkázóssá” a produkciót. Kétségtelen, mind a történet, mind a helyzetek és jellemek, mind a szövegek többnyire humorosak, hovatovább viccesek. Alapvetően az operettkedvelő nézőnek valószínűleg nem lesz baja sem a díszlettel (szintén Gothár Péter munkája) – melyet jórészt a jacht ural, hol kívülről, hol belülről szemlélve –, sem a szereposztással és a koreográfiát is szeretni fogja (koreográfus: Juronics Tamás). A papírjelmezek elsőre kicsit furcsán hatnak (jelmez: Tihanyi Ildi), de alapvetően ügyes megoldások a szereplők kövérítésére. Nagy Ervin és Bordás Barbara jól elkapja a humorfonalat, a táncos komikus és szubrett vonala Keresztes Tamással és Kiss Diána Magdolnával is szépen kidolgozott. A mellékszereplőkben szintén ismerős arcokat és ügyes alakításokat találunk, legyen szó a Lucy vagyonára pályázó Rottenbergről (Szombathy Gyula), a polgármesterről (Hegedűs D. Géza), Harisonnéról (Schell Judit) vagy akár a disznózsírral töltött medúzát (fujj!) áruló ad-hoc-anyakönyvezetőről (Kocsis Gergő). Eldudolhatjuk a kedves dalokat, az átírás szerencsére ügyesen helyén hagy számos jól bevált sort (Node méltóságos úr, Kettecsként stb.), s ez önmagában is megér egy estét, s a humoros megspékelés általában még jól is jön. A közönség egyik része tehát foghatja a hasát a nevetéstől, a másik meg a fejét, a helyenként igencsak túlírt szöveg miatt. A poénok nagy része azért tényleg fogható, de helyenként tagadhatatlanul túlhajtottak a párbeszédek, mert van az a pont, ahol csattan, és onnan nem kellett volna továbbmenni, mert erőltetetté válik szöveg. Ezzel együtt a funnystoryban többnyire talán megtalálják a helyüket az olyan kiszólások, mint Harrisoné, aki a feleségét követelő Tomnak odaveti: „Agyadra ment a folklór, hülyegyerek?”. Viszont elsőre sokkal furcsábban hangzik a dalszövegek „tökre tetszel” lazasága. A hájzúzó csodaszer mellékhatásaként jelentkező „elkutyulás” Harisonnénál is inkább furcsa, mint poénos. A high-kultúrából hájkultúrába transzformált darabban egyetlen nagyon komoly dolog van, ez pedig a zene (karmester: Silló István). Aki szereti a szép operettzenét, Jacobiban nem fog csalódni. E sorok írója nyilvánvalóan elfogult, de Jacobi Viktor „emelkedettnek” érzett dallamaihoz – lett légyen azok helyenként játékosak és vidámak – nehézkesen illeszkedőnek találja a „némberplázás” verziót (leginkább talán az 1941-es a Sárdy-Szeleczky-Latabár-Kiss Manyi szereplőgárdás filmoperett-feldolgozás áll a muzsika szintjéhez legközelebb). Az egyesek által rajongva szeretett, mások részéről lenézett-lesajnált operettműfaj titka éppen ez: nem musical és nem paródia. Mert a szerelemben nem ismer tréfát.