Írjon nekünk

Hírzóna

Lázár: a Miniszterelnökség idén nem fizetett senkinek folyószámla-költségtérítést

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Miniszterelnökségen 2013-ban senkinek sem fizettek folyószámla-költségtérítést, vagyis nem fedezték a munkavállalók illetmény-, illetve munkabér-átutalásából és -felvételéből adódó többletköltségeit – áll Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Gúr Nándor MSZP alelnöknek írt válaszlevelében, amelyet a Kormányzati Információs Központ juttatott el csütörtökön az MTI-hez.

Az államtitkár levelében tájékoztatta a szocialista politikust a szerdai kormányülésen született döntésről, amely szerint a jövőben a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, valamint háttérintézményeikben megszűnik a fenti kompenzáció. Lázár János jelezte, hogy a Gúr Nándor által kért, az állami vállalatokra vonatkozó adatokat bekéri, és arról is intézkedik, hogy beérkezésük után azonnal nyilvánosságra kerüljenek – zárul az államtitkár levele.

Az MSZP csütörtökön arra kérte a kormányt, hozza nyilvánosságra, kiket kompenzált a tranzakciós illeték miatt. A párt kérését Gúr Nándor, az MSZP alelnöke fogalmazta meg Lázár Jánosnak címzett nyílt levelében. Az ellenzéki politikus örvendetesnek nevezte, hogy a minisztériumokban és háttérintézményeiben megszüntetik a kompenzációt, ugyanakkor pontos tájékoztatást kér arról, kik és mekkora kompenzációban részesültek az állami cégekben, például az MTVA-ban, az NFÜ-ben vagy az MVM-nél.

Baleset

Kamionnal ütközött egy kisbusz Maroslele és Óföldeák között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az M43-as autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.

Tovább olvasom

Hírzóna

Adventi adománygyűjtést indít a makói Angyalsóhaj Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elsősorban hátrányos helyzetű, egészségkárosult gyermekeket nevelő családokat segítene az egyesület.

Tovább olvasom

Egyetem

Szakmai napot szervez az SZTE informatikai kara

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Negyedik alkalommal.

Tovább olvasom

Aktuál