Sport

Labdarúgás: Major Lászlóval és futsalos nagypályásokkal izmodosik az UTC

Labdarúgás: Major Lászlóval és futsalos nagypályásokkal izmodosik az UTC

2013. július 11., csütörtök
Labdarúgás: Major Lászlóval és futsalos nagypályásokkal izmodosik az UTC
majorlaszlo_it (38)

Az UTC NB I-es futsalcsapatával párhuzamosan megye I-es nagypályás együttesét is erősíti. A kispadra Major László, az Orosháza FC eddigi trénere érkezik.

Az elmúlt szezonban a megyei I. osztály tizenegyedik helyén végzett az Ujszegedi TC, s tulajdonképpen csak a szerencsének köszönhetően maradt benn. Sokkal nagyobb sikereket ért el a klub NB I-es futsalcsapata, mely sorozatban másodszor szerzett bronzérmet a magyar kupában, bajnoki hatodik helyezését pedig úgy javította az ötödikre, hogy az utolsó pillanatig harcban volt a dobogóért, s teljesen egyenrangú ellenfele tudott lenni a sokkal komolyabb költségvetéssel rendelkező honi sztárgárdáknak. Az újszegediek idén nyáron úgy építik, izmosítják tovább futsalcsapatukat, hogy közben a nagypályás alakulat is erősödjön. Ezúttal nem akarnak izgulni: a harmadik-hatodik hely valamelyikét célozzák meg. Szeretnék maximálisan kiszolgálni a szegedi közönséget, mindenki számára könnyen elérhetővé válnának, ennek érdekében hazai mérkőzéseiket a SZVSE-stadionban rendezik meg. Az egyesület elnöke szerint kicsit kényszerhelyzetbe kerültek, ezért is kellett lépniük. "Három meghatározó futsalosunk, a kapitány,

Trucz Zsolt, Fülöp Tibor

és

Takács Renátó

is külföldön folytatja, emellett kérdéses három sérült játékosunk,

Tóth Attila, Bullás Imre

és

Polczer Norbert

szereplése is. Ez kész tények elé állította a vezetést: igazolnunk kellett. Olyan minőségi labdarúgókat próbálunk szerződtetni, akik mind a futsal-, mind a nagypályás együttesünk hasznára lehetnek" - vázolta

Gidai Sándor

. Ennek jegyében szerezték meg az NB II-ből kiesett Orosháza FC-től

Kerepeczki Csabát, Szűcs Dánielt

és

Végh Arielt

, valamint Sándorfalváról

Bitó Róbertet

. Nem titkolják, tárgyalásban állnak még további két-három rutinos, lehetőleg futsalozni is akaró és tudó futballistával is, így tovább bővülhet a keret. Távozóról nagypályán egyelőre nem tudnak: még nem dőlt el

Tombácz Gábor

sorsa, akit munkahelyi elfoglaltsága a fővároshoz köt, illetve

Balogh Norbert

bajlódik komolyabb sérüléssel. A megye I-es alakulat kispadjára

Major László

ül le, aki az utóbbi két esztendőben az NB II-es Orosháza FC-t irányította, miután NB III-as ezüstérmet szerzett a KITE-Szegeddel. Segítője az eddigi tréner,

Pálfy Zoltán

lesz. "Major László az Orosháza nehézségei miatt Szegeden kívánta folytatni edzői tevékenységét, így csaptunk egymás tenyerébe. Nagyon sokat várunk tőle. Látványos futballt játszó, szerethető csapat kialakítása a cél, mely a harmadik-hatodik hely valamelyikére pályázhat a bajnokságban. Titkos és legmerészebb álmainkban a dobogóra kapaszkodás is felbukkan. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen rendkívül sok kitűnő csapat lesz a következő bajnokságban, hogy mást ne mondjak, igen acélos Tisza Volánnal, Hódmezővásárhellyel, Makóval, Mórahalommal, Tápéval és Algyővel kell megküzdenünk. Reméljük, méltó ellenfelei leszünk ezeknek a kiváló gárdáknak. A szegedi publikum minél jobb kiszolgálása érdekében úgy döntöttünk, hazai mérkőzéseinket ebben az idényben a SZVSE-stadionban rendezzük. Szeretnénk színvonalas találkozókon labdarúgóélményt nyújtani a nézőknek a következő szezonban, a város élcsapata, a Szeged 2011 visszatéréséig. A felkészülést a héten megkezdtük, heti három foglalkozással hangolunk az augusztus 17-én kezdődő pontvadászatra. A tréningekre a Kertész utcában kerül sor. Itt játszik majd kettes számú csapatunk: az UTC II.-t elsősorban fiatalokra építjük a megye III-ban, belőlük is ütőképes gárdát akarunk kovácsolni" - mondta Gidai Sándor. Lassan körvonalazódik az edzőmérkőzések programja. Már biztos, hogy július 31-én (szerdán) 18 órakor a Hódmezővásárhelyi FC-t fogadják Újszegeden, majd augusztus 7-én (szerdán) ugyancsak 18 órai kezdettel a Tápé ESK-t látják vendégül ugyanitt. Augusztus 10-én (szombaton) 10 órakor a vásárhelyiek látogatását viszonozzák. Szervezés alatt állnak még a Sándorfalva és a Mezőhegyes elleni derbik, illetve egy többcsapatos torna is, melyre szerbiai együttest is várnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.