Kézilabda: történelmet írna az SZKKSE + FOTÓK, VIDEÓ

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szkkse_mj 351A héten belevágott felkészülésébe a Szeged-Kiskundorozsma KSE női kézilabdacsapata. Marosán György edző szerint a megerősödött klub történelmi tettre hivatott.

Szerda este után szombat reggel az újszegedi ligetben vezényelt futóedzést az SZKKSE NB I/B-s női kézilabdacsapatának Marosán György vezetőedző, aki a korábban bejelentett öt érkezőScholtz Andrea, Selmeci Sarolta, Tóth Orsolya, Hódi Szilvia és Sarah Khouiled – mellett egy hatodik új embert is bemutatott a SZEGEDma.hu stábjának a szombat reggeli tréningen a Siófokról igazolt, zsombói származású Varga Rita személyében.

“Július 24-én vágtunk bele a felkészülésbe, amelynek során hat új játékost kell integrálnunk a csapatba, akik terveink szerint meghatározó emberei lesznek az SZKKSE-nek. Igyekeztünk szegedi, Szeged környéki kötődésű játékosokkal is erősíteni, s összességében úgy érzem, olyan embereket igazoltunk, akik képesek azonosulni azzal az érzelemvilággal, ami klubunkat jellemzi. Mentálisan és fizikálisan is erős csapat várja a szeptember 8-i bajnoki rajtot. Úgy éljük mindennapjainkat, hogy szeretnénk történelmet írni a női kézilabdában” – nyilatkozta portálunknak a tréner.

A távozási oldalon négy név szerepel az SZKKSE-nél Szalma Dóra, Velky Viktória, Vadászy Anikó és Mocsári Melinda személyében. A dorozsmai csapat hazai edzéseit augusztus 9-ig folytatja, majd egyhetes edzőtábor következik Békéscsabán, ahol 14-én a békéscsabai, 17-én a gyulai csapattal játszanak edzőmeccset. Ezután irány a főváros, egy nap alatt két meccset vívnak Lehmann-Dobó Andreáék a Kispesttel, majd a tervek szerint augusztus 24-én egy villámtornát is rendeznek Szegeden.

Default thumbnail
Előző sztori

Vélemény: A kádári nosztalgia bűvöletében…

Default thumbnail
Következő sztori

Hosszabb várakozás a röszkei határátkelőhelynél

Legutóbbi hasonló cikkek