Közélet

Ittas vezetés miatt napokon belül bíróság elé lehet kerülni

Ittas vezetés miatt napokon belül bíróság elé lehet kerülni

2013. július 24., szerda
Ittas vezetés miatt napokon belül bíróság elé lehet kerülni

Július elseje után az ittas járművezetés megváltozott törvényi tényállása miatt szinte valamennyi ügy alkalmas lehet a bíróság elé állításra - írta szerdai számában a Népszabadság Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyészre hivatkozva.

A lap szerint a Fővárosi Főügyészség egyik vezetői értekezletén elhangzott: ittas vezetésnél immár nem a sofőr alkoholos befolyásoltságát kell bizonyítani, hanem csupán azt, hogy a szervezetében volt-e annyi alkohol, amely az ellenőrzéskor mért alkoholkoncentrációt képes volt előidézni. Hozzátették: ez azt jelenti, hogy ha megvan az ittas sofőrt lebuktató rendőr jelentése, az ittasságot kimutató szonda és a szonda mérését megerősítő szakértői jelentés, a sofőr gyanúsítotti kihallgatása után már nincs mire várni tovább, vihetik is a "kuncsaftot" a bíróság elé, hisz a terheltet tetten érték. A lap felidézte: Budapesten 2011-ben 211, 2012-ben 387, az idén fél év alatt 890 ilyen eljárást szerveztek meg az ügyészek a köznyelvben "gyorsított eljárásként" emlegetett módon. A hivatalosan "bíróság elé állításnak" nevezett eljárás lényege, hogy a nyolc évnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett egyszerű tényállású bűncselekményekben, amelyeken a bűnösség megállapításához minden szükséges bizonyíték rendelkezésre áll, az ügyész a gyanúsított kihallgatásától számított 30 napon belül bíróság elé állítja az elkövetőt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.