Írjon nekünk

Közélet

„Hiszünk bennetek” – megnyílt az Ágota-tábor + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

agota_tabor_megnyito_46_gsAz önkénteseket és gyermekvédelmi munkatársakat is számítva 270 résztvevővel nyílt meg az idei, sorrendben 17. Ágota-tábor. A szervezők felhőtlen pihenést és elgondolkodtató programokat egyaránt ígértek.

Nagy felszabadultságot nyújtó programokat szerveznek párhuzamosan végig a tábor tíz napja során, ezekbe ágyazták be a mély üzenetet hordozó, elgondolkodtató, személyiségfejlesztő foglalkozásokat – mondta el portálunknak Kothencz János, az Ágota-alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) létrehozója, a tábor vezetője. „Minden olyan lehetőséget megragadunk, mellyel a gyermekek önbizalmát fejleszthetjük, és mellyel felkészíthetjük őket az életre. Az a célunk, hogy megéreztessük és megértessük velük, hogy érdemeiktől függetlenül is szeretetre méltóak” – hangsúlyozta Kothencz János. A tábort minden évben máshol rendezik meg, Szeged immár másodjára talált otthonra a rendezvény. Azt, hogy ki vehet részt az országos táboron, mindig az adott intézmény, illetve a megyei munkatársak döntik el.

Az alapítvány által támogatott programok között kiemelt szerep kap a sport. Bozóki Imre, a sportprogram egyik munkatársa elmondta, fontosnak érzik, hogy a gyerekeket rendszeres mozgásra szoktassák. Azt szeretnék, hogy épüljön az a közösség, amelyik olyan tulajdonságokkal ruházza fel a gyerekeket, amire szükségük van az életükben. Első lépésben 660 gyerek vesz részt a programban, melynek során heti két alkalommal focizhatnak a fiatalok. Fél év tapasztalat után sok ezer gyerekre szeretnék ezt kiterjeszteni.

Hajrá Ágota!

A korábbi évek hagyományainak megfelelően közös zenés-táncos hangulatban várták a táborozók a megnyitót. B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott azt kívánta a fiataloknak, a hét váljon testi, lelki, szellemi épülésükre és építsenek kapcsolatokat. „Hajrá Ágota” – ezt már Lukács János dandártábornok, Csongrád megyei Rendőr-főkapitány mondta, és a tábor résztvevőinek azt tanácsolta, használják ki az öröm minden percét.

„Merjünk, legyünk bátrak örülni – hiszünk bennetek!” – köszöntötte a résztvevőket Kothencz János. Arról is beszélt, a püspökség, a Kormányhivatal és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága támogatásának köszönhetően megvásárolhatták azt az ingatlant Alsóvároson, amelyben az Ágota Gyermekvédelmi Közösségi Centruma megújulhat majd. A felújítás segítője Popovits Richád, a Pick Söröző és Étterem vezetője, aki elmondta, reméli, sokan követik majd a példájukat. Decemberig egymillió forintot szeretnének összegyűjteni az alapítványnak.

„Hiszen ha nincsen felhő, nincs eső sem, / Könny nélkül lelkünk nem termékenyül / S a legnagyobb csapástól óvjon Isten, / Lélektől, mely nem érez, nem hevül!” Dsida Jenő Annuska névnapjára című versének soraival köszönte meg Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár azt a „hevületet”, amit a táborban dolgozók átadnak a fiataloknak. A táborozók pedig a Boldog születésnapot dallal köszöntötték Soltész Miklóst. Kothencz János hozzátette: a köszöntés nem az államtitkárnak, hanem a gyerekek barátjának szól.

Ezután hagyományos futballmérkőzésre került sor a gyerekek és a felnőtt vendégek részvételével, melyben a gyerekcsapat győzött.

Kommentek

Hírzóna

A népi építészetet ismerhetik meg a gyerekek Domaszéken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kipróbálják a vályogvetést és a tapasztást is.

Tovább olvasom

Közlekedés

Hétfőtől 18 napra lezárják a Belvárosi hidat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elkészült a Csongrád megyei gyermekvédelmi eljárásrend

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hétfőn, az ÁGOTA táborban írják alá ünnepélyesen a dokumentumot.

Tovább olvasom

Aktuál