Közélet

Hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztatnak a rotarysták + FOTÓK

Hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztatnak a rotarysták + FOTÓK

2013. július 4., csütörtök
Hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztatnak a rotarysták + FOTÓK
rotaryhajo10_gs

Három országból lát vendégül gyerekeket a Szent-Györgyi Albert Rotary Club. Csütörtökön hajókiránduláson vett részt a csapat, és a vadasparkba látogattak el.

Csongrád megyei településekről, valamint Romániából és Szerbiából érkeztek gyermekek a már hagyományos, egyhetes rotarys táborba. Idén is harminc gyermeknek kínálnak lehetőséget arra, hogy új élményekkel, baráti kapcsolatokkal gazdagodjanak. Csak rászorulókat táboroztatnak, elvált szülők gyermekei, árvák és otthonokban nevelkedők arcára csalnak mosolyt a színes programokkal.

Lamper László

rotarysta portálunknak elmondta, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club a két szomszédos ország klubjaival közösen rendezi meg ezt a gyermektábort, éveken keresztül Kishomokon volt a szállás, most a Mórahalmon, az Erdei Iskola és Zöld Közösségi Házban. A

Böjte Csaba

ferences szerzetes által életre hívott gyermekmentő szervezet Szászvárosban működteti a Szent Erzsébet Gyermekotthont, onnan három gyermek érkezett a rotaris gyerektáborba.

Măgureanu Sebastian-Răducantól

megtudtuk, strandon jártak, illetve kerékpártúrán vettek részt, továbbá esti erdei túrázás is szerepelt a programjaik között. A Szászvárosban élő fiú elmondta, több új barátot is szerzett már a tábor ideje alatt, s nagyon jól érzi magát Magyarországon. Varga Réka a szerbiai Királyhalmáról érkezett, elárulta, ő legjobban a hajókirándulást követő vadasparkbeli látogatást várja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.