Sport

Hátország: tarolt a Vörösmarty kézilabdás utánpótlása

Hátország: tarolt a Vörösmarty kézilabdás utánpótlása

2013. július 1., hétfő
Hátország: tarolt a Vörösmarty kézilabdás utánpótlása
vorosmarty_kezilabda_utanpotlas

Eredményes szezont zártak a szegedi Vörösmarty általános iskola kézilabdásai, akik közül az U11-es korosztály országos bajnok lett.

Az iskola kézilabda-utánpótlásának szezonbeli sikereit

a Pick Szeged honlapja

szedte csokorba: Eszerint a fiúk 7 korcsoportban mérhették össze erejüket. A legkisebbek versenyében, az U8 (2004-es születésűek) kategóriában az országos döntőben 8. helyezést értek el. Az U9 korcsoport (2003-as születésűek) az országos elődöntő dobogós helyéért küzdöttek, majd bronzérmet szereztek. A negyedikesek, az U10-esek (2002-es születésűek) már felnőtt méretű pályán csaptak össze, s a szoros mérkőzések során az országos döntőben 8. helyez végeztek. A legeredményesebbnek az U11-es korcsoport bizonyult (2001-es születésűek), magyar bajnoki címet szereztek. A bajnoki cím mellett még megnyerték a VI. Főnix-kupát, az ÓKSI-kupát, a Vörösmarty-kupát, valamint az idősebbek között a diákolimpián egészen az országos elődöntőig meneteltek, ahol a 3. helyet szerezték meg. Minden korosztály köszöni a segítséget és a támogatást a lelkes szülőknek, az igazgatónőnek, a segítőknek és a szurkolóknak.

A csapatok:

U8:

Újházi Bendegúz, Záhonyi Botond, Fogarasi Márk, Judik Simon, Szűcs Zoltán, Kisalbert Tamás.

U9:

Kovács Martin, Csíki Krisztián, Kószó Balázs, Halla-Zsunyi Tomas, Nádházi Bence, Záhonyi Botond, Újházi Bendegúz, Szűcs Zoltán, Fogarasi Márk. U10: Kokovecz Ádám, Kószó Máté, Rea Barnabás, Gercsó Balázs, Nagy-Pál Máté, Noska Szabolcs, Szalai Patrik, Csamangó Zsombor, Nagy Martin, Tamási Dániel, Kiss Levente, Kucsera Zoltán, Zöldi Márton (

hiányzik a képről

).

U11

(nyitóképünkön felső sor, feketében):

Mandl Gábor edző, Borbély András, Rea Barnabás, Balán Norbert, Boróczky Bence, Marczika Barnabás, Szalai Roland, Csíki Richárd, Mészáros Csongor, Bajusz Gergő, Melnichuk Viktor, Mandl Alice edző, Kovács Csaba és Tóth Ádám.

A képről hiányzik:

Szabó Bence, Hajdú Olivér és Bajusz Bruno.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.