Írjon nekünk

Sport

Fábiánsebestyénben lesz a 2015-ös kettesfogathajtó-vb

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

fogathajtosajtaj_14_iaFábiánsebestyén rendezi meg 2015-ben a kettesfogathajtó-világbajnokságot.

“Tegnap megszületett a nemzetközi szövetség döntése, a 2012-es Duna-Alpesi Kupa után 2015-ben világbajnokságot rendezhetünk Fábiánsebestyénben” – idézte a magyar szövetség szerdai tájékoztatása Farkas Sándort, a fábiánsebestyéni KINIZSI 2000 MG Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki hozzátette, a vb-re 2015. augusztus 27-től 30-ig kerül sor.

Farkas Sándor elmondta, vannak még finomítanivalók az infrastruktúrát illetően, de a rajtig mindent elkészítenek.

Magyarország korábban 1989-ben Balatonfenyvesen, 1999-ben és 2009-ben pedig Kecskeméten adott otthont kettesfogathajtó-világbajnokságnak. A hazai rendezésű vb-ken a magyar hajtók nyolc érmet szereztek: három aranyat, két ezüstöt és három bronzot.

Kommentek

Sport

Bemutatta új utánpótlás szakmai igazgatóját a Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vladan Jordovics lesz Herbert Gábor utódja.

Tovább olvasom

Sport

Címvédés és rekordlétszám a nyolcadik Kapusháborún

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

A speciális megmérettetésen összesen 162 kapus vett részt.

Tovább olvasom

Sport

Bennmaradt az élvonalban a Szent Mihály

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Nyolc góllal bizonyultak jobbnak a Vidinél.

Tovább olvasom

Aktuál