Közélet

Ezer gyermek tanul hittant a Szegedi Tankerületben szeptembertől

Ezer gyermek tanul hittant a Szegedi Tankerületben szeptembertől

2013. július 10., szerda
Ezer gyermek tanul hittant a Szegedi Tankerületben szeptembertől
hittan01_gs

Az elsősök 40 százaléka hit- és erkölcstanórára fog járni a Szegedi Tankerületben szeptembertől szüleik nyilatkozata alapján – tájékoztatott Plesovszkiné Ujfaluczki Judit.

Négy plusz osztályt indítanak a Szegedi Tankerületben,

ahogy megírtuk

, ezerhatszáz elsős ül iskolapadba szeptemberben. Szüleiknek beiratkozáskor kellett arról nyilatkozniuk, hogy erkölcstanra vagy hit- és erkölcstanoktatásra szeretnék gyermeküket járatni. Ugyancsak nyilatkoztatták a negyedik évfolyamot záró, 2013. szeptember elsején ötödik osztályba lépő 1400 tanuló szüleinek is e kérdésben.

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit

, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Szegedi Tankerületének igazgatója portálunknak elmondta, az állami általános iskolák első és ötödik évfolyamán vezetik be ezeket az órákat a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján. „A jogszabály úgy rendelkezik, hogy az első és az ötödik évfolyamon felmenő rendszerben kell bevezetni ezt az oktatást, míg a többi évfolyamon marad a fakultatív hit- és erkölcstanra vonatkozó előírásoknak megfelelő képzési forma” – közölte. Megtudtuk, a Szegedi Tankerületben az első évfolyamot megkezdő több mint 1600 diák szüleinek 40 százaléka a hit- és erkölcstant választotta, míg az ötödik osztályba lépő 1400 tanulónál 25 százalékos ez az arány. A tankerület vonatkozásában így közel ezer gyermek fog hit- és erkölcstanoktatásra járni, a többi elsős és ötödikes erkölcstant fog tanulni az új tanévben. Ezek az arányok valamelyest eltérnek az országos összesített átlagtól, hiszen az elsősök szüleinek 52 százaléka választott gyermeke számára hit- és erkölcstanórát, „ami olyan arányban oszlik meg a felekezetek között, ahogy a népszámlálás és egyszázalékos adóbevallás mutatta” – közölte

Hoffmann Rózsa

köznevelési államtitkár júniusban az MTI-vel. „A nyilatkozatok alapján a szülők kérésének megfelelően minden kért egyházközösséggel felvettük a kapcsolatot, s ezek jelen is vannak a tankerületben. Érdemes tudni, hogy minden egyházközösség élénk kapcsolatot tartott fenn eddig is az iskolákkal a fakultatív hit- és erkölcstan oktatás keretében” – hangsúlyozta Plesovszkiné Ujfaluczki Judit. Hit- és erkölcstant az adott vallási közösséghez tartozó hitoktató, hittanárnak megfelelő végzettségű szakebember oktathat az állami általános iskolákban, illetve az egyház hitelveihez kapcsolódó felsőfokú képesítéssel rendelkező belső egyházi jogi személy képviselője.

9

A jogszabály rögzíti a képzettségi előírásokat is az erkölcstant oktatók esetében is, az első évfolyamon ehhez tanítói végzettségre van szükség, illetve 5-6. évfolyamon fakultatív módon csatlakozhat be ebbe a képzésbe a pedagógus. A Klik Szegedi Tankerületének igazgatója hozzátette, ötödik évfolyamon tanári végzettségre van szükség, ezenfelül pedig hatvanórás pedagógus-továbbképzésen kell részt vennie annak, aki az erkölcstan oktatását fogja végezni. Ezt központi továbbképzés keretében szervezik a nyár folyamán a pedagógusoknak. Plesovszkiné Ujfaluczki Judit leszögezte, lesz elegendő, megfelelő képzettségű szakember ahhoz, hogy a szeptemberben elinduló tanévben megkezdődhessen e két tárgy oktatása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.