Írjon nekünk

Egyetem

Szegedi egyetemisták a Csillagbörtönben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

P1030531A Szegedi Fegyház és Börtön mindennapjaival ismerkedtek azok az egyetemisták, akik jelentkeztek az SZTE-n tavasszal meghirdetett bűnmegelőzési képzésre.

A Szegedi Tudományegyetem két karáról közel százan jelentkeztek arra a kurzusra, melynek központi témája az áldozatvédelem. A negyvenórás bűnmegelőzési képzés TÁMOP-támogatás révén indult el az universitason.

A képzés lényege, hogy ne csak elméleti tudást kapjanak a hallgatók, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek. A hallgatók csapatépítő-kommunikációt javító tréningen vettek részt, megismerkedtek az alapvető büntetőjogi, büntetőeljárás jogi és áldozatvédelmi jogszabályokkal, látogatást tettek Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, míg a kurzus zárásaként pedig a Szegedi Fegyház és Börtönben jártak. „Ez egy gyakorlatorientált képzés, fontos volt, hogy a hallgatók tudják, mit jelent a börtön, lássák a rácsokat, így hitelesen tudnak majd beszélni arról, hogy mi annak a következménye, ha valaki szembeszegül a törvénnyel” – magyarázta Szilágyiné Bay Lujza, a képzés szakmai vezetője.

A diákok megismerhették a Csillag napirendjét, és arról is tájékozódhattak, milyen elfoglaltságai vannak a raboknak, vagy például, mivel próbálnak nekik segíteni. A büntetés-végrehajtási intézetbe történő belépéshez parancsnoki engedélyre volt szükségük és a látogatók számára speciális magatartási szabályokat írtak elő, amelyet a hallgatóknak is be kell tartaniuk. Nem vihetnek magukkal csomagot, mobiltelefont, illetve beléptető kapun keresztül juthattak be az intézet területére.

A Csillagként ismert intézmény mindennapi életét Kovács Gábor őrnagy mutatta be, aki részletesen tájékoztatta a hallgatókat az intézmény életéről, kiemelve azokat a momentumokat, amelyek a bűnmegelőzést az ismételt elkövetővé válás megelőzését segítik. A hallgatók elsősorban az intézmény, a fogva tartottak minden napi életéről tettek fel kérdéseket, például, hogy milyen pozitív élményeket szerzett az őrnagy a munkája során. Kovács Gábor annak a fogvatartottnak az esetét idézte fel, aki büntetése alatt két diplomát szerzett, majd abban az intézményben kapott munkát, ahol a gyakorlatot folytatta. A diákok az iránt is érdeklődtek, hogy mit lehet kapni a kiétkeztetési boltban, mennyi a rabok keresete, hogyan tartanak kapcsolatot a hozzátartozóikkal, illetve, hogy milyen szabadidős és művészeti tevékenységet folytathatnak a csillag falai között.

Az „Áldozatvédelem – áldozattá válás és megelőzésének alternatívái” című oktatási modulra a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karáról, valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Karról várták a jelentkezőket. A „Nem vagyunk egyedül” TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0023 projekt keretében elindított 40 órás egyetemi képzésen közel százan vettek részt.

Kommentek

Egyetem

Az energiahatékonyságot kutatják Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

200 millió forint támogatást kapott Czakó Gábor, a Természettudományi és Informatikai Kar kutatója.

Tovább olvasom

Egyetem

Hamarosan itt a Pont Ott Parti!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Július 24-én, szerdán, a Dugonics téren.

Tovább olvasom

Egyetem

Folytatódik a szegedi science park kialakítása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már lőszermentesítették az egykori szovjet laktanya területét.

Tovább olvasom

Aktuál