Bulvár

DVD-t lopott az iskolából a betörő

DVD-t lopott az iskolából a betörő

2013. július 30., kedd
DVD-t lopott az iskolából a betörő

Műszaki cikkeket tulajdonított el egy mindszenti iskolából F. László. Elfogták a rendőrök.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra 2013. július 29-én a kora reggeli órákban érkezett bejelentés, miszerint betörtek az egyik mindszenti oktatási intézménybe - tájékoztat a rendőrség honlapja. A vásárhelyi rendőrök széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek hamar meg is lett az eredménye. A jelzéstől számított néhány órán belül elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható

F. Lászlót

. A 26 éves mindszenti férfi kihallgatásakor részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt két másik betörést is ő követett el a városban. A férfi az eltulajdonított DVD lejátszót és diktafont el akarta adni, azért, hogy pénzhez jusson. A nyomozók az F. Lászlónál tartott házkutatás során megtalálták az ellopott holmit, amelyet lefoglaltak. A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett - lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kezdeményezte F. László előzetes letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.