Közélet

Csúcsot döntött a megszűnő cégek száma az építőiparban

Csúcsot döntött a megszűnő cégek száma az építőiparban

2013. július 28., vasárnap
Csúcsot döntött a megszűnő cégek száma az építőiparban

Az idei első fél évben ismét negatív rekordot döntött a megszűnő építőipari cégek száma, az év első hat hónapjában 2863 vállalkozás szűnt meg az ágazatban, a tavaly második félévi 2794 után - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.

Az Opten cégfluktuációs indexe (CFI) egy adott időszakban megszűnt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a mutató alapján az előző fél évben 15 százalék körülire csökkent az építőipari fluktuáció, az idei első félévben azonban az egy évvel korábbi 17 százalékot meghaladó szintre emelkedett. A válság és a jogszabályi változások következtében lezajlott tisztulási folyamatnak, illetve a megrendelések emelkedésének köszönhetően stabilabb beszállítói lánc alakulhat ki, ami kedvez az elmúlt éveket túlélő kisvállalatoknak - idézi a közlemény

Tóth Tamást

, az Opten ügyvezető igazgatóját. Az Opten szerint javulást jelez a már megindult, megszűnéssel végződő eljárások száma is. Tavaly az első fél évben összesen 5295 felszámolás, végelszámolás és kényszertörlés indult az építőiparban, fél évvel később a három eljárástípusból összesen 3673-at indítottak a cégbíróságok, míg 2013 első félévében már csak 2560-at tettek közzé. Az Opten igazgatója a csökkenéssel kapcsolatban azonban arra is felhívta a figyelmet: idén az első fél évben a cégbíróságok munkáját jelentősen hátráltatta az alapító okiratok februári kötelező módosítása. Ez azt jelentheti, hogy a második fél évben az ügyhátralékot ledolgozva ismét emelkedhet a megszűnéssel végződő eljárások száma. Ugyancsak módosíthatja a cégmegszűnési tendenciát, ha életbe lép az a szabályozás, amely a korlátolt felelősségű társaságok esetében emeli a minimális alaptőkét. A működő cégeknek valószínűleg csak néhány év türelmi idővel kell eleget tenniük az új követelményeknek, ennek ellenére ez az intézkedés jelentős cégbezárási hullámot indíthat el, különösen egy olyan szétforgácsolódott és alultőkésített ágazatban, mint az építőipar - közölte az Opten igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.