Közélet

Bemutatták A nemzet szárnyait + VIDEÓ

Bemutatták A nemzet szárnyait + VIDEÓ

2013. július 17., szerda
Bemutatták A nemzet szárnyait + VIDEÓ
nemzetszarnyai2

Bemutatta a magyar katonai repülés történetéről szóló könyvet Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden Budapesten. A tárcavezető A nemzet szárnyai - a magyar katonai repülés évszázados története című kötet első példányait Magyarország legidősebb és legfiatalabb vadászpilótájának adta át.

A Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent könyvről a miniszter azt mondta: a magyar katonának repülnie kellett a haza védelmében az elmúlt száz évben mindig.

Hende Csaba

kiemelte: ez a feladat ma sem más, mint 100 vagy 75 éve: "minden körülmények között biztosítani kell az ország védelmét a levegőből érkező minden fenyegetés ellen". Hende Csaba közölte, hogy

Bernád Dénes, Magó Károly

és

Punka György

könyvében a szerzők felsorolták annak a csaknem ezer hősi halott katonának a nevét és beosztását, aki a magyar honvéd légierő tagjaként az életét áldozta a hazáért.

Bozsonyi Károly

, a Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kötetet a Magyar Honvéd Légierő 75. és a magyar katonai repülés 100. évfordulója alkalmából adták ki. DVD-melléklete is van, és tartalmaz egy, a Magyar Honvédség által valaha repült összes repülőgéptípust bemutató posztert is. A könyvet kedvezményes áron megvásárolhatják augusztus 3-án és 4-én, a kecskeméti nemzetközi repülőnapon is. http://www.youtube.com/watch?v=nkW1_gWDhso A könyvbemutatón először találkozott egymással személyesen Magyarország legidősebb vadászpilótája, a legendás Puma vadászezred utolsó tagja, a 93 éves

Szentiványi János

nyugállományú alezredes, valamint a legfiatalabb, frissen végzett Gripen-pilóta, a 29 éves

Zakariás Zoltán

főhadnagy. Az alezredes dísztőrt adott ajándékba a fiatal pilótának, a főhadnagy pedig egy külön erre az alkalomra készített Puma-jelvényt adott át a második világháborús hős pilótának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.