Közélet

Beázott a szegedi kráter napvitorlájának elektronikája

Beázott a szegedi kráter napvitorlájának elektronikája

2013. július 4., csütörtök
Beázott a szegedi kráter napvitorlájának elektronikája
1 (1)

Jó hír a hűsölni vágyóknak, hogy várhatóan július közepétől ismét működőképes lesz az Árpád téri kráter napvitorlája és a csobogó.

Március végén adták át

hivatalosan

a felújított Dugonics és Árpád teret, ez utóbbi kráter névre keresztelt térjátékkal is gazdagodott. A parkoló helyén kialakított ovális képződmény hamar népszerű lett, deszkásokat szinte minden alkalommal lehet ott látni, míg a kisebbek futóbiciklikkel róják a köröket. A kráter napvitorlája és a csobogó azonban nem működik, a tűző nyári nap elől nincs hova „menekülni” az Árpád téren.

Nagy Ödön,

az önkormányzat munkatársa arról tájékoztatott, még a májusi özönvízszerű

esőzésekkor

ázott be az elektronika, ezért nem lehet kinyitni a napvitorlát. Június 24-én pedig medencévé változott a

kráter

, fotóinkon és videónkon jól látható volt, hogy teljesen megtelt a lezúdult esővízzel a térjáték, s akadtak, akik csobbantak is benne. A Fejlesztési Iroda beruházási ügyintézője hangsúlyozta, a javítás folyamatban van, várhatóan július közepére kiküszöbölik az elektronikus szerkezet hibáját. „A napvitorla és a szökőkút egyaránt működőképes, viszont a beázás miatt az energiaellátásuk nem megoldott, a kismegszakítókat kell cserélni. Olaszországból kellett az alkatrészeket megrendelni, s a beszerzés több hetet vesz igénybe” – tette hozzá. Az akna tömítését is felülvizsgálják, hogy egy újabb özönvízszerű esőzés ne okozzon problémát. http://www.youtube.com/watch?v=4oZfKuK_O_k

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.