Kultúra

„A darab ugyanaz” – Szörényi Leventével beszélgettünk

„A darab ugyanaz” – Szörényi Leventével beszélgettünk

2013. július 13., szombat
„A darab ugyanaz” – Szörényi Leventével beszélgettünk
sodi_dijatado_mj 042

Az István, a király harminc évvel ezelőtti királydombi bemutatója óta sikertörténet – vajon mi állhat a három évtizedes diadalmenet hátterében? – többek között erről is beszélgettünk Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerzővel.

A neves komponista és előadóművész az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi-alapítvány idei díszvendége volt a július 7-i ösztöndíjkiosztó ünnepségen.

– Gyakran kap a Sófi-alapítványéhoz hasonló megkeresést?

– Nem, még csak azt sem mondanám, hogy évente. Nem jellemző, ezért is megtisztelő, hogy egy ilyen kiemelt helyzetben díszvendég lehetek. Némi szomorúsággal tölt el persze, hogy ez a megtiszteltetés az idő múlásával is együtt jár.

– Az ön indulásakor könnyebb vagy nehezebb volt a tehetségek helyzete?

– Ha azt mondanám, hogy nehezebb, az nem lenne igaz, de lényegében a közönségre volt bízva az ember tehetsége. Én nem hiszek abban, hogy tehetség csak úgy eltűnik: előbb-utóbb kitör valamilyen formában és helyzetben. Persze más világ volt akkor, nagyon más: az embernek nem csak a közönség, hanem a „hivatalosság” előtt is meg kellett küzdenie azért, hogy érvényesítse a tehetségét, a képességeit. Utóbbi volt a nehezebb.

– Önnek voltak-e támogatói, tanárai, akikre szívesen emlékszik? – A zenészi pályánkon nem. Viszont élettapasztalat és bölcsesség tekintetében sokat kaptam a gimnáziumi tanáraimtól. Ezeket a tanárokat nem csak tiszteltük, de szerettük is – persze nem mindegyiket. A gyerekek észreveszik a tanárban lévő embert. – Jubilál az István, a király – mit vár az évfordulótól? – Az a kérdés, hogy a mindenkori új feldolgozás elnyeri-e a közönség tetszését. Azt szoktam mondani, hogy az István, a király 1983-ban egy különleges, akár azt is mondhatnám, Isten áldotta pillanatban jött létre. Közönségtalálkozókon, beszélgetéseken arról is szoktam beszélni, egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ha ugyanaz a darab, ugyanott tíz év múlva kerül a közönség elé, ugyanilyen hatást váltott volna ki. Természetesen sikerrel futna, mint a többi művünk, de az a fajta emocionális bomba, ami akkor és ott a Városligetben, a Királydombon eldurrant, sokat adott hozzá. Remélem, hogy a nagyérdemű azonosulni tud majd a korszerű, új rendezéssel. A darab ugyanaz. – A harminc éve tartó diadalmenet ennek a bombának köszönhető? – Igen. Az újabb és újabb felnövekvő generációk az idősebbektől mindig hallják, hogy a Királydomb… Azt se tudják, mi az, de ahogy beszélnek róla, az eleve egy töltést ad a darabnak. Majd pedig felteszik a szülők a gyereknek a lemezt, vagy bekapcsolják a videót. – Hogy fogadja az újabb és újabb feldolgozásokat: ugyanaz a gyerek más-más pólyában? – Nagy feladat volt az 1984-es Dóm téri első előadás – mely ugyan sikeres volt, de rendezésileg és színpadtechnikailag, képileg nagyon alulmúlta az ősbemutatót. De a közönség ezt nem vette akkor észre, örült, hogy hallotta és látta a darabot. Akkor elhatároztam, hogy színházba kényszerítem az István, a királyt. Egyébként pedig minden rendezésben marad valami olyan hiátus, ami miatt a szerző azt mondja, na majd a következő elvarrja ezeket a szálakat is. Ez viszont arra mutat rá, hogy sikerült Bródy Jancsival olyan darabot írni, ami nagyon sokrétegű, bár látszólag egyszerű. Ha jobban belemegyünk a történelmi, emberi, pszichológiai részletekbe, akkor sokféleképpen színpadra állítható. – A Holdvilág-árok kapcsán is ismertté vált a neve, ahol először Sashegyi Sándor végzett kutatásokat, ő akkor még Árpád sírját kereste. Önök mit várnak a feltárásoktól? – Egy háború előtti kezdeményezést folytatunk immár közel tíz éve. Azt szeretnénk megtudni, hogy egy egykori római kőfejtő miért kapott más funkciót, és miért temették vissza irdatlan mennyiségű sziklával. Önmagában az a tény, hogy elhagynak egy kőbányát például a hunok közeledése miatt, az megesett. De ezt hermetikusan visszatöltötték. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért. – És itt némileg vissza is kapcsolódhatunk a tehetséggondozáshoz. – A Holdvilág-árok-kutatással kapcsolatos alapítványunknak van egy díja, az Árpád-pajzs, az arra érdemesnek ítélt emberek kapják meg minden évben heten, mint a hét vezér.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.