Egészség

65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben

65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben

2013. július 2., kedd
65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben
sporolas02_penz_gs

A kormányváltás óta 65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden a Semmelweis-napi ünnepségen Budapesten.

A tárcavezető beszédében utalt a korábbi évek béremeléseire, és hangsúlyozta, hogy július 15-től a ma még gazdasági társaságként működő három kórház - Nagyatád, Ózd, Gyöngyös - is állami tulajdonba kerül, így az ott dolgozók is megkapják az idei évre jutó béremelésüket.

Balog Zoltán

említést tett egy 10 százalékos állami finanszírozásemelésről is, de erről sem beszédében, sem a rendezvény után nem mondott részleteket. Az MTI úgy tudja, ez a több milliárd forintot kitevő összeg tartalék, amelyet a háziorvosok finanszírozásának emelésére szeretne fordítani a minisztérium. A miniszter úgy fogalmazott, bízik abban, hogy az egészségügyben dolgozók egyre elégedettebbek lesznek, és ez kihat az egész magyar társadalomra.

Szócska Miklós

egészségügyért felelős államtitkár a béremeléssel kapcsolatban azt mondta, az államtitkárság folytatja azt a forrásteremtő munkát, amely alapja a béremelésnek, továbbá folytatják azt a tevékenységet, amely az egészségügyi rendszert teszi hatékonyabbá. Az államtitkár elmondta még, hogy egy éven belül befejezik az úgynevezett e-recept szisztéma próbaüzemét, és az informatikai fejlesztések révén lehetőség lesz például arra, hogy a háziorvos lássa a beteg összes laboreredményét. "Forradalom előtt áll az a terület" - fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy 300 milliárd forint értékű fejlesztések zajlanak az ágazatban, ennek része a térségi onkológiai központok kialakítása is. Az idén

Ujhelyi Enikő

, a Szent László Kórház gyermek intenzív osztályának osztályvezető főorvosa és

Kovács József

, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi tanára kapta a Semmelweis-díjat. Tizenketten Batthyány-Strattmann díjat vehettek át, 21-en Pro Sanitate díjban, 24-en miniszteri elismerésben részesültek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.