Sport

Vízilabda: megszorongatták a Szentest a női pólósok

Vízilabda: megszorongatták a Szentest a női pólósok

2013. június 24., hétfő
Vízilabda: megszorongatták a Szentest a női pólósok
szte_ehok_honved05_gs

Megyei rangadón megszorongatva szentesi riválisát, a Honvédtől pedig vereséget szenvedve fejezte be az OB I/B-s szezont az SZTE EHÖK SE női vízilabdacsapata.

Az OB I/B-s felsőházi rájátszás utolsó körére - amelynek a fővárosi Tüzér utcai uszoda adott otthont ezúttal egy mezőnycserével tudtak elutazni a szegedi lányok, akiknek soraiból ezúttal hiányzott

Juhász Nóra

, ám de ismét vízbe szállhatott

Gémes Ivett

. Az SZTE EHÖK SE számára téttel már egyik találkozó sem bírt, hiszen korábbi vereségei meghatározták sorsukat, vagyis a felsőház 5. pozícióját. Az egyetemi csapat első meccsét a megyei rivális Szentes ellen vívta, s

Csüllög Anna

vezető találata után

Kuczora Imola, Bordás Tímea

és

Makra Melinda

góljaival fokozatosan megléptek ellenfelüktől - a korábbi eredmények tükrében némi meglepetésre. Már a második negyedben háromgólosra nőtt a szegedi lányok előnye, amelyet tartani tudtak fordulás után is. A záró játékrész elején feljöttek a szentesiek egy gólra, ám két Kuczora két újabb találata visszaállította a korábbi különbséget. Ám a végjátékban kihagyott a figyelem, s elkerülhető gólokkal felkapaszkodott és egyenlített a Szentes, majd fél perccel a vége előtt a győzelmet is megszerezte (9-8). Az OB I-ben edződő játékosokkal teletűzdelt Honvéd utánpótlással kemény küzdelmet vívtak a szegediek, az ellenfél véresen komolyan vette a találkozót, amelyen végig irányítva és végig vezetve sima, 11-4-es győzelmet aratott

Törőcsik Attila

együttese, s bebiztosította bajnoki címét a honi női vízilabda másodvonalában.

Női vízilabda OB I/B felsőházi (1-5. helyért) rájátszás 4. forduló:

Szentesi VK - SZTE EHÖK SE 9-8 (1-2, 1-2, 2-2, 5-2 )

Budapest, Tüzér utcai uszoda, 100 néző. Vezette: Juhász G.

Szentesi VK:

Lekrinszki - Duhaj 3, Makai 2, Hernyik, Farkas T. 1, Bartucz 2, Imre.

Csere:

Gaál (kapus), Kozár, Lévai, Mihály 1, Szécsi, Hochmann.

Vezetőedző:

Oltyán Gyula.

SZTE EHÖK SE:

Varga Z. - Molnár Gy., Hajdú E., Csüllög 1, Bordás 1, Kuczora 4, Makra 2.

Csere:

Gémes.

Játékos-edző:

Makra Melinda.

Emberelőny:

7/3, ill. 2/1.

Ötméteres:

1/-, ill. -.

Honvéd POLO utánpótlás - SZTE EHÖK SE 11-4 (3-1, 2-1, 3-1, 3-1)

Budapest, Tüzér utcai uszoda, 100 néző. Vezette: Homonnai.

A Honvéd gólszerzői:

Ráduly 2, Ármai 2, Kövesdi 2, Koncz 2, O-Nagy 1, Kerekes 1, Mchunu 1.

SZTE EHÖK SE:

Varga Z. - Molnár Gy., Hajdú E., Csüllög, Bordás, Kuczora 1, Makra 1.

Csere:

Gémes 2.

Játékos-edző:

Makra Melinda.

Emberelőny:

2/-, ill. 2/1.

Ötméteres:

2/1, ill. -.

További eredmények:

Bánki VSE - Honvéd POLO Utánpótlás 4-11 (0-5, 0-1, 1-5, 3-0 ) Szentesi VK - Angyalföldi Sportiskola DSE 12-10 (3-2, 2-4, 4-0, 3-4 ) Angyalföldi Sportiskola DSE - Bánki VSE 6-5 (0-1, 1-2, 2-1, 3-1 )

A női vízilabda OB I/B végeredménye:

1. Honvéd POLO Utánpótlás 2. Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület 3. Bánki Vízisport Egyesület 4. Szentesi VK 5. SZTE EHÖK Sport Egyesület 6. Honvéd Pesterzsébet Vízilabda Klub Sport Egyesület 7. Slávia Uk Bratislava 8. Váci Vízilabda Sport Egyesület 9. Debreceni Cívis Póló VSE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.