Közélet

Több mint ezer állami ingatlant kaphatnak meg ingyenesen önkormányzatok

Több mint ezer állami ingatlant kaphatnak meg ingyenesen önkormányzatok

2013. június 17., hétfő
Több mint ezer állami ingatlant kaphatnak meg ingyenesen önkormányzatok

Több mint ezer használaton kívüli ingatlant ad át az állam ingyenesen az önkormányzatoknak. Erről az év végéig kell szerződést kötniük a helyhatóságoknak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel.

A

Pintér Sándor

belügyminiszter kezdeményezte törvénymódosítást hétfőn 275 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A térítésmentes átadás feltétele, hogy az önkormányzatoknak tizenöt éven át kötelező feladataikra kell használniuk az ingatlanokat, önként vállalt feladatokra pedig csak kérelem esetén, egyedi elbírálás alapján használhatják azokat. A helyhatóságoknak emellett határozatot kell hozniuk arról, hogy a területükön található mely ingatlanokra tartanak igényt, és fel kell becsültetniük azok értékét. A programban csak azok a települések vehetnek részt, amelyeknek nincs köztartozásuk. A törvény mellékletében felsorolt ingatlanok között 17 olyan sportlétesítmény is szerepel, amely önkormányzati telken, PPP-beruházásban épült, ám ezen szerződések felmondásával tavaly állami tulajdonba került. A jogszabály értelmében ugyancsak térítésmentesen juthat hozzá a korábban igényelt ingatlanokhoz a Római Katolikus Egyház, a Zirci Ciszterci Apátság és a Magyar Cserkészszövetség. Emellett a törvény a Nemzeti Eszközkezelőnek is juttat ingatlanokat, hogy azokkal a nehéz helyzetbe jutott devizahiteleseket segítse a szervezet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.