Közélet

Száz kínai cégvezető érkezik Szegedre + FOTÓK

Száz kínai cégvezető érkezik Szegedre + FOTÓK

2013. június 6., csütörtök
Száz kínai cégvezető érkezik Szegedre + FOTÓK
kinai02

A lehetséges együttműködés reményében látogatnak majd a Tisza partjára Fucsou városából, melynek polgármestere együttműködési szerződést írt alá Botka Lászlóval.

A hétmilliós lakosú kínai Fucsou delegációját fogadta

Botka László

, Szeged polgármestere csütörtökön, és a nagyváros első emberével,

Yang Yiminnel

egy szándéknyilatkozatot írtak alá a két település közös, főként gazdasági együttműködéséről. „Sanghaj városával már a tudomány és az egyetem szintjén szoros kapcsolatot ápolunk, Fucsouval főként a gazdasági vonalon dolgozhatunk együtt. Több terület van, ahol közös nevezőt találhatunk, ilyen az informatika, logisztika és a gépgyártás. Heteken belül mintegy 100 kínai cég látogat majd városunkba, addigra mi is feltérképezzük, hogy mely szegedi vállalatoknak van, vagy lehet kínai érdekeltségük” – mondta el Botka László a városháza dísztermében, ahol egy ünnepi műsor után írta alá a két város polgármestere az együttműködési megállapodást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.