Közélet

Radnótis tanár Ericsson-díja

Radnótis tanár Ericsson-díja

2013. június 5., szerda
Radnótis tanár Ericsson-díja

Már 15 éve díjazza a cég a matematika és fizika területén kimagasló teljesítményt nyújtó tanárokat, idén egy szegedi pedagógus, Csányi Sándor munkáját is elismerték.

Idén június 4-én adták át az Ericsson-díjakat, immáron 15. alkalommal. A díjat évek óta a legelkötelezettebb, alapszintű oktatásban résztvevő matematika- és fizikatanároknak adja át a vállalat, azzal a céllal, hogy előmozdítsa a világszínvonalú hazai természettudományos alapképzés ügyét. A 250.000Ft anyagi elismeréssel járó díjban idén is nyolc pedagógus részesült, így már 178 tanár tartozik az Ericsson-díjasok köréhez. A díjat

Charlotte Karlsson

, az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési igazgatója, Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete, valamint Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma adta át a Magyar Tudományos Akadémián. Az ,,ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért'' díjat egy szegedi pedagógus,

Csányi Sándor

, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára is átvehette, akinek diákjai évről évre sikeresen szerepelnek tanulmányi versenyeken, és előkelő helyezéseket érnek el a KöMaL matematika – fizika - számítástechnika pontversenyen, az Öveges József Emlékversenyen, a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyen és a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen. Csányi Sándor szervezésében 2009-ben egy új fizikaverseny indult Csongrád-megyében, a Bor Pál Fizikaverseny. Ezen a versenyen a tanulók az 5. és 6. évfolyam természetismeret, illetve a 7. és 8. évfolyam fizika kerettantervi tananyagára épülő feladatok és elméleti kérdések megoldásával versenyeznek egymással. A szellemi torna sikeréhez nagyban járul hozzá a tanár áldozatos és körültekintő szervező munkája, aki mint a versenybizottság elnöke a verseny három fordulójának szervezésében, a feladatok kitűzésében és a lebonyolításában is kiveszi a részét. A radnótis diákok mellett a régió diákjai is sokat köszönhetnek neki, ő szervezi például a középiskolásoknak szóló Fizikus Túraversenyt is. Csányi Sándor nagy lelkesedéssel, a fizika iránti szeretettel tanít, órái kísérletközpontúak, gondolkodtatóak, ahol még a természettudomány iránt nem érdeklődő diákjai is szeretik a fizikát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.