Sport

Női futball: derekas küzdelemmel zárt a Szegedi AK + FOTÓK

Női futball: derekas küzdelemmel zárt a Szegedi AK + FOTÓK

2013. június 26., szerda
Női futball: derekas küzdelemmel zárt a Szegedi AK + FOTÓK
hegyvidek_szak_019_szzs

Idegenben zárta a Szegedi AK Csongrád megye 2012-2013-as futballszezonját. Sajnos a Hegyvidék ismét magasnak bizonyult a kánikulában.

Kellemetlen, párás, fülledt melegben kezdődött a tét nélküli találkozó, amelyet lendületesen kezdtek a csapatok. A Hegyvidék már az első támadásából betalált, miután egy jobb oldali beadást követően

Lévai Nikolett

még bele tudott fejelni a labdába, de az - kissé szerencsétlenül - az üresen álló

Dénes Dorottya

elé pattant a hosszú oldalon, akinek volt ideje igazítani rajta egyet, és ballal a tehetetlen hazai kapus mellett a hálóba bombázott (1-0). Alig két percre rá már egyenlíthetett volna a Szeged: labdát vesztett a középpályán a SZAK, de

Zimányi Kovács Anikó

azonnal visszaszerezte azt, majd

Baksa Katalint

ugratta ki középen két védő között, aki higgadtan helyezett a hálóba, azonban a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. A 14. percben aztán egy szegedi rövidzárlatot kihasználva

Staar Gabriella

lépett ki villámgyorsan a védők között, egyedül vezethette a kapusra a labdát, de

Földesi Lilien

remek ütemben rontott ki kapujából, és lábbal tisztázni tudott. Két percre rá

Szil Tünde

vezetett egy akciót a középpályán, majd négy védőt is magára vonva leheletfinom passzal ugratta ki Baksát, aki azonban kissé késve reagált, így a bekkek elpiszkálták előle a labdát. A 18. percben

Molnár Rózsa

40 méteres, jobb oldali szabadrúgása csavarodott veszélyesen a hosszú sarokra, de a szegedi kapusnak - bár rajta volt a lövésen - nem kellett játékba avatkoznia. A 21. percben Zimányi Kovács ijesztgette a hazai publikumot: három emberre vezette rá a labdát, majd egy látványos cselt követően befelé tolva ellőtte azt, de

Novotny Grétának

sikerült tisztáznia a jobb alsó saroknál. A 28. percben labdát szerzett a középpályán a Hegyvidék, és egy felpasszal azonnal megtalálták

Németh Felíciát

, aki azonban hiába helyezett a hálóba, már jelezte a taccsbíró, hogy lesről indult.

A 31. percben Baksát találták meg a szegediek, aki visszakészített Szilnek, ő pedig 25 méterről csak kevéssel bombázta fölé a bőrt. Két perccel később azonban már nem hibázott! A Baksa által kiharcolt szabadrúgást szép mozdulattal tekerte a jobb felső sarokba - Novotny hiába vetődött, a jól helyezett labdát már csak beljebb tudta segíteni a hálóba (1-1). Tíz percig sem tartott azonban a Tisza-partiak öröme, miután a 40. percben Dénes vert meg két védőt a bal oldalon, majd beadta a labdát, amire középen Németh Felícia érkezett, és mintaszerűen bólintott a hálóba (2-1). A lefújás előtt három perccel Lipták Lilla hozta fel a bal oldalon a labdát, ügyesen centerezett, de Szil három védő szorításában leadott lövése elakadt a falban. Fordulás után az 50. percben ismét Dénes viharzott el a bal oldalon, de beívelését Földesi lehúzta az érkező hazai csatárok elől. Az 58. percben Molnár ívelt be ballal egy jobb oldali szabadrúgást, ami Dénes elé pattant, ám a vendég portás ismét jó ütemben robbant ki kapujából, és zárva a szöget hatástalanítani tudta az akciót. Egy perccel később azonban ismét kapitulált a szegedi csapat, miután egy szögletet követően a védők lemaradtak Némethről, aki újra a hálóba fejelt (3-1). Ezután érezni lehetett, eldőlt a találkozó. A rekkenő hőségben a SZAK már nem tudott újabb erőtartalékokat mozgósítani, így a vérszemet kapó Hegyvidék egyre-másra vezethette veszélyes kontráit. A 62. percben - immáron sokadszor - Dénes futott el a bal oldalon, majd ráívelte a hosszú sarokra a labdát, azonban Földesi látványos vetődéssel magához ölelte a játékszert. Kevéssel utána a középpályáról Staar kapott egy nagyszerű indítást, amellyel középen kilépve, két védőtől szorongatva a kapujában ragadt szegedi kapus mellett kilőtte a hosszú sarkot (4-1). A 80. percben ismét Staar volt a sztár: megindult egy jobb oldali előrevágott labdával, majd megfutva a védőket befelé húzott, és a kimozduló, a negyedi hazai gól után csereként beálló Hargas Annamária mellett a rövid oldalon 7 méterről bepofozta a labdát a hálóba (5-1). A 81. percben Zimányi Kovács lépett ki a jobb oldalon a védők gyűrűjéből, majd a keresztező Bíró Nikolettet megelőzve lágyan középre ívelt, az érkező Szalai Ágnes kapásból lőtt, de Novotny a helyén volt, és magabiztosan védett. A 87. percben ismét a vendégek csapatkapitánya tört be két védő között a tizenhatoson belülre, ahol gyanús körülmények között esett nagyot, ám Almási játékvezető továbbot intett. A következő akció során Zimányi Kovács egy megkerülős csellel csapta be Kovács Zsanettet a jobb oldalon, majd befelé cselezte magát, de lövése elakadt a bevetődő védőkben. A játékidő utolsó perceiben még egy szögletet Baksa fejelt rá az ötösön belül, de a labda néhány centiméterrel elkerülte a hosszú sarkot. Végül egy hazai akció zárta a mérkőzést: Molnár 30 méteres indításának ívét Boros Izabella rosszul számította ki, így a mögötte megnyíló területre Dénes tudott betörni, ám a megszerzett labdát eltékozolva a hosszú sarok mellé bombázott. A SZAK utolsó szezonbeli mérkőzése a párás meleg ellenére eléggé jó iramot, és küzdelmes párharcokat hozott. Az első félidő egyenlő erők küzdelmével telt, de a második játékrészben a Hegyvidék a megszerzett góljaival fokozatosan felőrölte ellenfelét, és mivel jobb százalékban használta ki helyzeteit, megérdemelten gyűjtötte be a három bajnoki pontot. A találkozónak tétje már nem volt, a Szegedi AK a 2012-2013-as bajnoki idényt a jövőre nézve is reményt keltő 6. helyen, története egyik legjobb helyezésével zárta.

Női labdarúgó NB I felsőházi rájátszás 10. forduló:

Hegyvidék SE – Szegedi AK 5-1 (2-1) Budapest, SINOSZ Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Almási (Budai-Pfeifer, Tóth Sz.) Hegyvidék: Novotny - Maár, Bíró, Kovács Zs., Jánosik (Tóth E. 55'), Kajdy (Nagy S. 55'), Horváth T. (Faltusz 74'), Staar, Molnár R., Dénes, Németh. Vezetőedző: Korcsogh Orsolya. SZAK: Földesi (Hargas 63') - Patocskai (Boros 46'), Kardos, Miklós, Lipták, Szalai, Lévai, Szil, Zimányi Kovács, Baksa, Nagy Dzs. (Végh 63'). Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs. Gól: Dénes (1'), Németh (40', 59'), Staar (63', 80'), ill. Szil (33'). Sárga lap: Horváth T. (49'). Korcsogh Orsolya: "Nagyon örülök, hogy megnyertük ezt a meccset, mert nekem ez volt az utolsó mérkőzésem a csapattal. Már hetekkel ezelőtt úgy készültünk, hogy ez lesz az egyik legfontosabb találkozónk ebben a szezonban. A 4. helyünk ugyan már nem forgott veszélyben, de úgy gondolom, hogy a lányok méltóképpen búcsúztattak engem, mert BNLC elleni győzelmet leszámítva most rúgtuk a legtöbb gólt. Gratulálok nekik a győzelemhez!" Cserenkó Szabolcs: "Úgy gondolom, hogy az év utolsó mérkőzésén eléggé fásult csapat benyomását keltettük. Az első félidőben még tartottuk magunkat és tudtunk válaszolni a hazaiak góljára, de a második játékrészben már - főleg a védelmen - látszott a hosszú bajnoki szezon okozta fáradtság.Gyermeteg hibákat vétettünk, ezért alakulhatott ki az eredmény tekintetében a két csapat közti nagyobb különbség. Most elmegyünk egy hosszabb pihenőre, hogy újult erővel tudjunk nekivágni a jövő évi bajnokságnak."

További eredmények:

Viktória-Trend Optika FC – 1. FC Femina 4-0 (1-0) Astra-Bíró-Kert FC – MTK Hungária FC 0-4 (0-0)

A női labdarúgó NB I felsőházának végeredménye:

noi_labdarugo_nbi_2012-2013_vegeredmeny

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.