Közélet

Megugrott a Magyarországra menekülők száma

Megugrott a Magyarországra menekülők száma

2013. június 20., csütörtök
Megugrott a Magyarországra menekülők száma

Ugrásszerűen megnőtt 2013-ban a menekültstátust kérő külföldiek száma Magyarországon - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

A napilapnak

Daragó Réka

, a Benvándorlási és Állampolgársági Hivatal szóvivője azt mondta: míg 2012-ben egész évben összesen 2 157 ember kért menekültstátust Magyarországon, addig 2013-ban május végéig közel 7 500. Főként koszovói, pakisztáni, afgán, algériai és szír állampolgárok. A szóvivő arról is beszélt, hogy januártól megnőtt azoknak a menedékkérőknek a száma, akik megpróbálnak visszaélni a menekültügyi eljárással. Ők olyan országból származnak, ahol nincsenek olyan súlyos konfliktusok, amelyekre nemzetközi védelmi igényt lehetne alapozni. Ők gazdasági menekültek, akiket nem üldöznek politikai, vallási, etnikai hovatartozásuk miatt, csak kilátástalan az országukban az életük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.