Közélet

Megkezdődött a Szent István városrehabilitációs program Hódmezővásárhelyen

Megkezdődött a Szent István városrehabilitációs program Hódmezővásárhelyen

2013. június 3., hétfő
Megkezdődött a Szent István városrehabilitációs program Hódmezővásárhelyen

Megkezdődtek a Szent István városrehabilitációs program kivitelezési munkái Hódmezővásárhelyen, az uniós támogatással megvalósuló beruházás során egy leszakadóban lévő városrész újul meg a jövő év elejére - közölte a város polgármestere hétfőn a helyszínen.

Almási István

(Fidesz-KDNP) a mintegy 900 millió forintos összköltségvetésű fejlesztést bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szabadság tér Hódmezővásárhely társadalmi, gazdasági szempontból is leszakadással fenyegetett településrésze: a lakásállomány leromlott, kevés a közösségi funkciót betöltő tér. Az önkormányzat ezért átfogó rehabilitációs programot dolgozott ki, amely a környékén lakók életének szinte minden területén érezteti majd hatását - tette hozzá a polgármester. Tájékoztatása szerint hétfőn elkezdődött a Szabadság tér hat társasházának rekonstrukciója, felújítják az épületek homlokzatát, kicserélik a nyílászárókat. Az önkormányzat saját forrásból korszerűsíti a házak elektromos rendszerét, és szükség esetén kicseréli a lakások gázkészülékeit is. A program részeként újjáépítik a városrész valamennyi terét, útját és járdáját, a zöldfelületeket, és egy új játszóteret is kialakítanak. A közbiztonság javítása érdekében a téren kamerás megfigyelőrendszert építenek ki. Megújul a Szent István Általános Iskola épületének homlokzata, nyílászárói, tetőszerkezete, a piac csarnoka, a Szent István király plébánia, valamint a városi stadion öltözője - közölte Almási István. Elmondta azt is, hogy az infrastrukturális megújulás mellett a városrész közösségi élete is új lendületet kaphat. Az iskolaépületben új közösségi teret, klubot alakítanak ki, helyi civil szervezetek számára pedig a lakosságot bevonó kulturális, környezetvédelmi és sportprogramok szervezésére pályázatot írtak ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.