Közélet

Már a nyár közepén kérik a tankönyvek árát

Már a nyár közepén kérik a tankönyvek árát

2013. június 27., csütörtök
Már a nyár közepén kérik a tankönyvek árát

A megszokottnál jóval korábban, július 31-ig kell a szülőknek csekken befizetniük az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) számlájára a tankönyvcsomagok árát – értesült a Népszava.

A lap csütörtöki száma szerint eddig jellemzően augusztus végén, illetve szeptember elején kellett fizetni az átvett tankönyvekért. A szülők egy részének súlyos problémát jelenthet az előre hozott, átlagosan 15-20 ezer forintos fizetési kényszer, sok család a gyerekek nyári táboroztatásra vagy a család nyaralására szánt tartalékból lesz kénytelen kifizetni a tankönyveket - írja az újság. A csekkeket elvileg június végéig minden szülőnek meg kell kapnia postán, ideértve az új beiratkozók szüleit is. A Kello által küldött levél tételesen felsorolja az egyes tankönyvek címét és árát. Amennyiben valaki nem kapja meg időben a cég küldeményét, az iskola kijelölt tankönyvfelelőséhez kell fordulnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.