Sport

Labdarúgás: becsülettel küzdött, de idegenben sem bírt a Tápé a Cigánddal

Labdarúgás: becsülettel küzdött, de idegenben sem bírt a Tápé a Cigánddal

2013. június 15., szombat
Labdarúgás: becsülettel küzdött, de idegenben sem bírt a Tápé a Cigánddal
tape_cigand_mj 631

A Tisza csoport negyedik helyezettje kettős győzelemmel őrizte meg NB III-as tagságát Csongrád megye bajnokával szemben.

A hazai pályán elszenvedett 3-0-s vereséget követően a tisztes helytállás reményében utazott el szombat reggel a Csongrád megyei I. osztály aranyérmese, a Tápé ESK az NB III-as osztályozóra. Az NB III Duna csoport negyedikje, a Cigánd SE Tiszakanyáron fogadta

Paksi Péter

tartalékos legénységét: a leggólveszélyesebb támadó,

K. Tóth Gyula

,

Erdei Gergő

kapus, valamint

Szélpál Attila, Kárász Dávid, Brinszky Adrián

és

Tóth Lukács

munkahelyi elfoglaltság, betegség vagy éppen sérülés miatt nem tarthatott a többiekkel. Ennek okán a cserék közé a mester saját maga(!) mellett a rutinos

Márki Ferencet

(az alapember

Márki Kornél

édesapját) és az ifjú tehetséget,

Török György Aladdint

tudta nevezni... Mindennek ellenére az első felvonás során teljesen egyenrangú ellenfele volt a pályaválasztónak a Tápé. A hatalmas melegben a Cigánd ugyan többet birtokolta a játékszert, de igazán komoly ziccert nem tudott kidolgozni, a vendégek rendkívül jól zártak. A 10. percben

Tempfli Imre

távoli lövése a felső lécet súrolva szállt fölé, ezen a lehetőségen kívül egy erőtlen közeli fejes adott csupán munkát

Kispéter Zoltán

hálóőrnek. A mieink is megpróbálkoztak támadásokat építeni, s a kontrákkal többször el is jutottak a rivális tizenhatosáig, ám egy nem túl veszélyes löketen kívül nem akadt nagy helyzetük. 0-0-lal fordultak tehát a felek. Hazai rohamokkal indult a második félidő. Az 55. percben

Roszel Róbert

került közel a vezetés megszerzéséhez, de 5 méterre a kaputól nem tudott beleérni a labdába, így maradt a gól nélküli állás. Négy perccel később viszont már nem úszták meg a látogatók, Roszel 25 méteres bombája megállíthatatlanul vágódott a hálóba; 1-0. A 78. percben a csereként beállt

Oláh Levente

ígéretes kísérlete zúgott el Kispéter ketrece mellett. A hátralévő időben

Kocsis János

együttese nyugodt, taktikus játékkal őrizte előnyét, amit aztán a 90. minutumban egy kijátszott akció végén meg is duplázott

Vicickó László

révén. A Cigánd tehát érvényesítette a papírformát, s kettős győzelemmel vívta ki a 203/14. évi NB III-as szereplés jogát, vagy ha úgy tetszik: megőrizte NB-s tagságát. A roppant szimpatikusan és becsülettel helytálló tápéiak sorsáról még nem lehet biztosat mondani, mert labdarúgóberkekben úgy hírlik, nem biztos, hogy minden gárda élni kíván az NB III-as indulás lehetőségével, s azt sem tudni, az NB I-es klubok második együttesei közül ki (nem) nevez majd a harmadik osztály küzdelmeire. Még az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy az MLSZ-nek rendelkeznie kell a bajnoki csoportok feltöltéséről, s éppen az osztályozókon elbukott alakulatokat kérik fel indulásra. Izgalmas napok, hetek következnek!

Labdarúgó NB III-as osztályozó, visszavágó:

Cigánd SE - Tápé ESK 2-0 (0-0).

Tiszakanyár, 400 néző, vezette: Karakó Ferenc (Benkő Róbert, Takács Attila).

Cigánd:

Sánta - Ludescher, Deme, Tempfli, Tudja, Csáki, Boldog, Pop (Vicickó 46'), Baksa (Oláh L. 70'), Varga (Kovács D. 66'), Roszel. Vezetőedző: Kocsis János.

Tápé:

Kispéter - Szűcs, Cseh, Hegyesi (Török 77'), Márki K., Papdi, Németh, Mike, ifj. Dlusztus, Pöszmet (Márki F. 77'), Péter (Paksi P. 82'). Vezetőedző: Paksi Péter.

Gólszerző:

Roszel R. (59'), Vicickó L. (90') Paksi Péter:

"Gratulálok a cigándi vezetőknek és játékosoknak, a két mérkőzés alapján egyértelműen bebizonyították, ebben a párharcban ők képviselik a nagyobb rutint és tudást. Ma tartalékosan is nagy alázattal és lelkesedéssel futballoztunk, hogy tisztességgel helytálljunk. A hazaiak folyamatosan fölényben játszottak, védekezésre kényszerítettek bennünket, ennek ellenére is remekül harcoltunk. Sikernek tartom, hogy az első félidőt kihúztuk kapott gól nélkül, s a második cigándi találat is csak a 90. percben esett. Maximálisan elégedett vagyok a csapat munkájával! Az egész tápéi közösségnek, vezetőknek és játékosoknak is köszönöm az egész éves munkát, hozzáállást!"

NB III-ba került: kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel a Cigánd SE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.