Sport

Kosárlabda határok nélkül Vásárhelyen

Kosárlabda határok nélkül Vásárhelyen

2013. június 21., péntek
Kosárlabda határok nélkül Vásárhelyen
rokak2

Szombaton és vasárnap rendezi a Vásárhelyi Kosársuli SE az Európai Unió támogatásával megvalósuló egyéves magyar-szerb projekt második tornáját.

A sportesemény célja egyrészt nemzetközi játéklehetőség biztosítása a 2001-es gyermek korosztály számára, másrészt kapcsolatteremtés a határon túli magyar települések csapataival. Az IPA Határokon Átnyúló Együttműködési Program keretében megrendezésre kerülő tornán 12 csapat - 3 vajdasági, 3 erdélyi és 6 magyar - vesz részt. Az első napon a csoportokon belőli helyezések eldöntésére kerül sor, majd vasárnap a csoportelsők a dobogós helyezések eldöntéséért, a csoportmásodikok a 4-6. helyezésekért játszanak. A másik hat csapatnak is lesz újabb két -két meccse, de immár tét nélkül. Mindkét nap két helyszínen - a Hódtói Sportcsarnokban és a Kaszap utcai Csarnokban - 9 és 19 óra között lesznek folyamatosan a mérkőzések a mintegy 150 fiatal számára. A résztvevő csapatok három csoportba lettek beosztva, minden csoportban két magyar csapat mellett egy-egy szerb és román együttes található:

„A” csoport:

Vásárhelyi Ráják, Jövő Bajnokai Kiskunfélegyháza, KK Csoka (SRB), CNS Cetatea Déva (RO)

„B” csoport:

Vásárhelyi Hódok, Szögedi Harcsák, KK Kikinda (SRB), New Generation Timisoara (RO)

„C” csoport:

Vásárhelyi Tornádók, Szedeák Kék Tigrisek, Domaszék, KK Knezevac (SRB), Lugoj (RO)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.