Közélet

„Hiszünk az itt élő emberekben” – ÁGOTA családi nap a lila iskolában + FOTÓK

„Hiszünk az itt élő emberekben” – ÁGOTA családi nap a lila iskolában + FOTÓK

2013. június 29., szombat
„Hiszünk az itt élő emberekben” – ÁGOTA családi nap a lila iskolában + FOTÓK
csaladi_nap_40_gs

Csokievő verseny, kézműves foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár és szépségverseny is várta a lila iskolába a családokat szombaton. Az ÁGOTA Alapítvány közösségi napjához ezúttal is több ezren csatlakoztak.

A rendezvény keretében a lakótelepen élő családok, gyerekek és idősek megtapasztalhatták, milyen is egy valódi közösség tagjának lenni, a szervezők minden korosztály számára igyekeztek érdekes és hasznos programokat kínálni.

Csöndes Andrea

két gyermekével vett részt az ÁGOTA családi napján. Mint elmondta, jó kapcsolatot ápol az alapítvány tagjaival, s minden rendezvényükre ellátogatnak, ezek mindig nagy élményt nyújtanak a gyermekeinek. Az ugrálóvárakat is kipróbálta a tíz esztendős Mihály Tamara, aki természetesen nevezett a szépségversenyre is. Megtudtuk,

Fodor Szintiával

tavaly ismerkedett meg az ÁGOTA-táborban, azóta nagyon jó barátnők. Szinti viszont nem nagyon szereti az édességeket, így a csokoládéevő versenyt kihagyta, elmondta, legfeljebb a jégkrémet fogja megkóstolni. A sokak által csak lila iskolának nevezett intézmény tornacsarnokában egymást érték a játékos vetélkedők szombaton. A gyerekek körében természetesen nagy sikere volt a csoki- és a kukievő versenynek, és ezúttal is közös táncolásra, éneklésre is invitálták a résztvevőket. A felnőttek pedig hasznos információkhoz is juthattak, a „Nem vagyunk egyedül” alcímen futó Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében projekt keretében a szóróanyagok mellett biztonságvédelmi eszközöket is kaptak a lakosok, szomszédhívót és ajtónyitás jelzőt igényelhettek.

Hinni a közösség erejében

„Mi hiszünk az itt élő emberekben, ezért vagyunk itt, s tudjuk, hogy tényleg nem vagyunk egyedül. Munkánkat önkéntesen végezzük a lakótelepi emberek érdekképviseleti társulásának (L.É.T.) és az ÁGOTA Alapítványnak a munkatársaival. Természetesen támogatók nélkül nem tudnánk megvendégelni a családokat, így külön köszönet illeti az AXA Bankot” – hangsúlyozta Kothencz János. Az ÁGOTA alapítója, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatója portálunknak elmondta, egy tematikus rendszer keretében tudatosan képzik önkénteseiket. „A több száz fős önkéntes csapatot eleven közösségként egyben tartani már önmagában is egy olyan felemelő érzés, amiért megéri ezt a hivatást végezni” – tette hozzá. Minden rendezvényükön arra törekszenek, bebizonyítsák az embereknek, hogy valóban nincsenek egyedül. A korunkra jellemző elszemélytelenedés ellen dolgoznak, mely közösségépítő munkára a panelkörzetekben kimondottan nagy szükség van. Hangsúlyozta, a halmozottan hátrányos helyzetűek családjai mellett mindenkinek igyekeznek támogatást, segítséget nyújtani. „Nem csak a szociális segítségnyújtás a fontos, hiszen maga a találkozás, a közös játékok és programok öröme is összekovácsolja az embereket. Igényük van arra, hogy szót váltsanak egymással, s erre is kiváló alkalmat biztosít az ÁGOTA Alapítvány Családi és Közösségi Napja” – tette hozzá. Egy-egy ilyen rendezvény lehetőséget teremt arra is, hogy a nevelőszülői hivatás vagy az örökbefogadás iránt érdeklődők információt kapjanak. Az alapítvány munkatársai a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz irányítják a jelentkezőket, és segítenek nekik szándékuk közvetítésében. Az ÁGOTA rendezvényei, így a József Attila Általános Iskolában rendezett családi és közösségi nap is mindenki számára nyitott. Kothencz János portálunknak elmondta, szeptemberben a Zápor-tónál tartanak nagyszabású családi rendezvényt, amelyre tizenötezer embert várnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.