Sport

Hátország: országos 4. az Éles Kézisuli szegedi leánycsapata

Hátország: országos 4. az Éles Kézisuli szegedi leánycsapata

2013. június 4., kedd
Hátország: országos 4. az Éles Kézisuli szegedi leánycsapata
eki_fiu_leany_u10_ogyb

Az ERIMA országos utánpótlás kézilabda-bajnokság utolsó két állomásához érkezett májusban az ÉKI Szeged U10-es leánycsapata.

Május 4-én Budapesten a Ferencváros népligeti csarnokában rendezték meg a Kelet 2 Országos elődöntőt, ahol hat csapat versengett az országos döntőt érő első két helyezésért. A várakozásoknak megfelelően az FTC-vel játszották a szegedi lányok döntőt, s mivel már zsebükben volt a továbbjutás, nem számított az eredmény sem. Végül 14-13-ra a Fradi nyert. Óriási eredményt jelent az ország legjobb 8 csapata közé kerülni, főként ezt az eredményt hosszabb távon is megtartani. Tavaly – még Vörösmarty néven – ugyancsak itt lehettek a lányok, akkor a 4. helyezést sikerült elérniük. Idén a mezőny nagyon kiegyenlítetté vált, s a nagycsapatok igyekeznek utánpótlásukkal is az élmezőnyhöz tartozni. A május 25-26-án, Veszprémben és Balatonfüreden megrendezett országos döntőben ott volt a női kézilabdában a felnőtteknél is nagy névnek számító Ferencváros, a Győri ETO, az Alcoa Fehérvár és a Debrecen gárdája is. Az ÉKI-s lányok már kedden elutazhattak a döntő helyszínére, az iskola alapítójának,

Éles Józsefnek

köszönhetően 4 napot készülhettek együtt az ugyancsak országos döntős ÉKI fiúcsapattal. Szombaton rendezték meg a csoportmérkőzéseket. A két négyfős csoport első 2-2 helyezettje jutott a másnapi final fourba. Végül óriási szívvel sikerült a mieinknek legyőzni ki-ki meccsen az ősi rivális Padányi Veszprém alakulatát. Vasárnap bármi megtörténhetett (volna) - kevésen múlt az érem, és lehetett volna bármilyen színű. Az elődöntőben sokáig vezetve kaptak ki a lányok egyetlen góllal. Jöhetett a Fradi a bronzmérkőzésen, itt felváltva vezettek a csapatok, végül az utolsó másodpercekben szabaddobásból egyenlített az ellenfél. Az izgalmak fokozódtak, hétméteresekre került sor, ám az 5-5 büntető sem döntött, ekkor mindkét csapat egyet-egyet hagyott ki. Ezután az első hibáig haladt tovább a büntetőpárbaj, s az ÉKI a nyolcadik párban hibázott, így nem jutott érem Szegedre. Panaszra és szomorkodásra azonban semmi ok, egyetlen ellenfél sem jutott könnyen túl a lányokon, akár máshogyan is alakulhatott volna a legjobb négy összecsapása. Az ÉKI leányai így is az országban nevezett 82 csapatból a 4. helyezést érték el.

Csoportmérkőzések:

ÉKI - Debrecen 20-11 ÉKI - Alcoa Fehérvár 16-18 ÉKI - Padányi Veszprém 13-10

Elődöntő:

ÉKI - Győri Eto 10-11

A 3. helyért:

ÉKI - FTC 12-12 (hetesekkel 19-18)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.