Közélet

Harrach: kiemelt fontosságú a hátrányos helyzetű családok segítése

Harrach: kiemelt fontosságú a hátrányos helyzetű családok segítése

2013. június 8., szombat
Harrach: kiemelt fontosságú a hátrányos helyzetű családok segítése

Az idén is nyaralási lehetőséget kínál a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek az Erzsébet-program az ország több helyszínén - emelte ki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Harrach Péter

hangsúlyozta: a kabinet kiemelt fontosságúnak tartja, hogy felkarolja a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű családokat. Többek között ezt célozza az idén kibővült Erzsébet-program is. A programban eddig 135 ezren nyertek lehetőséget nyaralásra, táborozásra, üdülésre, köztük 73 ezer gyermek. A program emellett idén több mint 5 ezer fogyatékkal élő ember számára kínál speciális üdülési lehetőséget. Tavaly alig egy tucatnyi tábor volt, az idén már több mint ötvenféle tábort hirdettek meg.

Magyarné Braunsteiner Márta

, a programba bekapcsolódó galgagyörki Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója arról beszélt, hogy óriási lehetőség az iskolájukba járó, sokszor hátrányos helyzetű gyerekek számára az Erzsébet-tábor. Az alsó tagozatos diákok már részt vettek egy háromnapos üdülésen, és hamarosan útnak indul egy újabb 30 tagú csoport Zánkára. Hozzátette: a programot ugyanakkor egy ponton "az útiköltségek faragása" területén még lehetne finomítani. A sajtótájékoztatón a táborban részt vevő gyerekek arról számoltak be, hogy ha ez a lehetőség nincs számukra, nem tudtak volna elmenni nyaralni. Reményüket fejezték ki, hogy az Erzsébet-táborok a jövőben is lehetőséget kínálnak majd számukra a nyári kikapcsolódásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.