Hírzóna

Lassan elvonul az ár, Mohácsnál tetőzött a Duna (FRISSÜL!) + FOTÓK

Lassan elvonul az ár, Mohácsnál tetőzött a Duna (FRISSÜL!) + FOTÓK

2013. június 13., csütörtök
Lassan elvonul az ár, Mohácsnál tetőzött a Duna (FRISSÜL!) + FOTÓK
Árvíz - Légifotók Mohácsról

Bajánál és Mohácsnál tetőzik a Duna, miközben a folyam felső és középső szakaszán nagymértékű apadás tapasztalható. Folyamatosan frissülő árvízi hírfolyamunk!

16.35 Szerb katasztrófavédelem: Nincs vészhelyzet a Duna felső szakaszán

A szerb katasztrófavédelem megítélése szerint nincs vészhelyzet a Duna szerbiai felső szakaszán. A Magyar Szó című magyar nyelvű lap beszámolója szerint Bezdánnál csütörtökre virradó éjszaka mindössze 2 centimétert emelkedett a vízszint, és reggel hat órakor 750 centimétert mértek. Apatinnál 807 centit mutatott a vízmérő, itt tizenkét óra alatt 5 centit emelkedett a vízszint. Gombosnál emelkedett legtöbbet a folyó, 14 centit, és reggelre elérte a 770 centimétert. A vízügyi szakemberek úgy értékelték, hogy ezen a szakaszon csütörtökön este tetőzik a folyó, Bezdánnál esetleg még egyetlen centit emelkedhet, és az árhullám tovább vonul Palánka, majd Újvidék irányába, ahol remélhetően ugyanúgy súlyosabb következmények nélkül vonul át, mint a felső szakaszon. Bezdánnál 2006-ban 732 centiméternél állt be a tetőzés, a mostani vízszint tehát megdöntötte a csúcsot. Az érintett szakasz töltésein intenzíven kaszálják a füvet, hogy a megfigyelők időben észrevegyék és jelezzék az esetleges átfolyásokat, buzgárokat, olyan jelenségeket, amelyek veszélyeztethetik a védekezést. A védekezési feladatokat a vízgazdálkodási közvállalatok alkalmazottai és gépparkja látja el. Az 1965-ben épült védművek koruk ellenére jól állják a nyomást. Szivárgások előfordulnak, ám ezekkel a védekezésben részt vevők megbirkóznak. A katasztrófavédelem parancsnoka szerint szükség esetére a helyi önkormányzatok tartalékokat képeztek, bevethető egységeket helyeztek készültségbe, a közvállalatok emberi erővel és járműveikkel is rendelkezésre állnak. A VajdaságMa hírportál ugyanakkor arról írt, hogy az elkövetkező három nap lesz a nehéz az árvíz elleni védekezés szempontjából. Predrag Maric, a katasztrófavédelem vezetője ismételten hangsúlyozta a megelőzés fontosságát ilyen helyzetekben. Egyúttal visszautasította azokat a híreszteléseket, miszerint Szerbiában teljesen elhanyagolták a felkészülést az árvízi védekezésre. "Az előkészületek már régóta tartanak" - jegyezte meg. A Reuters hírügynökség által idézett szakértők szerint tetőzés esetén a várható vízszint ötvenéves rekordot dönthet meg a Duna szerbiai szakaszán. A hatóságok azonban nem számítanak arra, hogy az árvíz olyan méretű károkat, illetve veszteségeket okoz Szerbiában, mint Németországban, Ausztriában vagy épp Magyarországon.

15.45 Árvízből mentett hódkölyök a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Árvízből mentett hódkölyök a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2013. június 13-án. A kölyökre a Rába partján, Győr határában bukkantak. Előbb a helyi Xantus János Állatkertbe vitték, de az állatpark a Duna áradása miatt víz alá került, ezért került a hód a fővárosba. MTI Fotó: Kovács Attila (MTI)

Árvízbõl mentett hódkölyök a Fõvárosi Állat- és Növé

14.50 Feloldották a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók közlekedési tilalmát Budapesten

Feloldotta a fővárosi védelmi bizottság a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsikra a veszélyhelyzet miatt elrendelt tilalmat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön a Facebook-oldalán. A járművek csütörtök 11 órától közlekedhetnek ismét a főváros útjain. Korábban az árvízi védekezésben részt vevő gépjárművek kivételével a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik nem közlekedhettek a Bécsi úton, a Vörösvári úton, az Árpád hídon, a Róbert Károly körúton, a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton sem.

14.05 Június 22-ig nem várható árvizet kiváltó csapadék

Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) Tudományos Tanácsa szerint 80-90 százalék az esélye annak, hogy június 22-ig árvizet kiváltó csapadékot hozó időjárási front nem éri el a magyarországi folyók vízgyűjtő területét. Az OMTI csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében arról is írt, hogy a Duna magyarországi felső szakaszán jellemző önkormányzati védekezést új rendszerbe kell átszervezni, mivel az önkormányzatok felkészültsége nem elégséges a mostanihoz hasonlóan nagy árvíz kezelésére. Ezen kívül meg kell oldani a települések alapvető védettségét, az ideiglenes művek helyett állandó létesítmények alkalmazásával kell felkészülni az árvizekre - olvasható a közleményben.

13.01: Bátán változatlanul tetőzik a dunai árhullám

Tart a dunai árhullám tetőzése a Tolna megyei Bátán, ahol továbbra is csaknem háromszázan védekeznek az árvíz ellen - közölték a védekezés irányítói csütörtökön Bátán. Csonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy délelőtt 781,5 centiméter volt a folyó vízállása, míg az előző reggelen 781 centiméteren volt a Duna. A most mért vízszint 40,5 centivel haladja meg a 2002-es eddigi legnagyobb, 741 centiméteres vízállást - mondta az igazgató, hozzátéve: bízik abban, hogy csütörtök este apadásnak indul a folyó Bátánál. Ismertetése szerint a tetőző vízállás óta Dunaföldvárnál 60, Paksnál 40, Domborinál 20, Bajánál pedig 3 centimétert csökkent a vízszint. Az elhúzódó bátai tetőzést azzal magyarázta, hogy a Gemencben szétterül a folyó, lelassítva az árhullámot. Beszámolt arról is, hogy az eddiginél több, 49 vízügyi szakember segíti a védekezést a településen. Mint mondta, kedvez az apadásnak, hogy a következő három-négy napban meleg idő várható, csapadék nélkül. Megjegyezte azt is, hogy az állami kezelésben lévő, száz kilométeres Tolna megyei árvízvédelmi szakaszon ugyanannyian vettek részt a védekezésben, mint Bátán a két és fél kilométeres, ideiglenes önkormányzati védműnél. A vízügyi igazgatóság 23 ponton rögzítette Bátán a most mért legnagyobb vízállásokat, az adatokat az önkormányzat felhasználhatja a következő rendezési tervének elkészítéséhez, hogy a mostanihoz hasonlóan nagy árhullám esetén ne legyenek veszélyben a lakóépületek - mondta Csonki István. László-Varga Zsuzsanna, a Tolna megyei védelmi bizottság elnökhelyettese elmondta: továbbra is rendkívüli a készültség Tolna megye árvízvédelmi szakaszain. Bátán változatlan intenzitású a védekezés, éjszaka mintegy 300-an teljesítettek szolgálatot a gáton. Az éjjeli órákban a gát megcsúszott részeit megtámasztással és ellennyomó medencékkel állították helyre. Balázs Gábor, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese azt közölte, hogy a katasztrófavédelem készül az ár levonulása utáni szúnyoggyérítésre és fertőtlenítésre. Németh Lídia, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: a védekezéshez használt homokot építkezéseknél, a zsákokat pedig hulladéktárolásra fel lehet használni. Az 1700 lakosú Báta majdnem 30 hektáros ártéri részén 90-100 lakóházat veszélyeztet a dunai árhullám, az ott élők közül negyvenhárom ember, köztük kilenc gyermek hagyta el ideiglenesen otthonát.

12.30: Hazatért a dunai gátakról a 114 fős Csongrád megyei kontingens

Hazaérkezett csütörtökre virradó éjszaka Komárom-Esztergom megyéből a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 114 fős hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportja, amely az árvízi védekezés során Neszmély és Dunaalmás települések térségében látta el feladatát. Mint

Arany-Tóth Attila

szóvivő tájékoztatójából kiderül, a tűzoltókat a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon

Huszár Tibor

ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese és

Galiba Gábor

főhadnagy, a Szegedi HTP parancsnoka köszöntötte, és megköszönte az árvíz elleni küzdelem során végzett áldozatos, megfeszített munkájukat.

További részletek!

11.24: Tetőzött a Duna Dunaszekcsőnél és Mohácsnál

Tetőzött a Duna Dunaszekcsőnél és Mohácsnál csütörtökön - tájékoztatta a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke az MTI-t. Hargitai János közleményében azt írta: a folyó vízmagassága Dunaszekcsőnél 977, Mohácsnál 964 centiméteren volt a legmagasabb. Az 1965-ben mért rekordvízállás 992, illetve 984 centiméter volt. A védelmi bizottság elnöke kitért rá, hogy Dunaszekcsőn éjszaka megfeszített árvízvédelmi munka folyt. A Baross utcában a töltést javították és megtámasztották, a Széchenyi közben nyúlgátat kellett építeni. Hozzáfűzte: a munkát nehezítette, hogy az utcában az út megrepedt. A védvonal szükséges pontjain Dunaszekcsőn és Bárban is működtek a szivattyúk - tette hozzá.

11.09: Baján, a Petőfi-szigeten a Duna betört a szennyvízhálózatba

Baján, a Petőfi-szigeten a rendkívül magas vízállás miatt a víz csütörtökön betört az áradás előtt lezárt szennyvízhálózatba - tájékoztatta az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-t. A közlemény szerint annak érdekében, hogy a csőhálózatba víz ne kerülhessen, az árvíz érkezése előtt lezárták a végpontjait. Ezek az elzárások a soha eddig nem tapasztalt magas árvízszint miatt kialakuló nagy víznyomás következtében megsérültek, és emiatt a Duna vize betört a szennyvízhálózatba. A sziget védelmére vezényelt erők, a kirendelt vízügyi műszaki szakértők irányításával lokalizálják a szennyvízhálózat földfelszíni elemein keresztül a Petőfi-szigetre betörő és a csőhálózatban maradt, szennyvízzel keveredett folyóvizet. Búvárok segítségével pedig próbálják helyreállítani a vízoldali csővégek elzárását. A közlemény kitért arra is, hogy a vízügyi irányítók a szükséges egészségügyi megelőző intézkedéseket megtették.

10.58: Kitűnően vizsgáztak a tartalékos honvédek

Ma már kijelenthetjük: Magyarország győzelemre áll az árvíz elleni küzdelemben, amely az önkéntes tartalékos rendszer első éles próbája is volt és kiválóan vizsgázott - mondta Orbán Viktor csütörtökön a honvédség ócsai kiképző bázisán, ahol a gátakon segítő tartalékos katonákat köszöntötte. A miniszterelnök kiemelte: a tartalékos honvédek a munkálatok során példát mutattak a legfőbb katonai erényekből, a hazájuk iránti hűségből, kötelességtudatból, fegyelemből, bátorságból, bajtársiasságból. Megmutatták, hogy katonai erényekre egy erős nemzetnek mindenkor szüksége van. Akkor is, amikor nem ropognak a fegyverek, nem más országok katonáitól kell megvédeni a hazát és polgárait, hanem természeti csapástól, vagy éppen környezeti katasztrófától - hangoztatta Orbán Viktor. "Magyarország immár kiállt magáért és polgáraiért, minden erejével igyekszik érvényesíteni a magyarok érdekeit és megvédeni az értékeit" - mondta a kormányfő. "Ez azt is jelenti, hogy a honvédség már nem pusztán egy évről évre megjelenő sor a költségvetésben, hanem a nemzet erejének egyik fontos záloga és a nemzeti szuverenitás előfeltétele. Csak az az ország lehet erős, amelyiknek magabiztos hadserege van" - fogalmazott.

orbanviktor_arviz_mti_ksz

Orbán Viktor arról is szólt, hogy az árvízi védekezésben 5500 hivatásos honvéd és 1400 tartalékos katona vett részt a nehéz napokban. A kormányfőt megelőzően a honvédelmi miniszter köszöntötte az önkéntes tartalékosokat. Hende Csaba azt hangsúlyozta, hogy az árvízi munkákban részt vevők becsületet szereztek a tartalékos honvédségnek, megmutatták, hogy a honvédség átalakítása nyomán az új rendszer kiépült és működik. "A tartalékos rendszer nem fogatlan oroszlánok gyülekező helye, hanem elkötelezett, a hazájukért tenni akaró és küzdeni tudó kitűnő emberek, katonák bajtársi közössége. Az önkéntes tartalékosok megnövelték a magyar honvédség erejét, amely így sokkal többre volt képes mint előtte" - fogalmazott a miniszter.

10.00: Újabb lakók költözhettek vissza Horányba

Folyamatosan költöznek vissza otthonaikba azok az emberek, akiket egy vízbetörés miatt vasárnap kitelepítettek Szigetmonostor horányi részéből - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Spitz Alexandra emlékeztetett rá: a kitelepítésre vasárnap délután azért került sor, mert a község Szentendre felé eső oldalán egy magas parton átbukott a Duna, utat törve a lakott részek felé. Többen már a veszélyhelyzet előtt kiköltöztek a Horánygyöngye utca, a Vadvirág utca, a Nagyduna sor és a Nefelejcs utca által határolt területről, majd szervezett formában 162 embert telepítettek ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) 250 tagjának és másoknak a közreműködésével. A kitelepítéskor regisztráltak többségét rokonok, ismerősök fogadták be, 35 lakót a szigetmonostori Zöld Sziget általános iskolában helyeztek el, míg három idős ember átmenetileg egy leányfalui szociális otthonba került - közölte a katasztrófavédelmi szóvivő. Tájékoztatása szerint az önkormányzat folyamatosan értesíti a lakhatóvá vált ingatlanok tulajdonosait arról, hogy visszaköltözhetnek.

08.33: A belvízzel küszködnek Tahitótfalun

A Duna visszahúzódásával párhuzamosan egyre nagyobb területen jön fel a belvíz Tahitótfalun, újabb károkat okozva az ingatlanokban - tájékoztatta a Pest megyei település polgármestere csütörtök reggel az MTI-t. Sajtos Sándor (független) elmondta, hogy egyre komolyabb gondot okoz - különösen az ófalui részen - a belvíz. Alsó-Káposztáson legalább 50-60 hektáron tört fel, és körülbelül 100 ingatlant érint. Van olyan ház, ahol küszöbig áll a víz. Az ár- és belvíz által okozott károk egyre csak nőnek, a nagyságrendjük egyelőre fel sem becsülhető - fejtegette a polgármester. Mivel a gát környékén nem szabad szivattyúzni, a településen lévő vízgyűjtő végpontjához telepített szivattyúval emelik vissza az összegyűlt vizet a Dunába: 48 órája percenként 18 ezer litertől szabadul meg így a község, de a munkának még messze nincs vége - közölte. A Dunán már intenzív az apadás, a 11-es út környéke lassan ismét a régi képét mutatja, ám az ártér néhány utcájában még tartja magát a víz, ott a közlekedés is igen nehézkes. Már elkezdték takarítani a visszahúzódó Duna helyén maradt nagy mennyiségű iszapot, és a fertőtlenítéshez is hozzáláttak - tette hozzá.

08.11: Lassul a vízszintemelkedés üteme Mohácsnál

Lassul a dunai vízszint emelkedésének üteme Dunaszekcsőnél és Mohácsnál, amely azt jelzi, hogy a folyó hamarosan tetőzik a két településnél - mondta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek csütörtökön. Kasza Anett közölte: reggel Dunaszekcsőnél 978, Mohácsnál 965 méteres vízmagasságot mértek, 1, illetve 2 centiméterrel magasabbat a hajnali két órás értékeknél. Az árvízi rekord 1965 óta Dunaszekcsőn 992, Mohácsnál 984 centiméter. A szóvivő beszámolt arról, hogy Dunaszekcsőn, amely a legintenzívebb védekezést igénylő település Baranyában, éjszaka tíz helyen buzgárok keletkeztek. A problémát a Mohácsról érkező ötvenöt tűzoltó segítségével, egész éjjel tartó megfeszített munkával sikerült megoldani. Hozzátette: Mohácson a Dunával párhuzamos Széchenyi utcában négy embert ki kellett költöztetni egy családi házból, amelynek azután rogyott meg az alapja, hogy a pincéje megtelt vízzel.

07.29: Bátánál tart a dunai árhullám tetőzése

Bátánál tovább tart a dunai árhullám tetőzése, a településen éjszaka csaknem háromszázan védekeztek az ár ellen - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Boros Brigitta elmondta: csütörtök reggel 781 centiméter volt a folyó vízszintje Bátánál, ami megegyezik a szerda reggel óta tartó tetőző vízállással. A vízszint 40 centiméterrel haladja meg a 2002-es árvíz idején mért, eddigi legnagyobb, 741 centiméteres vízállást. A települést védő 2500 méter hosszú ideiglenes gát megerősítésénél csütörtökre virradó éjszakai is mintegy háromszáz katona, tűzoltó, katasztrófavédelmi alkalmazott dolgozott. Több helyen volt szükség a védmű megerősíttetésére, ellennyomó medence kialakítására - mondta a szóvivő. A gátak állapotát húsz vízügyi szakember figyeli folyamatosan - tette hozzá.

18.52: ÁNTSZ: stabil a járványügyi helyzet

Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén, a kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása - közölte az ÁNTSZ szerdán az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére többen belemennek a vízbe. Győr-Moson-Sopron megyében már visszaszállították otthonukba azokat a győrújfalui lakókat, akiket járóképtelenségük miatt az elmúlt napokban a megyei kórházban helyeztek el. A térségben már túl vannak a vezetékes ivóvízellátást biztosító vízművek szemléjén is. A zárt területek fertőtlenítéséről az Országos Epidemiológiai Központ közreműködésével tájékoztató is készült, amely az ÁNTSZ honlapján elérhető. A komáromi Selye János Kórházban visszaköltöztették az alagsorban működő kardiológiai, gasztroenterológiai és gyermek-pulmonológiai szakrendeléseket. Az aktív reumatológiai osztályon, az egynapos sebészeti és nőgyógyászati részlegen, valamint nappali kórházi részlegen a betegfelvételi zárlatot feloldották, és újra fogadják a betegeket. A város központjában lévő rendelőintézetben a szakrendelések rendben elindultak. Dömösön, Pilismaróton - és a Pest megyei Dobogókőn - továbbra is zacskós vizet osztanak. A fertőtlenítést Komárom-Esztergom megyében is megkezdték. Az ivóvíz Budapesten biztonsággal fogyasztható, a hatósági minták eddigi eredménye szerint nem találtak a hálózatban beszivárgásra utaló jelet. Bács-Kiskun megyében is zavartalan az ivóvízellátás, a szolgáltatást csak egyes üdülőövezetekben kellett felfüggeszteni. Közegészségügyi szempontból folyamatosan ellenőrzik az ideiglenes befogadóhelyeket, ahol a védekezésben részt vevőket, illetve azokat helyezték el, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat.

Árvíz - Légifotók Tolnából

Tolna megyében az árvízi védekezés Bátán adja a legtöbb feladatot. A védekezésben részt vevők étkeztetését a helyi általános iskola főzőkonyháján oldják meg, a közegészségügyi feltételeket megfelelőnek találták. A befogadóhelyként működő sportcsarnokban észlelt hiányosságokat is azonnal orvosolták. Bátán egyelőre ivóvíz-korlátozás elrendelésére nem volt szükség. Baranya megyében az árvízzel veszélyeztetett területen a szolgáltatók megemelték az ivóvízhez adagolt klór mennyiségét, emellett a hálózatot szorosan felügyelik. Fejér megyében közegészségügyi, járványügyi szempontokat is mérlegelve eddig hét egység működését függesztette fel az egészségügyi hatóság. Ezek között strand, vendéglátóhely, szálláshely is van. Az ÁNTSZ továbbra is mindenkit kér az általános higiénés szabályok fokozott betartására. A víz fertőző források közvetítője lehet, a kézről szájon át, illetve a nyálkahártyákon keresztül (pl. szemet megdörzsölve) könnyen kerülhetnek olyan kórokozók a szervezetbe, amelyek bél- és gyomorrendszeri panaszokat okozhatnak - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

18.31: Közveszély helyszínén elkövetett lopásért emeltek vádat egy férfi ellen

Közveszély helyszínén elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Győri Járásbíróságon B. István ellen - közölte Takács Péter főügyész szerdán az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a büntetett előéletű és kedd óta őrizetben lévő gyanúsított június 7-én Dunaszentpálon ellopta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság árvízi védekezésben közreműködő munkatársának tűzoltózubbonyát. B. István csomagjának átvizsgálásakor előkerült a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 15 ezer forint értékű zseblámpája is, amelyet a dunaszentpáli polgármesteri hivatal elől lopott el. A gyanúsított kedd hajnalban, szintén Dunaszentpálon, a Lovas panzióban az árvízi védekezésben részt vevőket ellátó vendéglátó-ipari egységben - az alpolgármesterre hivatkozva - "számlát nyitott", és hitelbe kért két üveg sört és két pohár fröccsöt. Mindezek alapján az ügyészség csütörtökön gyorsított eljárás keretében a Győri Járásbíróság elé állítja.

16.00: Továbbra is tilos hajózni a Dunán

Továbbra is fenntartják a hajózási zárlatot a Duna magyarországi felső és középső szakaszán, mert bár az apadás megindult a folyó felső szakaszán, a gátak állapota miatt feltételezhető, hogy hajóforgalom veszélyeztetné az árvízi védekezést - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerda délután az MTI-vel. Az NKH Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatalának tájékoztatása szerint a nemzetközi hajóforgalom számára a hajózási zárlatot várhatóan fokozatosan fogják feloldani, amint az árvíz elleni védekezés ezt lehetővé teszi. A Duna osztrák szakaszán szerdán részlegesen feloldották a tilalmat, míg a teljes szlovák szakaszon továbbra is érvényes a szlovák hajózási hatóság által a múlt hét elején elrendelt hajózási zárlat. A hajózási tilalom nem terjed ki az élet, az egészség, a köz- és vagyonbiztonság megóvása, valamint a károk megelőzése, illetve elhárítása érdekében szükséges tevékenységet végző úszólétesítményekre, valamint a katasztrófavédelmi, a honvédelmi, a vízirendészeti és a folyamfelügyeleti szervek úszólétesítményeire - zárul az NKH közleménye.

15.51: Fél méternél többet apadt a Duna Adonynál

Több mint ötven centimétert apadt a Duna Adonynál a hétfői tetőzés óta, miközben a Fejér megyei szakasz többi településén is jelentős vízszintcsökkenés tapasztalható - közölte a Fejér Megyei Védelmi Bizottság szerdán az MTI-vel. Közleményük szerint Ercsiben és Kisapostagon fokozatosan húzódik vissza a megáradt Duna. A part közeli ingatlanoknál szemmel láthatóan is csökken a víz magassága és a talajvíz nyomása. Mindkét településen az épületek védelme érdekében szivattyúkkal gyorsítják a víz visszahúzódását. Adonynál a Lórév felé vezető utat a rendőrség továbbra is lezárva tartja, és az ártéri ingatlanokat csónakokkal rendszeresen ellenőrzik. Baracson a meglévő védműveket rendszeresen ellenőrzik, Rácalmáson árvízi védekezésre továbbra sincs szükség. Dunaújvárosban szintén nincs szükség homokzsákos védekezésre. A Szalki-sziget területe még víz alatt van, de a Duna apadása itt is érzékelhető. Dorkota Lajos megyei kormánymegbízott döntése értelmében a szigetre vezető úton feloldották a forgalomkorlátozást a teherforgalom részére. Kulcson az árhullám levonulásával egy időben a partfalmozgások ellenőrzésére fokozott figyelmet fordítanak. A katasztrófavédelem geológus szakemberekkel megvizsgálta és kiértékelte a várható mozgásokat. A geológusok a helyszínen kijelölték a kiépítendő ellenőrzőpontokat, amelyek telepítése szerdán megkezdődött. Így a figyelőkutakon és a helyszíni ellenőrzéseken kívül geológiai mérések is lehetővé teszik a talajmozgások, süllyedések megfigyelését. A 6-os főúton, Adony és Ercsi között a 3,5 tonna össztömegnél nehezebb gépjárművek továbbra sem közlekedhetnek. Ezen a szakaszon a súlykorlátozással érintett járműveket az M6-os autópályára terelik.

Légifotó Tolnából

Fadd-dombori, 2013. június 12. Gabonatárolók a megáradt Dunában a Tolna megyei Fadd-Domboriban 2013. június 12-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Árvíz - Légifotók Tolnából

15.00: Bajánál tetőzik a Duna

Bajánál 990 centiméteres átlagos vízmagassággal szerda reggel óta tetőzik a Duna – mondta Zsigó Róbert (Fidesz), Baja polgármestere a homokzsákokkal körbevett Petőfi-szigeten tartott sajtótájékoztatón. A vízmagasság óránként változik 986 és 991 centiméter között, amely azt jelzi, hogy hosszan elnyúló tetőzésre kell készülni – hangsúlyozta a polgármester. Zsigó Róbert elmondta, a szakemberek szerint szombat délutánra, illetve vasárnap reggelre csökkenhet a vízmagasság 900 centiméter alá. Véleménye szerint a Petőfi-szigeten a szükséges erők és a szükséges eszközök rendelkezésre állnak a védekezéshez. A szigetet körbevevő ideiglenes védművön továbbra is több százan - katonák, tűzoltók, rendőrök – állnak készenlétben. „A tűzoltók száz fős figyelőszolgálatot szerveztek, váltásban, egyfolytában ellenőrzik a töltés állapotát” - tette hozzá. Olyan csapatokat szerveztek, amelyek öt percen belül a sziget bármely pontjára el tudnak jutni, az autókra készített homokzsákokkal együtt – fogalmazott. Megköszönte a katonák, rendőrök és tűzoltók munkáját és a hétfőig a szigeten dolgozó önkéntesek segítségét. „Köszönet jár azoknak is, akik az árvízi védekezésen dolgozók ellátásáról gondoskodnak, mert a Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat és az önkormányzat konyhájának a dolgozói is sokat tesznek azért, hogy mindenkinek meleg étel jusson” - mondta Zsigó Róbert. A polgármester beszámolt arról, hogy az ideiglenes védművet tízezer köbméter homokból, valamint 700 ezer homokzsákból több ezer ember építette meg. Az elbontásakor is számítanak az önkéntesek segítségére – tette hozzá. Farkasinszki Lóránt, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem emberei az árvízveszély elmúltáig Baján maradnak. Hozzátette, hogy már többen vannak készültségben, mint amennyi szakembernek ténylegesen dolgoznia kell. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke is a szigeten járt szerdán. Arról beszélt, hogy a Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat eddig és ezt követően is segít az árvízi védekezés helyszínein. "Most is hoztunk vizet, felszerelést, sőt a rendbetételnél, takarításnál is segíteni fogunk" - tette hozzá. A Magyar Katolikus Püspöki Kar 50 millió forintot adott az árvízi védekezés támogatására, és folytatja a gyűjtést – ismertette a katolikus egyház eddig nyújtott pénzbeli segítségét Bábel Balázs.

14.50 Mohácsig mindenhol rekordot döntött a Duna vízszintje

A legnagyobb vízállások - Mohács kivételével, ahol csütörtökön várható a tetőzés - mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legmagasabb szinteket - írta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) legfrissebb, szerda déli összesítésében. Mint kiemelték: annak ellenére, hogy az országot lassan elhagyja az árhullám, a vízügyi szakemberek szerint továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a védművek állapotára és a szükséges védekezési terv végrehajtására. A korábbi árhullámok tapasztalatai rámutattak, hogy a védekezési időszak egyik legfontosabb része az apadás, amikor a nagyrészt földből épült árvízi művek szilárdsága, állékonysága jelentősen csökken. A vízügyi szolgálat szakembereinek a fokozott megfigyelést és a beavatkozásokhoz szükséges erőforrások helyszínen tartását ebben az időszakban is biztosítani kell. Hozzátették, hogy az OMIT szakvéleménye szerint Budapest árvízzel érintett részein továbbra is indokolt a terület, az utak, közterek zárva tartása, annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult. Felhívták a figyelmet arra, hogy például a Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt, akár fakidőlésekre is számítani lehet. A legfrissebb adatok szerint az országban jelenleg több mint 807 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség. Ebből rendkívüli a védekezés 538 kilométeren, a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon. Harmadfokon védekeznek mintegy 62 kilométeren, a Rába győr-árpási, győr-koroncói szakaszán, a Marcal győr-koroncói, valamint a koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán, elsőfokon több mint 206 kilométeren a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok-Sióagárd között és a Zagyva középső szakaszán. A legfrissebb vízállási adatok szerint szerda délre Nagybajcsnál a tetőzés óta már több mint 3 métert apadt a Duna. Itt péntek estétől 907 centiméteren tetőzött a Duna, szerda délben 593 centiméteres volt a folyó vízállása. Budapesten már csaknem egy métert csökkent a vízszint. A fővárosban hétfőre virradó éjjel 891 centiméteren tetőzött a folyó, míg szerda délben már 790 centiméteres vízállást rögzítettek. Baján a hajnali 5 órás 989 centiméteres tetőzés óta 7 óra alatt 3 centiméterrel csökkent a vízszint. Mohácson csütörtökön 965 centiméteren várják a tetőzést. Itt szerda délben 957 centiméteres volt a Duna vízszintje.

Árvíz - Légifotók Mohácsról

13.57: Pesti Imre: megvédtük Budapestet

Megvédtük Budapestet az árvíztől, és a Duna most már gyorsan apad - mondta Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján a Margitszigeten. Kiemelte: a vízszint jelenleg 788 centiméter, ez azt is jelenti, hogy "a Margitsziget megmenekült", a sziget körül mindenütt jóval a terepszint alatt van a víz. Azt még nem tudni, meddig lesz lezárva a sziget, a károk felméréséhez, elhárításához ugyanis még idő kell - közölte. Pesti Imre azt mondta, elképzelhető, hogy a sziget pesti oldalán az árvíz miatt károsodott a partfal. A Margitszigeten több fát is alámosott a víz, a rendkívül nedves talaj miatt meggyengült a gyökérzetük - tette hozzá, jelezve: eddig nyolc fa dőlt ki, és nem kizárt, hogy több is veszélyben van, ezért mindenképpen ellenőrizni kell a fákat, és addig a szigetet biztosan zárva tartják. Hangsúlyozta, jelentősen felgyorsult az apadás, a Duna vízszintje a kezdeti egy centiméterhez képest jelenleg óránként három centiméterrel csökken. Mint mondta, most már több mint egy méterrel marad alatta a vízszint a hétfőre virradóra mért rendkívül magas, 891 centiméteres szintnek. Kifejtette: a Római-parton a töltést már nem terheli nyomás, a Nánási úton és a Királyok útján a gátat már nem éri el a víz. Pünkösdfürdőnél stabil a gát, a Bem rakparton a szivárgások megszűntek, a rakpartot a tömegközlekedés előtt már megnyitották. A Dagály strandról és a Népfürdő utcáról a védelmi bizottság elnöke elmondta: ott is jelentős kárt okozott az árvíz a fákban, a talaj meglazulása miatt azok könnyen kidőlhetnek. Tájékoztatása szerint jelenleg felmérik a védvonalban keletkezett károkat, számítani lehet a partvonal alámosására, a partfal bedőlésére, és arra, hogy a víz miatt több helyen üregek keletkeztek az úttest alatt, amely így könnyen beszakadhat a víz visszavonultával. Ezért a közlekedési korlátozásokat csak lassan vonják vissza - jegyezte meg. Pesti Imre közölte: a fővárosban a védekezésben másfélmillió homokzsákot használtak fel, és a munkálatokban több mint tízezer ember vett részt. Varga Ferenc, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője hozzátette: naponta 300 fővárosi tűzoltó vett részt a védekezésben a fővárosban. Pesti Imre kiemelte: az elmúlt napokban példátlan összefogás valósult meg Magyarországon az árvízi védekezésben. A további munkálatokról a fővárosi védelmi bizottság naponta közleményben tájékoztat - tette hozzá.

13.45 Tarlós: 3,2 milliárd forintot igényel a főváros a vis maior alapból

Összesen 3,2 milliárd forint értékű kárt mértek fel az önkormányzati létesítményekben a dunai árvízzel összefüggésben, ezt az igényt regisztráltatta a főváros a vis maior alapnál - mondta Tarlós István főpolgármester szerdán újságíróknak. A városvezető szavai szerint a tényleges veszély megszűnt Budapesten, a közlekedési helyzet is normalizálódik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az altalaj alakváltozásai megterhelhetik a vízcsöveket, emiatt csőtörésekre kell számítani. Ez nem a vízellátásban, hanem elsősorban a közlekedésben okozhat fennakadásokat - tette hozzá. Tarlós István az MTI érdeklődésére azt is elmondta: a buszközlekedés már megindult a Batthyány tér és a Bem tér környékén, de a közúti közlekedésnek még nem tudták átadni a Bem rakpartot, mert útjavításra van szükség. Még nem tudni, hogy ez meddig tarthat, de legfeljebb egy hétig - jegyezte meg a főpolgármester. Megismételte: az alsó rakpartokról várhatóan hétfőre lemegy a víz, és a takarítás után visszaadják a forgalomnak. Tarlós István a római-parti mobilgát építése ügyében kért akadémiai állásfoglalásról szólva azt mondta: elkészült az MTA szakvéleménye, és amint írásban is megkapja, ismerteti. Mint mondta, az sem a főváros álláspontját gyengíti.

13.05 A legtöbb korlátozást fenntartják a vasúti közlekedésben

A Duna magas vízállása miatt Almásfüzitő és Komárom között továbbra sem közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel. Budapest és Győr között személyvonattal továbbra is megosztott útvonalon lehet közlekedni: a vonatok mindkét irányban Budapest és Almásfüzitő, valamint Komárom és Győr között járnak menetrend szerint, míg Almásfüzitő és Komárom között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A gyorsvonatok mindkét irányban Budapest és Tatabánya között közlekednek, Tatabánya és Győr között autóbuszok járnak. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy ezek a pótlóbuszok a közbenső állomásokat és megállóhelyeket nem érintik. A gyorsvonatok Győr-Celldömölk-Szombathely/Zalaegerszeg és Sopron között a menetrendben meghirdetettek szerint közlekednek, a rendkívüli közlekedés ideje alatt, gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe. A Budapest-Győr-Szombathely/Sopron vonalon közlekedő InterCity vonatok a főváros és Győr között nem közlekednek. Győr-Szombathely/Sopron között az InterCity vonatok menetrend szerint közlekednek, a Szombathelyre utazóknak Csorna állomáson át kell szállniuk. Ezeket az InterCity vonatokat a rendkívüli közlekedés ideje alatt szintén felár nélkül lehet igénybe venni - tették hozzá. A Duna magas vízállása miatt pótlóbuszok közlekednek a Komárom-Esztergom megyében a 4. számú vasútvonalon is. A Komárom-Székesfehérvár, Győr-Sopron, Győr-Celldömölk, Győr-Veszprém, Tatabánya-Oroszlány és a Hegyeshalom-Szombathely vasútvonalon a menetrendben meghirdetettek szerint közlekednek a vonatok. Ezeken a vonalakon a csatlakozások biztosítása miatt előfordulhatnak késések - jegyezték meg. A közleményben figyelmeztettek arra, hogy Tatabánya és Budapest között a vonatok a meghirdetett menetrend szerint közlekednek, az utolsó vonatok kivételével a járatok nem várnak a vonatpótló autóbuszokra. Az autóbuszokon a csoportos utazás, kerékpár és élőállat szállítás nem lehetséges. A Budapest-Győr-Wien Westbahnhof között járó Railjet vonatok mindkét irányban Budapest és Tatabánya között, illetve Győrtől Ausztria felé közlekednek, Tatabánya és Győr között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat, emiatt mindkét irányban hozzávetőleg 45 perces késéssel kell számolni. A vonatokon felár nélkül lehet utazni - fűzték hozzá. A Kálmán Imre és a Wiener Walzer nemzetközi vonatok kerülő úton, Pozsonyon át közlekednek, így nem érintik Kelenföld, Tatabánya, Győr, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom állomásokat. A Dacia nemzetközi gyorsvonat szintén Pozsonyon át közlekedik Bécsbe, Budapest és Hegyeshalom között belföldön nem pótolják.

11.45 Megkezdte az árvízi védekezést a Gemenc Zrt.

Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében megkezdte a Gemenc Zrt. az árvízi védekezést a vadállomány, a faállomány és a Gemenci Erdei Vasút érdekében. Az erdőgazdaság szakemberei már több napja a vadmentő dombokat folyamatosan takarmánnyal töltik fel, 2013. június 5-én, szerdán leállítják a kisvasút forgalmát, biztonságba helyezik a kitermelt faanyagot, és figyelemmel kísérik a Duna vízállását, így bármikor jelentősebb erőt tudnak mozgósítani a Gemenci erdő növény- és állatvilágának megvédése érdekében - olvasható a Gemenc Zrt. honlapján.

gemenc

11.20 Átszakadt a gát a Veránka-szigeten, lakott terület nincs veszélyben

Átszakadt a gát szerdán a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt - tájékoztatta Sipos Sándor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója az MTI-t. Az ár lakott területet nem veszélyeztet. Az igazgató közölte: csak az erdőállományban okozhat kárt a gátszakadás, ingatlan, gép, műszaki eszköz nem kerülhet veszélybe. Sipos Sándor szerint a szigeten lévő vadállomány legnagyobb része a 8 kilométer hosszú gátrendszerre, valamint a mesterséges vadmentő dombokra menekült, ahol átvészelheti a vízbetörést. Az állatok részére korábban takarmányt készleteztek be, és folyamatosan gondoskodnak a gátakon rekedt vadak etetéséről is - tette hozzá. A gemenci erdőgazdasághoz 15-18 ezer hektár tartozik, ennek legnagyobb része a Duna 850 centimétert meghaladó vízmagassága felett már víz alá került. Sipos Sándor kiemelte: a rekord vízmagasság miatt nem lehetett megvédeni a szigetet, mert a kalocsai érsek által, még a második világháború előtt felépíttetett nyárigát-rendszert nem csak magasítani kellene, hanem jelentősen szélesíteni is. A gazdaság a Duna ártéri területén egy 300 hektár nagyságú szigetet még véd, remény van arra, hogy sikeresen - mondta. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Bajánál szerda délelőtt 10 órakor 990 centiméteres vízmagasságot mértek. A Duna tetőzése rövid időn belül várható.

10.35 Győr megyében várják az önkénteseket

Győr-Moson-Sopron megyében az árhullám levonulása után is várják az önkéntesek jelentkezését - áll a megyei védelmi bizottság szerdai közleményében. Azt írták, az önkéntesek segítségére főképp a megtöltött, de végül ki nem helyezett homokzsákok kiürítéséhez lenne szükség az árvízi védekezésben érintett különböző településeken. A feladatra továbbra is a 96/515-729 és a 96/529-539 telefonszámokon várják a jelentkezőket.

9.45 A gátakon is missziót teljesítenek a bocskaisok

Az Afganisztánba és a Koszovóba készülők felkészítését is megszakították az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni és hajdúhadházi helyőrségében az árvízhelyzet miatt. Az elmúlt hétvége óta a Magyar Honvédség Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (KNR ŐBK) 3. és a KFOR (Kosovo Force) 9. tervezett váltásának katonái is a gátakon dolgoznak. A felkészülésnek erre a szakaszára ugyan mást terveztek, az árvízi védekezésben való részvétel azonban kiváló csapatépítő tréningnek bizonyult a kontingensek parancsnokai szerint. Bár az egyenként több száz főből álló csoportokat különböző településeken vetették be, arra azért figyeltek az elöljárók, hogy egy-egy munkacsoportba azon katonák kerüljenek, akik néhány hónap múlva ugyanabban a misszióban szolgálnak majd. A külszolgálatra készülők felkészítése az árhullám levonulását követően folytatódik, a csapatok összekovácsolása addig is zajlik a gátakon.

CSC_0575

8.30 Bátánál ma várható a Duna tetőzése

A Tolna megyei Bátánál ma várható a dunai árhullám tetőzése, a községben szerdára virradóra is folytatták a megelőző védekezést - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Boros Brigitta elmondta: éjszaka 277-en, katonák, tűzoltók dolgoztak a gátakon, mert a vízügyi szakemberek szerint meg kellett erősíteni az ideiglenes védműveket. Az előrejelzések szerint szerdán 775 centiméteren tetőzik a Duna Bátánál - tette hozzá. A várható vízszint 34 centiméterrel haladhatja meg a 2002-es árvíz idején mért eddigi legmagasabb, 741 centiméteres vízállást. Az 1700 lakosú településen két és fél kilométer hosszan építették ki a védművet, amely 30 centiméterrel magasabb a várható vízszintnél. A községben 90-100 házat veszélyeztet az ár, keddig több mint harmincan hagyták el ideiglenesen otthonukat. Dunaföldvárnál és Paksnál apadásnak indult a Duna; az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint szerda reggel hat órakor Dunaföldvárnál 706 centiméter volt a vízállás, ez 15 centivel alacsonyabb a kedd reggeli, tetőző vízszintnél. Paksnál szerda reggel hat órakor 883 centiméteres vízállást mértek, ez nyolc centis csökkenést jelent a kedd délelőtti tetőzéshez képest.

8.00 Helyreállítási megbízottat nevezett ki a kormány

Árvízi helyreállítási megbízottnak nevezte ki a kormány Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgatót - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggeli győrújfalui sajtótájékoztatóján. A kabinet megkezdte a felkészülést a dunai árvíz utáni helyreállításra - mondta a kormányfő. Bakondi György kinevezése mellett értesítették az önkormányzatokat, hogy várják a helyreállítási igényeiket, a gátrendszer állapotának felmérése is megkezdődött, az árvíz utáni megerősítési tervek pedig szintén készülnek - sorolta. "Ma van az a nap, amikor először kimondhatjuk azt a mondatot, hogy győzelemre állunk" - fogalmazott Orbán Viktor, megjegyezve, hogy egy "csata" van még hátra szerda este a Duna mentén, Bajánál. A fővárosban jelenleg 813 centiméteren áll a folyó vízszintje, és várhatóan délre apad le nyolc méter alá, amikor is "Budapesten fel lehet lélegezni" - mondta a miniszterelnök. A déli Duna-szakaszokon "a védekezés százszázalékosan kiépített" - folytatta -, a bal parton a Terrorelhárítási Központ, a jobb parton a katasztrófavédelem végzi a munka irányítását, a Petőfi-szigetnél pedig négyszáz katona vár bevetésre. Hozzátette, a helikoptereket is a térségbe vezényelték. Orbán Viktor emellett felhívta a figyelmet arra, hogy gátszakadások gyakran az apadáskor történnek, ezért Esztergomtól lefelé továbbra is megfeszített erőre és figyelemre van szükség a Dunán.

2013. június 12.

19.52: Kövér: felemelő, ahogyan az egész ország megmozdult

Felemelő érzés volt látni, hogyan mozdult meg egyszerre az ország, soha ennyi lelkes önkéntes közös ügyért még nem dolgozott Magyarországon - mondta az Országgyűlés elnöke az árvízi védekezésről kedden a Duna Közbeszéd című műsorában. Kövér László hozzátette: ez nem lenne lehetséges, ha a hivatásosok nem dolgoznának professzionálisan. A házelnök azt mondta, "már rég nem láttunk ilyen jól szervezett akciót Magyarországon, mint amilyen az árvízi védekezés most". Bár van még hátra néhány nehéz nap, "de ami eddig történt, az példamutató" - fogalmazott. Közölte: minden olyan jogszabály adott, amelynek alapján a kormány a védekezést irányíthatja, és nincs szükség pótlólagos források keresésére sem a munkálatokhoz.

18.51: Hatvankilencen visszaköltözhettek Horányba

Visszaköltözhetett 69 ideiglenesen kitelepített lakó Szigetmonostor horányi részébe kedd délután - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Spitz Alexandrának, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint az érintett száz ház közül a védvonalaktól legtávolabb eső negyvenbe térhettek vissza az emberek. A Szentendrei Rendőrkapitányság a településen húsz rendőrrel továbbra is fenntartja a folyamatos szolgálatot - írták a rendőrség honlapján. A megyei katasztrófavédelmi szóvivő emlékeztetett, hogy vasárnap délután azért kellett sokaknak elhagyniuk Horányt, mert a Szentendre felé eső oldalról egy magaslaton átbukott a Duna, és a víz utat tört a lakott terület felé. Az árvízveszély miatt kiköltöztetett 162 lakó közül a legtöbben rokonokhoz, ismerősökhöz, míg 35-en a szigetmonostori Zöld Sziget általános iskolában létesített befogadó helyre költöztek, három idős embert pedig a leányfalui szociális otthonban helyeztek el. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a védelmi bizottság döntése alapján foglalhatták el ismét otthonaikat a Horánygyöngye, a Vadvirág, a Nagyduna sor és a Nefelejcs utca által határolt területen élők. A Duna jelentős apadása ellenére a szivattyúzást folytatják a környéken. A védvonalakhoz közeli házakba való visszatérésről később döntenek – tette hozzá a szóvivő. A Szentendrei Rendőrkapitányság húsz rendőrrel továbbra is fenntartja a folyamatos szolgálatot Szigetmonostoron, a rendőrök három helyen működtetnek ellenőrző pontot. A területen az eddigi információk szerint bűncselekmény nem történt – olvasható a police.hu oldalon. Pest megyében jelenleg 559 rendőr lát el árvízvédelemmel kapcsolatos feladatokat.

18.42: Budapesten szerda reggelre várhatóan harmadfokúra csökken a készültség

Budapesten szerda reggelre várhatóan harmadfokú szintre mérséklik az árvízvédelmi készültséget, vasárnapra pedig minden bizonnyal elhagyja a Duna vize az alsó rakpartot is a fővárosban - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Láng István felhívta a figyelmet arra, hogy "az apadó ár is veszélyes". Kiemelte, hogy az árvízvédelemben részt vevő szervek minden erőforrása mögöttük áll. Az érintett önkormányzatokhoz szakértőket neveztek ki, akik segítik a munkálatokat, Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek és a főváros vezetését látják el tanácsokkal - jegyezte meg. Az OMIT vezetője szólt arról is, hogy a rendőrök hatékonyan irányították az árvíz által veszélyeztetett területeken a közlekedést. Megemlítette a légi felderítés árvízvédelemhez való hozzájárulását is. Láng István azt mondta, hogy "hallatlan összefogás" alakult ki a gátak mentén, és valamennyi részt vevő szerv példásan működött együtt. Az árvíz utáni helyreállítási munkálatokhoz a lakosság türelmét kérte. Papp Károly országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón közölte, nem emelkedett a bűncselekmények száma eddig az árvíz miatt; az árvízvédelmi munkálatok helyszínein nem követtek el több bűncselekményt, mint más területeken. Kiemelte, hogy Győrújfaluban a kitelepítés után a megyei rendőr-főkapitányság ügyelt a lakosság tulajdonának biztonságára. Hozzátette: jelenleg 5353 rendőr tevékenykedik az árvízvédelemhez kapcsolódóan, 1800-an rendvédelmi feladatokat látnak el, a többiek készenlétben vannak. Hangsúlyozta: nem érték váratlanul a rendőrséget az árvízzel kapcsolatos teendők, ugyanis már 2010 szeptemberében kidolgozták az erre vonatkozó teendőket. A főkapitány elmondta: a gátakon zajló árvízvédelmi munkálatokban részt vesz az összes rendészeti szakközépiskola 1. és 2. évfolyamára járó tanulója, a megyei rendőr-főkapitányságok pedig rendészeti feladatokat látnak el, és a védekezésben részt vevő szervek közlekedését biztosítják. Papp Károly közölte, a készenléti rendőrség tűzszerészei fákat vágtak ki, ahol kellett, ezenkívül a rendőrség végzett légi felderítő tevékenységet is, a képi adatokat továbbították a műszaki törzsnek. Beszámolt arról, hogy 816 technikai eszköz áll rendelkezésükre az árvízvédelem segítéséhez, és minden anyagi, technikai feltétel adott feladataik ellátásához.

18.07: ÁNTSZ: a homokzsákok bizonyos helyeken újrahasznosíthatók

Az árvízi védekezésnél használt homokzsákok tartalma bizonyos helyeken, például építkezéseknél újrahasznosítható - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-vel. Mint kifejtették, magyarországi szakaszán a Duna vizének minősége több helyen még átlagos vízhozam mellett is "kívánnivalót hagy maga után" higiéniai, mikrobiológiai szempontból. A folyó a mostani, rendkívüli, több országon végigvonuló áradása során az elöntött területekről további, az emberre is veszélyes szennyeződéseket hozott, hozhatott magával, ezért a vízminőség tovább romlott. Így a nedves, átázott homokzsákok is szennyezettek, tartalmuk fertőzésforrást jelenthet. "Ezért a védekezés során felhasznált homokzsákok és azok tartalmának újrahasznosítása során körültekintően kell eljárni" - hangsúlyozta az ÁNTSZ. A zsákokból a homokot száraz talajra kell kiüríteni, lehetőség szerint olyan területre, amelyet víz nem áztatott át. Az így összegyűjtött homok építkezésekhez felhasználható. Ezt a száraz homokot gyermekjátszótereken, homokozókhoz még akkor is tilos felhasználni, ha az a megáradt folyó vizével nem érintkezett. Nem lehet újrahasznosítani a homokot olyan helyeken, területeken sem, ahol az közvetlenül érintkezhet az emberi bőrfelülettel - emelte ki az ÁNTSZ, hozzátéve: azokon a játszótereken, amelyeket a megáradt Duna elöntött, mindenképpen ki kell cserélni a homokot a homokozókban. A zsákokat ugyancsak száraz helyre kell összehordani, a kiürített, száraz homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére és más hasonló célra felhasználhatók, élelmiszer gyűjtésére, tárolására viszont nem.

17.30: Rövid pihenőn a bocskaisok

Nyolcnapos, embert próbáló munka után 24 órás pihenőre hazaérkezett az első olyan csoport, amely az elmúlt héten kedden indult el Tatára az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth laktanyájából, hogy részt vegyen az árvízi védekezésben. Lippai Péter ezredes, a dandár parancsnok-helyettese fogadta a hazatérőket, megköszönte eddigi áldozatos munkájukat, egyben jó pihenést kívánt. Végül így köszönt el: "Holnap este 11:00-kor ugyanitt találkozunk." Ők ugyanis visszatérnek a gátakra, így újabb csoportok indulhatnak haza egynapos pihenőjükre. A dandár debreceni és hódmezővásárhelyi helyőrségéből nyolc nappal ezelőtt útnak indult katonák frissítése folyamatosan, csoportonként zajlik, hiszen szinte megállás nélkül erősítik, építik a gátakat. A Duna Esztergom és Baja közötti szakaszán 1800 bocskais katona dolgozik - közölte a SZEGEDma.hu-val Révészné Markovics Zita hadnagy, kommunikációs tiszt.

bocskaisvaltas_01

17.02: Kiköltöztek a veszélyeztetett házak lakói Bátán

Kiköltöztek az árvíz miatt veszélyeztetett házak lakói a Tolna megyei Bátán - közölte a település polgármestere kedden az MTI-vel. Huszárné Lukács Rozália (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a lakók önként hagyták el otthonukat. A Tolna megyei védelmi bizottság elnöke hétfőn rendelte el 25 ember kitelepítését kedd délután négy óráig Bátán. A község polgármestere kedd délelőtt még arról számolt be, hogy 19 ember a felszólítás ellenére sem hagyta el otthonát. A kitelepített bátaiak hozzátartozóikhoz mentek vagy a község sportcsarnokában találtak szállást - monda a falu vezetője. Az 1700 fős községben, ahol szerdán várható a dunai árhullám tetőzése, 90-100 lakóház van veszélyben.

16.43: Tarlós: Budapesten is meg kell építeni a mobilgátat

A szentendrei és a külföldi tapasztalatokat figyelembe véve bizonyos, hogy meg kell építeni a mobil árvízi védművet a Római-parton - mondta Tarlós István főpolgármester kedden az MTI-nek. Szentendre polgármestere, Dietz Ferenc (Fidesz) kedden beszélt arról, hogy bevált a városban a mobil árvízvédelmi fal, amely már negyedik napja tartja a megáradt Duna hatalmas víztömegét. Hangsúlyozta, hogy a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a Magyarországon még új árvízvédelmi rendszer, a 2013 márciusában elkészült mobilgát "hibátlanul működik" a Duna történelmi áradásakor. Tarlós István erre utalva azt mondta, a szentendrei és a külföldi tapasztalatokat figyelembe véve bizonyos, hogy meg kell építeni a védművet a Római-parton. Szerinte a mobilgát "esküdt ellenségeinek" hitelességén sokat rontottak az árvízi tapasztalatok, mivel kiderült, mégsem a már védett lakóparkok miatt kell megépíteni a szerkezetet. A fakivágással összefüggésben jelezte: sokan most szembesültek azzal, hogy a parton néhány száz "csuklóvastagságú" fát kellene kivágni, szemben a Nánási út mentén álló évtizedes fasorokkal. Tarlós István kijelentette, hogy a jövőben csak a helyi többséget tekintik civilnek, és már csak az árvízvédelmi, vízügyi és geotechnikai tudomány képviselőit fogják szakértőként kezelni. Várhatóan néhány napon belül nyilvánosságra hozzák a Magyar Tudományos Akadémia bizottságának többségi döntéssel hozott állásfoglalását is - tette hozzá. A főpolgármester ismét beszélt arról, hogy a mobilgáttal párhuzamosan a nyúlgátat is meg fogják erősíteni. A Margitszigeten először alkalmazott úgynevezett tengeri kígyóról szólva Tarlós István elmondta, hogy nagyon jók a tapasztalatok. A szerkezet 70 darab 20 méter hosszú és 90 centiméter átmérőjű tömlőből áll, amelyet először levegővel, majd vízzel töltenek meg. Egyetlen elem 13 tonna, s két egymás melletti kígyóval 1400 folyómétert védenek. Tarlós István hangsúlyozta, hogy a kígyó mentén sehol nem szivárog a víz a Margitszigeten. Védekezés Dunaszekcsőn Rendészeti szakközépiskolások homokzsákokat pakolnak a Baranya megyei Dunaszekcsőn 2013. június 11-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Árvíz - Védekezés Dunaszekcsõn

16.10: Bevált a mobil árvízvédelmi fal Szentendrén

Bevált, "kitűnőre vizsgázik" a szentendrei a mobil árvízvédelmi fal, amely már negyedik napja tartja a megáradt Duna hatalmas víztömegét - mondta a város polgármestere kedden az MTI-nek. Dietz Ferenc (Fidesz) kifejtette, hogy a szentendrei tetőzéskor - 796 centiméternél - 1,45 méterig ért a víz a 180 centiméter magas mobil falnál vasárnap délelőtt, és kedd délben is még 1,02 méternél tartott. A városvezető hangsúlyozta, hogy a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a Magyarországon még új árvízvédelmi rendszer, a 2013 márciusában elkészült mobil gát "hibátlanul működik" a Duna történelmi áradásakor. A polgármester felidézte: a város 2009-ben döntött arról, hogy az óvárost és azon belül a Duna-parti korzót olyan védművel óvják meg, amely láthatatlan, ha nincs árvízi helyzet. A korábbi, 1965-ben készült gát jóval az utcaszint fölött volt, így a városnak megszűnt a kapcsolata a folyóval. A belvárosi szakaszon 333 méter hosszan kiépült rendszernek köszönhetően a tereprendezés után teljes dunai panoráma fogadja a sétálókat, de a folyó felől is lélegzetelállító az óváros látképe - mondta Dietz Ferenc. Hozzátette, valódi turisztika szenzációt sikerült megvalósítani úgy, hogy közben a rendszer százszázalékos biztonságot is nyújt. Kitért arra, hogy a védekezés nemcsak itt zajlik, a további hat kilométeres szakaszt is sikerült megóvni, hála a szentendrei önkénteseknek. A település vezetője elmondta: a mobilgát egy 2,5 kilométeres, 1,3 milliárd forintba kerülő gátépítés és -felújítás része, a költségből 700 millió forintot tett ki az árvízvédelmi fal. A beruházás teljes egészében támogatásból valósult meg, az építkezés 2012 augusztusában kezdődött. Az ár levonulta után a szakemberek szétbontják, biztonságos helyre szállítják és folyamatos karbantartás mellett tárolják a mobil árvízvédelmi falat. A szakszerű összeszerelést két ember nyolc óra alatt tudja elvégezni. Varjú Lajos, a kivitelező Swietelsky-Kötiviép’B Konzorcium projektvezető-helyettese kiemelte: maga a fal csupán a látványosabb része az új gátnak, mert alatta egy hatméteres vasbeton vízzáró fal van, valamint egy 80 centiméteres vasbeton szerkezet épült. Az IBS IAH által gyártott fal elemei, a 20 centiméteres, egymásra helyezett gerendák különleges - alumínium, magnézium, szilícium - ötvözetből készültek, a fal teherbírása egy oszlopnál (4,5 négyzetméteren) 6,5 tonna. Ezért tudja a szerkezet a mostani hatalmas nyomást is állni - mondta. A bajor cég nevéhez fűződik Köln árvízvédelmi rendszere, amely 9,3 kilométer hosszú. Az árvízvédelmi falra tíz év garanciát vállaltak. 15.35: Több mint 22 ezer hektár állami erdőt öntött el a Duna Több mint 22 ezer hektár állami erdőt öntött el az elmúlt napokban a Duna – közölte honlapján az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). A legnagyobb vízzel borított tömb a gemenci erdő, melynek egész területét elöntötte a folyó, de több ezer hektár állami erdő van víz alatt a Szigetközben, a Csepel-sziget térségében, a solti Duna-szakaszon, a Mosoni-Duna hullámterében pedig további több ezer hektár magánerdő került víz alá. Az erdőgazdaságok múlt szerda óta száz munkagéppel és mintegy 1500 fővel vesznek részt a védekezésben. A legnagyobb erőket a Duna melletti erdészetek mozgósították: a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt., az Ipoly Erdő Zrt., a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint a Gemenc Zrt. Távolabbról is érkezett segítség, a legkritikusabb győri térségbe a veszprémi HM VERGA Zrt., Almásfüzitő és Esztergom környékén a tatabányai Vértesi Erdő Zrt. munkatársai dolgoztak, de érkeztek erdészek a soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-től, székesfehérvári a VADEX Mezőföldi Zrt.-től, és a tamási Gyulaj Zrt.-től is. A Duna alsó folyása melletti területeken jelenleg az Egererdő Zrt. hatvan munkatársa dolgozik, de készenlétben van a somogyi SEFAG Zrt., a Mecsekerdő Zrt., valamint az Északerdő, a Nyírerdő és a Zalaerdő Zrt. is. Az erdőállományok mellett problémát jelent az erdőgazdálkodáshoz tartozó egyéb területek elöntése, így például a KEFAG Zrt. mintegy 42 hektárnyi, csemetenevelést szolgáló területe van veszélyben, amelyet töltéserősítésekkel próbálnak a szakemberek megmenteni. Gondot jelent majd a Gemenc Zrt. számára a világhírű vadállomány ellátásában, hogy mintegy 400 hektárnyi vadföldet és mezőgazdasági területet borít víz. Az egyesület tájékoztatása szerint több száz kilométer erdészeti út rongálódhat meg a víz miatt, és károsodnak az ártéri erdőfelújításokat védő kerítések. Nagymaroson a Duna elöntötte az Ipoly Erdő Zrt. erdészeti épületének alsó szintjét, Gemencen teljes hosszában víz alá került az erdei kisvasút, ami így napok óta nem közlekedik.

15.23: Ételt és vizet oszt a Katolikus Karitász a gáton dolgozóknak

Hideg és meleg ételt, ivóvizet és szúnyogrisztót osztanak a Katolikus Karitász munkatársai és önkéntesek az árvízi védekezésben résztvevőknek több helyszínen. A humanitárius szervezet keddi közleménye szerint koordinációs központjukat áttelepítették Vámosszabadiból Fajszra, hogy az árhullám megérkezésével a helyszínről tudják koordinálni a munkákat. A Bajától 20 kilométerre lévő településről a gátakon dolgozók ellátását segítik, és igény szerint bekapcsolódnak a katasztrófavédelem munkájába. Az új bázisra 40 ezer liter ásványvíz érkezik egy felajánlásnak köszönhetően és mintegy 660 adag poharas levest osztanak szét a védekezésben dolgozók között. Az elmúlt napokban több helyszínre szállítottak egyebek mellett élelmet és ivóvizet a gáton dolgozóknak: Nagybajcsra, Győrújfaluba, valamint Leányfalu, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Báta, Szigetmonostor és Dunabogdány településekre. Vác környékén 5000 darab tojást osztottak ki az árvízkárosultak között, emellett Vácon folyamatosan főznek és szendvicset készítenek az önkéntesek az árvízi védekezésben résztvevőknek. Az áradás elmúltával a karitatív szervezet számos helyen bekapcsolódik a helyreállítási munkálatokba.

15.19: Áramfejlesztőt loptak a gátról Dunaalmásnál

Elfogtak a rendőrök két férfit, akik eltulajdonítottak egy áramfejlesztőt a múlt héten a Dunaalmás és Almásfüzitő közötti nyúlgát mellől, a nyomozók kedden az aggregátort megvásárló orgazdát is őrizetbe vették - mondta a tatai rendőrkapitányság vezetője sajtótájékoztatón, Tatán. Zombori Zoltán tájékoztatása szerint az áramfejlesztővel a nyúlgátat világították meg az árvízi védekezésben részt vevők, de az múlt szerda éjjel működésképtelené vált, ezért egy félreeső helyre vitték, hogy később megjavíttassák. A gép és a mellette elhelyezett benzines kanna eltűnése után az árvízterületen biztosítási feladatokat ellátó rendőröknek megadták a tárgyak leírását. A Dunaalmáson járőröző egyenruhások múlt szombaton az egyik nyitva hagyott ingatlan ellenőrzése közben, a másfél méteres víz tetején megtalálták a korábban ellopott, akkor már üres kannát, amely a tettesek nyomára vezette őket. Hétfőn a 20 éves P. Ferencet és 16 éves társát neszmélyi otthonából előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol a gyanúsítottak elmondták, hogy a 120 ezer forint értékű gépet 20 ezer forintért eladták a szintén neszmélyi illetőségű, 36 éves F. Endrének. A vevőt felbujtóként elkövetett lopás gyanúja miatt kedden fogták el, az otthonában tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták az aggregátort. A rendőrség az ügy mindhárom szereplőjét őrizetbe vette, és kezdeményezte a gyanúsítottak gyorsított eljárásban való bíróság elé állítását.

14.34: El kellett hagyniuk a civil segítőknek és az önkénteseknek a Petőfi-szigetet Baján

Baján az árvízvédelmi munkálatokat segítő civileknek, önkénteseknek kedden délben el kellett hagyni a Petőfi-szigetet – közölte Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöke kedden Baján az MTI-vel. Az emelkedő vízállás miatt csak a katasztrófavédelem, a vízügy, a honvédség és a TEK mintegy 400 embere folytatja az árvízvédelmi munkálatokat a védelmi bizottság döntése értelmében – hangsúlyozta Kerényi János. A legfrissebb információk szerint Bajánál az éjszaka tetőzhet a folyó, tíz méteres vízmagasságot megközelítő szinten. Ez mindenképpen magasabb lesz, mint a ez eddig mért legmagasabb vízszint - tette hozzá a megyei védelmi bizottság elnöke. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a Petőfi-szigetre vezető, a Sugovicán átívelő hidat a rendőrség lezárta, és senkit sem engednek engedély nélkül áthaladni rajta még gyalogosan sem. Baján az eső szakaszosan, órák óta esik. A Petőfi-szigeten a gát magasításával már korábban végeztek. Tart még a szivárgás ellenőrzése, valamint egyes helyeken az ideiglenes gát megtámasztása. A Sugovica város felőli oldaláról jól lehet követni, ahogy az ellenőrzés folyamatos a Petőfi-szigetet védő, nagyjából nyolc kilométeres ideiglenes gáton.

Katonák ellátóbázisa Kalocsán

Kétszáz fő elszállásolására szolgáló katonai sátortábor, amelyet az árvízi védekezésben részt vevő katonáknak állítottak fel Kalocsán, 2013. június 11-én. A Tábori Ellátó Csoport 1500 fő elhelyezését, élelmezését és kiszolgálását tudja biztosítani. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Árvíz - Katonák ellátóbázisa Kalocsán

14.12: Pesti Imre: a következő napokban sem csökkenhet a figyelem

A következő napokban sem csökkenhet a figyelem, hiszen a Duna áradása miatt a gátak átáztak, a töltések lazák, a megépített védvonalak átnedvesedtek - közölte Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, a főváros védelmi bizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: mindenütt találkoztak Budapesten árvízi jelenségekkel, buzgárokkal, fakadó forrásokkal, ezeket folyamatosan kezelik. Úgy fogalmazott: "a hatalmas árhullámmal vívott ütközetet megnyertük, de a háborút még nem". Jelezte azt is: sem a Római-parton, sem a Margitszigeten, sem a közép-budai részen nem volt különösebb probléma az elmúlt órákban. A védelmi bizottság elnöke kitért arra is, hogy a dél-budai részen a Hosszúréti-patak mellett az ottani záportározó vize a hajnali órákban hirtelen csaknem 50 centiméterrel megemelkedett, ezt a Fővárosi Csatornázási Művek szakmai irányításával kezelni tudták, a vizet fokozatosan leengedték. Szólt arról is, hogy a Duna óránként körülbelül két centimétert apad, és reményeik szerint szerda délelőtt nyolc méter alá süllyed a vízszint. Ha ez megtörténik, akkor a Margitszigetet is sikerült megvédeni - tette hozzá. A kormánymegbízott kitért arra, hogy még tart az információgyűjtés a Duna vízgyűjtő területén elmúlt napokban lehullott csapadék mennyiségéről, s addig nyilvánvalóan nem bontják el a gátakat, amíg nem kapnak tiszta képet arról, mi várható a következő napokban, hetekben.

14.05: a déli szakaszon nincs veszélyben kórház

A Duna déli szakaszain nincs veszélyben kórház, a betegellátás folyamatos, felkészültek az evakuált rászorulók fogadására - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a déli szakaszon lévő, az az árhullám által érintett megyékben - Fejér, Bács-Kiskun, Tolna, Baranya - lévő kórházak felkészültek arra, hogy ha evakuálni kell a lakosságot, akkor fogadni tudják a rászoruló betegeket és ápoltakat. A dunaújvárosi, a Bács-Kiskun Megyei Kórház kalocsai telephelye, a bajai és a mohácsi kórház folyamatosan kapcsolatot tart a katasztrófavédelmi szervekkel. A gyógyszer- és élelmiszerkészleteket feltöltötték, gondoskodtak az esetleges áramkimaradások áthidalásáról - tette hozzá a GYEMSZI. A Duna északi szakaszán már apad a folyó, ezért a komáromi Selye János Kórház alagsorában működő kardiológiai, gasztroenterológiai és gyermekpulmonológiai szakrendelések visszaköltözhetnek a helyükre. Szerdától újra fogadják a betegeket az egynapos sebészeti és nőgyógyászati, a nappali kórházi részlegek, valamint az aktív reumatológiai osztály. A város központjában lévő rendelőintézetben zavartalan az ellátás. A gyógyfürdő még zárva van, így a kórház az itt működő reumatológiai szakrendelését a rendelőintézetbe költöztette - olvasható a közleményben.

13.40: A máltai szeretetszolgálat továbbra is várja az élelmiszer-felajánlásokat Szegeden is

Az árvízi védekezésben részt vevők ellátásához továbbra is várja az élelmiszer-adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel. Romhányi Tamás felhívta a figyelmet arra: a főváros fölötti folyószakaszon sok helyen már csak ügyeletet tartanak a gátakon, Budapest környékén és a fővárostól délre viszont sokan dolgoznak a védekezésben. Hozzátette, a védekezésben részt vevőket a szeretetszolgálat folyamatosan enni- és innivalóval látja el, és ehhez élelmiszer-adományokat gyűjt a következő címeken: Budapest III. kerület, Kelta utca 5.; Szekszárd, Hunyadi utca 4.; Mohács, Kossuth utca 58.; Pécs, Apafi utca 101.; Kecskemét Hoffmann János utca 11.; Békéscsaba Bartos udvar 2.; Szeged, Csanádi utca 9.

Tetőzés Dunaújvárosnál

Az áradó Duna Dunaújvárosnál 2013. június 11-én reggel. A folyó éjjel egy órakor 755 centiméteren tetőzött. MTI Fotó: Sóki Tamás

Árvíz - Tetõzés Dunaújvárosnál

13.07: Kétszáznegyven készenléti rendőrt vezényeltek a déli megyékbe védekezni

Az országos rendőrfőkapitány utasítására a Készenléti Rendőrség állományából 240 rendőrt vezényeltek a déli megyékbe, hogy segítsék az árvízi védekezést - közölte honlapján a rendőrség kedd délben. A Készenléti Rendőrség tagjai biztosítják, hogy Tolna és Bács-Kiskun megyében ne csökkenjen az általános rendőri feladatok ellátására rendelkezésre állók létszáma. A kivezényelt rendőrök 12-24 órás szolgálatot látnak el, így a járőrfelszerelés mellett gumicsizmával és esőkabáttal is felszerelték őket. Tolna megyébe 120 rendőr 25 gépjárművel érkezik, őket Bátaszéken és Szekszárdon szállásolják el. Az odavezényelt rendőri erők kijelölt egységei Bátán vesznek részt a kitelepítés előkészítésében. További 120 rendőr 24 gépjárművel Bács-Kiskun megyébe indult, őket Baján és Dávodon helyezik el. Garamvölgyi László dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton jelentette be a Készenléti Rendőrség fővárosi, Kerepesi úti laktanyájában, hogy 124 rendőrségi mikrobusz és személygépkocsi, 4 rendőrségi helikopter áll készültségben 454 rendőrrel, hogy szükség esetén segítsék a kitelepítéseket és a védekezéseket.

13.01: Kiépült az ideiglenes védmű Bátán

Befejeződött az ideiglenes védmű kiépítése a Tolna megyei Bátán, ahol várhatóan szerdán az eddigi legnagyobb vízállást több mint harminc centiméterrel meghaladó szinten tetőzik a dunai árhullám - közölte a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDVI) igazgatóhelyettese kedden a településen. Tóth Sándor az árvízi védekezésről tartott sajtótájékoztatón elmondta: jelenleg a 2500 méter hosszú védmű megerősítését végzik, a védelmi vonal legalább 30 centiméterrel magasabb a várható legnagyobb vízszintnél. Közölte, kedd reggel 761 centiméteres vízállást mértek Bátánál, ahol a tetőzés szerda délután 775 centiméteren várható; az előre jelzett szint 34 centiméterrel haladhatja meg a 2002-es árvíz idején mért, eddigi legmagasabb, 741 centiméteres vízállást. Tóth Ferenc Tolna megye kormánymegbízott arról számolt be, hogy Bátán keddre virradó éjszaka folytatták a védekezést, 267 ember dolgozott az ideiglenes gát megerősítésén. Hétfőn a Magyar Honvédség kétszáz katonát vezényelt Bátára, közülük százan este hat óra óta részt vesznek a védekezésben - tette hozzá. Közlése szerint a honvédség helikoptereket is a térségbe irányított az esetleges azonnali intézkedések végrehajtásához. A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy a község ártéri részében fekvő 13 lakóházból 25 ember kitelepítését rendelte el a Tolna megyei védelmi bizottság; az otthonukat elhagyni kényszerülők számára a bátai sportcsarnokban befogadóhelyet rendezett be a katasztrófavédelem. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság állományát 120 rendőrrel erősítették meg, Bátán az elhagyott házak körül éjszakánként folyamatos járőrszolgálatot látnak el. Huszárné Lukács Rozália (Fidesz-KDNP), az 1700 lakosú település polgármestere közölte: már írásban is figyelmeztették a veszélyeztetett településrészen élőket, hogy hagyják el lakóházukat. Többen ennek ellenére nem költöztek ki otthonukból - jegyezte meg. Tizenhat ember már elhagyta házát, jelenleg 19-en tartózkodnak az árvíz által fenyegetett épületekben. A polgármester azt mondta, bíznak abban, hogy délután három óráig ők mindannyian önként kiköltöznek a lakóházukból.

12.30 Az országban 58 útszakaszon korlátozzák a forgalmat

A dunai árvíz miatt az országban csaknem 158 kilométernyi közúton van forgalomkorlátozás, ami 58 útszakaszt érint. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának kedd reggeli tájékoztatása szerint Pilismarót, Dömös és Kisoroszi település közúton továbbra sem közelíthető meg. Győr-Moson-Sopron megyében 4, Komárom-Esztergom megyében 22, Pest megyében 15, Tolnában 3, Bács-Kiskunban 10, Fejér megyében pedig 4 szakaszon van korlátozás. Az 1-es úton teljes útzár van Győr és Gönyű, valamint Komárom területén. A 2-es út váci szakasza van lezárva, továbbá Dunakeszi mellett és Sződliget területén van teljes útzár. A 6-os út paksi szakaszán útszűkület van. A 10-es úton teljes az útzár Dunaalmásnál, Nyergesújfalu több szakaszán, Tátnál, valamint Neszmély és Süttő között. A 11-es utat teljes szélességében lezárták Dunabogdánynál, Esztergom és Dömös között, illetve Esztergomban; Leányfalun, Tahitótfaluban és Szentendrén félpályás útzár van. A 12-es utat Nagymaroson és Verőcénél zárták le. A 14-es út Győr és Vámosszabadi között nem járható, az 55-ös úton pedig Bajánál és Pörbölynél van teljes útzár.

11.20 Korlátozások és megerősített szerelvények több vasútvonalon

A dunai árvíz miatt jelentős korlátozások vannak érvényben a vasúton. A fővárosi útlezárások miatt ugyanakkor a MÁV-Start az elővárosi vonatokat és a távolsági járatok egy részét dupla szerelvényekkel közlekedteti - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között továbbra sem közlekednek a vonatok, pótlóbuszok szállítják az utasokat. Pótlóbuszok közlekednek a Komárom-Esztergom (4 sz.) vasútvonal teljes vonalán is, de a 10-es út lezárása miatt a pótlóbuszok Komárom és Neszmély, valamint Süttő és Esztergom között nem közlekedhetnek. A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon közlekedő gyorsvonatok Százhalombatta és Érd-felső megállóhelyen kedden is megállnak. A 2-es út lezárása miatt egyes Volánbusz-járatok nem tudnak közlekedni, ezért a váci és sződligeti Volánbusz-bérlettel az elővárosi vonatokat igénybe lehet venni. A közlemény szerint az árvízi helyzet miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, valamint a GYSEV vonalain győri átszállással közlekedő feláras vonatokra nem kell pótjegyet váltani. A budapesti Keleti pályaudvarról nem indulnak el Győrbe az InterCity vonatok, a gyorsvonatok pedig csak Tatabánya és a Keleti pályaudvar között járnak. A Railjetek és a gyorsvonatok utasait Győr és Tatabánya között autópályán közlekedő autóbusszal, a Sopron felől érkező InterCity utasait ugyanezen buszokkal, majd személyvonattal szállítja el a vasúttársaság. Az utasok Tatabánya és Budapest között bármely vonattal folytathatják utazásukat. Tatabánya és Győr között az autóbuszok folyamatosan fordulnak - olvasható a közleményben. A Déli pályaudvarról a személyvonatok menetrend szerint indulnak, a Keleti pályaudvarról pedig gyorsvonatok indulnak Tatabányáig minden páros óra 38 perckor. A MÁV-Start tudatta: ingyenesen utazhatnak haza azok, akik az árvízi védekezésben vettek részt, és odautazási jegyüket vagy önkéntesi regisztrációs lapjukat a katasztrófavédelem vagy a védelmi bizottság lepecsételte. A nemzetközi vasúti közlekedésben jelentős, 40-120 perces késésekre kell számítani, de több járat még napokig nem tud közlekedni. A Csehországba, illetve Csehországon át Németországba és Ausztriába, illetve Ausztrián keresztül Németországba, Svájcba stb. utazáshoz a MÁV-Start által kiadott menetjegyek árát kezelési költség nélkül visszatérítik azoknak, akik lemondanak az utazásról.

10.30 Lassú apadás Budapesten

A fővárosban tovább folytatódott a lassú apadás, az éjféli 871 centiméteres vízállás hét centiméteres csökkenéssel hajnali 4 órára 864-re apadt. Fotó: Illyés Tibor (MTI)

arviz_duna

9.45 Az országban 58 útszakaszon korlátozzák a forgalmat

A dunai árvíz miatt az országban csaknem 158 kilométernyi közúton van forgalomkorlátozás, ami 58 útszakaszt érint. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának kedd reggeli tájékoztatása szerint Pilismarót, Dömös és Kisoroszi település közúton továbbra sem közelíthető meg. Győr-Moson-Sopron megyében 4, Komárom-Esztergom megyében 22, Pest megyében 15, Tolnában 3, Bács-Kiskunban 10, Fejér megyében pedig 4 szakaszon van korlátozás. Az 1-es úton teljes útzár van Győr és Gönyű, valamint Komárom területén. A 2-es út váci szakasza van lezárva, továbbá Dunakeszi mellett és Sződliget területén van teljes útzár. A 6-os út paksi szakaszán útszűkület van. A 10-es úton teljes az útzár Dunaalmásnál, Nyergesújfalu több szakaszán, Tátnál, valamint Neszmély és Süttő között. A 11-es utat teljes szélességében lezárták Dunabogdánynál, Esztergom és Dömös között, illetve Esztergomban; Leányfalun, Tahitótfaluban és Szentendrén félpályás útzár van. A 12-es utat Nagymaroson és Verőcénél zárták le. A 14-es út Győr és Vámosszabadi között nem járható, az 55-ös úton pedig Bajánál és Pörbölynél van teljes útzár.

8.45 Dunaföldvárnál tetőzik a Duna

Jelenleg Dunaföldvárnál tetőzik a Duna, ahol kedd hajnali 4 óra óta 721 centiméteren áll a folyó vízszintje. Ez 18 centivel haladja meg a korábbi csúcsot. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kedd reggeli adatai szerint Adonynál éjfél óta 4 centimétert apadt a vízszint, Tassnál is lassú apadás kezdődött, ott hétfő este 10 óra óta 3 centit csökkent a víz szintje. Paksnál még nem tetőzik a Duna, ott reggel 7 órakor 891 centiméteres vízszintet mértek. Bajánál a Duna szintje éjfél óta 8 centit emelkedett, legutóbb 972 centit mértek. Mohácsnál éjfél óta 10 centit duzzadt a folyó, legutóbb 927 centin állt. Utóbbi két városban még nem dőltek meg a korábbi rekordok. Budapesten tovább folytatódott az apadás, a hétfő este 10 órakor mért 874 centihez képest 15 centivel csökkent a vízszint, amely kedden reggel 7 órakor 859 centi volt. Éjfél óta Nagymarosnál 16, Komáromnál 23, Nagybajcsnál pedig 28 centimétert apadt a Duna. Az Országos Műszaki Irányító Törzs friss adatai szerint változatlanul 807 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban, ebből harmadfokú 62, rendkívüli pedig 538 kilométeren.

8.00 Orbán: még másfél-két nehéz napunk van

A kormány keddi ülésén megkezdi az eddigi árvízi károk felmérését, és rendelkezik a helyreállítási munkálatok ütemezéséről - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggeli tököli sajtótájékoztatóján. "Még másfél-két nehéz napunk van, és ha azon túl vagyunk, akkor már közel leszünk ahhoz, hogy sikert jelenthessünk be, de ehhez még két nap megfeszített munka és két nap megfeszített figyelem szükséges" - fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy jelenleg Dunaújváros alatt tetőzik a dunai árhullám, amely szerdán éri el Baját, csütörtökön pedig Mohácsot, majd elhagyja Magyarországot. A szükséges védműmagasságok a déli Duna-szakaszokon is mindenhol időre elkészültek, illetve délután négy órára Baján is száz százalékos lesz a kiépítettség - közölte, arra kérve ezzel összefüggésben az önkénteseket, hogy legyenek elérhetőek, szükség esetén értesítik őket, de jelen pillanatban már nincs közvetlen munka számukra a gátakon. A kormányfő ismertetése szerint eddig összesen 9 millió 697 ezer homokzsákot használtak fel, a 807 kilométer hosszan zajló árvízi védekezésből 538 kilométeren van érvényben rendkívüli fokozat, és 1565 embert kellett kitelepíteni. Orbán Viktor jelezte, hogy az érintett lakók visszatelepítése fokozatosan megkezdődik, Győrújfalu esetében ezt például kedd délután rendelheti el a védelmi bizottság. A miniszterelnök kiemelte ugyanakkor, hogy Budapest még nincs túl a közvetlen veszélyhelyzeten, ez várhatóan keddről szerdára virradó éjszaka, éjfél körül lesz kijelenthető. A tájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter arról számolt be, hogy a kormány úgy határozott: mintegy ezer magyar honvéd segítségét ajánlja fel Szerbiának az árvízi védekezéshez. A tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy a szerb hadsereggel hosszú évek óta jelentős katasztrófavédelmi együttműködést folytat Magyarország. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez azért is fontos, mert van egy olyan szerb szakasz, ahol ha kiönt a víz, az magyar területre folyik vissza. "A Szerbiában történő védekezés sikeréhez - túl az általános emberi jóindulaton - speciális magyar érdek is kötődik. Tehát, ha a szerbeknek sikerül a hozzájuk belépő árhullám első időszakában sikeresen védekezni, az Magyarország biztonságát is növeli majd" - mondta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy tizenegy települést érintene az onnan esetlegesen visszafolyó víztömeg.

2013. június 10:

22.11: Pest megyében már senkinek sem kellett kiköltöznie

Kissé fellélegezhettek a hét első napján Pest megye északi részén az árvíz sújtotta települések, a vízszint csökkenésének köszönhetően senkit sem kellett kiköltöztetni - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t. Spitz Alexandra tájékoztatása szerint a lassú javulását jelzi, hogy hétfőn közel ötvennel kevesebb munkagépre, szállítóeszközre és szivattyúra volt szükség, mint azt megelőzően, a gátakon pedig 113 emberrel kevesebben dolgoztak, mint vasárnap. Nagymaroson vasárnap este 10 óra óta 27 centimétert apadt a Duna, a hétfő esti mérés után 723 centimétert jelentettek. Vácon főként a buzgárok elleni védekezéssel telt a nap, Sződligeten, Verőcén, Kismaroson, Dunakeszin és Érden folyamatos figyelőszolgálat működik, hogy időben észleljék, ha gyengülnének a védművek. Kisoroszi továbbra is el van zárva a külvilágtól, de a községet megfelelően ellátják gyógyszerrel és élelmiszerrel - tette hozzá a szóvivő. Szigetmonostoron a vasárnapi gyors beavatkozás után tovább erősítették a gátakat, hogy megvédjék azt az öt utcával határolt területet, ahonnan kitelepítettek 162 lakost. Budapesttől délre főként Szigetszentmiklós, Százhalombatta, Szigetújfalu, Tököl, Makád és Lórév érintett a védekezésben, közülük négyben állami védvonal nyújt biztonságot a lakosságnak - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

20.46: OMIT: eddig mindenhol megdőlt a vízállási rekord

A dunai árhullám szintje a Budapest feletti szakaszon mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást, és az eddigi tetőzések a fővárostól délre lévő szakaszon is megdöntötték a korábbi rekordot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfő este az MTI-vel. A közlemény szerint ezért volt szükség arra, hogy a kormány tizenkét, a fővárostól délre fekvő, Duna menti járásra is veszélyhelyzetet hirdessen. Emlékeztettek: Pintér Sándor belügyminiszter indítványának egyhangú elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a a Duna áradása miatt múlt kedden elrendelt veszélyhelyzetet július 19-éig meghosszabbítsa. Közölték, hogy az OMIT szakemberei már felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére. Kitértek arra is, hogy töltésfeltáró szakcsoportot rendeltek ki az elsőrendű állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára. A szakcsoport folyamatos jelentéseivel segíti az OMIT munkáját. A tájékoztatás szerint a törzs az eddig a felső szakaszon szolgálatot teljesítő szakembereit szükség szerint a Budapest alatti védekezési helyekre irányítja át. Közölték: megtették az előkészületeket a főváros alatti térségben a védelmi szakaszok súlypontjainál kialakítandó további hét homokzsáktöltő telep mielőbbi üzembe helyezésére.

20.06: Dunaföldváron jelentősebb károkozás nélkül tetőzött a Duna

Jelentősebb károk nélkül tetőzött a Duna Dunaföldvárnál hétfőn este - közölte Horváth Zsolt (független) polgármester az MTI-vel. Nem sokkal 19 óra után 721 cm-es volt a Duna Dunaföldvárnál, a vízügyi előrejelzések szerint elkezdődik az apadás - mondta el a polgármester, hozzátéve, hogy ez az érték az eddigi legnagyobb vízállást 18 centiméterrel haladta meg. Annak a nagyjából két kilométeres szakasznak a legnagyobb részén, ahol ideiglenes védművet építettek 22 ezer homokzsák felhasználásával, nem érte el a víz a zsákokat. Kivétel a csónak- és jachtkikötő, amelynek udvarát részben víz borítja, számolt be a helyzetről polgármester. Dunaföldváron már szombat délutánra elkészült a nyúlgát főként önkéntesek segítségével. Azóta csak kisebb megerősítésekre, buzgárok miatti védekezésre volt szükség. Éjszakánként önkéntes tűzoltók járőröznek a Duna-parton, amelynek érintett szakasza szombat óta le van zárva a járművek előtt. Szintén június 8-án, 660 centiméteres vízállásnál zárták be az ugyanitt működő strandot és gyógyfürdőt, mert a medencék lecsapolását nem tudják megoldani.

19.00: Budapesten óránként egy-két centit csökken a Duna vízszintje

Az országban a Duna északi szakaszán továbbra is folyamatos az apadás. Budapesten hétfőn dél óta óránként egy-két centimétert csökken a folyó vízszintje, a fővárostól délre pedig hasonló mértékben emelkedik az ár az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint. Budapesten jelenleg 879 centimétert mutat a vízmérce, 14 órakor még 884 centimétert jelzett. A Duna főváros feletti szakaszán Nagybajcsnál a 14 órakor mért 738 centiméterhez képest 17 centiméterrel alacsonyabb a vízállás, Komáromnál a vízszint 765 centiméter, ez 13 centiméterrel kevesebb a 14 órai adatnál. Esztergomban 781-ről 772-re apadt a folyó négy óra alatt, Nagymarosnál pedig 734-ről 727 centiméterre csökkent a vízszint.

Árvíz - Lassú apadás Budapesten

Az elmúlt négy órában Budapesttől délre, Adonynál 764-ről 766 centiméterre emelkedett a vízszint, Dunaújvárosnál 749-ről 752-re, Dunaföldvárnál 711-ről 714-re, Pakson 876-ról 881-re, míg Bajánál 949-ről 955 centiméterre.

18.30 Orbán Viktor: a szél veszélyezteti a gátakat

Székesfehérvár vonalától lefelé a Dunával párhuzamosan feltámadó szél veszélyezteti az árvízi védekezést - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Baján, a Sugovica hídján tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján. Székesfehérvár vonalától lefelé végig támad a Dunával párhuzamosan a szél, amely az előrejelzések szerint 80-90 kilométeres óránkénti sebességű is lehet, és akkor képes arra, hogy gátakat bontson meg - hangsúlyozta a miniszterelnök, miután megtekintette a Petőfi-szigeten folyó védekezést. Orbán Viktor kiemelte: egyelőre ilyen jelzésük még nincs, a legfontosabb, hogy az önkénteseket és a hivatásosokat is biztonságba helyezzék. Mint mondta: mindenkit elvezényeltek a helyszínről, hogy mindenki fedett helyen pihenjen Baján is. Hozzátette, hogy ezt a parancsot adták ki végig a védvonalakon. A miniszterelnök a hídon az orkánszerűen felerősödő szél ellenére reményét fejezte ki: „nem lesz szükség arra, hogy megbontott gátakat kelljen helyreállítani”. Hangsúlyozta, hogy az esőtől kevésbé kell tartani, „az igazi kihívást a szél jelenti”. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a tanulságot majd akkor kell levonni majd, ha már levonult az árhullám. Akkor kijelölik a megerősítésre szoruló védvonalakat, és megtesznek mindent, ami védekezési szempontból szükséges. A bajai Petőfi-sziget védelmével kapcsoltban megjegyezte: a szigetnek kevés az állandó lakosa, ugyanakkor óriási értékek találhatóak ott, ezért meg kell védeni. A miniszterelnök a hídon többekkel kezet fogott, megkérdezte honnan jöttek és megköszönte a segítségüket. A Petőfi-sziget után a közúti forgalom előtt teljesen lezárt Türr István-hídon is megtekintette a védelmi munkálatokat. A bajai Türr István-hidat azért zárták le, mert a Gemenci-erdőből kimerészkedő vadak a Baját Pörböllyel összekötő, 55-ös úton keresztül tudnak menekülni. Zsigó Róbert (Fidesz), Baja polgármestere vasárnap rendelte el a településen a harmadfokú árvízvédelmi készültséget, amikor a Duna elérte a 900 centiméteres vízmagasságot. Az előrejelzések szerint a Duna szerdán tetőzik Baja térségében, a várható vízmagasság 10 méter közelében lesz. A Baja üdülőövezetéhez tartozó Dunafürdőről és a Nagy-Pandúr-szigetről már korábban elköltöztettek mindenkit, a víz már elöntötte azokat. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy a Sugovica-partján végig vigyázzák a töltést. A Petőfi-szigetet az erős szél és a zuhogó eső miatt a védekezésben részt vevő önkéntesek és hivatásosok elhagyták. A szigeten nagyjából nyolc kilométer hosszan ideiglenes védvonalat emeltek, amely magassága biztosan elég lesz. Baja a Dunához képest magasan fekszik, ezért a város nincs veszélyben.

17.30 Élelemmel, naptejjel, sapkával segítik a munkálatokban résztvevőket a segélyszervezetek

Hideg és meleg élelmet, valamint naptejet és sapkákat is osztanak az árvízi védekezésben résztvevőknek a segélyszervezetek munkatársai. A Dunabogdány határában felállított mobil étkezőhelyen, illetve több településen vasárnap és hétfőn összesen 1500 adag meleg ételt juttatott a gátakon dolgozóknak az Ökumenikus Segélyszervezet. Emellett ásványvíz, csoki, tej, kávé, szúnyogirtó, naptej, recept nélküli fájdalomcsillapító, elsősegélycsomagok beszerzésével is támogatják a munkálatokban résztvevőket - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. A Református Szeretetszolgálat Tahiban a kárpátaljai önkénteseknek, Szigetmonostoron a kitelepítetteknek, Horányban a védelmi munkában segítőknek visznek élelmet, a melegben dolgozóknak sapkát is osztanak. A munkát hétfőn Szabó István dunamelléki református püspök és Szabó Sándor amerikai református püspök is segíti. Vasárnap mintegy 4000 szendvicset, gyümölcsöt és több karton vizet osztottak ki a Katolikus Karitász munkatársai Leányfalu, Tahitótfalu, Szigetmonostor, Pócsmegyer és Dunabogdány településeken és környékükön az árvízi védekezésben dolgozóknak. A helyi karitászcsoportok készenlétben várják a Katasztrófavédelem jelzését, hogy hol kapcsolódjanak be a védekezésbe - olvasható a szervezet honlapján. A Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 mentőcsapata a hétvégén 7 főt menekített ki Tahiban a nyúlgát átszakadását követően. A szeretetszolgálat munkatársai Tahiban a 11-es főút gátjának védelménél, a szivattyúk felügyeleténél, a Hajógyári-szigeten pedig buzgárfigyelésben vettek részt, mentőhajójuk Esztergomban dolgozik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat orvos csoportja szombattól Nagymaroson és Kismaroson a polgármesteri hivatal előtt felállított sátrakban, a Duna közvetlen árterülete mellett teljesít 24 órás egészségügyi szolgálatot, ahol a gátakon dolgozó tűzoltók, katasztrófavédelmi munkatársak és civilek sérüléseit látják el. Emellett éjjel a gátakon kétóránként tartanak mozgó orvosi ügyeletet. A szervezet teajáratai továbbra is több ezer ember kiszolgálásáról gondoskodnak, a szendvicsek mellett több helyen meleg ételt, sapkát és naptejet, éjszakánként szúnyogrisztót is osztanak. Adománygyűjtőpontokat hozott létre a Magyar Vöröskereszt az árvíz által érintett megyékben: a humanitárius szervezet várja a lakossági és céges felajánlásokat. Elsősorban tartós élelmiszerre, ásványvízre, kávéra, tisztító- és tisztálkodási szerekre, takarókra, hálózsákokra, szúnyogriasztóra és naptejre van a legnagyobb szükség. A gyűjtőpontok pontos helyszíne és nyitva tartása a www.voroskereszt.hu oldalon megtekinthető.

Árvíz - Áradás Paksnál

17.13: Alacsonyabb szinten tetőzhet a Duna a Tolna megyei szakaszon

A vasárnap előre jelzettnél öt-tíz centiméterrel alacsonyabb szinten tetőzhet a Duna a Tolna megyei szakaszon - közölte a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDVI) hétfőn a honlapján. Dunaföldvárnál, ahol hétfő reggel érte el a vízszint az eddigi legnagyobb, 703 centiméteres vízállást, a mostani előrejelzés szerint hétfő este nem 720, hanem 710 centiméterrel tetőzik az árhullám. Paksnál kedd hajnalban 890 helyett 885 centiméteren várható a tetőzés, ez 13 centiméterrel haladja meg az eddig mért legmagasabb szintet. Bátánál szerdán-csütörtökön a korábban számított 786 centiméter helyett 775 centiméterrel tetőzhet a folyó, a vízszint így is több mint 30 centiméterrel haladja meg a 2002-es árvíz idején mért eddigi legmagasabb, 741 centiméteres vízállást. Tóth Sándor, a KDVI igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: kisebb szivárgások észlelhetők a Dunaföldvár és Paks közötti árvízvédelmi töltéseken. Ezek - az árvíz esetén rendszerint előforduló - jelenségek leterheléssel, homokzsákos biztosítással kezelhetők - tette hozzá. Az árvízvédelmi szakaszon a töltés magassága egy-másfél méterrel haladja meg a víz szintjét - mondta a szakember.

17.00 Orbán Viktor végigjárta a veszélyeztetett területeket Bátán

Orbán Viktor miniszterelnök és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója végigjárta hétfőn az árvíz által veszélyeztetett területeket a Tolna megyei Bátán - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal az MTI-vel. A miniszterelnök rendben találta a munkálatokat, és üdvözölte a példás összefogást, amelyet a bátai gátakon tapasztalt - írta közleményében a kormányhivatal, felidézve, hogy a településen kormánytisztviselők, rendőrök, katonák, tűzoltók, büntetés-végrehajtási alkalmazottak, egyházak önkéntesei, illetve civilek "küzdenek megfeszített erővel az áradó Duna ellen". Bátán 11 vízügyi szakember irányítása mellett mintegy háromszázan dolgoznak a mintegy 2500 méteres ideiglenes gát megerősítésén és magasításán. A munkálatok több mint 90 százalékban már befejeződtek. Az előrejelzések szerint szerdán-csütörtökön 775 centiméterrel tetőzik a Duna Bátánál, a várható vízszint meghaladja majd meg a 2002-es árvíz idején mért, eddigi legnagyobb, 741 centiméteres értéket. A községben eddig húsz ember hagyta el lakóhelyét. A Tolna megyei védelmi bizottság elnökének hétfői döntése szerint három veszélyeztetett utcából további 25 embernek kedd délutánig kell kiköltöznie ideiglenesen otthonából.

16.20 Balog: 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett eddig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz

Az árvíz elleni védekezés segítésére összesen 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett hétfőn 11 óra 30 percig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz - jelentette be az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón, Budapesten. Balog Zoltán elmondta: a nemzeti összefogás számlájára eddig 80 millió forint, a nemzeti összefogás vonalára pedig 224 ezer hívás érkezett, utóbbi több mint 53 millió forintot jelent. Kiemelte, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács keretében az öt legnagyobb karitatív szervezet állapodott meg abban, hogy együtt gyűjtik az adományokat és azokat együtt is használják fel. A miniszter tájékoztatása szerint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Katolikus Karitász vesz részt a munkában. A tárcavezető kitért arra, hogy nagyon sokféle felajánlás érkezett az árvízvédelmi munkálatok segítésére, például volt olyan magánszemély, aki terepjáróval, háziasszonyok pedig süteménnyel segítették az akciót. Az emberierőforrás-miniszter vezetésével működő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) múlt szerdán alakult meg. Balog Zoltán az akkori ülés után ismertette a "nemzeti összefogás vonala" számlaszámát; a 11711711-22222222-es banki számlaszámra várják a segítő szándékúak adományait. Jelezte azt is, hogy a kormány.hu oldalon mindenki folyamatosan tájékozódhat az árvízi helyzetről és a segélyszervezetek munkájáról.

15.38: BM: a közeledő vihar miatt minden civil szüntesse be a munkát a gátakon!

A közeledő vihar miatt a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civil és önkéntes szüntesse be a munkát a gátakon. A hivatásos állománynak csak az a része maradhat, amelynek megfelelő védőfelszerelése van - tájékoztatta a belügyminiszter főtanácsadója hétfő délután az MTI-t. Samu Attila közlése szerint a vihar elvonultával mindenki folytathatja a munkát. A döntés a védekezésben részt vevők biztonsága érdekében született - tette hozzá.

15.19: A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben a zivatarok miatt

A Duna teljes szakaszán riasztás van érvényben; az ország számos térségében első-, illetve másodfokú a riasztás a heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztálya hétfő délután az MTI-vel. Az Esztergomi kistérségtől a déli határig narancssárga, vagyis másodfokú a riasztás. A heves zivatarok miatt az éjfélig szóló figyelmeztető előrejelzés szerint Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben elsőfokú, az ország többi területén másodfokú a riasztás. Emellett a várható felhőszakadás miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Estig a zivatarokat jégeső, viharos, óránként 60-80 kilométeres szél és felhőszakadás kísérheti. Esetenként 30 milliméternél több eső is hullhat - írták. Olyan heves zivatarra is számítani lehet, amelyet 90 kilométer/órás szél, és jégeső kísérhet. Heves zivatarok a legkisebb eséllyel Győrtől nyugatra alakulhatnak ki, de teljesen kizárni ott sem lehet őket - tették hozzá.

Biztonságos helyre terelik a vadállományt

Karácsony Tibor kukoricát szór ki az 55-ös főút melletti átjáróra Pörböly határában 2013. június 10-én, hogy a megáradt Duna miatt elöntött ártéren rekedt állatokat a védett területek felé vezessék. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Árvíz - Biztonságos helyre terelik a vadállományt

14.51: Ezer hektár erdő van víz alatt Ráckeve térségében

A Duna áradása miatt ezer hektár erdő áll víz alatt a Pilisi Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészetének területén, a legkritikusabb a fiatal erdősítések sorsa – közölte az MTI-vel a társaság szóvivője hétfőn. Ebben a térségben kétszáz hektár új erdő veszélyeztetett, az ősszel elültetett sorokat helyenként 4-5 méter magas víz borítja. Lomniczi Gergely elmondta, hogy a Duna hét eleji dunakanyari tetőzése után most a Csepel-sziget és ráckevei térség van veszélyben, a Budapest alatti erdőterületeket fenyegeti a rekord szintű árvíz. A Ráckevei Erdészet területén ezer hektár erdő áll víz alatt, ebből kétszáz hektár új erdő. "Kritikus a sorsuk, mert nem tudni, hogyan vészelik át a helyzetet, vannak olyan részek, ahol 4-5 méter magas víz borítja az ősszel elültetett fél méter magas facsemetéket." A parkerdő munkatársa közölte: hétfőtől az erdőgazdaság dolgozói is már a megye déli területére koncentrálnak, de továbbra is részt vesznek a dunakanyari védekezésben terepjárókkal és erdészeti gépekkel. Elsősorban a lakosság és a gáton védekezők ellátását segítik, de a munkaterületeken mobilvécéket is elhelyeznek és a takarításában is közreműködnek – tette hozzá. Lomniczi Gergely emlékeztetett rá, hogy Pilismarót és Dömös községek még mindig csak erdészeti úton közelíthetők meg autóval, éppen ezért kiemelten fontos, hogy főleg a kerékpárosok, de a kirándulók is kerüljék el ezt az útszakaszt. A szóvivő kitért arra is, hogy a Pilisi Parkerdő mellett a többi állami erdőgazdaság is kiveszi a részét a védekezésekből, szerda óta 100-600 erdészeti dolgozó tevékenykedett naponta a Szigetköztől a Dunakanyarig tartó Duna-szakasz védművein, emellett közel száz munkagépet és terepjárót is rendelkezésre bocsájtanak az erdőgazdaságok. A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.,az Ipolyerdő Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Gemenc Zrt. mellett a dunai árvízzel nem érintett erdőgazdaságok is küldtek segítséget. Lomniczi Gergely kiemelte, hogy nemcsak az aktív árvízi védekezésben vesznek részt az erdőgazdaságok, hanem készülnek az árhullám levonulása utáni takarításra is, az ártérben maradt hulladék, hordalék elszállítására, illetve az erdőkben keletkezett kár felmérésére.

14.40 Útnak indították a Csongrád megyei szivattyúkat a dunai áradáshoz

Húsz, nagy teljesítményű szivattyú indult útnak hétfő délután Csongrád megyéből az árvízi védekezés helyszíneire - írta sajtóközleményében a

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

.

0610sziv02

14.11: Hajnalban 891 centiméteren tetőzött a Duna Százhalombattánál

Megfelelő a védvonal állapota, de a gátak továbbra is nagy terhelésnek vannak kitéve, s a csapadékelvezetés is gondot jelent Százhalombattán. A városnál hajnalban tetőzött a Duna - közölte a polgármesteri hivatal szóvivője hétfő délután az MTI-vel. Nyilas Hajnalka elmondta, hétfő hajnalban a településnél 891 centiméteren tetőzött a Duna, de még igen sok a teendő. A dunafüredi Csónakházban a szakemberek szivattyúznak, miközben fokozott figyelmet fordítanak a körgátra, amely a tetőzést követően is nagy terhelésnek van kitéve. A városvezetés ismételten felhívja a lakosság figyelmét: az árvíz által veszélyeztetett területeken kizárólag a mentésben résztvevők tartózkodhatnak, lehetőség szerint ne látogassák ezt a térséget, s a körgáton se sétáljanak - taglalta a szóvivő. Közlése szerint vasárnap délelőtt a Hajós utcában található egyik csapadékvíz-elvezető csatorna mellett a feltörő víz elöntötte a környékbeli házakat, azonban a szakemberek és az önkéntesek gyors beavatkozásának köszönhetően a buzgárt sikerült rövid időn belül körbezsákolni. A Duna magas vízállása miatt a kazettás-zsilipbe folyamatos utánpótlás érkezik a folyóból, ezért a közelben található ház víz alatt van. A védvonalak megfelelő állagának megőrzése mellett Százhalombattán a felszíni csapadékvíz elvezetéséről és a főgyűjtő tehermentesítéséről is gondoskodni kell. A munkálatok folyamatosak, hamarosan üzembe helyezik az új csatornát - tette hozzá Nyilas Hajnalka. A Hajós utcai elöntés hatására a Matta-kert, Lehel utca, Géza fejedelem utca és István király utca felszíni csapadékvizét is elvezető csatornarendszer érintett szakasza alkalmatlanná vált további víz befogadására, így a felgyülemlő csapadékot a zagytérre kellett vezetni. Ezzel a megoldással szeretnék a szakemberek elérni, hogy a Hajós utcában, a Pákász utcában, illetve a Kossuth Lajos utcában található ingatlanokban ne essen kár - magyarázta Nyilas Hajnalka. A munkálatok vasárnap este kezdődtek, s jó ütemben haladnak, egy esetleges esőzésnél a vízelvezetés már megoldott lenne - mondta a szóvivő. A kormány tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet hétfőn. A döntés Pest megyében a szigetszentmiklósi, a ráckevei, illetve a Százhalombattát is magába foglaló érdi járásra is vonatkozik.

13.43: Konvojban szállítják a homokzsákokat az M1-es autópályán

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál felszabaduló megtöltött homokzsákokat 22 teherautóból álló konvoj szállítja az M1-es autópályán - közölte a vízügyi igazgatóság hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a homokzsákokat az Országos Műszaki Irányító Törzs utasítására szállítják a budapesti árvízi védekezés segítésére. Hétfőn várhatók még további konvojok, ezért arra kérik a közlekedőket, hogy segítsék a gépkocsioszlopok haladását.

13.34:Elzárták a vízátömlést Szigetmonostornál

Hétfőn dél körül sikeresen elzárták Szigetmonostornál a falu egy részét veszélyeztető vízátömlést a védekezésben résztvevők - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) rendkívüli közleményében az MTI-vel. Vasárnap a Szigetmonostorhoz tartozó Horányból 162 embert kellett kiköltöztetni. Azért kellett elhagyniuk otthonukat, mert a település Szentendre felőli részén egy magaspartot átlépett a Duna, utat törve a lakott terület felé. A veszélyeztetett házak közelében és ott, ahol átbukott a víz, egy-egy gátat építettek. Az OMIT hétfői közleménye szerint a vízügyi szakértők irányításával a Terrorelhárító Központ munkatársai - a honvédség légierejének támogatásával és a katasztrófavédelmi erők segítségével - kiépítették a települést védő lokalizációs nyúlgátat, így minimálisra csökkent a vízzel elöntött terület nagysága.

13.23: A vízirendőrök tudomása szerint senki sem fulladt bele az áradó Dunába

Két megmentett öngyilkosjelöltön kívül senkit sem kellett kimenteni az áradó Dunából és fulladásról sincs tudomása a vízirendőröknek - mondta Barnácz István, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Az alezredes ismertette: 35-en teljesítenek szolgálatot, 20 vízijárművet használnak, amelynek többsége árvízvédelmi rohamcsónak. Barnácz István szerint problémát jelent, hogy - elsősorban Budapesten - nagyon sok a valótlan bejelentés fürdőzőkről, vízbe ugrálókról. Ilyenkor pár perc alatt a helyszínre tudnak érni, de ezek a bejelentések más, fontos intézkedéstől vonják el őket. Az alezredes elmondta, nagyon sok turista járkál az áradó folyó mentén, ami érthető, hisz ilyen mértékű áradás még sosem volt. Ugyanakkor újságírói kérdésre válaszolva példaként említette, a hidakon kifeszített rendőrségi szalagokat azért tettek ki, hogy a felgyülemlő tömegben ne történhessen baleset. A jelenleg az árvíz miatt lezárt Kopaszi gáton tartott sajtótájékoztatón Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője arról számolt be, hogy 5786 rendőr közül 1657 vesz részt az árvízvédelemben, közülük 417-en a védekezéssel kapcsolatos munkát végeznek, míg 1240-en a rendészeti területen látnak el feladatot. Ismertette azt is, hogy a kitelepítéssel érintett területeken, ahol sokan hátrahagyták értékeiket, vagyon elleni bűncselekmény nem történt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hatályos jogszabályok szerint szigorúbban büntetik azt, aki közveszély helyszínén követ el bűncselekményt, így akár egy szabálysértésért is letöltendő szabadságvesztést kaphat az elkövető. Példaként említette az almásfüzitői esetet, ahol két nő, a töltésre váró homokzsákokból lopott el és a Tatabányai Járásbíróság gyorsított eljárásban négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte őket. A két nő vasárnap meg is kezdte a büntetésének letöltését. Garamvölgyi László arra is felhívta a figyelmet, hogy az árvízzel kapcsolatos feladatok "nem okozhatnak biztonsági deficitet" az ország más területein. Erre példaként említette a hétvége adatait, amely szerint 653 személyt fogtak el, közülük 189-et kifejezetten bűncselekmény miatt. Egy héttel korábban ugyanebben az időszakban összesen 520 embert fogott el a rendőrség. Az árvízi feladatokkal összefüggésben megjegyezte: 4129 rendőrt tudnak szükség esetén egy órán belül mozgósítani, továbbá 124 speciális technikai eszközt. Emellett 4 helikopterrel is segítik a munkálatokat.

13.15 Pintér: még nehezebb lesz a helyzet

A következő napokban még nehezebb lesz a helyzet az árvízi védekezésben a belügyminiszter szavai szerint. Pintér Sándor hétfőn a parlamentben arra kérte a védekezésben résztvevőket, hogy "ne fáradjanak, figyelmük ne csökkenjen". A tárcavezető napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott, csak az együttműködés és az összefogás vezethet sikerre. Hangsúlyozta: van egység és összefogás, hiszen összefogott minden állampolgár, a hivatásosok, az önkéntesek, a parlamenti pártok és a média is. Kiemelte, hogy eddig egyetlen ember sem halt meg, vagy tűnt el az árvíz miatt. Azt mondta, 1315 embert kellett kitelepíteni. Jelenleg 802 kilométeren zajlik árvízi védekezés, ebből 191 kilométeren rendkívüli, 176 kilométeren pedig harmadfokú; 86 helyszínen folyik a védekezés központi irányítás alatt. Az árhullám ezekben az órákban hagyja el Budapestet - ismertette a belügyminiszter. Emlékeztetett: a rendkívüli időjárás hatására soha nem látott és nem tapasztalt árhullám vonul le a Dunán. A szomszédos országok adatai alapján június 4-én hirdetett veszélyhelyzetet a kormány. A miniszterelnök és a katasztrófavédelem vezetője a helyszínen, a honvédelmi miniszter a honvédség köreiben, a belügyminiszter pedig a központi irányításban veszi ki a részét a védekezésből. Pintér Sándor elmondta: 40-43 centivel magasabban tetőzött a Duna, mint a valaha volt legmagasabb vízszint, ennek ellenére fő védmű nem szakadt át. Közlése szerint a legnehezebb a helyzet Győrújfalunál volt, illetve Pilismarótnál jelenleg is az, ahol mozog az ideiglenes gát. Jelenleg 15 ezren dolgoznak a gátakon, ebből 3400 rendvédelmi dolgozó, 7700 honvédségi alkalmazott. A belügyminiszter külön megköszönte a katasztrófavédelmi dolgozók, a tűzoltók, a rendőrök, a Terrorelhárítási Központ munkatársai, a polgárőrök, a büntetés-végrehajtási dolgozók, illetve az elítéltek segítségét. Kiemelte a honvédségi helikopterek tevékenységét, amely nélkül szavai szerint "nem lehetett volna megmenteni" Győrújfalut és a Szigetközt. Harangozó Tamás (MSZP) a felszólalásra reagálva elmondta, pártja is kivette a részét a védekezésből, aktivistái is dolgoztak a gátakon és "politikai szélcsendet" biztosítottak a kormány számára azzal, hogy nem fogalmazták meg kritikáikat akkor, amikor a védekezés volt a legfontosabb. Köszönetet mondott a hivatásosoknak, akiknek munkáját szerinte nemcsak a rekord méretű ár, hanem "a miniszterelnök csillapíthatatlan kampányjelenléte is nehezítette". Harrach Péter (KDNP) ez utóbbi megjegyzést bírálva azt mondta, a szocialista képviselő elfeledkezik arról, hogy a munkát szervezni és vezetni is kellett, a miniszterelnök pedig ezt személyesen tette. A jobbikos Vona Gábor a többiekkel együtt köszönetet mondott, és jelezte, hogy saját pártja 13 ezer embert mozgósított és 10 millió forintot ajánlott fel a mentésre. Az ellenzéki frakcióvezető azt mondta, a nehéz helyzet azt bizonyította, hogy a magyarok nemes célért igenis képesek az összefogásra. Sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP "mégsem tudta türtőztetni magát". Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője úgy értékelte, Magyarország példát mutatott összefogásból, bátorságból és szervezettségből. Olyanok dolgoztak együtt a gátakon, akik máskor egymás köszönését sem fogadják - fogalmazott. Harangozó Tamásnak válaszolva azt mondta: továbbra is szükség van az összefogásra, a veszély ugyanis még nem múlt el, és örülne, ha az Országgyűlésben is mindenkinek ez lenne a véleménye.

12.20 Románia kész segítséget nyújtani Magyarországnak

Románia kész segítséget nyújtani az árvízzel kapcsolatos gondok kezelésében Magyarországnak, amennyiben szükség van rá. Victor Ponta román miniszterelnök az árvízveszély miatt összehívott országos irányító törzs hétfői ülésén arra kérte - a romániai katasztrófavédelemben illetékes - Radu Stroe belügyminisztert, érdeklődjön magyar kollégájánál, hogy szüksége van-e Magyarországnak valamilyen segítségre. "Nem vagyunk mi a leggazdagabb ország, de úgy látom, a nyugati országrészt nem fenyegeti veszély, úgyhogy az ottani erőinkkel a szomszédaink segítségére lehetünk" - mondta a hétfői értekezleten a román kormányfő. A román vízügyi hatóság vezetője beszámolt arról, hogy a Duna jelenleg másodpercenként 8500 köbméteres hozammal éri el Romániát, míg a sokéves júniusi átlag 6400 köbméter. A tetőzést péntekre várják másodpercenként 10500 köbméterrel, ami jelentősen elmarad az egy hónapja mért 11900 köbméteres értéktől, így a Duna romániai szakaszán nem számítanak különösebb gondokra. A román hatóságok csak a Bukarest-Konstanca autópályáért aggódnak: az áprilisi magas vízállás nyomán ugyanis szivárgásokat észleltek a Duna-gát egy hetvenméteres szakaszán. Ha itt betör a víz, - a Balta Ialomitei nevű szigeten - 30 ezer hektár mezőgazdasági terület és a Bukarest-Konstanca autópálya, valamint a román fővárost a tengerparttal összekötő vasútvonal egy szakasza is víz alá kerül. A vízügyi illetékes szerint a gátszakasz megerősítésén péntek óta dolgoznak a szakemberek és várhatóan szerdáig befejezik a munkát. Az időjárási előrejelzések szerint hétfőn nyugat felől újabb csapadékhullám éri el Romániát, amely miatt csütörtökig sárga figyelmeztetés lesz érvényben. A szakemberek négyzetméterenként 20-25 liternyi csapadékra számítanak, de helyenként a lehulló vízmennyiség a 50-60 litert is elérheti négyzetméterenként. A zivatarok a dunai árvízveszélyt nem növelik, de a kisebb folyókon, hegyi patakokon újabb áradásokat okozhatnak Romániában.

11.45 Győrből Kalocsára mennek a bocskaisok

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 1800 katonája továbbra is 8 és 12 órás váltásokban tölti és pakolja a homokzsákokat a Duna Esztergomtól Kalocsáig terjedő szakaszán. Ma több száz embert, 4 PTSZ-M lánctalpas kétéltű szállítójárművet, rohamcsónakokat és más technikai eszközöket csoportosítanak át Győrből Kalocsára. Az ideiglenesen kialakított bázison ott vannak a dandár egészségügyi, logisztikai és élelmezési szakemberei, a dandár búvárcsoportja és a rohamcsónakokat kezelő katonái pedig egyelőre Győrben állnak készenlétben a következő bevetésre.

gyorbol_kalocsra

11.25 Benyújtotta a belügyminiszter a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot

Benyújtotta a belügyminiszter hétfő délelőtt a parlamentnek a 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról szóló határozati javaslatot. Pintér Sándor indítványának elfogadásával az Országgyűlés arra hatalmazza majd fel a kabinetet, hogy a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló kormányrendelet hatályát legfeljebb 2013. július 19-ig meghosszabbítsa. A képviselők felkérik továbbá a kormányt, hogy a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedésekről az Országgyűlés ülésén adjon tájékoztatást. Az iromány - amelyről akár már hétfőn szavazhatnak - indoklása felidézi, hogy a Duna áradása miatt a kormány 2013. június 4-én árvízi veszély miatt veszélyhelyzetet hirdetett Győr-Moson-Sopron Megye és Komárom-Esztergom Megye területére, Pest megyében a Szobi járás, a Váci járás, a Dunakeszi járás, a Szentendrei járás területére, továbbá Budapest Főváros I., II., III., IV., V., IX., XI., XIII., XXI., XXII kerületének közigazgatási területére. Az alaptörvény értelmében a kormány ilyen tartalmú rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a kabinet - a parlament felhatalmazása alapján - a rendelet hatályát meghosszabbítja. A Duna felső vízgyűjtőin az elmúlt napok intenzív csapadéktevékenysége ugyan mérséklődött, azonban a már lehullott csapadék következtében az eddigi legnagyobb vízszintet elérő, legtöbb helyen azt meghaladó, és csak lassan levonuló árhullám vonul le a Duna magyarországi szakaszain - olvasható a belügyminiszteri javaslat indoklásában, amely szerint - a Duna cseh és szlovák oldali mellékfolyóinak vízgyűjtő területén bekövetkező esetleges csapadéktevékenységgel is számolva - a védekezés elhúzódásával kell számolni. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel jelentette be, hogy meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. Rogán Antal, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője az Árvízvédelmi Rádiónak azt mondta, hogy ha hétfőn reggel megérkezik a parlamenthez a kormány javaslata, akkor frakciója a házbizottság ülésén kezdeményezni fogja annak soron kívüli megtárgyalását.

10.20 Csökken a Duna vízszintje Budapestnél

Az áradó Duna a budapesti Clark Ádám térnél 2013. június 10-én. Hajnalban megindult a Duna vízszint-csökkenése a fővárosi szakaszon. A Belügyminisztérium Vízügyi Felügyelőség adatai szerint a folyó Budapestnél június 9-én este 891 centiméteren, a valaha mért legnagyobb vízszinten állt. Fotó: Illyés Tibor (MTI)

arviz_bp

9.50 Orbán: stabilak a fő védvonalak Budapest alatt

Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé. A hétfői nap a súlypontáthelyezés napja az árvízi védekezésben: a főváros is túl van a Duna tetőzésén, ezért a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra kell összpontosítani, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint - mondta a kormányfő Budapesten, a Római-parton. A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Bajánál csütörtökön várható a Duna tetőzése. Megjegyezte, szerdától szélviharok várhatók, ami megnehezítheti a védekezést. A délre eső veszélyeztetettebb pontokkal kapcsolatban kifejtette: a tassi zsilipnél sikeres a védekezés, Bátára és Bajára hétfő reggel kétszáz-kétszáz katonát vezényeltek, Kisapostagon egy utcát fenyeget elöntés, azt kell megvédeni, és erősebben kell figyelni a dunaföldvári híd környékére is. A déli dunai területek megvédése is óriási feladat, és továbbra is az a parancs van érvényben, hogy "gátat nem adunk fel" - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki ezért ugyanolyan elszántságot, szervezettséget és összefogást kért, mint az az elmúlt napokban tapasztalható volt. Hétfőn már 86 magyarországi helyen zajlik védekezés a Duna mentén - ismertette. Összegzése szerint a főváros feletti folyószakaszokon a kitelepített Győrújfalut megvédték - ahová előreláthatólag kedden megkezdődhet a visszaköltözés -, Pilismaróton is áll a gát, és Nagymarost, Dunabogdányt, valamint - bár keletkezett jelentősebb vízátfolyás, de - a szigetmonostori üdülőövezetet is sikerült megvédeni. A fővárosban, ahol szintén megkezdődött az apadás, négy veszélypontra kell figyelni: a Római-partra, a Margit hídra, a Margitszigetre és a Dagály környékére. "A Budapest feletti szakaszon azt mondhatjuk, hogy a vízügyi veszélyhelyzet szerdára fog megszűnni. (...) A jogi veszélyhelyzetet azonban meg kell hosszabbítanunk, mert az apadó árhullám is okozhat nehézséget" - jelentette ki Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy az árvízzel kapcsolatos rémhírterjesztés megszűnt, és csak egy-egy kisebb súlyú bűncselekmény fordult elő. Orbán Viktor végül arról tájékoztatott, hogy felvették a kapcsolatot a szerb kormánnyal, hogy a határ menti vízügyi, árvízvédelmi együttműködést magasabb szintre emeljék. A sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester elmondta: Budapesten vasárnap este 891 centiméterrel tetőzött a Duna, a folyó már apad, jelenleg 888-889 centiméter a víz szintje. Katasztrófahelyzet sehol nincs, a két nap óta a legérzékenyebb területnek tűnő Margit híd és Batthyány tér környékén sincs probléma, a HÉV-alagútban sem következett be aggasztó esemény - hangsúlyozta. Tájékoztatása szerint a Római-parton is normalizált a helyzet, és bár a Margitsziget keleti partjánál van egy erősebb csorgás, az is kezelhető. Tarlós István a nem budapestieket arra kérte, a napokban lehetőleg ne autóval jöjjenek a fővárosba, az itt élőket pedig a közösségi közlekedés használatára biztatta a sok elterelés miatt.

9.10 Újabb egy centit apadt a Duna a fővárosnál

Tovább apad a Duna Budapestnél, a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság hétfő reggel 8 órakor mért értékei szerint a folyó 888 centiméter - egy centivel alacsonyabb a reggel hét órakor mért szintnél - a fővárosban. A Duna vízállása a vasárnap esti, 891 centiméteres tetőzés óta 3 centimétert csökkent a fővárosnál. Nagymaroson a tetőzéskor mért 748 centiméterről reggelre 6-7 centimétert csökkent a vízszint - tájékoztatta a polgármester z MTI-t. A főigazgatóság adatai szerint Esztergomnál 10 centimétert apadt a folyó az éjféli adatokhoz képest, Komáromnál pedig 816-ról 796 centiméterre csökkent a vízszint. Leggyorsabban továbbra is Nagybajcsnál apad a Duna: nyolc óra alatt 809 centiméterről 771-re csökkent a vízállás. Az Országos Műszak Irányító Törzs hétfő reggeli adatai szerint jelenleg 807,4 kilométernyi töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon, ebből 191,2 kilométeren rendkívüli védekezés van.

8.25 Felhőszakadás okozott újabb áradásokat Ausztria északi részén

Heves zivatarok okoztak áradásokat Ausztria északi részén, részben korábban már árvíz sújtotta falvakban - jelentette hétfőn az osztrák rádió (ORF). Felső-Ausztria több körzetében és Salzburg tartomány északi részén egy hirtelen jött, heves zivatar, jégeső és erős szél következtében pincéket és garázsokat öntött el a víz vasárnap este. Egy utat le kellett zárni, mert sziklaomlás torlaszolta el. Salzkammergut egyes falvaiban egy héten belül másodszor öntöttek ki a hegyi patakok. Háromszáz tűzoltó közel száz házhoz vonult ki bevetésre. Helyenként másfél méter magasan állt a víz a pincékben, máshol kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk. A hét első két napjában további viharok várhatóak az ország nyugati részén. Vorarlbergben és Tirol északi részén ezért ismét megnövekedett a földcsuszamlások és kőomlások veszélye. Máshol Ausztriában múlt csütörtök óta mindenhol apad a folyók vízállása, az árhullám elvonulása után már a helyreállításra összpontosítanak. A Duna mentén Emmersdorfban, Melkben, Kritzendorfban és Klosterneuburgban közel kétezer tűzoltó vesz részt a takarításban hétfőn. Kremsben és környékén megkezdték a mobil védőfalak leszerelését. Ausztriában hat halálos áldozata volt a múlt hét végén kezdődött áradásoknak, egy hetedik embert eltűntként tartanak nyilván. Az anyagi károkról még nincsenek összesített adatok a károkról, de annyit már tudni lehet, legalább az elmúlt évtized legsúlyosabb természeti csapásaként érték az országot a múlt hét végén bekövetkezett heves áradások. Az Alpokban Salzburg, Tirol és Vorarlberg tartományokban a hegyi patakok öntöttek ki, valamint sárlavinák és földcsuszamlások okoztak katasztrófahelyzetet, míg Felső- és Alsó-Ausztriában a Duna és az Inn áradása okozott súlyos károkat.

07.30 Csökkent a Duna vízszintje Budapestnél

Hétfő reggel 6 órára tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, a legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó, és 889 centiméteren áll. Nagymarosnál 6 órakor 744 centiméter volt a vízállás, éjjel 2 órához képest 3 centimétert apadt a Duna. Esztergomnál pedig 795 centiméter volt a víz szintje, 5 centivel alacsonyabb a négy órával korábbinál. Komáromnál is folytatódott a nagyobb ütemű apadás, az éjjel 2 órás 812 centiméterhez képest 10 centimétert csökkenve, hat órakor 802 centiméteren állt a Duna. Nagybajcsnál 20 centiméterrel lett alacsonyabb a vízállás négy óra alatt, reggel 6 órakor 782 centimétert mutatott szintjelző.

00.31: OMIT: Budapest térségében tetőzik az árhullám

Budapest térségében jár a dunai árvíz tetőzése, amelyre a fővárosban 890-892 centiméteren számítanak, az alsóbb szakaszokon is folyamatos a felkészülés az árvíz kezelésére - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője hétfő kora hajnalban az MTI-vel. Siklósi Gabriella tájékoztatása szerint kiemelten foglalkoznak a Margitsziget védelmével és megtették a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az árvizet kizárják a mellékágból. A gátak állapotát folyamatosan ellenőrzik, emellett a szakemberek felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére. Folyamatos a felkészülés a Budapest alatti szakaszon is a valaha mért legnagyobb vízszintet megközelítő, vagy az azt meghaladó vízállások fogadására. A szakemberek felmérik a kritikus helyeket és meghozzák a védekezést meghatározó intézkedéseket. Az OMIT összesítése szerint jelenleg 807 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség, ebből harmadfokú 176 és rendkívüli 191 kilométeren. A Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság éjféli adatai szerint a Duna Budapesten 891, Nagymarosnál 748, Esztergomnál 802, Komáromnál 816, Nagybajcsnál pedig 809 centiméteren áll. A fővárosban vasárnap este 10 óra óta nem változott a vízállás, Nagymarosnál három óra alatt 1 centimétert apadt a Duna. Esztergomnál vasárnap este 10 óra óta 3, Komáromnál 6, Nagybajcsnál 15 centimétert csökkent a vízszint.

00.09: OKF: folyamatosan ellenőrzik a védműveket a fővárosban

A szakemberek folyamatosan ellenőrzik a védműveket Budapesten, nincs olyan helyzet, amit ne tudnának kezelni - mondta az MTI-nek hétfőre virradóra Kisdi Máté, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Közölte, hogy a védelmet az éjjel ezerötszáz ember látja el Budapesten, köztük hivatásos és önkéntes tűzoltók, a csatornázási művek szakemberei és a lakosság is védekezik a Batthyány tér és a Bem József tér között.

Hét kiemelt helyszínt kezelnek a fővárosban, a Margitszigetet, a Római-partot, a Rév utcát, a Dagály fürdő mögötti területet, a Bem József teret, a Batthyány teret, valamint a Lukács fürdőt. A Dagály strand területén erősítik, magasítják a gátakat, a Lukács fürdőnél pedig szivattyúznak. A Bem térnél éjféltől már a hivatásos erők is dolgoznak, itt a fő védvonalat erősítik és homokzsákokkal támasztják. A Római-parton és a Margitszigeten szintén nagy erőkkel védekeznek, folyamatosan felügyelik a gátak állapotát. Eddig 307 embernek kellett elhagynia az otthonát a főváros a területén. 23.52: Új forgalmi rend lép életbe Budapest több pontján Jelentős forgalmi változások lépnek életbe hétfőtől Budapesten a Duna áradása miatt, a Bem rakpart, a Batthyány tér térsége és az alsó rakpartok továbbra is lezárva maradnak - közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnap éjjel az MTI-vel. A közösségi közlekedés segítése érdekében buszsávot jelölnek ki az M1-M7-es autópálya közös, budapesti bevezető szakaszán a leállósáv helyén az Egér út és a mostani buszsáv kezdete között, valamint a Hegyalja úton az Avar utca és a Döbrentei tér között, az Erzsébet híd budai hídfőjéig a városközpont felé. A Szerémi útról a Rákóczi hídra az eddigi egy sáv helyett ideiglenesen két sávon lehet felkanyarodni, a Dombóvári út felől elsőbbségadási kötelezettség lép életbe a hídra felhajtáskor. A Budafoki útnak a Bogdánffy út és a Szent Gellért tér közötti szakaszát lezárják a közúti forgalom elől, ide csak a hatóságok és a 86-os, valamint a 133E és a 233E autóbuszok hajthatnak be. A Budafoki út külső kerületekből érkező forgalmát a Rákóczi hídra és a Petőfi hídra terelik. A Szent Gellért rakparton a Szent Gellért tér és a Rudas fürdő közötti villamospályára nem lehet hétfőtől autóval felhajtani, azt csak a közösségi közlekedés járművei használhatják. A Török utcát az autóbuszok számára megnyitják észak felé is a Margit körút és az Üstökös utca között. A közúti forgalom az utat észak felé nem használhatja. A módosítás miatt éjjel a Török utcában parkoló autókat elszállítják. A belváros irányába haladó 53-as, 150-es és 250-es autóbuszjáratokat a Nagyszőlős utcából a Hamzsabégi útra terelik, onnan kanyarodnak a Bartók Béla útra. Az Ajnácskő utcába és a Hamzsabégi útra csak az autóbuszok hajthatnak be hétfőtől a Bartók Béla út felé. A Budaörs és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedő 240E autóbuszok is a Hamzsabégi útra terelve közlekednek. A Döbrentei tér és a Clark Ádám tér között is lezárják a felső rakparti utakat a közúti forgalom előtt, a Döbrentei utcába és a Lánchíd utcába északi irányba csak a 86-os autóbuszok hajthatnak be. Az autósok az Erzsébet híd és a Szent Gellért rakpart felől az Attila út felé haladhatnak. Az Óbuda és a belső budai területek között összeköttetést jelentő 17-es villamos forgalmának fenntartásához, egyirányúsítják a Frankel Leó utcát az Üstökös utcától a Zsigmond térig a kifelé vezető irányban. A Bem rakpart, a Batthyány tér térsége és az alsó rakpartok továbbra is zárva maradnak. A 11-es, 39-es és 111-es autóbuszok a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán téri végállomásra járnak. A 9-es, a 86-os, a 160-as és a 260-as autóbuszokat terelt útvonalon közlekedtetik, ezek végleges forgalmi rendjét hétfő reggelig teszi közzé a BKK. Jelentősen gyakrabban fog járni a 61-es villamos, a 19-es és 41-es villamosok a Döbrentei tértől terelt útvonalon a Széll Kálmán térre közlekednek. A Kongresszusi Központ parkolóját az árvízi rendkívüli forgalmi rend idejére P+R parkolóként működteti a XII. kerületi önkormányzat, használata egy BKK-vonaljegy ára, 350 forint egy napra. A fővárosi önkormányzat kéri a budapestieket, illetve a fővárosba tartó ingázókat, hogy az autózás helyett a közösségi közlekedést válasszák. 22.57: OKF: újabb hivatásos mentőcsoportok indultak el Újabb hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok indultak el Tolna, Fejér és Komárom-Esztergom megyébe az ország különböző pontjairól - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap este a honlapján. Közölték: a nap folyamán Fejér megyébe Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Tolnába Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, míg Komárom-Esztergomba Csongrád megyéből indultak hivatásos tűzoltókból álló csoportok, hogy a védekezési munkálatokban segítsenek. Összesítésük szerint eddig 32 településről 1342 embert kellett kitelepíteni, árvíz elleni védekezés 74 településen, 96 helyszínen zajlik. Jelenleg a Duna Nagymarosnál tetőzik, a folyó este nyolckor 750 centiméteren állt. A Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság 22 órai adatai szerint a Duna Nagymarosnál 749 centiméteren állt. 21.35: Megerősítették az I. kerület kritikus részeit Elkészült a fővárosban az I. kerület kritikus részének, a Batthyány tér és a Lánchíd közötti szakasznak a megerősítése. Blázsovics Lívia, a kerület sajtóreferense vasárnap este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az önkormányzat irányításával a rakparti mellvédfalnál több ezer homokzsákot helyezett el több száz önkéntes, a polgárőrség, a kerületi közterület-felügyelet és az önkormányzati képviselők, és megakadályozták az összes szivárgást. A munkálatokat koordináló Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester köszönetét fejezte ki a résztvevőknek. A megmaradt homokzsákokat átviszik a Döbrentei térhez és a Rudas fürdő elé, ahol a korábban már megépített falat erősítik velük - tette hozzá a sajtóreferens. 21.30: Eddig csaknem 600 embert kellett kitelepíteni Pest megyében Pest megye északi része után a fővárosban folytatódik a Duna tetőzése - mondta Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest megyei védelmi bizottság elnöke vasárnap este a Megyeri hídnál. A kormánymegbízott elmondta: a megyében eddig csaknem 600 embernek kellett elhagynia otthonát, mindössze három embert kellett hatósági segítséggel kitelepíteni. Pest megyében eddig 3,8 millió homokzsákot építettek a gátakba, legutóbb 2006-ban összesen 700 ezerre volt szükség az egész országban - tette hozzá. Hangsúlyozta: a következő napok is fárasztó munkával telnek majd, ám a legfontosabb, hogy emberéletben nem esett kár, és gátszakadás sem történt eddig a megyében. Tarnai Richárd beszámolt arról, hogy a vízzel körülzárt Kisorosziban egy kisgyereknek agyérelzáródása volt, mentőhelikopterrel sikerült őt Budapestre szállítani, és már nincs életveszélyben. A védelmi bizottság elnöke szerint Pest megye déli része jobb helyzetben van. Szigetszentmiklóson néhány embernek ugyan ki kellett költöznie otthonából, de lakott területet nem veszélyeztet az ár. Branyiczky Márk tűzoltó alezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgatója hangsúlyozta, példaértékű összefogást tapasztaltak a védekezés során. Azt mondta, eddig 2325 hivatásos rendvédelmi dolgozó vett részt a védekezésben. Dióssi Csaba fideszes országgyűlési képviselő, Dunakeszi polgármestere is komoly összefogásról számolt be. Ismertetése szerint több mint 1600 önkéntes dolgozott a gátakon, 38 ezer homokzsákot töltöttek meg, ezek egy részét a 2-es út védelmére. 21.00: A H5-ös HÉV Szentendréről csak a Szentlélek térig jár Az árvíz miatt a H5-ös HÉV Szentendre, illetve Békásmegyer felől csak a Szentlélek térig jár, onnan a Batthyány térig nem közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap este a Facebook-oldalán, hozzátéve: a kiesett szakaszon a HÉV pótlására jelenleg nincs lehetőség. A közlekedési társaság az utasoknak a sűrűbben, 7-8 percenként közlekedő 1-es villamost ajánlja. A 160-260-as autóbuszok csak a Bécsi út és az Árpád híd között járnak. A 86-os autóbuszok két szakaszon, megosztva közlekednek: Újbudáról a Clark Ádám téren és az Alagúton keresztül a Széll Kálmán térre, illetve Óbudáról a Bogdáni úton át az Árpád hídig. A 17-es villamosok vonalán autóbuszok is közlekednek, sűrítve annak forgalmát. Az Árpád fejedelem útja a Margit híd alatt már a buszokkal sem átjárható. 20.55: Kitelepítették a máltai szeretetszolgálat budapesti idősotthonát Az árvíz miatt biztonsági okokból elrendelték a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti, Bem rakparti épületének kiürítését vasárnap kora este - közölte a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-vel. Romhányi Tamás tájékoztatása szerint az épületben a többi között a szeretetszolgálat egyik idősellátó intézménye működik, az első emeleti otthonban hetvenhat idős ember él. A központba behívták az intézmény szabadnapos dolgozóit is, akik egy óra alatt felkészítették az idős embereket az otthon elhagyására. A kiköltöztetést két ütemben hajtották végre, először tizenhat idős embert vittek át a szeretetszolgálat egy másik intézményébe. Az idős emberek többségét Pátyon helyezték el, ahol a szeretetszolgálat több intézménye is működik, a betegeket a Szent Ferenc kórházba vitték. Az épület Fő utcai bejáratához leengedhető padlójú busz érkezett, mivel az érintettek nagy részét kerekesszékben tolták ki a dolgozók, sokan pedig a személyes holmijuk részeként a járókereteiket is magukkal vitték. Az idős embereket szállító négy járműből álló konvoj a budai oldalon az utak lezárása miatt kialakult helyzetben rendőri felvezetéssel hagyta el az árvízzel fenyegetett környéket. A pátyi intézményben rövid idő alatt odaszállított ágyakkal oldották meg a Bem rakpartról kitelepített idős emberek elhelyezését - áll a közleményben. 20.39: OMIT: a Duna árhulláma jelenleg Nagymaros térségében tetőzik A dunai árhullám jelenleg Nagymaros térségében tetőzik. Budapesten várhatóan vasárnap este, 890-892 centiméteres vízállással fog tetőzni a folyó, a legutóbb 890 centimétert mértek - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) az MTI-vel este 8 óra után. A közlemény szerint az árhullám szintje Budapest felett mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállás értékét, és várhatóan Budapest alatt is lesznek majd olyan szakaszok, ahol megdől a valaha mért legmagasabb érték. Az OMIT azt közölte, a védekezés ütemezetten zajlik. A szakemberek felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére. A gátak állapotát folyamatosan ellenőrzik, a kritikus helyeken meghozták a megfelelő intézkedéseket. A védekezést minden védvonalon az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálja. Az itányító törzs szakcsoportot rendelt ki az elsőrendű állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára, ez folyamatos jelentéseivel segíti a munkát. A védelem súlypontja jelenleg a Duna Budapest és Komárom közötti szakasza, ahol elsősorban a nyílt ártéren fekvő települések védelme a legfontosabb feladat. Kiemelten foglalkoznak a Margitsziget védelmével, és intézkedtek annak érdekében, hogy az árvizet kizárják a mellékágból. A Duna Budapest feletti térségében 20 helyszínen alakítottak ki központi homokzsáktöltő-telepeket. Megtették továbbá az előkészületeket a Budapest alatti térségében a védelmi szakaszok súlypontjainál kialakítandó további 7 telep kialakítására és mielőbbi üzembe helyezésére. 20.23: Lezárták a Margit híd budai hídfőjét Lezárta a rendőrség a jármű- és a gyalogos forgalom elől a Margit hídnak a Bem rakpart felé vezető lehajtóját a Duna áradása miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este az MTI-vel. Kovács Viktória azt mondta: az intézkedés nem a híd forgalmát, hanem a budai hídfő alatti és melletti útszakasz közlekedését érinti. A hatóság arra kéri a járművezetőket és a gyalogosokat, hogy az érintett területet kerüljék el. 20.20: Befejeződött a horányiak kiköltöztetése Befejeződött annak a 162 embernek a kiköltöztetése a Szigetmonostorhoz tartozó Horányból, akinek azért kellett elhagynia otthonát, mert a település Szentendre felőli részén egy magaspartot átlépett a Duna, utat törve a lakott terület felé - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap este az MTI-t. Spitz Alexandra közlése szerint a csaknem 100 házból a családok többsége rokonoknál, ismerősöknél oldja meg szállásgondját, míg 35-en gyalog sétáltak el a helyi iskolába, ahol fogadóhelyet alakítottak ki számukra, és biztosítják teljes ellátásukat. A veszélyeztetett házak közelében, illetve ott, ahol átbukott a folyó, egy- egy gátat építenek (ez utóbbi fő védvonal már 70 százalékos készültségű) a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak és tűzoltóknak a közreműködésével - tette hozzá a szóvivő. A Szigetmonostor honlapján olvasható polgármesteri közlemény szerint a vízáttörés (ebből következően a kiürítés is) a Csalogány utca, Nefelejcs utca, Nagyduna sétány, Szentendrei út által határolt területet érintette. Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap délután azt közölte az MTI-vel, hogy felkérésükre a TEK 250 munkatársa vesz részt Szigetmonostoron a védekezésben. A település külterületén a vízműkutakhoz vezető, magasparti közút és egy földút kereszteződésében átbukott a víz, és az erdei mélyvonulaton keresztül áramlik a szigetmonostori üdülőterület felé - írta egyebek mellett közleményében az OMIT. Kitértek arra is, hogy a TEK szakemberei már pénteken elvégezték a BTR 80 típusú kétéltű páncélozott szállító járművek technikai felkészítését is, így a járművek földön és vízen egyaránt képesek támogató és mentési feladatok ellátására. Az árvízi segítségnyújtásban részt vevők mellett a Terrorelhárítási Központ minden egysége teljes készültségben várja a további riasztást, hogy bármilyen rendkívüli esemény bekövetkeztekor, akár árvíz-, akár rendvédelmi céllal, azonnal akcióba léphessen - zárult a közlemény. 20.00: Ötszáz rendőr felügyeli Győrújfalut Ötszáz rendőr felügyeli a rendet a péntek este az árvíz miatt kiürített szigetközi Győrújfalun - mondta el vasárnap a Győrújbaráton elhelyezett kitelepítetteknek tartott tájékoztatón a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese. Németh Lajos ezredes az MTI érdeklődésére elmondta: normális esetben az egész Szigetközben 150 egyenruhás teljesít szolgálatot. Miközben a falu fölött köröző helikopter által közvetített képeket vetítették, Németh Lajos a tucatnyi, zömében idős kitelepített előtt arról beszélt, hogy a védekezés kezdete óta az egész Szigetközből nem jelentettek bűncselekményt. Hozzátette: egyetlen baleset jutott a hatóságok tudomására: Zsejkepusztánál egy teherautó elsodort egy a védekezésben részt vevő férfit, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. 19.51: További 14 Csongrád megyei tűzoltó indult a dunai ár elleni védekezésre Továbbra is Neszmély és Dunaalmás térségében vesz részt az árvíz elleni védekezésben a Szegedről, Makóról, Hódmezővásárhelyről, Szentesről és Csongrádról a héten érkezett 114 tűzoltó, miközben vasárnap délután további 14 Csongrád megyei tűzoltó indult a Duna partjára - tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t Arany-Tóth Attila szóvivő. További részletek itt!19.50: Rogán: a Fidesz sürgőségi tárgyalást kér a veszélyhelyzet meghosszabbításáról Ha hétfőn reggel megérkezik a parlamenthez a kormánynak az árvízvédelmi veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslata, akkor a Fidesz-frakció a házbizottság ülésén kezdeményezni fogja, hogy azt soron kívüli tárgyalja meg a Ház - mondta az Árvízvédelmi Rádiónak (Árvíz FM) vasárnap Rogán Antal, a kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője. Orbán Viktor miniszterelnök Esztergomban jelentette be, hogy a parlament meghosszabbítja a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. A kormányfő szavai szerint a budapesti árvíz levonulásához hét-nyolc napra lesz szükség, ami azt jelenti, hogy június 17-18-án apadhat 650 centiméter alá a Duna vízszintje, és hagyhatja el a víz a rakpartokat. Orbán Viktor azt is elmondta, egyeztetett Rogán Antallal, hogy a veszélyhelyzet-meghosszabbításhoz szükséges parlamenti döntést készítsék elő, és azt hétfőn hagyja jóvá az Országgyűlés. A keddi kormányülésen pedig döntenek arról, hogy a Budapest alatti folyószakaszokra kell-e veszélyhelyzetet kihirdetni - tette hozzá. Rogán Antal a rádióinterjúban arról beszélt, hogy az árvízvédelmi készültséggel kapcsolatos veszélyhelyzet, amelyet a kormány Budapestre és a felett fekvő területekre meghirdetett, még hatályban van, és akár az egész jövő héten hatályban lehetne. Az viszont látszik, hogy az ár levonulása hosszabb ideig tart, mint azt korábban várták, ezért szükség van a veszélyhelyzet meghosszabbítására - tette hozzá. A frakcióvezető kitért arra, hogy a miniszterelnök bejelentését követően felvette a kapcsolatot Pintér Sándor belügyminiszterrel, mert a meghosszabbítást a kormánynak kell kezdeményeznie a parlamentnél. A veszélyhelyzet meghosszabbítása lehetővé teszi, hogy továbbra is zavartalanul, a lehető legmagasabb készültség mellett folyjanak az árvíz elhárításához kapcsolódó, illetve az utómunkálatok - hangsúlyozta. Ahhoz, hogy a Budapest alatti folyószakaszra is kiterjesszék a veszélyhelyzetet, a kormány döntésére van szükség - mondta Rogán Antal, megjegyezve: egyelőre nem látja tisztán, hogy a kabinet hétfőig össze tud-e ülni és lesz-e módja meghozni ezt a döntést. Elképzelhetőnek tartotta, hogy - ha a kormány esetleg kedden dönt - a parlament a pénteki vagy a jövő hétfői ülésén foglalkozik ezzel a kérdéssel. 19.44: ÁNTSZ: Baja környékén is át kellett szervezni az egészségügyi ellátást Baja környékén is át kellett szervezni az egészségügyi ellátást, mivel a bajai Duna-híd lezárása miatt több településről nem lehet a betegeket Mohácsra vagy Pécsre szállítani. A betegellátás, a háziorvosi ellátás és a gyógyszertári ügyelet azonban az árvíz által érintett területeken mindenhol megoldott - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint vasárnap 14 órakor zárták le a Türr István hidat Bajánál, ezért a Duna keleti oldalán található, de Baranya megyéhez tartozó Homorúd, Újmohács, Sárhát, Alsókanda, Felsőkanda településekről nem lehet elérni az ellátásra kijelölt mohácsi, illetve pécsi kórházakat. A betegellátást a Bajai Kórház és a Szegedi Tudományegyetem klinikáinak bevonásával szervezték át. Ez utóbbi intézmény különösen a hemodinamikai, az idegsebészeti, valamint a magasabb szintű traumatológiai, sebészeti és gyermekgyógyászati ellátásról gondoskodik, ha szükséges. Győr-Moson-Sopron megyében - még a korábbi napokban - öt járásképtelen, otthonában ápolt beteget szállítottak a győri kórházba, az e célra kialakított osztályra. Dunaszegen és Győrladaméron a megemelkedett talajvízszint miatt a szennyvízcsatornák telítődtek, a Pannon-Víz Zrt. tájékoztatása szerint az átemelők üzemelnek, a szennyvízelvezetés megoldott, csak a mélyebben fekvő területeken fordulhat elő egy-egy helyen túlcsordulás, de ennek kezelésére felkészültek. Komáromban a háziorvosi ügyelet átmenetileg a volt tűzoltó-laktanyában működik. Komárom-Esztergom megye veszélyeztetett településein mindenhol megoldott az ivóvízellátás, de Dömösön, Pilismaróton (illetve a Pest megyei Dobogókőn) továbbra is csak forralás után alkalmas a csapvíz emberi fogyasztásra. Zacskós vizet Dömösön, Pilismaróton és Neszmélyen (valamint a Pest megyei Dunabogdányban) biztosítanak. Az Almásfüzitőt vezetékes ivóvízzel ellátó 3 kútból egyet leállítottak, de a szolgáltatás folyamatosan biztosított. A közlemény szerint az almásfüzitői vörösiszap-tározók védelme biztonságos, a szakemberek óránként járőröznek a gáton, ellenőrzik annak állapotát. Hozzátették, a Dunaalmáson található Közép-Európai Gáz Terminál telephelyét mobil gáttal védik, a létesítmény nincs veszélyben. Budapesten a Lukács Gyógyfürdő területén lévő kórtermekből - a létesítmény lezárása miatt - 20 beteget helyeztek el az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben. A fővárosban és Pest megyében is folyamatosan zajlik a befogadóhelyek közegészségügyi ellenőrzése, illetve azoké az átmeneti szállásoké is, ahol a védekezésben részt vevő erdélyi és máshonnan érkezett önkénteseket és hivatásosokat szállásolták el. A Fővárosi Vízművek Zrt. arról tájékoztatott, hogy a betáplálási pontokon vett vízminták (gépházak) mikroszkópos biológiai vizsgálatának eredményei megfelelőek, a fogyasztói hálózatban nem észleltek vízminőségromlást. Az árhullám tetőzésére a Duna Budapesttől délre eső szakaszán is készülnek a népegészségügyi szakigazgatási szervek. Baja térségében egyelőre zavartalanul üzemel a városi vízmű és a szennyvíztisztító-telep. Tolna megyében is tart azoknak az átmeneti szállásoknak a közegészségügyi ellenőrzése, amelyek egy esetleges kitelepítés esetén befogadóhelyként szolgálhatnak. Fejér megyében eddig csak néhány embert kellett az otthonából átmenetileg kiköltöztetni, zömmel rokonok, ismerősök fogadták be őket. A veszélyeztetett megyei településeken is megtörtént a szennyvízcsatornák szakaszoló lezárása, védelmének kialakítása. Az ÁNTSZ továbbra is mindenkit az általános higiénés szabályok fokozott betartására kért. A védvonalakon dolgozók figyelmét külön is felhívta arra, hogy a munkavégzés során felhevült testet a megáradt folyó vizével hűsíteni tilos. A víz fertőző források közvetítője lehet, a kézről szájon át, illetve a nyálkahártyákon keresztül (például szemet megdörzsölve) nagyon könnyen kerülhetnek olyan kórokozók a szervezetbe, amelyek bél- és gyomorrendszeri panaszokat okozhatnak. Különösen fontos az is, hogy a szülők a gyermekeiket ne engedjék az árvízzel elöntött sekély részeken a vízben játszani, pancsolni - áll a közleményben. 19.26: Lezárják a közúti forgalom elől a bajai Duna-hidat Vasárnap 20 órától megtiltja a bajai Türr István hídon a közúti forgalmat a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság - tájékoztatta a bizottság határozatáról a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t. Kovács Andrea közleménye szerint a gemenci vadállomány védelme érdekében a megyei védelmi bizottság a bajai Türr István hídon átvezető közúti forgalmat vasárnap 20 órától további intézkedésig megtiltja. A gemenci erdőből a Baja térségében emelkedő vízszint miatt a vadak a Baja-Pörböly közötti 55-ös úton keresztül menekülnek, ezért a vadállomány védelme, valamint a balesetveszély miatt hozta meg a bizottság a határozatát. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte az MTI-vel: a rendőrség a Baja és Pörböly közötti 55-ös főúton már 14 órától félpályára korlátozta a forgalmat a Duna magas vízállása miatt. A megyei védelmi bizottság határozata lényegében azt jelenti, hogy a közúti forgalom teljesen leáll ezen az útszakaszon. Baja térségében várhatóan szerdán, 10 métert megközelítő vízmagassággal tetőzik a Duna. 19.10: Feloldották a Győrújfalura kiadott teljes behajtási tilalmat A Győrújfalu településre kiadott teljes behajtási tilalmat vasárnap kora este bizonyos korlátozások mellett feloldották - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság az MTI-t. A 1401-es számú összekötőúton Dunaszentpál, Dunaszeg, Győrladamér, Győrzámoly és Győrújfalu lakói behajthatnak a szigetközi út Győrújfalu és Dunaszentpál közötti szakaszára. A lakcímkártyát azonban fel kell mutatniuk. Az árvízi védekezésben és az alapellátásban részt vevő szervezetek gépjárművei ugyancsak behajthatnak, utóbbiak a célforgalom igazolása esetén. Győrújfalu területén azonban közbiztonsági okokból megállni és várakozni tilos. A községben a rendőrség folyamatosan ellenőrzi a forgalmi korlátozások, valamint a megállási tilalom betartását. Az intézkedéssel a hét eleji munkába járást akarják megkönnyíteni a Szigetköz lakói számára - mondta Széles Sándor megyei kormánymegbízott az MTI-nek. A község lakóit péntek este telepítették ki az árvízi helyzet miatt. 18.24: Közútkezelő: 76 útszakaszon van érvényben forgalomkorlátozás A dunai árvíz miatt 76 útszakaszon, ezen belül 10 főúton van érvényben forgalomkorlátozás, összesen több mint 174 kilométeren - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálata vasárnap az MTI-vel. Pest és Komárom-Esztergom megyében 20-20, Bács-Kiskun megyében 8, Győr-Moson-Sopron megyében 5, Fejér megyében 4, míg Tolna megyében 2 útszakaszon van érvényben teljes útzár. Emellett 17 helyszínen van félpályás korlátozás vagy útszűkület. Kisoroszi, Dömös és Pilismarót továbbra sem közelíthető meg országos közúton. Utóbbi kettő nincs teljesen elzárva a külvilágtól, egy erdei úton elérhető, de azt csak korlátozottan lehet használni - írták. A Szigetköztől végig a Duna mentén, a Dunakanyarban, a főváros térségében és attól délre, Csepel, Tököl, Szigetújfalu, Adony, Lórév, Kisapostag, Dunaújváros, Tass, Szalkszentmárton, Dunafalva és Dombori környékén vannak lezárt utak, ezekben a körzetekben már csak az ott lakók és a mentésben részt vevők közlekedhetnek. Tíz főúton van érvényben korlátozás: az 1-es, a 2-es, a 6-os, a 10-es, a 11-es, a 12-es, a 14-es, a 111-es, a 117-es és az 55-ös főúton számíthatnak a közlekedők akadályokra, torlódásokra. A társaság továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy a Szigetközbe és a Dunakanyarba csak akkor induljanak el, ha ott laknak vagy a védekezési munkákban vesznek részt. A közlekedők a lezárt utak listáját megtalálják a www.kozut.hu-n, valamint Útinform szolgálatának hivatalos Facebook- és Twitter-oldalain. 18.20: Illés Zoltán: nem okozott veszélyt az áradás az almásfüzitői vörösiszap-tárolónál Nem okozott veszélyt az árvíz az almásfüzitői vörösiszap-tárolónál - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek. Illés Zoltán a francia Le Monde című napilap cikkére reagált, amelyben a Greenpeace-re hivatkozva azt írták, hogy az almásfüzitői vörösiszap-tározókat és más ipari létesítményeket is veszélyeztet a Duna áradása. A politikus az MTI-nek azt mondta, hogy Kossa György dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos iparbiztonsági főfelügyelője, illetve más szakemberek társaságában szerdán tekintették meg az almásfüzitői tározót. Már akkor egyértelműen kiderült, hogy a gát koronája másfél méterrel magasabban van, mint a legmagasabbra prognosztizált vízállás. Hangsúlyozta, hogy ez azóta be is bizonyosodott, mert abban a térségben ráadásul már bekövetkezett a tetőzés, és levonulóban van a víz. Hozzátette, hogy a tározó a Duna mentett oldalán áll, és ott több tízmillió tonna vörösiszap, illetve az azt takaró fedőréteg található. Elmondása szerint az is látható volt, hogy a víz nem tudja úgy megmozgatni a gátakat és a mögötte lévő hatalmas mennyiségű szilárd anyagot, hogy az gondot okozzon. A terület alatt több mint száz hektárnyi agyaglencse található, ami kizárja, hogy a víz az áramlás következtében betörjön, és kisodorja az ott lévő anyagokat - tette hozzá. Az államtitkár arra is kitért, hogy pénteken a titkárságán keresték egy interjúkérelem ügyében a francia lap munkatársai. Szavai szerint miután jelezte, hogy rendelkezésükre áll, az újságírók legalább "öt különböző időpontot variáltak meg". Hozzátette, ő mindegyik aznapra felajánlott időpontba belement, de az újságíróknak végül egyik sem volt jó. Illés Zoltán arra is kitért, hogy ha visszamehetne a múltba, akkor mindent megtenne annak érdekében, hogy semmiképpen ne adjanak engedélyt a Duna vagy bármely más vízfolyás mellett vörösiszap-tározó létrehozására, az ugyanis a "lehető legnagyobb felelőtlenség". Szavai szerint habár az árvíz nem jelentetett veszélyt, a létesítménynél állandóan fennáll környezetvédelmi probléma. A tározótérben található iszap az agyag záróréteg miatt nem tud lefelé folyni, ezért állandó jelleggel vízszintes irányba mozog - közölte. Szavai szerint a problémát úgy lehetne megoldani, hogy egy többéves, körülbelül harmincmilliárd forintos beruházás során az anyagot kibányásznák, és átszállítanák egy Almásfüzitőtől jóval távolabb kialakított veszélyeshulladék-lerakóba. 18.13: Orbán Viktor a Margitszigeten irányítja a védekezést Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap kora este Budapestre érkezett, és a Margitszigeten irányítja az árvízi védekezést - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. Hozzátette: a miniszterelnök társaságában van Tarlós István főpolgármester is. A kormányfő este is folytatja a munkát, sajtótájékoztatót valószínűleg csak hétfőn tart - közölte a sajtófőnök. 18.10: A vártnál lassabban apad a Duna vízszintje A Duna vízszintje a vártnál lassabban apad, vasárnap kora délutánig 34 településről összesen 1348 embert kellett az otthonából kitelepíteni, és 44 utat zártak le a folyó áradása miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján. További részletek itt!18.00: A vezetékes víz biztonságos és fogyasztható Győrben és környékén A vezetékes víz továbbra is biztonságos és fogyasztható Győrben és a város környéki településeken - közölte a szolgáltató Pannon-Víz Zrt. vasárnap az MTI-vel. A vezetékes vizet az árvízhelyzet miatt továbbra is szigorúan ellenőrzi a társaság. Folyamatos a kontroll a kutaknál és a vízellátó rendszernél. A szakemberek véleménye szerint egyelőre még biztonsági klórozásra sincs szükség - írták a közleményben. A Pannon-Víz a katasztrófavédelemmel együttműködve kidolgozta annak megoldását, hogy egy esetleges töltésszakadás esetén is működni tudjon a győri és a Győr környéki vízellátó rendszer - olvasható a közleményben. 17.44: A belvíz is gondot okoz a Szigetközben Az árvíz mellett a belvíz is egyre inkább gondot okoz a Szigetközben. A Pannon-Víz Zrt. arra kéri az ár- és belvízzel érintett területek lakosait, hogy ellenőrizzék a telkeiken belüli csatornatisztító nyílásokat és lehetőség szerint akadályozzák meg, hogy a belvíz ezeken keresztül a csatornába folyjon. A társaságnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint a belvizek, a fakadóvizek utat találnak a szennyvízcsatornákba és túlterhelést okoznak. Az átemelő szivattyúk teljes kapacitással dolgoznak, azonban a szennyvízelvezető rendszer nem ekkora mennyiségű belvíz továbbítására készült. Szippantó kocsikkal viszont csupán kismértékben tudják tehermentesíteni a rendszert. A mélyebb fekvésű ingatlanokon előfordulhat, hogy a csatornatisztító nyílásokon kibuggyan a szennyvíz, mivel a közterületen lévő rendszer teljesen telített. Mindkét esetben a 06/80-204-086-os telefonszámon tehetnek bejelentést az érintettek, a társaság munkatársai rövid időn belül a segítenek a probléma megoldásában - írják. A pincékben felgyűlt belvizet, talajvizet most nagyon kockázatos kiszivattyúzni. Szivattyúzás után gyorsan visszapótlódik, a felgyorsult vízáramlás következtében talajtörés jöhet létre, ami az épület alapját súlyosan károsíthatja. Meg kell várni, amíg a környékbeli árkokból levonul a belvíz, csökken a talajvíz szintje, utána lassú ütemben érdemes kiszivattyúzni az árkokba. A térszint alatti helységek elöntése visszacsapó szelep beépítésével hatékonyan megelőzhető. Fontos, hogy a visszacsapó szelep ne az egész építmény, hanem csak a térszint alatti helyiségek szennyvízelvezetését blokkolja - figyelmeztetnek a közleményben. 17.11: Vadveszély a 6-os úton Ercsi és Adony között Óvatosságot kér a rendőrség a 6-os úton Ercsi és Adony között közlekedőktől, mert a Duna áradása miatt vadak áthaladására kell számítani - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel. Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint az árvíz miatt az állatok biztonságos helyet keresnek, ezért akár csapatostul is megjelenhetnek a főúton és annak közelében. Korábbi tájékoztatása szerint ugyanezen a szakaszon szombat 17 órától visszavonásig nem közlekedhetnek a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek. Az útszakaszt az M6-os autópályán kerülhetik ki, amelyre a korlátozás idején nincs díjfizetési kötelezettség. 17.09: Csónakkal mentettek ki egy házában bujkáló férfit Adonyban Adony – árvízzel érintett - hétvégi házas övezetében egy házában bujkáló férfit találtak a járőrök, majd csónakkal mentették ki a vízzel körülvett épületből – tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Németh-Kész Mónika közölte: Adonyban az árvízi helyzet alakulása miatt pénteken 16 órától kiürítették az érintett ingatlanokat. Az ellenőrzést végző járőrök azonban az egyik ingatlanban felfigyeltek egy férfire. A rendőrök az önkormányzat munkatársaival közösen csónakkal tértek vissza az épülethez, amelyet már 120 centiméter magasságban vett körbe az áradó víz. Az Ercsiben állandó lakcímmel rendelkező férfi elmondta, azért bújt el, mert nem akarta elhagyni az épületet. A járőrök és az önkormányzat munkatársai végül rábeszélték a távozásra. Az 50 éves férfit az önkormányzat egyik épületében helyezték el. 16.49: A buszforgalom elől is lezárták a Batthyány teret A vízszivárgások és a gyalogosok nagy száma miatt a buszforgalom előtt is le kellett zárni a fővárosi Batthyány teret, ezért több autóbusz módosított útvonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap délután a Facebook-oldalán. A 86-os autóbuszok Újbuda felé az eredeti útvonalukon közlekednek, míg Óbuda felé végig a Fő utcán haladnak a Bem rakpart helyett, a Clark Ádám tér és a Bem József tér között. A Halász utcai, a Batthyány téri és a Bem József téri megállót a Fő utcába helyezték át, amely kétirányúvá vált. A 39-es autóbusz rövidebb útvonalon, a Széll Kálmán tér és Goldmark Károly utca között közlekedik, és a Széll Kálmán térről, a 22-es autóbuszok eddigi leszállóhelyéről indul. Az M2-H5 jelű összevont metró- és HÉV-pótló buszok nem érintik a Batthyány teret egyik irányban sem. A Batthyány tér helyett a Szentlélek tér irányában a Batthyány utca és a Fő utca sarkán, míg a Széll Kálmán tér irányában a Fő utca és a Csalogány utca sarkán állnak meg, ideiglenes megállókban. Az M2-H5 buszok megállnak a Szentlélek tér felé a 39-es buszok Széna téri és Mária téri megállójában, a Széll Kálmán tér felé a 39-es buszok Fazekas utcai és Széna téri megállóiban is. A BKK tudatta azt is: Tarlós István főpolgármester utasítására vasárnap 16 órától díjmentesen utazhatnak a fővárosi közösségi közlekedési és a BKK által felügyelt agglomerációs járatokon azok, akik a mentési munkálatokban részt vesznek és sárga színű, katasztrófavédelmi karszalaggal rendelkeznek. A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint Tarlós István vasárnap délután visszavonásig adott utasítást a Fő utca kétirányúsítására. 16.43: Töltésvizsgáló szakcsoport segíti a védekezési munkálatokat A töltéseket vizsgáló, úgynevezett töltésfeltáró szakcsoportot rendelt ki a legfontosabb állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT), hogy ezzel is segítse az árvízi védekezést. Az OMIT vasárnap délután közölt adatai szerint a területi feladatokat összefogó műszaki koordinátorok folyamatosan ellenőrzik a védműveket a Szigetköz, Komárom-Esztergom megye, a Dunakanyar, Szentendre és Budapest térségében. Az MTI-nek küldött tájékoztatás szerint a védelem súlypontja továbbra is a Duna Budapest és Komárom közötti szakasza, ahol elsősorban a nyílt ártéren fekvő települések védelme a legfontosabb feladat, de kiemelten foglalkoznak a Margitsziget védelmével. A tájékoztatás szerint jelenleg 807 kilométeres töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon, ebből rendkívüli az árvízi védekezés 191 kilométeren: Győr-Moson-Sopron megyében a Duna menti és Mosoni-Duna menti, Komárom-Esztergom megyében és Pest megye Budapest feletti területén a Duna menti védvonalakon. Az árhullám szintje Budapest felett mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállás értékét, és várhatóan Budapest alatt is lesznek majd olyan szakaszok, ahol megdől a rekord - áll a közleményben. 16.20: Hétfőn leáll a Suzuki? A dolgozók közlekedése már nem oldható meg az árvízi híd- és útlezárások miatt, ezért hétfőn nem indul újra a termelés az esztergomi autógyárban - írta a nol.hu vasárnap. A Magyar Suzuki szóvivője, Ruska Viktória a portálnak elmondta, különösen a párkányi híd lezárása érinti érzékenyen a gyárat, hiszen Szlovákiából is járnak át munkások a magyarországi telephelyre. A 3100 dolgozó később gondoskodik majd a kieső napi 740 autó pótlásáról, a termelés újraindítása a dunai árhullámtól függ. A gyárba az alkatrészek beszállítása és a kész autók elszállítása biztosított - tette hozzá. Az MTI megkeresésére Ruska Viktória későbbre ígért további részleteket. 15.58: A Le Monde szerint ipari létesítményeket veszélyeztet az ár, a hatóságok határozottan cáfolnak A Le Monde francia napilap a Greenpeacre hivatkozva azt írta, hogy az almásfüzítői vörösiszap-tározókat és más ipari létesítményeket is veszélyeztet a Duna áradása. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője kizártnak és szakmailag érthetetlennek nevezte a lap feltételezését. Szintén határozottan cáfolta a cikk állítását az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos iparbiztonsági főfelügyelője. A Le Monde francia napilap egy Almásfüzitőn készült riportot közölt a hazai árvízzel kapcsolatban. A Félő, hogy az árvíz újabb vörösiszap-szennyezést okoz Magyarországon című cikkben a mértékadó francia liberális napilap azt írta, hogy a Greenpeace két éve próbálja felhívni arra a figyelmet, hogy az almásfüzitői tározóban nem dolgozzák fel a vörösiszapot, más, az ország különböző részeiből odaszállított mérgező hulladékokkal együtt. A cikk szerint a Le Monde tudósítóját az árvízi helyzetre hivatkozva két civil ruhás rendőr nem engedte a helyszín közelébe, amit azzal indokoltak, hogy a "víz nyaldossa a tározót". A lap azt írta: a környezetvédő szervezet szerint más ipari létesítményeket is veszélyeztet a jelenlegi árvíz. A Le Monde újságírója úgy látja, hogy a magyar médiában erről alig van szó. "A rádióállomások elsősorban a nehéz napok hőseivel foglalkoznak. Azokkal az önkéntesekkel, akik homokzsákokat cipelnek a házak elé és erősítik a gátakat ... És azzal a szolidaritással, amely az egész országban érződik. A lakosság mobilizálásán kívül, úgy tűnik nem akarnak általános nyugtalanságot kelteni" - hangsúlyozta a Le Monde. A lap szerint fővárosban a Duna egyszerre vált ki félelmet és ámulatot: a folyó "a turisták és a helyiek fényképezőgépeinek sztárja". Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője az MTI-nek vasárnap nyilatkozva kizártnak és szakmailag érthetetlennek nevezte a Le Monde feltételezését. A vastag, kőszórással stabilizált földgát mögötti, mintegy 1 kilométer hosszú almásfüzítői tározórész évtizedek óta része az Almásfüzítő-Komárom árvízvédelmi vonalnak - mondta. Hozzátette: aggodalomra semmi ok, ez a töltésszakasz éppen az előtte futó, 100 méter széles védőtöltés miatt a legstabilabb. A víz nem tudja kimosni a vörösiszapot. A tározó tervezett rekultivációja megtörtént, egyes részeinek lefedése még tart. Azt mondta: a helyszínre azért nem juthatnak be illetéktelenek, mert zárt ipari területről van szó. Hangsúlyozta, hogy a mechanikai védelemmel ellátott gáttest állékonyságát évente többször vizsgálják. Határozottan cáfolta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos iparbiztonsági főfelügyelője is a Le Monde állítását. Kossa György dandártábornok az MTI-nek vasárnap kijelentette: a társhatóságok és a katasztrófavédelem folyamatos felügyelet alatt, az áradás miatt pedig még fokozottabb figyelem alatt tartja az ipari létesítményeket, és semmi olyan kockázat nincs, amely veszélyeztetné az üzemeket vagy a tározók gátrendszerét. A dandártábornok, aki a dunai árvízi védekezés operatív törzsének parancsnoka is, azt mondta: az almásfüzitői vörösiszap-tározó gátfalai stabilak. Hozzátette: az építmény a vízszinthez viszonyítva 6-7 méterrel magasabb, a régi tározók pedig 2-3 méterrel magasabbra épültek. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő kijelentette: nincs semmilyen kockázat, amely vörösziszap-tározó gátrendszerét veszélyeztetné. Megjegyezte, a hét almásfüzitői felhagyott tározóból hat már teljesen, a hetedik pedig 80 százalékos szinten rekultivált. Közlése szerint egyetlen dunai kikötőben, egy gázlefejtő állomásnál történt védelmi intézkedés, úgy, hogy kiürítették a létesítményt, de azt minden tavasszal és ősszel, egy lehetséges árvízveszély esetén megteszik. 15.51: Elárasztotta a százhalombattai Hajós utcát az egyik házból feltörő Duna Egy százhalombattai ház pinceszinten lévő garázsának vízvezetékén feltört a Duna, majd a víz elárasztotta az egész házat, illetve az utcát is, de azóta "megfogták" - közölte a város polgármesteri hivatalának szóvivője vasárnap délután az MTI-vel. Nyilas Hajnalka elmondta, hogy az óvárosi, Hajós utcai ingatlanból az utcára kiömlő víz miatt veszélyhelyzet alakult ki, de gyorsan megoldották a problémát. Úgynevezett kazettás-zsilipes módszerrel kiegyenlítették a vízszintet, majd homokzsákokkal körberakták a házat, ahonnan a lakók még időben ki tudtak jutni. Az utca többi házában élőket már nem fenyegeti veszély, a közműveket is helyreállították, és a kifolyt víz mennyisége is csökkenőben van - tette hozzá a szóvivő. A település vezetése ismételten kéri a lakosságot, hogy ha ingatlanjaikon feltörő vizet észlelnek, az eseményt azonnal jelezzék az ügyfélszolgálati elérhetőségeken. Semmiképpen ne próbálják meg önállóan elhárítani a veszélyt, például ne szivattyúzzanak - hangsúlyozta Nyilas Hajnalka. 15.50: Az OKF elhatárolódik a gyűlöletkeltés minden formájától A katasztrófavédelem vezetése elhatárolódik minden diszkriminatív és gyűlöletkeltésre okot adó kijelentéstől, és erre szólítja fel az állomány valamennyi tagját - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel. A szerezet sajnálatát fejezve ki amiatt, hogy az ATV beszámolója szerint az árvízi védekezésben részt vevő tűzoltók egyike "lezsidózta" a televíziós stábot. Az OKF közleményében azt írta: sajnálattal értesültek arról a hírről, amely szerint az árvíz elleni küzdelemben részt vevő tűzoltók egyike "vallási hovatartozással kapcsolatos kijelentéssel illette" az egyik médium televíziós stábját. Hangsúlyozták: a katasztrófavédelem elhatárolódik a gyűlöletkeltés minden formájától, sajnálatukat fejezik ki a történtek miatt, és erre szólítják fel állományuk minden tagját. A Belügyminisztérium felügyelete alatt álló szervezet azt írta: álláspontjuk szerint a veszélyhelyzet óráiban az összefogásnak és nem a gyűlöletkeltésnek van itt az ideje. Az atv.hu közlése szerint televíziós stábjuk még szombaton az árvízi helyzetről készített vágóképeket a 11-es főúton Leányfalu és Tahitótfalu között, amikor az út mellett várakozó 10-12 tűzoltó egyike odaszólt: "megjöttek a zsidók". Társai jót derültek a beszóláson. A televíziósok folytatták a munkájukat. Az említett tűzoltó, kijelentése után elindult a bokrok közé "könnyíteni magán", és újra odaszólt: "megyek, leh... zom a zsidókat" - olvasható az atv.hu-n. 15.45: A máltai szeretetszolgálat átköltöztetett időseket az elöntött központjából A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vasárnap egy másik intézményébe költöztetett át tizenhat idős embert a budapesti, Bem rakparti központjából, ahová a szombat délutáni zápor nyomán betört a víz - közölte a szervezet kommunikációs vezetője az MTI-vel. Romhányi Tamás azt írta: a szeretetszolgálat említett épületében több intézmény működik, a többi között az önkénteseket is itt fogadják, itt készülnek a teajáratokkal a gátakra kivitt szendvicsek is. A szombati zápor után a csatornákból feltörő víz 30-40 centiméter magasan állt az épület földszintjén, három órán keresztül az áramszolgáltatás is szünetelt. A bent dolgozók biztonságba helyezték a földszinten lakó időseket, majd a víz kiszivattyúzása után még az éjszaka ki is takarították az épületet. Az idősotthon hetvenhat lakója közül tizenhatan élnek a földszinti lakóhelyiségekben, őket vasárnap a szeretetszolgálat Szarvas Gábor úti épületében helyezték el ideiglenesen. Eközben a védekezés háttérmunkái sem álltak meg: a gátakon dolgozókat ellátó teajáratok időben elindultak. A szervezet vasárnap délután az Almásfüzitő és Dunaalmás közötti szakaszra vezényelt jelentősebb erőt. A szendvicsek mellett egyre több helyen meleg ételt is visznek a máltai önkéntesek a gátakhoz. Az idő melegedésével a tejárat egyre több helyre szállít naptejet, és a vastag egyenruhában kivezényelt hivatásos egységeknek fehér pólót és ellenzős sapkát is. Az éjszakai teajáratok szúnyogriasztóval járják a gátakat. Romhányi Tamás kiemelte, hogy a máltai szeretetszolgálat csak a saját intézményeiben, Budapesten a Batthyány tér közelében található központjában gyűjt árvízi adományokat. Az elmúlt hétvégén ugyanakkor egyes civil segítők a Facebookon a szeretetszolgálat és más karitatív szervezetek nevében is gyűjtést szerveztek más helyszínre. A máltai szeretetszolgálat csak azokért az adományokért tud felelősséget vállalni, amelyeket máltai intézményekben vesznek át - áll a közleményben. 15.44: Pilismaróton ezer ember védekezik Pilismaróton ezer emberrel védekeznek az árvíz ellen, növelik a bordás megtámasztások számát, de a szivárgó vizeket átengedik, hogy azok ne áztassák tovább a gátat - mondta a helyi védelem megbízott szóvivője az MTI-nek. S. Tóth Anikó tájékoztatása szerint a településen órák óta tetőzik a Duna. A védekezést Tóth Tibor mérnök ezredes, a Békés megyei katasztrófavédelmi szervezet vezetője irányítja. A munkában a katonaság mellett részt vesz a Hunor mentőcsoport és számos önkéntes. Az Országos Roma Önkormányzat toborzásában 300 önkéntes dolgozott itt, őket éjjelre további kétszáz ember váltja fel. Vasárnap hajnalban a budapesti közlekedési vállalat buszvezetőiből álló, 200 fős csoport érkezett. A település üdülőövezetéből szombat délben 38 embert telepítettek ki, a területen korábban megszűnt az áramellátás. 15.30: Győrújfaluba csak a helyi lakosok mehetnek be Győrújfalu továbbra sem nyitott a közlekedés számára az árvízi helyzet miatt, a településre csak a helyi lakosokat, tehát az ottani lakcímet igazoló lakcímkártyával rendelkező embereket engedik be a rendőrök - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap az MTI-vel. A község lakói, akiket péntek este telepítettek ki, véglegesen még nem térhetnek haza. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a többi szigetközi település lakói a lakhelyüket Győrújfalun keresztül nem tudják megközelíteni, csak azt kikerülve. A korlátozás nem vonatkozik a helyközi autóbuszokra, amelyek korlátozás nélkül, menetrend szerint közlekednek az érintett térségben - írták a közleményben. 15.29: Hende: a tartalékosok nélkül nem lehetne ilyen intenzív az árvízi védekezés Jelenleg több mint 7 ezer katona dolgozik az árvízi védekezésben, a tartalékos állomány nélkül a honvédség nem tudna ilyen erővel és ilyen intenzitással részt venni a munkákban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Szentendrén, miután árvízi szemlét tartott a Dunakanyar legveszélyeztetettebb részein. A miniszter azt követően, hogy bejárta Szentendrét, Leányfalut, Tahitótfalut és Dunabogdányt, úgy nyilatkozott: rendkívül lelkes és szervezett munkát tapasztalt, s mind az erők, mind az eszközök rendelkezésre állnak. Hende Csaba elmondta, hogy a Dunakanyarban vasárnap reggel hat órára egy 700 fős tartalékos egységet alakítottak ki, amelyet a riasztástól számított egy órán belül a térség bármely pontján be tudnak vetni. Az apadás most indult meg, remélhetőleg 36 óra múlva ez a térség kikerül a veszélyzónából – tette hozzá. A tárcavezető közölte, a honvédség valamennyi helyszínen jelen van, a védekezésben több mint hétezer katona és több mint nyolcszáz honvédségi eszköz tevékenykedik, de további jelentős tartalékok vannak mind emberi erőben, mind eszközben. Hende Csaba kiemelte: a 11-es főút mentén szinte mindenütt tartalékosokat lehet látni. Emlékeztetett arra: a Magyar Honvédségnek 2010-ben nem voltak tartalékosai, a számuk most 4700. Megjegyezte: a tartalékosok létszámát a következő esztendő végére 8 ezerre kívánják emelni, ami döntő jelentőségű a honvédség alapfeladatai és a katasztrófavédelemben való részvétel szempontjából is. A miniszter kitért arra is, hogy Győrújfaluból már megindult az átvezénylés, ugyanakkor kellő óvatossággal kell eljárni, mert árvízkor az apadás időszaka az igazán kritikus, ezért az erőknek csak egy részét csoportosítják át. Hozzátette: a fő figyelmet most a budapesti veszélyeztetett területekre fogják fordítani, vasárnap estétől a védekezés súlypontja oda helyeződik át. 15.23: Délután 5 órakor telepítik ki Horányból az embereket Vasárnap délután 5 órakor kezdődik meg annak a körülbelül kétszáz, Szigetmonostor horányi részében élő embernek a kitelepítése, akinek a házát megközelítette a Duna, miután a folyó vize átbukott egy magasparton - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Spitz Alexandra tájékoztatása szerint a kitelepítetteknek Szigetmonostoron biztosítanak befogadóhelyet. A katasztrófavédelem segítséget nyújt azoknak, akik úgy döntenek, hogy önként hamarabb elmennek, illetve nem a befogadóhelyre kívánnak távozni - tette hozzá a szóvivő. A Szigetmonostorhoz tartozó Horányban élőknek azért kell elhagyniuk üdülőjüket, illetve a házukat, mert a Szentendre felőli részen egy magaspartot átlépett a Duna, utat törve a lakott terület felé. 15.22: Két győri iskolában lesz napközi azoknak a diákoknak, akik az árvíz miatt szünetet kapnak Hétfőtől két győri iskola gondoskodik azon diákok napközbeni felügyeletéről, akiknek a lakhelyén nem lesz tanítás az árvízhelyzet, illetve a kitelepítés miatt - tájékoztatta a győri önkormányzat vasárnap az MTI-t. Hétfő reggel 6 órától a Marcalvárosi Közoktatási Főigazgatóság Arany János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolája és a Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság Gárdonyi Géza Általános Iskolája várja a tanulókat a Győri Tankerület döntése értelmében. 15.14: Tarlós: stagnál a vízállás, a gátaknak szerdáig kell kibírniuk Jelenleg stagnál a Duna vízszintje Budapesten a 890 centiméteres vízszint közelében, így nem várható már jelentős vízszintemelkedés a tetőzésig, a gátaknak szerda estig kell kibírniuk a terhelést - mondta Tarlós István főpolgármester vasárnap a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hogy meddig bírhatják a gátak a terhelést, azt mondta, ekkora árvíznél felelősen nem lehet biztos adatot mondani, a Fővárosi Csatornázási Művek azonnal értesít mindenkit, ha problémák adódnak, de jelen állapot szerint nem kell nagyobb bajtól tartani. Szivárgások vannak, de ez természetes - tette hozzá. Korábban a szakemberek azt jelezték, hogy Budapesten vasárnap este 895-896 centiméter körül tetőzik a Duna. Tarlós István elmondása szerint délután egyeztetnek a rendőrséggel, a megbeszélésen jelentős közlekedési változásokról is dönthetnek. A város 35 pontján áthangolhatják a lámpákat, húsz ponton rendőri irányítás lehet, az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszán a leállósávot buszsávvá nyilváníthatják. A főpolgármester arra kéri a fővárosba visszatérőket, hogy a Rákóczi hidat, illetve az Árpád hidat használják. A Nagyszőlős utcából a Hamzsabégi útra terelhetik a forgalmat, a Hegyalja út egyik sávjából pedig buszsávot alakíthatnak ki. A Margitszigeten és a Római-parton is enyhe szivárgások vannak, a szigeten medencéket alakítottak ki homokzsákokból, hogy a csurgalékvizeket is fel tudják fogni. A Római-parton saját felelősségre 115 ember tartózkodik - mondta a főpolgármester, hozzátéve, a korábban 10 ezer köbméter agyag beépítésével megerősített védmű jól bírja a terhelést. A Batthyány téren és a Bem téren a szombati esőzés miatt kialakult helyzetet megszüntették, a közösségi közlekedés üzemelni fog, de az egyéb forgalom elől elzárva tartják a területet. "Imádkozzunk, hogy nagy eső ne legyen" - fűzte hozzá. Önkéntesekre Tarlós István szerint leginkább a Dagály strandnál lehet még szükség, hozzátette ugyanakkor, hogy a szombati létszámot már nem feltétlenül szükséges emelni, de Közép-Budán, a Római-parton és a Batthyány téren még hasznukat vehetik a segítőknek. A katasztrófavédelemnél mindenki, aki részt vett vagy vesz a védekezésben, igényelhet karszalagot, amellyel vasárnap délután 4 órától ingyenesen használhatják a budapesti közösségi járatokat - mondta a főpolgármester. Tarlós István hangsúlyozta: mindenkit lebeszél arról, hogy megmártózzon a Dunában, egy fürdés szinte biztos halállal jár. A főpolgármester felhívta a figyelmet a fertőzésveszélyre is. 14.53: A TEK 250 munkatársa Szigetmonostoron részt vesz a védekezésben A Terrorelhárítási Központ (TEK) 250 munkatársa az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) felkérésére Szigetmonostoron részt vesz a védekezésben. A település külterületén a vízműkutakhoz vezető, magasparti közút és egy földút kereszteződésében átbukott a víz, és az erdei mélyvonulaton keresztül áramlik a szigetmonostori üdülőterület felé - írta közleményében az OMIT. A tájékoztatás szerint a TEK 250 munkatársa segít a védekezésben, a munkálatokat Hajdu János tábornok, a TEK főigazgatója személyesen irányítja. Hangsúlyozzák, hogy a TEK szakemberei már pénteken elvégezték a BTR 80 típusú kétéltű páncélozott szállító járművek technikai felkészítését is, így a járművek földön és vízen egyaránt képesek támogató és mentési feladatok ellátására. Az árvízi segítségnyújtásban részt vevők mellett a Terrorelhárítási Központ minden egysége teljes készültségben várja a további riasztást, hogy bármilyen rendkívüli esemény bekövetkeztekor, akár árvíz-, akár rendvédelmi céllal, azonnal akcióba léphessen - zárul a közlemény. 14.05: Szolnoki vízügyesek fejlesztették ki a gátak erősítéséhez alkalmazott helikopteres bevetést A szolnoki vízügyesek fejlesztették ki a Tisza rekordokat döntő áradásakor, 2000 tavaszán azt a helikopterrel végrehajtható, és a dunai árvízi védekezésnél ezúttal is alkalmazott védekezési módszert, hogy kővel vagy homokkal teli zsákokat eresztettek le az átázott gát megerősítésére - mondta el Németh János vízügyi mérnök vasárnap az MTI-nek. A Tisza tiszasülyi-akolháti szakaszán a folyó hosszú ideje tartó, nagy erejű nyomása miatt a védmű a védett oldali részen megsuvadt, azaz megcsúszott, és félő volt, hogy az áradó víz áttöri a gátat. Miután gyorsan és nagy tömegű anyaggal kellett megerősíteni a gépjárművekkel a földön már megközelíthetetlen védművet, Nagy István igazgatóval és Varga László főmérnökkel arra jutottak, hogy a szolnoki katonai helikopteres bázishoz fordulnak segítségért - idézte fel a 13 évvel ezelőtt történteket az akkori védelemvezető. Németh János elmondása szerint a katonai vezetők segítőkészek voltak, közösen terepszemlét tartottak, és miután a területet repülésre alkalmasnak találták, a helikopter le-, illetve felszállóhelyként a tiszasülyi sportpályát jelölték ki. Eközben elkészültek azok egy köbméter térfogatú műanyag zsákok, amelyekbe 18 mázsa homok vagy kavics fért bele. A zsákokat kötelekkel vették fel a helikopterek, majd a pilóták ügyes manőverezéssel a gát egy-egy távolból kijelölt pontjára eresztették le. A szakember úgy emlékezett, hogy három-négy nap alatt mintegy 1200 zsákot szállítottak ki a helikopterek, és tevékenységük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évszázad legnagyobb tiszai áradása ellenére sikerült a térséget megóvni a víz pusztításától. 13.54: Újabb hajdú-bihari tűzoltók indultak a Dunához Húsz tűzoltó indult el vasárnap Hajdú-Biharból, hogy a Duna alsóbb szakaszain segítsen az árvízi védekezésben - közölte Madai Petra, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Berettyóújfaluból, Hajdúszoboszlóról, Nyíradonyból, Hajdúnánásról, Püspökladányból és Debrecenből a hivatásos tűzoltók Tolna megyébe indultak, hogy részt vegyenek a folyó további védvonalainak megerősítésében. Korábban 75 hajdú-bihari tűzoltó és katasztrófavédelmi szakember kelt útra a megyéből, hogy erősítse a katasztrófavédelem hivatásos állományát az árvízi védekezésben, s Pest megyében dolgoznak az igazgatóság Hortobágy mentőcsoportjának tagjai is - ismertette a tűzoltó hadnagy. Hajdú-Bihar tűzvédelme továbbra is biztosított a megerősített szolgálat révén - tette hozzá a katasztrófavédelmi szóvivő. 13.53: Megoldott az ivóvízellátás Dunaújvárosban A Szalki-szigeten lévő transzformátorállomásokat a homokzsákos védelem ellenére elérte a Duna vize. Az áramszolgáltató ezeket lekapcsolta és a kiváltásukat elvégezte, így a Dunaújváros ivóvízellátását biztosító csápos kutak villamosenergia-ellátása helyreállt – közölte a Fejér Megyei Védelmi Bizottság vasárnap az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint Dunaújváros üdülősorán húsz önkéntes ötszáz homokzsákkal erősítette meg a védművet. Ercsiben szombaton a várható vízállás legmagasabb szintje fölé sikerült kiépíteni a tizenkét veszélyeztetett ingatlan védelmét. A városban egy lakót kellett kitelepíteni, neki az önkormányzat biztosít átmeneti szállást. A Rába-patak védművének megerősítése érdekében ezer homokzsákot raktak le. Adonyban a veszélyeztetett területről három embert kellett kitelepíteni, elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodott. Szombaton az ár által érintett területen egy lakót találtak, akit a kijelölt befogadóhelyre szállítottak. A tervezett védekezési munkákat a városban befejezték. Kulcson a víz nyolc nyaralót veszélyeztet, ezeknél a védelem megerősítése befejeződött, csakúgy, mint a hajóállomás épületénél. A korábban megcsúszott partfalat háromóránként ellenőrzik. Baracson két lakóépületet és egy vendéglőt vettek körbe homokzsákokkal, egy betonkerítést harminc méteres szakaszon megerősítettek. Rácalmáson tizennégy ingatlant érint az árvíz, az ott élőknek az úgynevezett geodéziai beszintezés adatai alapján továbbra sem kell elköltözniük. Kisapostagon az árterületen lévő, Panoráma úti üdülők védelmének megerősítését vasárnap folytatják. Az ásott kutak és az ülepítők homokzsákos védelmén ötvenegyen dolgoznak. Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint Adonyban és Dunaújvárosban hétfőn tetőzik a Duna. Bakondi György a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője 31 tűzoltót rendelt ki a dunaújvárosi térségbe, őket a megyei védelmi bizottság elnöke, Dorkota Lajos és helyettese, Magosi Lajos ezredes fogadja, ők határozzák meg a tűzoltók feladatait. 13.47: Pesti: "emberi számítás szerint" a főváros átvészeli az árhullámot Emberi számítás szerint Budapest át fogja vészelni a mostani rendkívül magas árhullámot, és további kitelepítésekre már nem lesz szükség - közölte Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke vasárnapi, az újpesti partszakaszon az aktuális árvízi helyzetről tartott sajtótájékoztatóján. Pesti Imre elmondta, jelenleg 884 centiméter a vízállás, és ahogy korábban jelezték, este 896 centiméter körül tetőzik Budapesten a "minden idők legnagyobb árhulláma". Elmondta, várakozásaik szerint a vízállás hétfő délelőtt Budapest térségében már csökkenni fog, és szerdától jelentős apadásra lehet számítani. Közölte, a város belső részének támfalait korábban úgy építették meg, hogy tízméteres vízállásnál is megvédje a lakókat, a mélyebben fekvő területek árvízi jelenségeit pedig kezelni tudják. Úgy fogalmazott, attól, hogy a gát nem elég magas, nem kell félni, "gyakorlatilag szinte nincs esély arra, hogy gátszakadás történjen". Pesti Imre szerint minden alap megvan arra, hogy bízzanak abban: a megépített nyúlgátak bőven kilenc méter feletti vizet is képesek megfogni. Jelezte ugyanakkor, hogy egy ilyen rendkívül magas árvíz mellett minden előfordulhat, "a természet erői felett nem tudunk uralkodni". A védelmi bizottság elnöke arról is beszélt, hogy jelenleg a városban a védekezési munkák zömét a csatornázási művek végzi, megítélése szerint magas szakmai tudással. Tájékoztatása szerint jelenleg csaknem nyolcezer ember van a gátakon, és eddig egymillió homokzsákot, tízezer köbméter homokot és 7500 négyzetméter fóliát használtak fel a védekezéshez. Elmondta, a Római-parton jelenleg három helyen folyik kiemelt védekezés, eddig 40 embert telepítettek ki. Kitért arra is, hogy a Margitszigeten "nincs probléma", szivárgások, csorgások ugyan vannak, de a szivattyúkkal kezelni tudják a helyzetet. Pesti Imre közölte, úgy látják, további kitelepítésekre nincs szükség, de fel vannak készülve arra, hogy szükség esetén több ezer embert is elhelyezzenek. 13.25: Két oldalról kell védeni Koroncót Két oldalról kell védeni a Sokorói-Bakony-ér és a Marcal találkozásánál fekvő Koroncót az árvíz ellen - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei település polgármestere vasárnap a helyszínen az MTI-vel. Radicsné Kincses Mária (független) elmondta: náluk az Öreg-Dunából a Mosoni-Dunába, onnan pedig a Rábán keresztül a Marcalba, majd a Bakony-érbe visszaduzzadó víz okoz problémát. Az általában 30-40 centiméteres ér négy méter körül tetőzött szombat délután, ehhez képest viszont mostanra már 14-15 centit apadt. Hozzátette: emelni nem kell a töltést, de mind több helyen kell azt bordafallal megtámasztani. A Marcalon két műszakban 100-100 katona, a Bakony-éren több száz helyi és a térségből érkezett önkéntes védekezik az ár ellen. 13.21: Újabb útlezárások Győr megyében Újabb útszakaszokat zártak le az árvíz miatt Győr-Moson-Sopronban - közölte a megyei védelmi bizottság vasárnap az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint 11 órától nem lehet közlekedni a Novákpusztát Hédervárral összekötő úton, a Győr-Ménfőcsanakot Koroncóval összekötő úton pedig a vízátfolyások miatt félpályás forgalomkorlátozás van érvényben. Emlékeztettek arra: továbbra sem járható az 1-es főút az M19-es csomópontja és Komárom között, viszont az M1-es autópálya Komárom és Győr között ingyenesen használható. Továbbra is le van zárva Bodonhely és Kisbabot között a Rába-híd. 13.20: Négy hónap börtönt kaptak az almásfüzitői homokzsáktolvajok A Tatabányai Járásbíróság vasárnap négy hónap börtönbüntetésre ítélte azt a két nőt, aki töltésre váró homokzsákokat tulajdonított el péntek este az árvízi munkálatok egyik almásfüzítői helyszínéről - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t. A sajtószolgálat közölte: a 48 éves és a 53 éves ácsi nő gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt mondták, hogy a zsákokat saját használatra lopták, azokban diót és takarmányt tároltak volna. A nyomozók megtalálták az eltulajdonított zsákokat. A rendőrök a gyanúsítottakat őrizetbe vették és kezdeményezték a gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat. A bíróság vasárnap a két nőt négy hónap, börtönben letöltendő, azonnal végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda-vezetője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy vasárnap megkezdte büntetésének letöltését Győrben a két nő. Tájékoztatása szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították a két asszonyt, akit a Tatabányai Járásbíróság jogerősen négy hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélt, közveszély színhelyén elkövetett lopás bűncselekménye miatt. A rendőrség szombati tájékoztatása szerint az eltulajdonított és előkerült 55 zsákot visszaszállították eredeti helyére. 13.16: Száz ház lakóit menekítik ki Szigetmonostoron Vízbetörés miatt száz ingatlanból ki kell menekíteni a lakókat Szigetmonostoron - erősítette meg az MTI információját a település helyettes védelmi vezetője vasárnap délben. Bergmann Gábor annyit mondott, hogy nagy erőkkel megkezdték az érintett házak kiürítését a már korábban elkészített terveknek megfelelően. Spitz Alexandrának, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint betört a Duna vize a csaknem 2300 lakosú község egy részére, ezért van szükség a gyors intézkedésre, amelyben a katasztrófavédelem munkatársai is részt vesznek. Az MTI megbízható forrásból úgy tudja, hogy a Szigetmonostorhoz tartozó Horányban élőknek kell elhagyniuk üdülőjüket, illetve a házukat, mert a Szentendre felőli részen egy magas partot átlépett a Duna, utat törve a lakott terület felé. Egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan hány embernek kell elhagynia az otthonát, mert a regisztrációs pontoknál jelenleg is ellenőrzik a létszámot. A házukat elhagyni kényszerülők zöme rokonokhoz megy, többeket a helyi iskola fogadja be. A Duna Horánnyal átellenes oldalán, a dunakeszi Rév utcánál egyelőre semmit nem tapasztalnak a folyó nyugati partján történtekből - mondta az MTI érdeklődésére Bíró Attila, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke. Tájékoztatása szerint ezen a szakaszon már 50 méterenként van figyelőszolgálat, a szakemberek "urai a helyzetnek" - fogalmazott. A Duna mentén lévő, magaslatra épült Duna sor házait egyelőre nem kell elhagyniuk a lakóknak - tette hozzá Bíró Attila, akinek a közlése szerint Dunakeszinél az esti órákban 810 centiméteres vízállásnál várják a tetőzést. 13.05: Továbbra is megerősített szolgálatot ad az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) folyamatosan működő, 24 órás központi ügyelete továbbra is megerősített szolgálatot ad, az árvízi védekezést segítő ideiglenes munkacsoport készenlétben áll arra, hogy szükség esetén az OTH veszélyhelyzet-kezelési központjában folyamatos tevékenységre térjen át - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kommunikációs főosztálya vasárnap az MTI-vel. Az árvízzel érintett megyék népegészségügyi szakigazgatási szerveit a szakmai feladatok ellátásában az OTH teljeskörűen segíti, ezzel is biztosítva az adminisztrációs munka gyorsítását - folytatják. Az OTH országos intézetei - az Országos Epidemiológiai Központ, az Országos Környezetegészségügyi Intézet, az Országos Kémiai Biztonsági Intézet, valamint az Országos "Frédéric Joliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet - emelt szintű készültséggel működnek, szükség szerint vesznek részt a szakmai feladatok megoldásában. A megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei és a járási népegészségügyi intézetek munkatársai részt vesznek a megyei, illetve helyi védelmi bizottságok munkájában - folytatják. A védekezési munkákkal párhuzamosan megkezdődött az árvíz utáni helyreállítási időszakára vonatkozó feladatok előkészítése is. A közlemény kiemeli, hogy jelenleg mindenhol biztosított a fekvő-, a járóbeteg- és a háziorvosi ellátás. A Dunakanyar háziorvosi és gyógyszertári ügyeleti ellátását már korábban átszervezték. Hasonló intézkedésre volt szükség Tahitótfaluban és Szigetszentmiklós-Lakihegy városrészen. Továbbra is készen állnak a komáromi Selye János Kórház esetleges kitelepítésére, ha szükséges, ezt két órán belül végre tudják hajtani. A járványügyi helyzet a védekezés minden szakaszán jelenleg stabil, járványveszély kialakulására utaló jelek eddig nincsenek - emelik ki. Az ÁNTSZ továbbra is mindenkit kér az általános higiénés szabályok fokozott betartására. A védvonalakon dolgozók figyelmét külön is felhívják arra, hogy tilos a munkavégzés során felhevült testet a megáradt folyó vizével hűsíteni. A víz fertőző források közvetítője lehet, a kézről szájon át, illetve a nyálkahártyákon keresztül, például a szemet megdörzsölve könnyen kerülhetnek olyan kórokozók a szervezetbe, amelyek bél- és gyomorrendszeri panaszokat okozhatnak. Hangsúlyozzák azt is, hogy a szülők ne engedjék gyermekeiket az árvízzel elöntött sekély részeken a vízben játszani. 12.50: Több mint négyszázan védekeznek Bátán Több mint négyszázan, túlnyomórészt önkéntesek dolgoznak Bátán az ideiglenes védmű megerősítésén, a Tolna megyei településen eddig húsz ember hagyta el az otthonát a Dunán közelgő árhullám miatt - közölték a védekezés irányítói vasárnap Bátán, sajtótájékoztatón. László-Varga Zsuzsanna, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta: jelenleg 439 ember dolgozik a 2500 méteres ideiglenes gát megerősítésén és magasításán, a bátai lakosság mellett kormánytisztviselők, rendőrök, büntetés-végrehajtási dolgozók, egyházak önkéntesei, a szekszárdi és a megyei önkormányzat munkatársai is segítenek a védekezésben. A község ártéri részében 90-100 lakóház van veszélyben, a Bercsényi utcában 8-10 ház különösen veszélyeztetett - tette hozzá. Tájékoztatása szerint eddig 45 800 homokzsákot helyeztek el a gátakon, vasárnap reggel hat óra óta több mint hétezer homokzsákot töltöttek fel és építettek be a védműbe. A főigazgató azt is elmondta, hogy a gemenci vadállomány védelme érdekében vasárnap 14 órakor lezárják az 55-ös utat Pörböly és Baja között. Reggel hattól este nyolc óráig óránként rendőri felvezetéssel halad majd a forgalom, este nyolc és reggel hat óra között teljes útzár lesz. Tóth Sándor, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy az Országos Vízrajzi Szolgálat friss előrejelzése szerint a korábban jelzett 760 centiméternél 16 centiméterrel magasabban szinten tetőzik a Duna Bátánál, nyolc centiméteres hibahatárral számolva várhatóan 786 centiméter lesz a legmagasabb vízállás. Ez 45 centiméterrel haladhatja meg a 2002-es dunai árvíz idején mért, eddigi legnagyobb, 741 centiméteres vízállást. A községnél vasárnap reggel 690 centiméter volt a Duna vízállása. Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy az eddigi előrejelzésekkel szemben egy nappal korábban várható a tetőzés. Mint mondta, az ideiglenes védmű megerősítése és magasítása 80-85 százalékban készen van. Wéber Antal, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója közölte: az országos katasztrófavédelmi főigazgató döntése alapján hatvan hivatásos tűzoltóval erősítik meg a Tolna megyei állományt, ők kétszer harmincfős váltásban vesznek majd részt a védekezésben. Arra kérte a további önkénteseket, hogy előzetes regisztráció után jelentkezzenek munkára, és csak akkor menjenek, ha a katasztrófavédelem kéri. "Az sem jó, ha túl sokan vagyunk" - jegyezte meg. Az igazgató elmondta, várhatóan szükség lesz a veszélyeztetett településrészen kitelepítésre, egyben arra kérte az érintett lakosságot, hogy kövessék a hatóságok iránymutatásait. Korábbi tájékoztatása szerint 53 ember él az árvíztől fenyegetett területen. Huszárné Lukács Rozália (Fidesz-KDNP), az 1700 lakosú település polgármestere elmondta: eddig öt lakóházból húsz ember hagyta el önként az otthonát, egy részük hozzátartozókhoz költözött, másokat a község sportcsarnokában helyeztek el. 13.00: Vásárhelyi rohamcsónakok szállították a szentesi búvárokat Tegnap este riasztás érkezett a Győrben állomásozó MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj búvárcsoportjához. Mire Győrújfaluba értek, a hódmezővásárhelyi rohamcsónakosok indulásra készen álltak, majd eljuttatták őket azokra a helyekre, ahol a gáton keresztül szivárgott a víz. Ezeket a réseket – 400 méteres szakaszon - fóliázással tömték be a felderítő búvárok és a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred búvárai. A 12 fokos vízben és a víz alatt este 9-től hajnal 3-ig tartó összehangolt munkával sikerült megfékezni a vizet. A búvárok felszerelésüket rendbe tették, pihenőidejüket letöltötték, s menetparancsra várva készen állnak a következő bevetésre - tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t Révészné Markovics Zita hadnagy, kommunikációs tiszt. 12.38: Jelenleg Esztergom alatt tetőzik a dunai árhullám A rendkívüli dunai árhullám tetőzése Esztergom alatt jár - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap délben az MTI-vel, hozzátéve, az előrejelzések szerint a Duna Budapesten vasárnap este 895 centiméter közeli vízállással tetőzik, ez 35 centiméterrel haladja meg a 2006-os rekordot. A közlemény szerint a Budapest feletti térségben 20 helyszínen alakított ki központi homokzsáktöltő-telepeket, ahol rendelkezésre áll az állami védvonalakon és az önkormányzatoknál felmerülő igények azonnali kielégítésére szolgáló tartalék. A területi feladatokat összefogó műszaki koordinátorok folyamatosan ellenőrzik a Szigetköz, Komárom-Esztergom megye, a Dunakanyar, Szentendre és Budapest térségét. Az OMIT azt írta: a védelem súlypontja a Duna Budapest és Komárom közötti szakasza, ahol elsősorban a nyílt ártéren fekvő települések védelme a legfontosabb feladat, de kiemelten foglalkoznak a Margitsziget védelmével, és megtették a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az árvizet kizárják a mellékágból. A tájékoztatás szerint jelenleg 807 kilométeres töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon, ebből rendkívüli az árvízi védekezés 191 kilométeren: Győr-Moson-Sopron megyében a Duna menti és Mosoni-Duna menti, Komárom-Esztergom megyében, és Pest megye Budapest feletti területén, a Duna menti védvonalakon. Az árhullám szintje Budapest felett mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállás értékét, és várhatóan Budapest alatt is lesznek majd olyan szakaszok, ahol megdől a rekord - áll a közleményben. 12.30: Rajkánál 160, Nagybajcsnál 40 centiméteres apadás Rajkánál 160, Nagybajcsnál 40 centimétert apadt a tetőzés óta a Duna; előbbi településnél 646, utóbbinál 867 centiméteres a vízállás - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság vasárnapi közleményében. A tájékoztatás szerint Dunaremeténél a tetőző vízállás 722 centis - az eddigi csúcsot két centiméterrel meghaladó - volt, de itt is érzékelhető a Komárom felett tapasztalható apadás. Esztergomnál tetőzik a folyó. Az apadás üteme lassú, és erre kell számítani továbbra is. A bősi tározó üzemelése az apadó ágat befolyásolhatja. Győr térségében a vízszintet továbbra is a Mosoni-Duna torkolatának környékén jelenleg apadó Duna alakítja. A Rábán Győrnél szombat délután mért legmagasabb vízállás 838 centiméteres volt, ez harminc centiméterrel haladja meg az eddigi csúcsot. 12.24: Győr megyei kormánymegbízott: három nehéz nap áll még előttünk Három nehéz nap van még hátra az árvízi védekezésből, de várhatóan hétfő délutánra, estére a vízszint "abszolút kezelhető" szintre csökken - közölte az MTI-nek nyilatkozva vasárnap délben Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott. Elmondta: Győrnél, ahol most 808 centit mutat a mérce, már mintegy 30, a legkritikusabb ponton, Győrújfalunál 20-22 centimétert apadt a Mosoni-Duna; utóbbi helyen minden olyan kritikus ponton sikerült megerősíteni a gátat, ahol veszély keletkezett, minden suvadást, minden törést sikerült betömni, most viszont - az Öreg-Dunából visszaduzzadó víztömeg nyomása után - a távozó ár szívóhatása jelent problémát. Közlése szerint a viszonylag gyorsan levonuló ár vákuumot teremtve húzza le a gátról a védőfóliát, amely az átázástól védi a töltést, az emiatt kialakuló felázás pedig növeli a gátszakadás veszélyét. Széles Sándor utalt arra: néhány napja Németország több településén kétméteres apadás után éppen ezért történt gátszakadás. A problémák mielőbbi észleléséért csaknem ezer ember részvételével szerveztek figyelőszolgálatot a Mosoni- és az Öreg-Duna, valamint a Rába teljes védvonalán, a fólia elszívását pedig azzal ellensúlyozzák, hogy a gát tetején keresztül utánaengednek az ott meghagyott többletből. Széles Sándor tájékoztatása szerint egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a védekezési állapot fenntartásán túl további intézkedéseket kell tenni, de szeretnék elkerülni, hogy az emberekben egyfajta hamis biztonságérzet alakuljon ki. "Aki fáradt, aki úgy érzi, hogy pihenésre van szüksége, hazaengedjük, mert a védekezéshez kapott külső erők nagy részét már be tudjuk vonni a megfigyelő munkába" - mondta. A kormánymegbízott hozzátette: a későbbiekben is szükség lesz civil önkéntesekre, különösen azokon a területeken, ahol a legintenzívebb védekezési munkálatok folytak, folynak, hiszen ezeket a területeket is rendbe kell majd tenni. "Aki úgy érezte, hogy kimaradt a homokzsáktöltésből, az két hét múlva a homokzsák-ürítésben részt vehet" - mondta. 12.20: A 10-es úton átfolyt a víz Almásfüzitő és Dunaalmás között Alámosta a víz az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonal töltésének egy részét, és 10-15 centiméter vastagságban elöntötte a mellette futó 10-es főutat - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap az MTI-t. Stolczenberger Klára közölte, hogy a víz a 10-es út melletti szántóföldre folyik, így emberéletet és lakóházakat nem veszélyeztet. Százötven embert azonnal a helyszínre irányítottak és megkezdték a védekezést. A vasutat és a közutat korábban lezárták a forgalom elől. A Magyar Honvédség a Facebookon azt írta, négy PTSZ-M lánctalpast, két szállítóhelikoptert és 95 katonát lokalizációs töltések megerősítésére vezényeltek az Almásfüzitő és Dunaalmás közötti területre. 12.12: Átmeneti szállást nyitott a Református Szeretetszolgálat Szentendrén és Tahiban Átmeneti szállást nyitott a Református Szeretetszolgálat a katasztrófavédelem kérésére az árvíz miatt Szentendrén és Tahiban - közölte a szervezet szóvivője vasárnap az MTI-vel. Gilicze Réka tájékoztatása szerint Tahiban a Kárpátaljáról érkező önkéntesek és a környékbeli segítők pihenhetnek, Szentendrén pedig jelenleg huszonöt olyan polgárőr van, aki más településről érkezett a helyi árvízi védekezéshez. A szentendrei ideiglenes szállás 110 főig bővíthető, így a továbbiakban is fogadja a segítőket. A szeretetszolgálat további két "segítőpontot" is nyit, onnan folyamatosan szállítja az élelmet az árvízi védekezésben részt vevő embereknek, és ugyanezeken a helyeken várja a felajánlásokat is. Dunaalmáson a fogyatékosok otthonában, Leányfalun a szeretetotthonban várják a további adományokat. 12.02: Az I. kerületben elsősorban a pincéket kell védeni Elsősorban a pincék ázhatnak be a főváros I. kerületében, ezért az önkormányzat azok kiürítésében, áramtalanításában is segítséget nyújt. Blázsovics Lívia, az önkormányzat sajtóreferense vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Duna magas vízállása miatt a kerület kavicsos talajszerkezetű részein a talajvíz okozhat károkat a pincékben. Az önkormányzat nonstop információs vonalat hozott létre, a 06-1-458-3025-ös számon bárki jelezheti, ha segítségre van szüksége. Az önkormányzat emellett telefonon értesítette a lakosságot arról, hogy ürítsék ki pincéiket és áramtalanítsák őket. Ezekben az önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete villanyszerelők bevonásával segít. A sajtóreferens tájékoztatása szerint az esetleges kitelepítésekre is felkészültek, de erre valószínűleg nem lesz szükség. Blázsovics Lívia azt is jelezte: a kerületi közterület-felügyelet, a polgárőrség és a rendőrség folyamatosan járőrözik, és figyeli a Duna-partot is, akárcsak Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester, aki a helyszínen koordinálja a tennivalókat. A sajtóreferens arról is beszámolt, hogy az előző napi, Batthyányi tér környékén a csatornákból feltörő víz két utcaszint alatti házat áztatott el, de már helyreállították a károkat. 11.55: Komolyabb vízátfolyás Almásfüzitő és Dunaalmás között Komolyabb vízátfolyás keletkezett az első árvízvédelmi vonalon Almásfüzitő és Dunaalmás között, a Duna vize lakatlan területre zúdul. A védekezési munkálatok a második védelmi vonalon folynak - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délben az MTI-vel. Hozzátette: Orbán Viktor kormányfő a helyszínen tartózkodik. A katasztrófavédelem és a honvédség nagyobb erőket és újabb eszközöket csoportosított át az érintett területre. 11.51: Szivárog az Aranyhegyi-patak töltése Budapesten Az Aranyhegyi-patak töltése folyamatosan szivárog, ezért itt erősítik és magasítják a gátat a katonák - írta Budapest főpolgármestere az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Tarlós István azt is közölte, hogy a Római-parton és a Margitszigeten még fokozottabb figyelem kíséri a tetőzés körüli időszakot, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megakadályozzák a víz betörését. A főpolgármester hozzátette, Budapesten jelenleg az árvízi jelenségek kezelése zajlik. A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei folyamatosan figyelik a buzgárokat, a fakadóvizeket és a szivárgásokat, szükség szerint a készenléti csoportok azonnal indulnak és homokzsákokból ellennyomó medencéket építenek, és ha kell, mobil szivattyúk telepítésével átemelik a vizet. Eddig 58 szivattyút kellett telepíteni - áll a közleményben. 11.31: Két helyen is megcsúszott a nyúlgát Budakalásznál Két helyen is megcsúszott a nyúlgát vasárnapra virradóra Budakalásznál, ezért az árvízvédelem kénytelenek volt beavatkozni - közölte a település polgármestere az MTI-vel. Rogán László (Fidesz) elmondta: a Barát-pataknál egy kétméteres szakaszon, míg a Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Központnál (a település mélyen fekvő részén) jelentősebb mértékben megcsúszott a nyúlgát. Több száz homokzsákkal kijavították, megerősítették a gátakat, s még sűrűbben járőröznek, hogy időben észleljék az esetleges szivárgásokat, csúszásokat - tette hozzá. Tájékoztatása szerint éjszakáig még 5-10 centiméternyit emelkedhet a Duna vízszintje Budakalásznál, ahol most 890 centimétert mérnek. A budakalászi védművek 950, illetve 1050 centiméter magasak, s 6-7 kilométer hosszan húzódnak. Mivel a jelenlegi 890 centiméteres vízoszlop 5-10 centiméterrel nőhet éjszakáig, bíznak abban, hogy a város nem kerül veszélybe - közölte a polgármester. 10.48: Baranyában befejeződtek a védekezés előkészületei Baranya megyében befejeződtek a dunai árvízi védekezés előkészületei - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője vasárnap az MTI-t. Sárkány Sándor azt írta: az ideiglenes védművek elkészültek, azoknál a következő napokban figyelőszolgálat tart ellenőrzést. Utalt arra, hogy Baranyában az árvíz szempontjából kritikus pontnak számít Mohács, Újmohács, Sárhát, Dunaszekcső, Kölked, Bár és Homorúd. A hivatalvezető közölte, hogy a Duna jobb partján, Mohácsnál vasárnap reggel másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget, mert a folyó vízállása egy nap alatt 45 centiméterrel emelkedett, s a vízmérce 855 centimétert mutat. Sárkány Sándor kitért arra, hogy Újmohácson kilenc embernek kellett elhagynia úgynevezett lábon álló ártéri nyaralóját, közülük egynek az önkormányzat lakást biztosított. A hivatalvezető hozzátette, hogy vasárnap 35 tűzoltó érkezik Veszprém, Zala, Békés és Csongrád megyéből Baranyába, hogy segítsen a védekezésben. Önkéntesekből sincs hiány, a munkálatokra a megyében több mint 400-an jelentkeztek. Önkéntesként az Emberi Erőforrások Minisztériumának alkalmazottjai is jelezték részvételüket, és adományt ajánlottak fel a védekezőknek, ezt vasárnap délután adják át Dunaszekcsőn. Utóbbi településen a megyei katasztrófavédelem kihelyezett sajtókommunikációs pontot hozott létre, ott az árvíz ideje alatt a az újságírók és a lakosság is tájékozódhat a kialakult helyzetről. Hargitai János, a megyei védelmi bizottság elnöke korábban arról tájékoztatott, hogy a Duna tetőzését Mohácsnál csütörtökre, 950 centiméterre, Dunaszekcsőnél 960 centiméterre várják, a vízmagasság azonban ennél 25 centiméterrel magasabb és alacsonyabb is lehet. A rekordmagasság 984, illetve 992 centiméter. A dunaszekcsői komp szombaton leállt, a mohácsi a tervek szerint vasárnap estig jár, azt követően kishajóval szállítják az utasokat Mohács és a szigeti városrész között. Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere az MTI-hez korábban eljuttatott közleményében azt írta, hogy a várost nem fenyegeti az elöntés veszélye, akkor sem, ha a Duna vízállása némileg meghaladja a 984 centiméteres rekordot. A töltések és a támfalak ennél 1-1,3 méterrel magasabb vízszintnél is megfelelő védelmet nyújtanak. 10.26: Robbanóanyagot találtak a homokban Leányfalunál Egy robbanóanyagot tartalmazó ködgyertyát találtak az árvízi védekezéshez vitt homokban Leányfalunál vasárnap délelőtt - közölte a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-vel. Németh-Zsohár Agnieszka százados tájékoztatása szerint a két kilogrammos magyar gyártmányú pirotechnikai eszköz az árvízi védekezéshez szállított homokból került elő a Móricz Zsigmond úton, egy benzinkút mellett. A töltőállomáson tartózkodó két embernek, illetve a környéken lévőknek el kellett hagyniuk a helyszínt, amelyet négyszáz méteren egy időre le is zártak. A ködgyertyát a tűzszerészek a központi gyűjtőbe vitték - tette hozzá a kommunikációs tiszt. 10.05: OKF: hat megyéből 1200 embert telepítettek ki eddig Hat megye 28 településéről 1200 embert telepítettek ki eddig, és 44 utat kellett lezárni a Duna áradása miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap délelőtt az MTI-vel. A fővárosban eddig 215 embert kellett kitelepíteni, közülük 46-ot a III., negyvenet a IV., 97-et a XIII., kettőt a IX., harmincat pedig a XXI. kerületből. Az OKF közleményében tudatta azt is, hogy a Belügyminisztérium már megkezdte az árvízi károk felmérését azoknál az önkormányzatoknál, ahol a védekezés költsége jelentősen meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit, ezeket a költségeket ezért a vis maior keretből fizetik majd. Az OKF közleménye szerint a Duna áradása miatt öt megyében huszonnégy településrész maradt áramszolgáltatás nélkül, ez 1783 fogyasztói helyet érintett. Komárom-Esztergom megyében négy településen tizenhét fogyasztónál nincs gázszolgáltatás. Két megyében négy településrész maradt vízszolgáltatás nélkül, ami több mint ötezer fogyasztót érint. Hat megyében huszonnyolc településről 1200 embert telepítettek ki, őket önkormányzati befogadóhelyen és lakásokban, valamint rokonoknál helyezték el. Hat megyében 44 út van lezárva, a vámosszabadi határátkelő továbbra is zárva van. Az OKF közleményében kitért arra is: Pest megye egy részén és Budapesten még nem tetőzött a Duna, így "a neheze még hátravan". Az árvízi károk enyhítésére, a védekezés költségére a Belügyminisztérium vis maior keretében több milliárd forintos keret áll az önkormányzatok rendelkezésére - írta az OKF. Az országban nyolc megye 68 településén folyik különféle fokozatú árvízi védekezés. 09.36: Szobnál már tetőzött a Duna Szobnál vasárnap reggel 6 órakor 732 centiméteres rekordvízállásnál tetőzött a Duna - tájékoztatta a Pest megyei város polgármestere az MTI-t. Remitzky Zoltán (független) elmondta, hogy elég erős a gát a településen, így reményeik szerint váratlan esemény már nem lesz. Közlése szerint még szombat reggel kiköltöztették az ártér szélén lévő Rév utca, Park utca, Sport utca és a Széchenyi sétány 64 lakóját, mivel várható volt, hogy ezt a településrészt elönti a Duna (noha a korábbi árvizeknél ez még sohasem történt meg). Az aggály jogos volt, mert az érintett házakba betört a víz, és most 30 centiméter magasan áll - magyarázta a polgármester. Hozzátette: 52-en rokonokhoz, ismerősökhöz mentek, a többieket a helyi Szent László gimnázium és az idősek otthona fogadta be. Szob környékén módosítani kellett az orvosi ügyelet ellátási területén - közölte korábban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel. A dunai árhullám visszaduzzasztó hatása miatt az Ipoly vízszintje is elérheti azt a szintet, hogy Szobról az ügyelet kilenc települést nem tud megközelíteni, ezért a térséget ellátó öt háziorvos megosztva gondoskodik az ügyeletről. Hasonló módon biztosítják a gyógyszertári ügyeletet: a szobi és a vámosmikolai gyógyszertár vezetője is vállalta, hogy telefonon folyamatosan elérhető lesz, és a gyógyszerigényeket kielégíti - írta az ÁNTSZ. 09.26: Katasztrófavédelem: biztosan állnak a gátak Budapesten Biztosan állnak a gátak Budapesten, vasárnapra virradóra sem a Római-partról, sem a Margitszigetről nem érkezett jelentés a nyúlgát hibájáról, megrongálódásról - közölte a Fővárosi Védelmi Bizottság vasárnap az MTI-vel. A Duna vízszintje már mindkét területen elérte a homokzsákokból rakott védvonalat. A fővárosban az éjjel 976-an teljesítettek szolgálatot, köztük tűzoltók, rendőrök, katonák, polgárőrök, illetve a Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei. A margitszigeti, több mint 4000 méter hosszú és a római-parti 3600 méter hosszú árvízi védvonalat állandó járőrszolgálattal, méterről méterre ellenőrzik - áll a közleményben. Hozzáteszik, hogy csurgások, szivárgások előfordultak a mentett oldalon, de ezek nem veszélyeztetik a gát műszaki állapotát. Az elmúlt 12 órában a főváros kiemelt helyszínein továbbra is folyamatosak és tervszerűek az árvíz elleni védekezési munkálatok - hangsúlyozzák. A Duna fővárosi szakaszán reggel nyolc órakor a vízállás 884 centiméter volt - az elmúlt 12 órában 17 centiméterrel nőtt. Az előrejelzésnek megfelelően a vízszint folyamatosan emelkedik, tetőzése vasárnap 18 és 24 óra között várható, minden eddigi vízszintet meghaladóan, 895 centiméternél. A közlés szerint a védekezés építési munkái száz százalékban elkészültek, a védművek hibájáról, megrongálódásáról nem kaptak információt. A korábbi védekezési helyszíneken a gátak ellenőrzése rendszeres, folyamatos. Az I., II. és az V. kerület egyes részeit érintő, szombaton délután hirtelen lezúdult csapadék következtében kialakult veszélyhelyzetet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság beavatkozó egységei elhárították - írják. Az I. és II. kerület Bem rakpart, Batthyány tér és Margit híd közötti, Budapesti Közlekedési Központ által lezárt szakaszokon elrendelték az épületek védelmét. E szerint az épületek Duna felőli homlokzatán, a terepcsatlakozási szint alatt lévő nyílászárókat homokzsákkal kell zárni, a terepcsatlakozási szint alatti helyiségekben szüneteltetni kell a szolgáltató tevékenységet, és tilos azokban tartózkodni. Gondoskodni kell továbbá az épületrészek áramtalanításáról és a lezárt területen parkoló autók elszállításáról - áll a közleményben. Eddig 215 embert kellett kitelepíteni, közülük 46-ot a III., negyvenet a IV., 97-et a XIII., kettőt a IX., harmincat pedig a XXI. kerületből. 09.05: Orbán Viktor a Duna-kanyarban és Budapesten irányítja a védelmi munkálatokat Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Duna-kanyarban és Budapesten irányítja az árvízvédelmi munkálatokat - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t. Havasi Bertalan közlése szerint a Belügyminisztériumban egy vezetői értekezleten várhatóan este kilenc órakor elemzik a helyzetet, amit a miniszterelnök sajtótájékoztatója követ. 08.33: Győrújfalunál már elindult az apadás Apad már a Mosoni-Duna Győrújfalunál; a kora délutáni tetőzés óta csaknem húsz centimétert csökkent a vízszint - közölte a legveszélyeztetettebb szigetközi település polgármestere vasárnap reggel az MTI-vel. "Nem is jó nekünk, ha rögtön 50-60 centit visszahúzódik a víz, hiszen az növeli a suvadás veszélyét. Folyamatosak az átfolyások, folyamatosak a buzgárok, de mindent megoldunk. El kell érnünk a 150-160 centis apadást két napon belül, és akkor vehetünk egy mély lélegzetet" - mondta Nagy Imre Attila (független). A katasztrófavédelem megyei igazgatóságának kora reggeli tájékoztatása szerint Győrújfalunál erősítették, bordázással támasztották meg a gátat, amelyhez egy helikopterrel is hordták a homokzsákokat. 08.32: Vasárnap este tetőzik a Duna a fővárosban Továbbra is 819 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap reggel az MTI-vel, hozzátéve, az előrejelzek szerint a Duna Budapesten vasárnap este 895 centiméter közelében tetőzik, ez 35 centiméterrel haladja meg a 2006-os rekordot. Az OMIT közleménye arra is kitér, hogy a rendkívüli dunai árhullám vasárnap reggel Komárom alatt tetőzött, az előrejelzés szerint Budapesten vasárnap este 895 centiméter közelében tetőzik. Az árhullám szintje Budapest felett mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállás értékét, és várhatóan Budapest alatt is lesznek majd olyan szakaszok, ahol megdől a rekord. 08.21: Orbán: meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggeli esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik. Döntő két nap következik, mert olyan helyen lesz árvízi veszély, ahol a legtöbb ember él, és a legtöbb érték van veszélyben, "tehát most kell még minden erőnket összeszedni" - mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy haláleset továbbra sem történt, senki sem sérült meg, eltűnt emberről nem érkezett bejelentés. A hét elején kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról szólva közölte: a budapesti árvíz levonulásához hét-nyolc napra lesz szükség, ami azt jelenti, hogy június 17-18-án apadhat 650 centiméter alá a Duna vízszintje, és hagyhatja el a víz a rakpartokat. Orbán Viktor elmondta, ezért egyeztetett Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével, hogy a veszélyhelyzet-meghosszabbításhoz szükséges parlamenti döntést készítsék elő, és azt hétfőn hagyja jóvá az Országgyűlés. A keddi kormányülésen pedig döntenek arról, hogy a Budapest alatti folyószakaszokra kell-e veszélyhelyzetet kihirdetni - tette hozzá. Budapesttel kapcsolatban azt is elmondta, hogy most leginkább a Fővárosi Csatornázási Műveken múlik, meg tudják-e védeni a várost, mert nem egyszerűen a vízoszlop magassága jelenti a problémát, hanem a bonyolult közműrendszer is, "amelyen keresztül mindenfajta gondok és bajok történhetnek". Az árhullám tetőzési szintje maximum 895 centiméter lesz Budapesten. A Római-parton a védmű elkészült, a Margitsziget 915 centiméteres vízszintig védett, a szökőkútépítés berendezéseit pedig leszerelték - ismertette. A miniszterelnök szólt arról is, hogy Esztergomban órák óta egy szinten áll a víz, a városban mindenhol megfelelő munkát végeztek, így Esztergom "sérülés nélkül fogja megúszni ezt a példátlanul magas vizet, tehát Esztergom biztonságban van". Hozzáfűzte, Esztergom fölött Komárom szőnyi városrészénél van még egy nehéz Duna-szakasz, de "a jelentésekből az olvasható ki, hogy Szőnyt tartani tudjuk", a kórházat sem kell kitelepíteni. A kritikus pontok közé tartozik a pilismaróti üdülőövezet is, ahol nagy erőkkel védekeznek, de reményeik szerint ezt a területet is meg tudják védeni - mondta. Tájékoztatott arról is, hogy Dunabogdányban nyírségiek és székelyföldiek segítik a munkálatokat. Nehéz küzdelmet kell folytatni a következő egy-két napban, de Nagymaros is megvédhető - jelentette ki a kormányfő a leginkább veszélyeztetett pontokról beszámolva. Győr-Moson-Sopron megyéből csütörtökön, Komáromból pedig pénteken lehet átvezényelni máshová az árvízvédelmi erőket - tette hozzá Orbán Viktor. A kormányfő ismét arra kért mindenkit, tartózkodjon a rémhírterjesztéstől. A tájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta, a honvédség tovább növelte az árvízi védekezésbe bevont erőit, jelenleg 7011 emberrel vesz részt a munkálatokban. Megjegyezte, eddig 857 technikai eszközt vetettek be, két búvárcsoport gátmegerősítést végzett Győrújfalu térségében, a Dunakanyarban pedig - a riasztástól számított egyórás készenlétben - további 700 katona van tartalékban. Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője arról számolt be, hogy 1778 vízügyi dolgozó van a gátakon, a Tiszántúlról és a szolnoki vízügyi igazgatóságról is vezényeltek át szakembereket. 08.13: Ismét betört a víz Nagymaroson, a tetőzést várják Pest megyében Ismét betört a Duna a nagymarosi Váci utcába, ahol a víz három-négy házat kerített körbe, a lakókat kimenekítették - közölte a település polgármestere vasárnap reggel az MTI-vel. Petrovics László (független) elmondta, hogy a vízbetörés a Váci út és a Csillag utca kereszteződésénél történt. A vízzel körbevett házak közül egyet szivattyúzással "tehermentesítettek", a többiből kiköltözték a lakókat. Egy idős asszony hajnalban akkor észlelte a bajt, amikor már ingatlanja falainál állt a víz, őt az egyik rokonához vitték el - tette hozzá a polgármester. Közlése szerint a vízbetörés helyét körbezsákolták, míg az utcák szélén megjelenő buzgároknál 70-90 centiméter magas ellennyomó medencéket alakítottak ki. Az előrejelzések szerint Nagymarosnál már tetőznie kellett volna a Dunának, ám a folyó tovább árad, most 750 centiméternél tart, s nem tudni, mekkora magasságnál "áll meg" - fűzte hozzá Petrovics László. Kitért arra, a település védművénél 170-180 rendvédelmi munkatárs dolgozik most, de már érkeznek a hajnalban pár órás alvásra elvonult helyiek is - mondta a polgármester. Nagymaroson szombatra virradóra szintén a Váci úton tört be a víz, megdőlt az egyik kerítés. Az utcából akkor 30 embert kellett kimenekíteni. A víz által körülzárt Kisorosziban vasárnap délre várják a legmagasabb vízszintet. Molnár Csaba, a település független polgármestere vasárnap reggel az MTI-nek elmondta, hogy dél körülre várják a Duna tetőzését, 886 centiméternél. Kiemelte, hogy az önkormányzati gátak tartanak, bár szivárgásokat több helyen észleltek, de ezeket tudják kezelni. Tájékoztatása szerint hajnalban megérkezett kishajóval Visegrádról a friss pékáru és tej, minden mással el vannak látva a boltjaik. Rendkívüli eseményt nem jelentettek. Szentendréről vasárnap hajnalban 788 centiméteres vízállást jelentettek, a katonák és az önkéntesek egész éjjel dolgoztak. A legnagyobb gond most az Ady Endre úton van a település honlapján olvasható információk szerint. A homokzsákok alatt a víz szivárogni kezdett, ezért ellennyomó medencéket alakítanak ki végig a Dunakorzó északi végénél és a 11-es főút Pap-sziget felé vezető szakaszán. A korzó déli részénél a honvédség újabb megerősítésekkel szüntette meg a parapetfal szivárgásait a P'Art mozi előtt - írták. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap hajnalban azt közölte az MTI-vel, hogy Tahitótfalun, ahol szombaton az első védvonalat (amely mögött 50 lakóingatlan található) a víz átszakította, a második védvonal biztonságos megerősítésén dolgoznak. 07.16: Ausztriában már takarítanak Változatlanul állandó megfigyelés alatt tartották a dunai gátakat a hét végén a Duna szlovák határhoz közeli szakaszán Ausztriában, de már itt is megkezdődött az árvíz utáni takarítás és helyreállítás. Vasárnap reggelre is csak lassan apadt a Duna vízállása Hainburgnál, az osztrák-szlovák határtól tizenöt kilométerre nyugatra, de már itt is megkezdődött az árvíz utáni takarítás és helyreállítás. A vízállás vasárnap kora reggel 625 centiméter volt, öt órával korábban ennél húsz centiméterrel állt magasabban. A település egy részét még korábban elöntötte a Duna és a talajvíz, de a víztömeg továbbterjedését sikerült megakadályozni. A közeli Gänserdnorfnál korábban szintén meggyengült és aggodalmat okozott egy gát, de nem szakadt át. Ausztriában az előző hét végén kezdődtek a rendkívüli áradások az Alpokban, a Sazlach, a Duna és az Inn folyókon. Csütörtöktől az ország minden részében apadtak a folyók. Utolsóként Bécstől keletre kezdődhetett meg az elöntött utak és településrészek rendbetétele. A katonaság szombati közleménye szerint itt ezer katona dolgozott az önkéntes tűzoltókkal és más civilekkel vállvetve a helyreállításban. Az árvíz utáni takarítás mindenhol versenyfutást jelent az idővel, mert ha a házakat elöntő 20-40 centiméteres iszapréteg megszárad, akkor nagyon keményre megköt és még nagyobb károkat okoz a lakóhelyiségekben. Ausztriát az elmúlt évtized legsúlyosabb természeti csapásaként érték a múlt hét végén bekövetkezett heves áradások. A Duna és az Inn legnagyobb vízállása sok helyütt magasabb volt, mint a korábban "az évszázad árvizeként" emlegetett 2002-es áradáskor. A katasztrófának öt halálos áldozata van, két másik embert egy hete eltűntként tartanak nyilván. Az áradásban több kisebb Duna menti település részben víz alá került, így Emmersdorf, Melk, Dürnstein, Kritzendorf és Korneuburg is. Az Alpokban Salzburg, Tirol és Vorarlberg tartományokban a hegyi patakok és sárlavinák, földcsuszamlások okoztak komoly károkat. Ezeken a vidékeken már a hét első felében hozzá tudtak látni a helyreállításhoz, de a közlekedésben még a hét végén is sok helyen voltak fennakadások. A nagyobb osztrák városokban nem okozott jelentős károkat az áradás. Bécsben szerdán tetőzött a Duna, 17 centiméterrel az 2002-es érték felett, de az Új-Duna csatorna jelentős részben mentesítette a folyó bécsi szakaszát az árhullámtól. 07.06: Táton felkészültek a Duna tetőzésére Táton két nap alatt közel két kilométernyi gát készült el gépi munkával, tízezer köbméter, agyagtartalmú talaj beépítésével - mondta el az MTI-nek a település polgármestere. "A védművet emberi erővel, homokzsákokkal is megerősítették, ezért ilyen biztonsággal még soha nem vártuk a tetőzést" - fogalmazott Szenes Lajos (Fidesz-KDNP). A polgármester tájékoztatása szerint az árvízi hírek akkor érték el a községet, amikor a vízügyi igazgatóság beruházásában, EU-s támogatással megkezdődött az Únyi- és a Kenyérmezei-patak visszaduzzasztó hatása elleni töltések építése. Az ÉDUVIZIG rövid idő alatt úgy döntött, hogy arra a társaságra bízza az árvízi védekezést, amely már jelen van területen. A vállalkozás szállítókapacitását megsokszorozva, munkagépeivel két nap alatt tömörített, formára igazított töltést készített, közel kétezer méteren. A védmű végleges kialakításánál 150 katona és 30 logisztikai munkatárs, valamint vízügyi szakemberek is dolgoztak. A munkában a helyi lakosok is részt vettek, a fizikai munka mellett élelmezték résztvevőket. A polgármester elmondta, a most felhasznált anyagmennyiséget a vállalkozó az árvíz után a töltések végleges kiépítéséhez fogja felhasználni. Szenes Lajos hozzátette, kérésére Hende Csaba honvédelmi miniszter elrendelte, hogy a táti védműveket a magyar fejlesztésű robotrepülőgépekkel is figyeljék. 06.40: Fokozott védekezés Esztergomban és Pilismaróton Fokozott védekezés folyt vasárnapra virradó éjszaka Esztergomban és Pilismaróton, az elkészült védműveket erősítették és homokzsákokat töltöttek - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Stolzenberger Klára elmondta: Pilismaróton világítást építettek ki, hogy éjjel is erősíthessék a védvonalat, itt a honvédség erői dolgoznak. A többi érintett településen feltörő vizek megszüntetésével, szivattyúzásokkal, a gátak megtámasztásával és figyelőszolgálattal töltötte az éjszakát a gátakon lévő csaknem 1500 ember. A megyei katasztrófavédelem legfrissebb adatai szerint szombaton Pilismarótról, Nyergesújfaluról és Dunaalmásról 96 embert kellett kitelepíteni, így a korábbi kitelepítésekkel együtt összesen 144 ember várja, hogy az ár elvonultával visszatérhessen otthonába. Ivóvíz-korlátozás van érvényben Pilismaróton, Dömösön és Neszmély bizonyos részein, nincs vezetékes gáz Neszmély, Nyergesújfalu és Koppánymonostor kisebb területein. 06.38: Lassú apadás lesz Győr megyében Lassú apadásra kell számítani a Duna Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, ahol eddig összesen 254 lakót kellett kitelepíteni, és szombaton 182 ezer zsákban 2600 köbméter homokot építettek be a töltésekbe - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap az MTI-vel. Az összegzés szerint Rajkánál már 128, Dunaremeténél 46, Nagybajcsnál 13 centimétert apadt a folyó. Győr-Moson-Sopronban az éjjel 17 településen védekeztek az ár ellen. A legkritikusabb helyzetű részen, Győrújfalunál erősítették, bordázással támasztották a gátat, amelyhez egy helikopterrel is hordták a homokzsákokat. A szintén nehéz helyzetben lévő Mecséren folytatták a bordás megtámasztás kiépítését és kavicsnyomópadkát építettek ki. Dunaszentpálon szombat délelőtt hat szakaszon átszivárgott a töltés, három szakaszon délutánra sikerült megállítani a szivárgást. Zselykepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, a víz elvezetésén és a szivárgások megszüntetésén dolgoztak. Győrzámolyon egy intenzív buzgár keletkezett, amivel jelenleg is küzdenek. Ásványrárón a homokzsáktöltés és a buzgárvédelem folyamatos, helyenként azonban töltésjavítás szükséges. Hédervárnál és Győrladaméron kisebb csorgások vannak, a gátak állapota jó. A tájékoztatás szerint Koroncón a fakadó vizeket tömítették el, valamint megtámasztották a gátat bordás megerősítéssel. Dunaszegen néhány lakóháznál folyik a védekezés, homokzsákokkal védik a megemelkedett vízszint miatt az ingatlanokat. Vámosszabadin - ahol emelni kellett a gát szintjén - és Nagybajcson a buzgárok okoznak további gondot. A védekezésben 4600-nál is többen vettek részt, köztük 2211 önkéntes, 880 katona, a vízügyi szervek 674, a katasztrófavédelem 330 munkatársa. 06.12: Továbbra is három települést nem lehet közúton megközelíteni az árvíz miatt Továbbra is három települést - Pilismarótot, Dömöst és Kisoroszit - nem lehet közúton megközelíteni az árvíz miatt az Utinform vasárnap kora reggeli összesítése szerint. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. honlapján olvasható részletes felsorolás szerint 65 útszakaszon van korlátozás érvényben, ebből 53 a teljes útlezárás, és 12 a félpályás. A közlemény szerint az Utinform szolgálat 6 órai összesítése alapján országosan közel 162 kilométernyi közúton van érvényben teljes vagy félpályás útlezárás. Pest megyében 20, Komárom-Esztergom megyében 19, Győr-Moson-Sopron megyében 5, Bács-Kiskun és Fejér megyében 4-4, míg Tolna megyében 1 útszakaszon van érvényben teljes útzár. Emellett 15 helyszínen van félpályás korlátozás vagy útszűkület. A közlekedők az 1-es, 2-es, 6-os, 10-es, 11-es, 12-es, 14-es, 111-es és 117-es főutakon számíthatnak jelenleg jelentősebb korlátozásokra. A társaság továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy a dunai árvízzel érintett térségekbe csak akkor induljanak el, ha ott laknak vagy a védekezési munkákban vesznek részt. A lezárások felsorolása elérhető ezen a linken!05.47: Komáromnál 3 centimétert apadt a Duna az elmúlt órákban Komáromnál 3 centimétert apadt a Duna az elmúlt órákban, az Országos Műszaki Irányító Törzs legutolsó mérése szerint vasárnap 5 órakor 842 centiméter volt a vízszint, 3 centiméterrel alacsonyabb a szombat 23 órai 845 centis tetőzésnél. A vasárnap 4 órai adatok szerint Esztergomnál 813 centimétert mutatott a vízmérce, 3 centiméterrel kevesebbet, mint egy órával korábban, és egy centiméterrel kevesebbet a szombat 23 órainál. Nagymarosnál a szombat késő estihez képest 5 centiméterrel, 748 centiméterre emelkedett a víz szintje. 04.33: Esztergomnál ingadozva csökken Nagymarosnál még emelkedik a vízszint A Belügyminisztérium vízügyi honlapjának óránként frissülő adatai szerint Esztergomnál vasárnap 4 órakor 813 centiméterre csökkent a Duna vízszintje, szombaton 23 órakor 814 centimétert mértek, a következő órákban 811 centiméterig csökkent a vízszint, majd ismét kissé emelkedett. Az Esztergom feletti szakaszokon mindenütt csökkentek a vízszintek az elmúlt órákban. A tetőzés ezekben az órákban várható Nagymarosnál, ahol 747 centimétert mutatott a mérce vasárnap hajnali 4-kor és 3-kor is, szombat 22 óra óta óránként egy-egy centiméterrel nőtt a vízszint. Szentendrénél 788 centiméter magas a folyó vízszintje, előtte 3 órán keresztül 786 centiméter volt, míg a fővárosnál a legutolsó mérésnél, 4 órakor 881 centiméter volt, éjfél óta óránként egy-két centimétert nőtt. 00.54: Nagybajcsnál 7 centimétert apadt a Duna az elmúlt órákban Nagybajcsnál 7 centimétert apadt a Duna az elmúlt négy órában, az Országos Műszaki Irányító Törzs legutolsó mérése szerint szombaton 23 órakor 887 centiméter volt a vízszint, 20 centiméterrel alacsonyabb a hajnali tetőzésnél, de még 15 centiméterrel magasabban az eddigi legnagyobb, 2002-ben mért szintnél. A szombat 23 órai adatok szerint Komáromban továbbra is a tetőzési, 845 centimétert mutatta a vízmérce. Budapesten 5 centiméterrel 874 centiméterre nőtt a vízszint, Esztergomban 810 centiméterre, Nagymarosnál pedig 745 centiméterre, a várt tetőzési szintre. Továbbra is 818,9 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. Rendkívüli védekezés van 191,2 kilométeren, Győr-Moson-Sopron megye területén a Duna-menti és Mosoni-Duna-menti, Komárom-Esztergom megye és Pest megye Budapest feletti területén a Duna-menti állami védvonalakon. Harmadfokú védekezés van 151,9 kilométeren a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Adonyig, a bal parton a Tassi zsilipet is beleértve Tassig, a Rába Győr-árpási, Győr-koroncói szakaszán, a Marcal Győr-koroncói, valamint a Koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán. Másodfokú védekezés van 238 kilométeren a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Dunaföldvártól Bátáig, a bal parton Tasstól a déli országhatárig. Elsőfokú a védekezés 237,8 kilométeren a Dunán a jobb parton Mohács alatt a déli országhatárig, a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok - Sióagárd között, a Zagyva középső szakaszán.

Június 8., szombat:

23.51: Tetőzött a Duna Komáromnál A Duna Komáromnál 845 centiméteren tetőzött, az apadás az éjszakai órákban indulhat meg - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton éjjel az MTI-t. Stolzenberger Klára elmondta, a kora délutáni óráktól este 11 óráig 845 centiméteren állt a vízszint. Tájékoztatása szerint Szombaton Pilismarót, Nyergesújfalu és Dunaalmás településekről 77 embert kellett kitelepíteni, őket rokonoknál helyezték el. Komárom-Esztergom megyében a gátakon jelenleg több mint 2500 ember dolgozik, gátat erősítenek, vagy figyelőszolgálatot látnak el. 19.45 Újabb 260 katona indult el délután a Bocskai-dandártól Szombat délután 240-en indultak el az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni Kossuth laktanyájából. Hódmezővásárhelyről további 20 fő csatlakozik majd a csoporthoz, hogy végül az Altiszti Akadémia csobánkai bázisán elfoglalják ideiglenes szálláshelyeiket, s érkezés után azonnal a gátakra induljanak. Ők innen látják el a következő napokban a Duna-kanyar védelmét. A Bocskai-dandár több mint 1700 katonája Győr, Győrújfalu, Győrzámoly, Tát, Ásványráró, Esztergom, Szentendre, Koroncó és Dunaszentpál településeken végzi a katasztrófa-elhárítási feladatokat. Az alakulat 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának harci búvárai a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred búváraival Győrújfalunál folyamatosan építik a víz alatt az új védvonalat, hogy a Duna vize ne öntse el a térséget. A dandár egészségügyi szakaemberei az 1500 fő befogadására alkalmas ideiglenesen kialakított bázison Kalocsán, a segélyhelyen állnak készenlétben, az élelmezési ellátó raj pedig Szentendrén végzi majd a katonák étkeztetését.
indulas1
18.05 A 107-es telefonon érdeklődhetnek az autósok az elszállított kocsikról A rendőrség ingyenesen hívható 107-es telefonszámán, valamint a Budapest Főváros Közterület Felügyelete, Fővárosi Ügyelet és Információs Központ számán (06-1-301-7500) érdeklődhetnek azok, akiknek az autóját Budapesten az árvízi munkálatok miatt elszállították - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton. A rendőrség közleményében azt írta, hogy az alábbi webcímen is tájékozódhatnak az autósok: http://www.bfkf.hu/elszallitott-jarmuvek 17.10 Adománygyűjtő pontokat hozott létre a Magyar Vöröskereszt Adománygyűjtő pontokat hozott létre a Magyar Vöröskereszt az árvíz által érintett megyékben - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a humanitárius szervezet várja a lakossági és céges felajánlásokat. Elsősorban tartós élelmiszerre, ásványvízre, kávéra, tisztító és tisztálkodási szerekre, takarókra, hálózsákokra, szúnyogriasztóra és naptejre van a legnagyobb szükség - írják. A gyűjtőpontok pontos helyszíne és nyitva tartása a www.voroskereszt.hu oldalon megtekinthető, bővebb információ az adomany@voroskereszt.hu e-mailcímen kérhető. A Vöröskereszt tájékoztatása szerint az elmúlt négy napban 15 ezer embernek segítettek az árvízzel érintett megyékben. Közölték, az árvízi védekezésben és a védekezésben részt vevők ellátásában a szervezet 200 munkatársa és több mint 1700 önkéntese vett részt. 15.40 Orbán: Pilismarót a következő veszélyes pont Eddig 972 embert kellett kitelepíteni otthonából, hajnalig több mint 5,8 millió homokzsákot építettek be a gátakba, ebből 1,9 milliónál is többet pénteken éjszaka használtak fel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak szombat délelőtt Győrújfalu határában. "Komárom és Esztergom rendben van, ott nagyobb bajra nem számítunk" - jelentette ki. Hozzátette: a következő veszélyes pont Pilismarót. Orbán Viktor megjegyezte, "eddig jól állunk, mert embert még nem veszítettünk, és súlyosabb fizikai sérülés sem történt", a gát pedig egyelőre se nem szakadt át, se nem sérült meg olyan súlyosan, hogy onnan az egységeknek le kellett volna vonulniuk. Nem sokkal később Pergel István, Pilismarót polgármestere bejelentette: a településén elrendelték az üdülőövezet kitelepítését, 83 embernek kell elhagynia a területet. A vízállás 797 centiméter, az üdülőterületen a telefonszolgáltatás 650 centiméternél, az áramellátás 670 centiméternél megszűnt. Az ORFK nem sokkal kettő óra előtt jelezte, hogy a kitelepítést befejezték, a visszamaradó vagyon- és értéktárgyak megóvását a rendőrség fokozottan és folyamatosan ellenőrzi. A településen szombaton negyed kettőtől 15 rendőr teljesít folyamatos szolgálatot. Kitértek arra is, hogy a pénteken kitelepített Győrújfalun és közvetlen térségében 223 rendőr garantálja a lakosság visszamaradt vagyon- és értéktárgyainak megóvását. Az Országos Műszaki Irányító Törzs nem sokkal dél után azt közölte: összesen 818,9 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának szombati, 12.30 órai összesítése alapján több mint 152 kilométernyi fő- és mellékúton kellett forgalomkorlátozást bevezetni. Országos közúton továbbra sem közelíthető meg Kisoroszi, Pilismarót és Dömös. A szombat délután 2 órai adatok szerint Budapesten meghaladta a Duna vízszintje a 2006-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket. A folyó vízszintje délután három órára elérte a 863 centimétert a fővárosban a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint. Tarlós István, Budapest főpolgármestere szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: a legfrissebb előrejelzések szerint 9 méter alatt marad a Duna vízszintje a tetőzéskor, a főváros minden jel szerint megvédhető. Tájékoztatása szerint az észak-budai régióban száz katona, ötven katasztrófavédelmi és ötven csatornázási szakember dolgozik, a Római-parton befejezték a védmű talpának megerősítését, kisebb szivárgások vannak, de katasztrófától nem kell tartani. Tarlós István közölte, hogy hétfőig a Lánchídon és annak két hídfőjében, valamint a Margit hídon kikapcsolják a köz- és díszkivilágítást, a Királyok útján viszont hétfőig folyamatosan működni fognak a köztéri lámpák. Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: komoly bajra nem kell számítani Budapesten a dunai árhullám miatt, de a katasztrófavédelem minden eshetőségre felkészült. Mint elmondta: úgy tűnik, hogy a Dunát a mederben és az ártéren belül tudják tartani. A kőbányai Hungexpo 6 ezer négyzetméteres D pavilonja 800, míg a 20 ezer négyzetméteres A pavilonja akár 4000 ember befogadására alkalmas. A területen - szükség esetén - csaknem 15 ezer embert is el tudnak helyezni - tette hozzá Pesti Imre. Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke a szentendrei árvízvédelmi fal mellett tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: lezárták a 11-es főút Budakalásztól északra vezető szakaszát szombat délután, mert a térségbe induló nagy számú kiránduló jelentősen megnehezíti az ott dolgozók védelmi munkálatait. Közölte: a 11-es főút Budakalászig járható, utána teljesen le van zárva, csak az ott lakók mehetnek be. Fejér megye hét, árvízzel érintett településéből négynél a várható legmagasabb vízállás szintje fölött elkészültek a védművek, Kisapostagon, Kulcson és Ercsiben tart még a munka. 15.00 Tarlós: 9 méter alatt marad a vízszint, megvédhető Budapest Budapesten a legfrissebb előrejelzések szerint 9 méter alatt marad a Duna vízszintje a tetőzéskor, a főváros minden jel szerint megvédhető - mondta Tarlós István főpolgármester szombati sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint az észak-budai régióban száz katona, ötven katasztrófavédelmi és ötven csatornázási szakember dolgozik, a Római-parton befejezték a védmű talpának megerősítését, kisebb szivárgások vannak, de katasztrófától nem kell tartani. Jelezte, hogy a sajtótájékoztatóval egy időben érte el a Duna a 2006-os rekord vízszintet, a 860 centiméteres értéket. Tarlós István közölte, hogy a Lánchídon és annak két hídfőjében, valamint a Margit hídon kikapcsolják a köz- és díszkivilágítást, a Királyok útján viszont hétfőig folyamatosan működni fognak a köztéri lámpák. A további intézkedéseket sorolva a főpolgármester beszámolt arról, hogy a Margitszigeten befejeződött a védelem kiépítése, kisebb csorgások jelentkeznek, de ezek kezelhetőek, a sziget védelme megoldott. A Margit híd budai hídfőjének térségében a HÉV-aluljáró födémjét ötven busszal és kukásautóval leterhelték, hogy elkerüljék a födém megemelkedését, amelyet az árvíz okozna. Az alagútban a peron magasságáig a pályát vízzel töltik fel. Tudatta azt is, hogy akiknek elszállították az autóját a helyszínről a munkálatok miatt, a 107-es telefonszámon kérhetnek felvilágosítást. A főpolgármester elmondta, a Palatinus strandnál egy régi csatornán keresztül folyik a víz és buzgárosodás jelentkezik, ellennyomó medencét kellett építeni, de veszélyhelyzet nincs. A Lukács fürdőnél szintén egy régi csatornán keresztül folyik a víz, a csatornázási művek egy szivattyúházat telepít a helyszínre és a vizet a Dunába visszavezetik. Ha erre találnak alkalmas szennyvízelvezető csatornát, akkor azon keresztül, ha nem, akkor a HÉV vágányain keresztül vezetik el a csöveket, ebben az esetben a HÉV-szerelvények csak az Árpád hídig közlekednek majd. A szentendrei és a csepeli HÉV vonalán a pálya egy részét eláraszthatja a víz a Tímár utcánál és a Haller utcánál, ha erre sor kerül, akkor a szerelvények rövidített útvonalon fognak közlekedni. 14.10 Ezer elítélt segített eddig a gátépítésben, homokzsák-töltésben Több mint ezer elítélt vett részt eddig a rendkívüli árvízi védekezésben az elmúlt napokban, többségük a gátak megerősítésében, magasításában segített, mások homokzsákokat töltöttek az intézetekben - közölte az MTI érdeklődésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda-vezetője szombaton. Szalai Tímea elmondta, az ország 13 büntetés-végrehajtási intézetéből a dunai gátakra érkezett elítéltek őrzését 150 felügyelő biztosította. Jelezte: a fogvatartottak önként jelentkeztek, és munkájukért sem díjazást, sem kedvezményt nem kapnak. Tájékoztatása szerint eddig 700 fogvatartott dolgozott a gátakon, a legtöbben Nagymaros, Kismaros, Vác, Budapest, Dunaújváros térségében. Hozzátette: minden Duna-menti börtön részt vesz a hozzá közel eső területek megvédésében. Szabó Tímea közölte azt is, a börtönökben 300 elítélt már több tízezer homokzsákot töltött meg, így segítve a védekezést. Elmondta, a büntetés-végrehajtás szolgálaton kívüli munkatársai is - önkéntesként - részt vesznek az árvízi védekezésben. Közölte, a börtönök és a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságai gépjárművekkel, matracokkal, valamint élelmiszerrel segítik az árvízi védekezésben résztvevők munkáját. Kitért arra is, hogy az elítélteket foglalkoztató baracskai Annamajori Kft. szombaton 800 pogácsát, 200 kenyérlángost és 130 kenyeret, míg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet 900 szendvicset szállított a gátakhoz. Jelenleg közel 250 fogvatartott dolgozik a börtönökön kívül, akik munkára önként jelentkeztek. 13.40 Dombtetőre menekültek az állatok Ausztriában Az ausztriai Tulln térségében, egy tájvédelmi körzetben alig pár négyzetméternyi helyen zsúfolódott össze több tucat őz: az állatoknak ez a dombtető jelentette az utolsó menedéket az áradás elől - írja a News-Round magazin. Mentésüket már megkezdték, problémát jelent azonban, hogy az ijedt állatok inkább a vízbe vetik magukat a befogás elől menekülve.
animals-in-distress-these-deer-are-caught-by-the-flood
A képen egy őzgidát ment ki egy tűzoltó az áradás sújtotta területről Ausztriában. A nagyobb vadak mellett kisebb állatokat, sündisznókat és macskákat is folyamatosan hoznak ki a kiömlött Duna árteréből.
animals-in-distress-these-deer-are-caught-by-the-flood1
13.20 Újabb telefonszámok a felajánlások fogadásához Újabb telefonvonalakat állítottak szolgálatba az árvízi helyzettel kapcsolatos tájékoztatásra, az önkéntesek és a felajánlások koordinálására a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon - közölték szombaton az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint továbbra is él a 96/529-539 és a 96/515-729 vonal, de üzembe állítják emellett a 30/300-9103 és a 20 239-8456 számot is. Előbbin Báner Attila tűzoltó alezredes, utóbbin Horváth Gergely tűzoltó főhadnagy érhető el. Jelezték: továbbra is várják mindazon önkéntesek jelentkezését, akik az árvízi védekezési munkálatokban, szállítási feladatokban, illetve egyéb logisztikai feladatokban szeretnének részt venni. Kérik egyben, hogy a jelentkezők elérhetőségeik, adataik mellett azt is közöljék, hogy milyen időtartamra vállalnának feladatot, illetve hogy vannak-e a védekezéshez szükséges eszközeik. Emlékeztettek arra is: a munkákat koordináló Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság www.gyor.katasztrofavedelem.hu cím alatt elérhető honlapjáról a http://gyor.katasztrofavedelem.hu/index.php?subpage=2&subpage1=9999 linkről azonnal megjelennek az árvízi információk. Azt is kérik az önkéntesektől, hogy hozzanak magukkal védőkesztyűt, esőkabátot, lehetőség szerint gumicsizmát, és aki több napos munkavégzésre készül, a szükséges szállásról lehetőség szerint előre gondoskodjon. Várják az árvízkárosultak és a védekezésben résztvevők javára felajánlott tárgyi adományok bejelentését is, gondolva a szabadtéri munkák során jól alkalmazható naptejre, szúnyogriasztóra. 12.45 Kacsák a Lánchídnál Kacsák úszkálnak az áradó Duna a Lánchíd pesti hídfőjénél június 8-án. A híd pesti végét már csak csónakkal lehet megközelíteni, a Duna tetőzése pedig még mindig távol van. Fotó: Kallos Bea (MTI)
Árvíz - Áradás Budapesten
12.20 Több mint 800 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Jelenleg 818,9 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon - közölte szombat délben az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-vel. Rendkívüli védekezés van 191,2 kilométeren, Győr-Moson-Sopron megye területén a Duna-menti és Mosoni-Duna-menti, Komárom-Esztergom megye és Pest megye Budapest feletti területén a Duna-menti állami védvonalakon. Harmadfokú védekezés van 151,9 kilométeren a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Adonyig, a bal parton a Tassi zsilipet is beleértve Tassig, a Rába Győr-árpási, Győr-koroncói szakaszán, a Marcal Győr-koroncói, valamint a Koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán. Másodfokú védekezés van 238 kilométeren a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Dunaföldvártól Bátáig, a bal parton Tasstól a déli országhatárig. Elsőfokú a védekezés 237,8 kilométeren a Dunán a jobb parton Mohács alatt a déli országhatárig, a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok - Sióagárd között, a Zagyva középső szakaszán. Az OMIT közleménye arra is kitér, hogy biztonsági okokból a vízügyi szakemberek bezárják a győri körtöltést. Győr város árvízvédelmi rendszere a folyó elöntésétől közvetlenül védő árvízvédelmi fővédvonalból és a várost az öblözet felől körülölelő lokalizációra alkalmas árvízvédelmi műből áll. A várost az öblözet felől védő töltést az 1954-es árvíz után építették meg, számítva arra az eshetőségre, ha valamelyik folyó melletti fővédvonali töltés elszakadna és a kitörő víz megindulna a város irányába. Ezekben az esetekben az úgynevezett lokalizációs töltések védik meg a várost. Amikor a települést nem fenyegeti rendkívüli árvíz, ez a körtöltés a keresztező közlekedési utaknál nyitott, nincs lezárva. Lezárás esetén, a forgalom ezeken az utakon megszűnik, és az út fölött is a biztonságos védelemhez szükséges töltésszakaszt alakítanak ki. Az ilyen nyílásokat "kulisszanyílásnak" nevezik. Egy feltételezett szakítás esetén az érintett lokalizációs körtöltésen, 8 kulisszanyílást nyitnak meg. A teljes biztonság megteremtése érdekében a szakemberek felkészültek arra az esetre is, hogy a Mosoni-Duna bal partján töltésszakadás lép fel. A feltételezett helyen történő szakadás esetén 4-5 óra áll rendelkezésre arra, hogy a Győrt védő körtöltés nyitott szakaszait is bezárják. A vízügyi szakemberek az ehhez szükséges szállítóeszközök és anyag biztosítását megkezdték. Az elzáráshoz szükséges anyagot a kulisszanyílások mellett deponálják. A kulisszanyílás lezárása, a deponált anyag beépítése szükség esetén, a védelemvezetés külön utasítására történik. A területi feladatokat összefogó műszaki koordinátorok folyamatosan ellenőrzik a védelmi képességet érintő kivitelezéseket a Szigetköz, Komárom-Esztergom, a Dunakanyar, Szentendre és Budapest térségében. A védekezés támogatására az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője öt alföldi, a dunai árhullámban nem érintett vízügyi igazgatót szombaton a Duna védvonalaihoz rendelt, hogy a műszaki irányítók és a védekezésben résztvevők munkáját vezessék. 11.50 Árvízhelyzet Győrben Épület a megáradt Rába folyó által elárasztott területen, Győr belvárosában 2013. június 7-én. Fotó: Krizsán Csaba (MTI)
Árvíz - Áradás Gyõrben
11.10 Lopják a homokzsákokat Almásfüzitőnél Homokzsákokat lopott el Almásfüzitőnél az árvízi védekezéssel érintett területről két nő pénteken este - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-t. A rendőrség mindkét elkövetőt elfogta, őrizetbe vette, és gyorsított eljárásban kezdeményezik bíróság elé állításukat. Az eltulajdonított 55 zsákot visszaszállították eredeti helyére - tette hozzá Racsné Galambos Gréta. 10.50 Árvízvédelmi rádiót indít a közmédia ÁRvíz FM néven árvízvédelmi rádiót indít vasárnap reggel 8 órától a közmédia. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártásában készülő műsorok a nap 24 órájában hallhatók lesznek - közölte az új csatorna vezetője az MTI-vel. Tóth Tamás Antal elmondta, a rádió a korábbi Neo FM frekvenciáin sugároz majd, így Budapesten például a 100.8 MHz-es frekvencián lesz fogható. Tájékoztatása szerint a rádió a tervek szerint 30 napig sugározza majd adását. A műsorokat a közmédia munkatársai gyártják, illetve azok alapvetően a közmédia híreire épülnek. Tóth Tamás Antal arról beszélt, a csatornán folyamatosan tudósítanak majd az árvízi védekezésről. "A rádió nonstop nyomon követi az eseményeket, élő műsorvezetéssel, helyszíni tudósításokkal" - mondta az árvízvédelmi rádió vezetője, hozzátéve: a szervezési munkák és a menetrend kialakítása jelenleg is tart. 10.20 Orbán: a legfontosabb, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe A miniszterelnök szerint a következő két nap lesz a legnagyobb próbatétel az árvízi védekezésben részt vevőknek, "most jön a neheze". Orbán Viktor szombat reggeli győri sajtótájékoztatóján kiemelte: továbbra is az a legfontosabb, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe. "Ekkora vízzel még nem volt dolgunk, biztosra kell menni", ezért a gátszakadás legkisebb veszélye esetén a következő napokban is kitelepítik a környékbeli települések lakosságát, ahogy ez Győrújfaluban történt pénteken - jelentette ki. Továbbra is az a parancs van érvényben, hogy "gátat nem adunk fel (...) megvédjük a legnehezebb szakaszokat is" - mondta a kormányfő, hozzátéve: Győrújfalu kiürítése bizonyíték arra, hogy mindenkit kihoznak a veszélybe jutott településekről. Megerősítette, hogy a kitelepítéseket, ha lehet, továbbra is nappal hajtják végre. Azt kérte, ha bárhol kitelepítést rendelnek el, fegyelmezetten vegyék tudomásul, hajtsák végre az emberek. A miniszterelnök közölte: egyetlen másik magyarországi folyón sincs áradás, így minden erőt a Duna mellé összpontosíthatnak. A következő 2-3 napban nem várható a dunai árhullámot befolyásoló csapadék, így a védekezés kedvező körülmények között folytatódhat. Nagybajcsnál 907 centiméteren tetőzött a Duna, ez 35 centiméterrel magasabb az eddigi rekordnál. Komáromnál éjszaka 840 centiméteren lehet tetőzés, míg Budapesten hétfő hajnalban várják a legmagasabb vízszintet. A fővárosban legalább 885 centiméteres vízállás várható, de 10-20 centiméteres eltérés elképzelhető - ismertette a miniszterelnök. Megjegyezte: mivel az árhullám átlépte az államhatárt, "már miénk a víz, következésképpen most már a saját méréseinkből dolgozunk". Orbán Viktor elmondta: eddig egy kisebb értékű lopás történt az árvízi védekezés során, az elkövetőt elkapták, valamint lefogtak két, "nagy valószínűséggel elmebeteg" rémhírterjesztőt is. A gátakon ezt leszámítva semmilyen rendbontás nem volt. Tizenötezren vesznek részt az árvízi védekezésben, Győrújfalu határában 543-an dolgoztak éjszaka is, míg Pilismarót környékén rohammunkában kellett egy hiányzó gátszakaszt megépíteni, illetve egy alacsony védművet megerősíteni, ez hajnalra sikerült. A munkában helyiek, az Alföldről átvezényeltek és háromszázötven roma önkéntes is részt vett éjszaka - tette hozzá a kormányfő. Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: 4670 katona vesz részt az árvízi védekezésben. 9.50 Újabb 500 katona és önkéntes indult el éjjel a Bocskai-dandártól Pénteken éjjel Debrecenből 300, Hódmezővásárhelyről 100 katona indult el Koroncóra és Dunaszentpálra, ahol ma reggel kapcsolódtak be a katasztrófa-elhárítási feladatokba. Hajnalban az önkéntes tartalékosok is elindultak – összesen mintegy nyolcvanan – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár két helyőrségéből Kalocsa felé. Innen egy mobil operatív csoport irányítja majd a Budapesttől délre fekvő területek védekezési munkálatait. Az a több mint 900 bocskais katona - közöttük a harci búvárokkal -, aki már kedd óta folyamatosan dolgozik az árvíz sújtotta részeken, jelenleg is Győr, Győrújfalu, Győrzámoly, Tát és Ásványráró és Esztergom településeken erősíti és építi a gátakat. Így már csaknem 1500 katonájával vesz részt az árvízi védekezésben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár. 8.30 Tovább apadt a Duna Ausztriában, teljes erővel folyik a helyreállítás Az apadó dunai vízállás mellett már csaknem mindenhol az árvíz utáni helyreállításra összpontosítottak szombaton Ausztriában. Az árvíz utáni takarítás az érintett ausztriai településeken mindenhol versenyfutást jelent az idővel, mert ha a házakat elöntő 20-40 centiméteres iszapréteg megszárad, akkor nagyon keményre megköt, és még nagyobb károkat okoz a lakóhelyiségekben. A tönkrement berendezési tárgyak elszállításán, az iszap eltávolításán munkálkodtak Schärdingben, Melkben, Emmersdorfban, Weissenkirchenben és lejjebb a Dunán Klosterneuburgban és Kritzendorfban is. A Duna Bécstől keletre eső szakaszán, a szlovák határhoz közeli vidéken csak lassan apad a víz, itt a szivattyúzás volt a legsürgősebb feladat szombaton is. A közel húszezer tűzoltó mellett péntek óta összesen háromezer katona dolgozott a helyreállításon az országban, ebből ezerötszázan a dunai árvíztől leginkább sújtott Alsó-Ausztria tartományban. A lakossági összefogás ereje is megmutatkozott: már hétfő óta folyamatosan érkeztek az önkéntes segítők, de a hét második felében újabb százak jelentkeztek az interneten és a helyi újságokban közzétett felhívásokra. Az osztrák televízió és a segélyszervezetek közös felhívására öt nap alatt 4,2 millió adomány gyűlt össze. Eközben egy vízi erőmű üzemeltetőjét érte bírálat néhány Linz környéki településen a Duna mellett. Hagenauban és Waldingban a televíziónak nyilatkozva többen úgy vélekedtek, hogy a közeli nagyváros, Linz megóvása érdekében kellett víz alá kerülnie falvaiknak, s ha erről időben tájékoztatták volna őket, akkor kevesebb kárt kellett volna elszenvedniük. Walding polgármestere a sajtónak azt mondta, hogy pert fontolgat ismeretlen tettes ellen. A Verbund energiavállalat közleményben válaszolt a vádakra. "A Verbund minden törvényi előírást betartott" az árvíz során - írták. Ausztriát az elmúlt évtized legsúlyosabb természeti csapásaként érték a múlt hét végén bekövetkezett heves áradások. A Duna és az Inn legmagasabb vízállása sok helyütt magasabb volt, mint a korábban "az évszázad árvizeként" emlegetett 2002-es árvízkor. A katasztrófának öt halálos áldozata van, két másik embert egy hete eltűntként tartanak nyilván. Az Alpokban, Salzburg, Tirol és Vorarlberg tartományokban a hegyi patakok és sárlavinák, földcsuszamlások okoztak komoly károkat. Ezeken a vidékeken már a hét első felében hozzá tudtak látni a helyreállításhoz, de a közlekedésben még sok helyen vannak fennakadások. A nagyobb osztrák városokban nem okozott jelentős károkat az áradás. Bécsben szerdán tetőzött a Duna 17 centiméterrel az 2002-es maximális érték felett, de az Új-Duna csatorna jelentős részben mentesítette a folyó bécsi szakaszát az árhullámtól. 7.00 A fővárosban emelkedett legtöbbet a vízszint az elmúlt órákban Az elmúlt négy órában Budapesten emelkedett legnagyobb mértékben, 13 centiméterrel a Duna vízszintje, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) közleménye szerint szombaton hajnalban 4 órakor 841 centimétert mértek, a tetőzést hétfő hajnalra várják 885 centiméterrel. Nagybajcsnál csak 1 centimétert emelkedett a szint, a Győr-Moson-Sopron megyei településen szombat hajnalra várják a tetőzést 910 centiméteren. Az OMIT közleménye szerint szombaton hajnalban Komáromnál 836 centiméter, Esztergomnál 788 centiméter, Nagymarosnál 711 centiméter magas volt a vízszint. A védekezésben önkéntes tűzoltók is részt vesznek, Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy összesen mintegy 3,5 ezren. Az árvíz által nem veszélyeztetett megyékből a Duna menti településekre csoportosították át az önkénteseket, akik hétvégén biztosan részt vesznek a védekezésben, de valószínűleg tovább is maradnak, ha szükség lesz a munkájukra - tette hozzá. 6.30 Csongrád megyeiek a védekezésbenSzatmári Imre tűzoltó ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Komárom-Esztergom megyében a helyszínen koordinálja a felkészülést az esetleges kitelepítésekhez kapcsolódóan. Az előkészületek mellett amennyiben sor kerül kitelepítésre, feladata lesz annak folyamatos felügyelete és irányítása. Munkája során egyeztet a települések polgármestereivel, a védekezés és a védelmi igazgatás vezetőivel a társszervek és egyéb résztvevők képviselőivel. A kockázati helyszínek ellenőrizésén túl ha a helyzet úgy kívánja, az operatív irányítást ellátja. Ménesi Zoltán százados, a Szegedi Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi felügyelője a Duna teljes szakaszán a kitelepítést szervező munkacsoportba került beosztásra, míg Kalmár Károly alezredes és Dudás László őrnagy a Szentesi és a Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelői az operatív törzsben összekötői feladatot látnak el Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék vonatkozásában. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság további hat tisztje Pest megyében, Verőce, Vác és Zebegény körzetében vesz részt a települések védekezési munkálatainak irányításában. Ménesi Zoltán százados az eddig elvégzett feladataikról elmondta: a Duna teljes magyarországi szakaszán fekvő települések kitelepítési terveit aktualizálták és ellenőrizték, hogy az azokban szereplő erők, eszközök valóban, befogadó helyek rendelkezésre állnak-e.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.