Egyetem

„A” professzorra, Szőkefalvi-Nagy Béla matematikusra emlékeznek Szegeden

„A” professzorra, Szőkefalvi-Nagy Béla matematikusra emlékeznek Szegeden

2013. június 24., hétfő
„A” professzorra, Szőkefalvi-Nagy Béla matematikusra emlékeznek Szegeden
SZS20130624_szokefalvi_nagy_bela_jubileumi_konferencia_002

Egykori tanítványa, Pálinkás József, az MTA elnöke azt mondta: az egyetemi tanár képét a száz éve született matematikusról kellene mintázni.

Ötnapos konferencia kezdődött hétfőn Szegeden, a SZAB-székházban az egyetem egykori legendás matematikusa, a száz esztendővel ezelőtt született

Szőkefalvi-Nagy Béla

emlékére. A résztvevőket Krisztin Tibor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének vezetője köszöntötte, aki elmondta, Szőkefalvi-Nagy Béla (1913-1998) több mint hatvan éven keresztül alkotott itt.

Szabó Gábor

akadémikus, az SZTE rektora kiemelte, a szegedi universitas mint kutatóegyetem ma is arra törekszik, hogy kövesse a legendás matematikusprofesszor által meghatározott utat. Örömhírként közölte, hogy az önkormányzat közreműködésével az idei évtől Szeged egyik kis, belvárosi, egyetemközeli utcája Szőkefalvi-Nagy Béla nevét viseli. Az egykori tanítvány,

Pálinkás József

, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a 20. század egyik legnagyobb formátumú magyar matematikusának nevezte Szőkefalvi-Nagy Bélát. Páratlan tudású, felejthetetlen személyiségként, elbűvölő tanáregyéniségként mutatta őt be a közönségnek. Megtudtuk, éppen 40 évvel ezelőtt találkozott először személyesen a professzorral, aki akkor volt 60 esztendős, mint most az MTA-elnöke.

Nem volt az államszocializmus barátja, mégis kijárt neki a tisztelet

„Egyike volt azon professzoroknak, akiket egyetemistaként szinte az első pillanattól a legnagyobbra tartottunk. Fantasztikus előadásait a táblára is rögzítette, ezeket szinte le lehetett volna fényképezni és kiadni, olyan tisztasággal, erővel, csodálatosan tudott tanítani. Nem véletlen, hiszen ilyen mélységben ismerte a tárgyat, a matematikát. Ugyanakkor nagy formátumú ember is volt, nemcsak kitűnő matematikus, hanem olyan kisugárzású pedagógus, aki alakította környezetét 1945-ben lett az MTA tagja, 1947-ben nevezték ki professzorrá, majd az 1950-es, 60-as éveket is Magyarországon tanította és dolgozta végig annak ellenére, hogy nem számított az akkori rendszer barátjának. Ennek ellenére még más nézeteket valló munkatársai is megadták a professzornak azt a tiszteletet, ami – mondjuk ki – kijárt neki. Nem kellett, hogy megkövetelje a tekintélyt, megkapta azt a kollégáktól” – emlékezett vissza Pálinkás József.

SZS20130624_szokefalvi_nagy_bela_jubileumi_konferencia_001

Műveltsége is hazafisága is példát mutathat

Mit tanulhatnának Szőkefalvi-Nagy Bélától a mai hallgatók? Az MTA elnöke szerint egyrészt rengeteget és kitartóan dolgozni, másrészt elmélyültséget, harmadrészt pedig műveltséget, hiszen híres volt irodalmi, történelmi ismereteiről, zeneszeretetéről, a magyar kultúra iránti elkötelezettségéről, s hazafisága is példát mutathat. De nemcsak a diákok, hanem a 21. század egyetemi oktatói számára is mércét jelent a munkássága. „Szőkefalvi-Nagy Béla esetében nem fordulhatott elő, hogy elmarad egy óra, vagy készületlenül jön be tanítani. Elképzelhetetlennek számított az is, hogy a vizsgán ne kérdezze végig az anyagot, ne győződjön meg róla, hogy a diák milyen érdemjegyet érdemel. Aki Szőkefalvi-Nagy Bélánál kettest kapott, az tisztában lehetett vele, kettesre tudja az anyagot, aki ötöst, biztos lehetett benne, meg is érdemli a jelest. Számomra ő az egyetemi tanár ideáltipikus esete, ha képet kellene rajzolni az egyetemi tanárról, nem szavakban megfogalmazni, az ő képét tudnám odarajzolni” – vallotta Pálinkás József. Az egészen péntekig tartó nemzetközi konferenciára a világ minden tájáról – így többek között az Amerikai Egyesült Államokból, Brazíliából, Indiából, Lengyelországból, Romániából, Angliából, Franciaországból, Spanyolországból, Portugáliából, Németországból – érkeztek a matematikusok, összesen mintegy hetvenen. A szakmai fórum központi témája a funkcionálanalízis. A matematika ezen területén alkotott Szőkefalvi-Nagy Béla, aki Ciprian Foias román származású amerikai matematikussal közösen dolgozta ki a Hilbert-térbeli kontrakciók elméletét, melynek számos gyakorlati alkalmazása ismert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.