Közélet

A dunai védvonalak teljes állami kezelését javasolja a vízügy

A dunai védvonalak teljes állami kezelését javasolja a vízügy

2013. június 25., kedd
A dunai védvonalak teljes állami kezelését javasolja a vízügy

A vízügyi szolgálat jogszabály-módosítást javasol annak érdekében, hogy a Duna völgyében ne lehessenek önkormányzati védvonalak, csak államiak - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője a dunai árvízi helyzetet értékelő sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.

Molnár Béla

kiemelte, hogy egységes védekezési szervezetre és szemléletre van szükség. Fontos, hogy a hullámtérbe csak olyan épületek épülhessenek, amelyek nem jelentenek akadályt a védekezésben. A vízügyi főigazgató szerint a sikeres árvízi védekezés alapja az volt, hogy nemcsak az állami, hanem az önkormányzati védvonalakra is átcsoportosítottak vízügyi szakembereket. A dunai árhullámról elmondta, hogy a mérések szerint másodpercenként 10 500 köbméteres vízhozam meghaladta az 1954-es rekordot és az eddigi legnagyobb árhullám a folyón. Ezzel együtt egy védekezési helyszín sem szenvedett sem anyag-, sem emberhiányban - tette hozzá.

Láng István

, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője hangsúlyozta: állami védvonal nem szakadt át. Nehezebb szituáció alakult ki az önkormányzatoknál, gondot okozott az is, hogy a településeknek nincs vízkár-elhárítási tervük. A vízügynél most meghatározzák azokat a fejlesztéseket, amelyek a települések árvízi védelmét javítják - tette hozzá. Az OMIT vezetője elmondta, a kétkedő vélemények ellenére beigazolódott, hogy hasznos volt a 27 homokzsáktöltő telep kialakítása. Az adatokat ismertetve beszélt arról, hogy a teljes vízügyi állomány 60 százalékát a Dunához csoportosították át. Az egész műszaki létszám a Dunán dolgozott, sokszor még a szükséges pihenőidőket sem tudták kiadni. Ez alapján az egyik tanulság az, hogy kevés a vízügyi műszaki szakember. Hangsúlyozta, hogy a dunai árvíz tapasztalatai és adatai alapján több tervet készítenek és jogszabály-módosításokat javasolnak majd az árvizek minél hatékonyabb kezelése érdekében. A Dunán egy hajón megtartott sajtótájékoztató végén a vízügyi főigazgató, az OMIT és az öt Duna menti vízügyi igazgatóság vezetője egy koszorút a Dunába dobva búcsúztatta el az idei dunai árvizet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.