Közélet

Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX

Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX

2013. május 22., szerda
Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX

Május 26-án éjfélkor végleg elhallgat a hódmezővásárhelyi RádióX. Ugyanis az utóbbi időben, a zenei kínálata miatt a fiatalok körében is egyre népszerűbb helyi rádió műsorszolgáltatási engedélye lejár.

A Rádió X elmúlt 8 éves működése – közvetve - politikai viharoktól sem volt mentes. Mint arról a Vásárhelyi Hírek és az országos sajtó is többször írt, egy 2008-as hódmezővásárhelyi közgyűlésen Lázár János, akkori polgármester által elhangzottakról készült hangfelvétel manipulálásával, többek között a rádió akkori üzemeltetőjét vádolták. A megvágott (és nem hamisított) hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után ismeretlen kiadójú szórólapon a három kipellengérezett vásárhelyi –

Havránek Ferenc

önkormányzati képviselő, R. T. technikus és a Rádió X akkori tulajdonosa, Ágoston Lajos – 2011 áprilisában megtette a jogi lépéseket. Ebből később évekre elhúzódó per lett, amelyet végül Ágostonék meg is nyertek. A Rádió X -et 2010-től

Nagy László

vette át, akinek a nevét a szélesebb nyilvánosság, a 2012-es polgármester-választáson, független jelöltként ismerhette meg. A jóval régebb idők óta vállalkozóként élelmiszer-, és szerszámgép üzletet működtető Nagy László vezetése alatt a rádió új csapattal, teljesen megújult műsorszerkesztésével és széles zenei kínálatával, deklaráltan a könnyed szórakoztatásra koncentrált.

Laskai Nelli

főszerkesztő elmondása szerint, az elmúlt három évben műsoraikban számos önkéntes munkatárs vett részt, több ezer interjút készítettek, tudósítottak városi rendezvényekről. Ahogy fogalmazott, stúdiójuk ajtaja nyitva állt mind a technikai folyamat, mind a rádiós-újságírás iránt érdeklődők számára. Segítettek elveszett állatok, tárgyak megtalálásában, több ezer üzenetet közvetítettek az éteren keresztül. Műsoraikban hűen tükrözték a helyi lakosok helyzetét, riportjaik során bemutatták Hódmezővásárhely értékes embereit, informálták hallgatóikat az aktualitásokról, problémákról, a városban történő fejlesztésekről. A Vásárhelyi Hírek információi szerint szerény költségvetés mellett üzemeltek, nem voltak sem közszolgáltatói, sem államigazgatási szervektől hirdetéseik. Ezzel együtt a város egyre népszerűbb és egyre szélesebb korosztályt elérő helyi rádiója lett. Ezzel a dinamikusan fejlődő hódmezővásárhelyi médiaszínfolttal, egy korszerű „nyelven beszélő”, zenei világa miatt is egyre többen magukénak érző médiával lesz kevesebb a város vasárnap éjféltől.

Forrás:

vasarhelyihirek.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.